Hetek, hónapok teltek el a pataki kéjutazás után. A tél ujra helyt engedett az ifju tavasznak, a fák visszanyerték zöld lombjaikat, a mező pázsitját s illatos virágait. A természet a májusi enyhe nap sugárainál uj életre ébredt.

Szádváron ezen idő alatt nem történt semmi emlitésre méltó, azon kivül, hogy Kálmán ünnepélyesen bevétetett a protestáns vallás követői közzé.

Az ifju megfeszitett szorgalommal igyekezett megfelelni magos pártfogói várakozásának. Fegyverforgatás, lovaglásban, szóval minden testi ügyességben rővid idő alatt igen sokra vitte, ezenkivül a tudományokban is Szigeti János felügyelete alatt naponkint haladt előre, ugy hogy a várur teljes megelégedését sikerült megnyerni.

Egy szép májusi nap délután közel Szádvárhoz azon szép völgyek egyikében találjuk az ifjut, melyekben ezen tündér vidék annyira gazdag. Izletes tavaszi ruhában, mely szép termetét a legelőnyösebben tüntette fel, könyvvel kezében ült egy óriási bikfa árnyékában. Egészen könyvébe mélyedve készült a Szigeti által kiadott tanulni valóra.

Sokáig volt ezen helyzetben, mig végre könyvét betéve, azt maga mellé tette s élv sovár tekintettel a szép táj nézésébe merült.

Ifju üde arczán a boldogság sugára fénylett, nagy tüzes kék szemeiben s viritó ajakán a jelennel megelégedés mosolya játszott. Még mindig a boldogság igézete alatt állott, mely vonásain viszszasugárzott - a 16 éves üde arcznak még nagyobb bájt kölcsönözvén.

Ezen boldog álmodozások közt, a méhek dongása s a madarak éneklése közben lassankint elálmosodott. Zekéjét levetve s azt össze hajtva feje alá tette; csakhamar elaludt.

Jobb kezéről bő ujju ingével szemeit betakarva láttatni engedé ideges szép karját s arányos termetét, melyen az egészség s az ifjuság bája ömölt el.

Mintegy félóráig szunyadhatott, midőn a bokrok közül a már többször emlitett őrült nő tünt elő; mint hiéna nesztelen léptekkel közeledett az ifjuhoz, ki veszélyt nem sejtve, folytatá mély álmát.

Végre a nő észrevétlenül az ifjuhoz kuszott s óvatosan körül nézve, hogy nem látja-e valaki, felegyenesedett s tőrt véve elő kebléből, mint kárhozat angyala állott az alvó ifju felett, hogy meggyilkolja tündér álmai közben.

Karját döfésre emelte fel, de a mint az ifju gyönyörü arczára tekintett, melyet egy pajzán szellő, ingét hátra hajtva egész ifjui szépségében tüntetett fel, a szurásra felemelt kar önkénytelen aláhanyatlott.

- Mily szép arcz, mily gyönyörü termet, mormogott magában, - ilyen lehetne az én fiam s körülbelől ilyen idős, ha ármány, erőszak és gazság meg nem fosztottak volna tőle. Hát ha ezen ifju anyja is valami magam forma szerencsétlen nő, hát ha ép oly elvetett, oly kitagadott, mint az én szegény fiam, anyátlan árva, ki tőle távol könyeivel eszi kenyerét; s megfoszszam a világot egy ily szép ifjutól, kire a leggazdagabb zászlós ur büszke lehetne, s megöljem azért, hogy e galád családon boszut álljak? s talán épen azon nő kezére játszam ezáltal, ki egy más érdemes helyét foglalja el, kit jobban gyülölök, mint a kárhozat angyalát! Hát ha midőn boszut akarok rajta állani, még örömet szerzek neki, hogy férje fattyától megszabaditom?

Magával tépelődve meredt kigyói tekintettel ifju áldozatjára.

- Nem, nem! vissza tőlem kisértés ördöge! egy pillanatra elkábitott a fattyu szépsége, ki anynyira hasonlit hiteszegett apjához. - Érezze azon gonosztevő, kit e lázadó sziv még most sem szün meg szeretni, mi egy gyermekétől megfosztott szülő fájdalma. Hadd vérezzék szive e gőgös várurnak, s ám hadd kaczagjon a nő férje fájdalmán; lehetne-e ennél édesebb boszu?

- De ezen kölyök a maga büneért is érdemes a halálra; mint vizsla követett egyik rejtekhelyről a másikra; - nem volt tőle félév óta egy nyugodt órám. Haljon meg a kém, apja szivét szurom át egyszersmind e tőrdöféssel.

Lehajlott az ifjura, hogy biztosabban intézhesse a halálos döfést; ép a szurásra emelte fel karját, midőn az ifju meztelen karján egy véres kardhoz hasonló jelt vett észre.

- Tőrét elvetve, mint kölykét vesztett nőoroszlány sikoltott fel s magát az ifjura vetve csókkal halmozta el arczát és a véres jelt.

Kálmán ijedten ébredt fel s kiragadván magát a nő ölelő karai közül, egy két lépést hátrált s a meglepetés és iszony elegyével meredt a szerencsétlen nőre, ki csukló zokogással kémlelt az ifju arczán.

Kálmán ekkor vette észre az elejtett tört a azt felragadva ujabb megtámadás esetére védelemhez készült. Érezte, hogy ereje el van zsibbadva.

- Szerencsétlen nő, mit vétettem én neked, hogy álmomban akartál meggyilkolni? mond végre Kálmán, mert eddig nem talált szavakat. Én életed mentettem meg s te hálából életemtől akarsz megfosztani.

- Hát te mért üldözöl engem szerencsétlen ifju? - mond a nő fuldokolva. - Hónapok óta mint kibérlett kém kiséred minden léptemet. Hát én mit vétettem neked, hogy legnagyobb ellenségeim kezeibe akarsz játszani?

- Én ezt csak védelemből tettem, - felelé Kálmán. - Tudom s másoktól is hallottam, hogy iszonyú boszún jár eszed; a multkor is majd meggyilkoltál a lehengeritett kővel. Azt nemcsak én vettem észre, tudják a várbeliek közül is többen, hogy véres merényleten töröd a fejed, hogy a várur családja után leskelődöl. Lehet ezek után engem kárhoztatni, hogy ártalmatlanná akartalak tenni? hogy iszonyu tervedet meggátoljam?

- Tudod-e ki vagyok én? boldogtalan. Tudod-e, ki nagy te? hogy igy gyilkoló tőrrel állsz velem szemben. Ha boszut akartam állani, az nem anynyira magamért történik, mint éretted, te gyász gyermeke. Bár saját szenvedésem is oly égrekiáltó, hogy ha Bebeket egész családjával a vár romjai alá temethetném, sem lennék eléggé megboszulva.

- Nem csalatkoztam hát szerencsétlen őrült, hogy te az én kegyes jóltevőim élete után törsz, kiknek én életemnél többel tartozom. Mi rögeszme hajt ez iszonyu merényletre, nem tudom, nem is kérdezem, mert ugy sem kapok rá feleletet, hanem miután most magad nyiltan bevallottad iszonyu szándékodat, vétkezném pártfogóm, vétkezném az ég ellen, ha téged ezen vallomás után szabadon hagynálak. Neked velem kell jönni, - mond közelebb lépve hozzá, - vagy ha ezt nem teszed, véred fejedre szálljon.

Az őrült nő egy szivmetsző sikoltással rogyott össze. De egy-két percz mulva, mint sebesitett párducz ugrott fel.

- Tudod-e te hálátlan fajzat, kivel beszélsz? Tudod-e kit fenyegetsz gyilkos tőröddel? mond Kálmánhoz közeledve. Te árva vagy, egy utczára kihányt fattyu, ki kegyelem-kenyéren nőttél fel. Nem ismered apád - nem tudod ki volt anyád s te tőrödet emeled fel ellenem s halállal fenyegetsz, ha önként börtönbe nem megyek? Szerencsétlen, nem fordul-e meg eszedben, hogy a kit halállal fenyegetsz, anyád lehet? mert mit tudod te, melyik utcza szemetjéről szedtek fel, mielőtt ezen megalázó urasághoz jutottál?!

Kálmán önkénytelen összeborzadt s tőrét elejtette.

Az őrült nő nyilgyorsasággal ragadta fel a tőrt.

- Még találkozunk, s akkor ha jó órában talállak, elmondom, ki volt apád és hogy ki az, kit meg akartál gyilkolni.

Egy rekedt kaczagással eltünt a bokrok között.

Az ifju sokáig nem tudott magához jönni. Az őrült nő szavai iszonyu sejtelmek magvát szorták el ifjui gondtalan keblébe.

„Ki lehet ezen nő s mit jelentenek jósló szavai? mi viszonyban állok én e nőhöz? isten - oly boldog voltam s ezen iszonyu nő szavai aggályt, kétséget s töviseket szórtak el életpályámon. Nem, nem hiszem egy szavát sem, csak az őrültség szólott belőle, de mindenesetre közlöm Bokri bácsival ez iszonyu találkozás részleteit. Ő tanácsolni fog, hogy mit tegyek.”

Bokrit fegyvereit tisztogatva találta a kertben, közel a vadászlakhoz egy terebélyes tölgy árnyékában.

- Isten hozta az urfit, mond Bokri, vendégét üléssel kinálva meg. De mi lelte, arcza halvány, ajkai reszketnek, talán valami baj történt a várban?

- Semmi baj, a mint én tudom, felele az ifju. Hangja reszketett. Hanem velem történt valami iszonyu, mely elkábitott s mely lelkierőmet megzsibbasztotta.

- Beszélje el az urfi, ha hozzám bizalma van, nagy bajnak kellett vele történni, a mely enyire kihozta magából.

- Épen azon bizalom vezetett Bokri bácsihoz, ép azért jöttem, hogy tanácsát kikérjem, mással nem merem közölni s magam nem vagyok képes magamnak tanácsot adni.

Ezzel részletesen elbeszélte az őrült nőveli találkozást a vele folytatott párbeszéddel együtt.

- Azon borzasztó boszu vágy, mely ez őrült nő inkább arczáról, mint beszédjéből leolvasható volt, még most is jéggé fagyasztja véremet. Ezenkivül megfoghatatlan előttem, hogy midőn álmomban meg akart gyilkolni, ugyanazon pillanatban szenvedélyes csókjával halmozott el, melynek lángja még most is arczomon ég. Mit jelenthetnek talányos szavai, melyekkel szüleimről szólott? vagy csakugyan e nő multja közeli viszonyba volna gyász multammal? Ki lehet e nő? és sorsa mi összeköttetésben lehet az én multammal? Ezen kérdések merülnek fel agyamban s nem engednek nyugodni.

- A mit az urfi elbeszélt ez őrült nővel való találkozásról és párbeszédjéből, nem csodálom, hogy ennyire megzavarta. Én azt hiszem, hogy ok nélkül epeszti magát, s hogy ezen szerencsétlen tébolyodott az urfi multjával semmi viszonyban nincs; mikép lehetne képzelni, hogy ő az egyedül Bebeb ur által önmert titoknak nyomára jöhetett volna, s hogy lehet kimagyarázni, hogy midőn ellene gyilkos kezet emel, ugyanazon pillanatban ölelésre nyissa meg karját. Ilyet csak egy őrült tehet, ki nem ura gondolatmenetének s tetteinek. E tekintetben az urfi teljesen nyugodt lehet. A boszorkány meg akarta ölni, s a végrehajtás pillanatában szépsége által lefegyverezve, - ne piruljon el az urfi, hiszen már csak látta magát a tükörben, s ezt nem is én tőlem hallja először, - a mint mondom, szépsége által lefegyverezve, elejtette tőrét, s önkénytelenül engedett szive jobb érzésének. Egy ily szerencsétlennek zavart meséire nincs mit épiteni.

- Ha ez ugy volna is, mit magam is elhiszek, mert ez ellentétes eljárást csak őrültségével lehet kimagyarázni, de mit szól kegyed azon borzasztó szándékhoz? mely szerint ugy látszik, a várur családja ellen boszut esküdött, melyre hetek óta végzetes következetességgel tör. Mert hogy a boszu nála rögeszmévé vált, ezt a várbéliek közül sokan észrevették, s különösen Erős Gábor anynyira tudja, hogy a mult télen csak véletlen megjelenésem gátolta meg, hogy a szerencsétlent meg nem gyilkolta.

- Erős azt hiszem, többet tud e nő multjáról, mint bárki más, - mond az erdőmester, csaknem sugva, én magam is vettem észre, hogy hónapok óta leselkedik utána. De ez az ő titka, s azt hiszem, tőle e tekintetben nem tudunk meg semmit.

- Én is azt hiszem, hogy e borzasztó nőre nézve tőle lehetne felvilágositást nyerni, de ezt tőlem is titkolja. A mult őszszel abban egyeztünk meg, hogy elfogván, ártalmatlanná teszszük, de attól az időtől fogva eltünt, hasztalan volt minden utánjárásunk, mig most ujra előkerült, s ugy látszik, elhatározottabban mint valaha, hogy a várúron és családján boszut álljon. Ez ellen kell valamit tennünk, annélkül, hogy zajt üssünk. Én Erőssel sem örömest közleném a történteket, azért fordultam kegyedhez, mint legjobb s bizalmasabb barátomhoz.

- Nagyon jól tette az urfi, mond Bokri az ifju kezét megszoritva, köszönöm a bizalmat, nem fog bennem csalatkozni. Én eddig azt hittem, hogy e szerencsétlen nő nem veszélyes, legalább nem annyira, hogy ellene szigorú eszközhöz kelljen nyulni, azonban mától fogva mindent elkövetek, hogy hatalmamba keritsem; még ma kiadom a kerülőknek, hogy e boszorkányt kézre keritsék. Azután valami rejtekhelyre elzárjuk.

- De ezáltal azon hibába esünk, a mit kikerülni akarunk, mond Kálmán. Nyilvánossá lesz a nő üldözése, ugy hogy a várur figyelmét nem kerüli ki; pedig ezt szeretném, ha lehet kikerülni.

- Teljesen nyugodt lehet az urfi, majd ugy intézem én a dolgot, hogy alárendeltjeimen kivül senkinek sem lesz sejtelme sem a dologról. Ezt annyival könnyebben ki lehet vinni, hogy alig van az erdőkerülők, vadászszolgák, peczérek és solymászok közül, kin valami csint el ne követett volna ezen vasorru bába. Ha kiadom a rendeletet, hogy az elfogatási szándékot titokban tartsák, mert különben valamelyik szövetségére által tudomására jut ezen szándéknak, magok érdekében titokban tartják a rendeletet. Krasznakorhán van elég börtön, ott kifuhatja boszuját e hiena nő. Mondom, teljesen nyugodt lehet az urfi. A mi egyéb fecsegését illeti, ugy hiszem higgadt vérrel maga is belátja Kálmán urfi, hogy nem egyéb badar mesénél, melyre okos ember nem ad semmit. De már most elég volt e boszorkányról, beszéljünk másról.

Kálmán apróbb élményeit beszélte el. Egy pár óra mulva majdnem nyugodt-kedélylyel hagyta el a vadászlakot, maga-magán csodálkozva, hogy egy tébolyodott nő beszédje annyira felzavarhatta nyugodt kedélyét.