Három héttel az előbbi esemény után, egy hideg zivataros deczemberi estalkonyon ismét a cselédszobába vezetjük olvasóinkat, hol régi ismerőseinkkel ujra találkozunk.

A kandallóban óriási tüz égett, mintegy daczolva a duló orkánnal, mely a vár falait megreszkedtette.

Panna asszony, mint rendesen, a főhelyet foglalá el, mellette két szék üresen állott; az asztal mellett a várur belső kedvencz cselédsége foglalt helyet. Ugy látszott, már túl vannak az ebéden. A rakott asztal és kiüritett kancsók mellett is a társaság néma volt, ösztönszerüleg figyelve a keletkező viharra, mely orkánná fajult.

- Édes jó istenem, mily iszonyu idő, - mond Panna asszony, poharából szürcsölgetve borocskáját, - a meleg szoba mellett is belső hidegséget érzek egész testemben; ha ezen zivatar az erdőmestert utba érte, nem szeretnék a Borcsa helyén lenni.

- Ne aggódjék azokon Panna asszony - ezóta vagy már haza értek, vagy közel vannak lakásukhoz, de különben is négy napos házasok bizonyosan észre sem veszik a hó esését s a vihar zúgását, s ha az utba érte is őket, Bokri oly derék szál legény s oly boldognak érzi magát, hogy ölben is haza viszi nejét, - mond Erős gordon hangján.

- No lelkem adta, még ezen Borcsára is ráillik, hogy várt leány várat nyer; én már azt hittem, hogy pártában marad, - mond Panna lefojthatatlan irigységgel, - és mikor nem is várta volna az ember, mily derék férjre tett szert. Mert azt meg kell adni, hogy az erdőmester hét vármegyében keresi párját; - mily termet s mily megnyerő arcz, mily jó kedély, meg nem foghatom, hogy tudott ezen szélkelepbe belebolondulni; már ha mégis Katiba szeretett volna. No, ne pirulj lányom, nincs ebben semmi szégyelni való; én csak azt mondom, a mit érzek. Bizonyosan kis vagyonkájáét vette el, pedig a mint hallom, háza rosz, földje csak gazt terem, s almási szőllejéről alig szűrnek egy hordó bort az idén is.

- Roszul van értesitve Panna asszony, mert háza jó, felibe adott földje az idén is jó termést adott, szőllejéről husz hordó bort szürtek, - szólott közben a lovászmester.

- Öcsém uram mindenesetre jobban lehet értesitve, mint én, - mond Panna gúnyosan, - miután figyelemmel kisérte a rosz nyelvek szerint Borcsa vagyonkáját. No, de a jó isten máskép végzett.

A lovászmester szája ezen megjegyzéssel be volt dugva; rövid idő mulva elhagyta a szobát, dörmögve.

- No ezt ugyan kifizette Panna asszony. - Én nem azon csudálkozom, hogy ez a jött-ment erdőmester megszerette Borcsát, - mond Kati szobaleány, - ő nagyon értette, hogy kell a férfiakat behálózni, egy becsületes leány erre nem adja a fejét, hanem engem az boszant, hogy a nagyságos urék oly nagy feneket keritettek kiházasitásából; én csak egy kissé jobb születésü vagyok, - nemes leány s nekem is csak van valamim, mégsem hiszem, hogy értem annyit tettek volna, mint ezen haszontalan Borcsáért. Minő menyasszonyi ruhát csináltattak neki, s mily koszorúval ajándékozták meg a kisasszonyok, elég szép lett volna egy várur kisasszonyának.

- Ez nem annyira feltünő előttem, mint hogy Bebek ur megengedte, hogy Kálmán urfi legyen vőfénye, - s hogy a nagyságos ur maga megalázta magát a lakodalmi ebéden részt venni, s hogy a nagyságos asszony a kisasszonyokkal együtt egész délután ott voltak a lakodalomban. Ez mégis sok egy oly haszontalan leányért, ki szelességével annyi kárt tett, hogy a lelke sem érné, szólott közbe Panna asszony.

- Elég is lehetne a megszólásból, mond Erős; azzal, hogy az ur oly szépen kiházasitotta Borcsát hosszas szolgálatjáért s hogy résztvett családjával a lakodalomban, - ezzel ugy gondolom mindnyájunkat megtisztelt az ur; de nem is illik valakit háta megett ennyire megszólani, hiszen az előbb, mig az uj házasok itt voltak, az egész társaság alig találta helyöket - annyira jártak utánuk.

- Hiszen csak van esze az embernek, hogy szemben nem mondja meg a mit érez, mond Kati ingerülten; már az is vérig boszantott, hogy az erdőmesternek, mig itt volt, szeme sem volt másra, mint azon fitos orrú Borcsára, mintha otthon nem eleget nyalakodhatnának.

- De egyet elfelejtettem megkérdezni, mond Panna asszony Erőshöz fordulva; - azt mondta a lovászmester, hogy közel az erdész lakhoz egy kő lehengeredett a hegyről, midőn a lakodalmas nép alatta ment, ugy, hogy Kálmán urfit és a menyasszonyt majd elsodorta.

- Az igaz, mond Erős elhalványulta; különben ez gyakran megtörténik, de a legurult kő nem is járt közel Kálmán urfihoz, mert legalább húsz lépésnyire elhagytuk a helyet, a hol a kő legördült, ugy, hogy jóformán fel sem tünt senkinek.

- Jancsi kukta azt mondja, hogy a kő legördülése nem véletlenség volt, mond Kati rejtélyes arczczal; ő a hegy oldalról nézte a lakodalmas menetet, s a mint mondja, tisztán látta, hogy egy fekete ruhás nő, kiről egy idő óta annyiféle hir kering s kivel a lovászmester is találkozott a mult héten - világosan látta mondom, hogy egy feszitő ruddal ezen boszorkány görditette le a követ, hanem szerencsére a kő sulya miatt elkésett vele s ennélfogva nem tett kárt.

- Ezen asszonyt én is láttam, mond a főkertész: a mult héten kora reggel a kapuhoz közel egy bikfa megül leskelődött; az obeliszkről tisztán kivehettem, - azt, hogy mit s ki után lesett, természetesen nem tudom, sokáig vigyáztam rá, mig végre két fegyvernök közeledése őt elriasztotta, ezektől észrevétlenül tünt el a bokrok között.

Erős arcza ólomszinre változott s tántorgó léptekkel elhagyta a szobát, azon mentséggel, hogy roszul érzi magát.

- Ez mégis iszonyu dolog - hogy ezen boszorkányról nem lehet bizonyost tudni; most itt van, most ott van - hol ez, hol amaz látta s még senki sem beszélt vele; - ez nem jót jelent - mond Panna - a multkor Kálmán urfi találkozott vele, de mihelyt megszólitotta, eltünt.

- No de nagyon elbeszélgettük az időt, pedig ma még sok végzendőnk van a ruhák rendbehozásával. - Ma mondta a nagyságos asszony, hogy ha az idő engedi, a jövő hétről nem marad el a pataki ut.

- Kálmán urfi is elmegy, a mint a várnagytól hallottam, mond egy szobaleány.

- Igen, az ur azt akarja, hogy szokjék a főbb körök társaságához, az nála nem megy nehezen, hiszen már most is született ur; - akkor is parancsol, midőn kérni látszik; no de örömest is megtesz érte mindent az ember, mi kedvére van. Szeméből kilátszik, hogy uri bölcsőben rengették, oly szép, oly kedves fiatal embert még nem láttam, pedig gyermekségemtöl fogva a legelső uri házaknál szolgáltam.

- Már az igaz, hogy szép fiatal ember s e mellett nem büszke, nem kevély - mint az a gőgös jószág, azon pogány török ivadék, ki csak ugy lenézi az embert. Ezen ellenkezőleg nagyon meglátszik, hogy valamely paraszt török gyermeke, különben nem volna oly durva.

- Az a hiba, hogy a nagyságos urék ezen pimaszt nagyon elkényesztették; még rám is csak félválról néz, no de én sem hagyok sok becsületet rajta, mond Panna.

- De ki lehet ezen Kálmán urfi; egy évet odaadnék életemből, mond Kati, ha ezt megtudhatnám?

- Jaj lelkem, ez az ur titka, mond Panna sugva - én sejtem, de ne szólj szám, nem fáj fejem. - Hát nem vetted észre, kihez hasonlit?

Kati valamit sugott az öreg dajka fülébe.

- Csit, mond Panna asszony - még csak álmodban sem gondolj erre, különben nem állok jót semmiért. - Ezen rejtélyt majd csak az idő fejti meg.

Ezzel vége volt az esteli társalgásnak. A női cselédség szobájába tért vissza, dolga után látni.

Erős, a mint fentebb emlitém, tántorogva hagyta el az asztalt s arczából kikelve tért vissza szobájába s magára zárta az ajtót.

„Ujra meg ujra e rejtélyes nő, mormogott magában, ezen pokoli nő utoljára is vesztemet okozza; lehetetlen, hogy utóvégre az urnak fülébe ne jöjjön, miután megjelenése mindinkább gyakoribbá válik.

De mit akar e sátán, mit akarhat mást, mint boszut állni 18 évi szenvedéseiért, s más nem lehet a boszu tárgya mint én, ki oly iszonyuan vétkeztem ellene.

Ha az ur megtudja a valót, akkor végem van, az ég sem ment meg boszuálló kezétől; borzasztó vétket követtem el, büntetésem is borzasztó leend.

Inkább százszoros halál, bármi alakban, csak az ő kezétől ne. Isten, isten könyörülj rajtam s ne engedd, hogy ellene elkövetett vétkem valaha napvilágra jöjjön.

Minden halandók között Bebek urat szeretem legjobban, mondhatnám egyedül és kizárólag, még is őt sértettem meg legérzékenyebben, a végzet sodort ez örvénybe, melyből számomra nincs menekvés.

Én, vagy ez asszony, egyiknek kettőnk közül meg kell halnia, más választás nincs - meg kell halnia, még pedig minél előbb, s vele együtt sirba temetni véres titkomat.”

Valamennyire nyugodtabbá lőn.

„Hát e két lángoló kard mily igézet műve; melyik a két ifju között az igazi? - Ferencz anyjához, Kálmán Bebek urhoz hasonlit, de csak egyik lehet fia; ez is érthetetlen előttem, s napok óta nem hagy nyugodni.

De először e sátáni nőt kell láb alól eltenni, azután a végzet vagy gondviselés, majd elvégzi a magáét; isten sem engedheti meg, hogy e dicső családnak Bebek urban magva szakadjon.”

Ruhástól ágyára dőlt, melyből csak a hajnali őrkiáltás ébresztette fel.

Két napon keresztül, a mi időt ellophatott, megjárta a közeli erdős hegyeket. - Tekintetében borzasztó elhatározás látszott, lőfegyvere kezében készen volt, hogy nyugalma felzavaróját a feltalálás esetére megsemmisitse; de nem akadt semmi nyomra.

Harmadik nap egy vizmosáson kúszott fel egy hegyre, hogy nyomozását folytassa; a mint a függőleges meredélyről egy nagy kő - alig két lépésnyire - esett le lábaihoz; ha a kő találja, okvetetlen szétzúzza az óriás férfit.

Hangos démoni kaczagás követte a kő leesését. Erős e hangra megtántorodott, de csakhamar magához jövén, feltekintett, s egy sziklán megpillantotta halálos ellenét.

Elesett fegyverét felkapni, s a nőt czélba venni - egy percz müve volt - a fegyver eldördült, anélkül, hogy talált volna. A gyászos nő, mint zerge szikláról sziklára ugrott, s eltünt a zuzmarázos bikfák között.

Erős megtöltve fegyverét, üldözőbe vette a nőt, nyomról nyomra követte a havon, mélyen hörgött, az izzadság szakadozott róla, de olyanynyira a fel volt ingerülve, hogy azt észre sem vette, oly hajmeresztő szakadásokon ugrott keresztül, hogy százszor nyakát törheti, ha boszuja s jó vagy rosz mentője meg nem védi. Végre ugy látszott, a sors kedvez boszujának.

A rejtélyes nő nem gyanitván, hogy üldöztetik, mintegy száz lépésnyire tőle egy sziklára ült, s kisérteties hangon dalolt, miközben szürkülő haja kibomolva nyakára omlott le.

Erős egy fához támasztva fegyverét, hogy biztosabban lőhessen, czélba vette boszuja tárgyát. A fegyver elsült, de a golyó ferde irányt vett. Karját hátulról valaki félrelökte az irányzás pillapatában.

Erős tajtékzó dühvel fordult vissza, boszut állni ez iszonyu vakmerőségért.

Kálmánt pillantotta meg; fegyvere kiesett kezéből.

Az ifju fel volt izgatva. Arcza lángolt, szemeiben fájdalmas szemrehányás látszott.

Egy ideig némán tekintettek egymásra.

- Az istenért, mit akart tenni Erős bácsi, mond végre Kálmán fuldokolva, egy nőt s még hozzá egy őrült nőt meggyilkolni akarni, hiszen ez iszonyu.

- Bebek uron kivül csak az urfi tehette ezt büntetlenül, mond Erős hörgő hangon. Nem tudja, nem is képzeli az urfi - mily áldás lett volna a Bebek családra ezen őrült nő halála - vajjon hogy számol az urfi ezen tettéért saját lelkiismeretének, ha a Bebek család közül valaki ezen örült nő boszujának áldozatul esik; hát nem sejti, hogy ezen sátán a Bebek család iránt halálos bosszut esküdött, csak a véletlennek lehet köszönni, hogy eddig is a szép kisasszonykák közül egyik, másik áldozatul nem esett.

Kálmán halálosan elsápadt, ajkai remegtek.

- Tegye Erős bácsi ártalmatlanná, fogja el vagy fogassa el - s zárassa oly helyre, hol senkinek nem árthat - de kérem, ne ölje meg, erre nincs mentség; hiszen ez őrült nő valószinüleg maga sem tudja mit tesz.

- De hogy fogjam el s hogy zárassam el, midőn mint boszorkány most itt, most ott tünik fel s ki a zerge gyorsaságával látszik birni.

- Én fészkére vezetem, Erős bácsi. Véletlenül akadtam rá a napokban, mert megvallom az igazat, engem is majd agyon ütött egy kővel, midőn rókára lestem, követtem őt s végre egy barlangba láttam bemenni, mely kivülről cserjével egészen el van fedve; innen nem messze van, hát ha most a barlangban megfoghatjuk.

Erős mogorván követte Kálmánt, be kellett vallani, hogy ez ifjura lehetetlen tartósan haragudni.

Kálmán egy vizmosáson kuszott fel egy kopasz sziklához, egy hasadéknál a cserjét félre hajtván, egy nyilásra mutatott, melyen félig meghajolva Erős bement; Kálmán követte.

Először oly sötét volt, hogy nem tudták magokat tájékozni, de lassankint szemök a sötétséghez szokott, szétnézhettek e rejtett zugolyban, mely mielőtt mostani lakosa elfoglalta, hihetőleg valamiféle vadállal buvó helye lehetett.

Mintegy két öl széles s két öl hosszu volt a barlang; egy szegletében száraz mohából fekvő hely volt készitve, egy rongyos zacskóban száraz kenyér darabok voltak, egy másikba erdei száritott bogyók, a másik szegletben egy cserép ivó edény állott, egy kő pad mellett, mely ülő helynek használtatott. Néhány darab rongy hevert a barlang egyik szegletében; ennyiből állott egész butorzata.

A száraz kenyérről, az üres ivó edényről s a fekvőhelyül szolgáló rendetlenül szétszórt moháról ugy látszott, hogy most a téli időn nem használtatik rendes lakó helyül.

- Itt nincs senki s ugy látszik, most nem tartózkodik itt, s ugy ide hiába jöttünk.

- Erről is tudok felvilágositást adni. Szögligeten egy 80 éves öreg nő lakik egyedül a falu szélén; a mint Szigeti utam mondja, hajdan kulcsárné volt a várban s most nyugdijából él, mit Bebek ur rendelt részére. Sok utánjárás után nyomára jöttem, hogy ezen őrült nő télen át ott lakik; egy késő este, midőn Szögligetről visszajöttem, magam láttam oda bemenni.

- Köszönöm a , tudósitást urfi, mond Erős tőle kitelhető szivélyes hangon; csak az bánt az egészben, hogy egy bajusztalan ifju, majdnem gyermek tul tesz rajtam vén bolondon; ez, megvallom, nagyon boszant. No, de most már szent a béke közöttünk, itt a kezem, hogy az őrült nő életére ezután nem török, ártalmatlanná tételéről majd tanácskozzunk együtt. Szeretném azonban, ha az urfi erről senkinek nem szólna.

- Legyen nyugodt, Erős bácsi, ez a kettőnk titka marad. - Ártalmatlanná tételét én óhajtom legjobban, mert a nélkül, hogy valakinek szóltam volna, rég észrevettem, hogy ezen szerencsétlen nő valami rögeszménél fogva boszun töri fejét; a menyegző alkalmával is csak a véletlen jött közben, hogy a legörditett kővel valakit agyon ne üssön, mert én mindjárt tudtam, hogy az ő munkája, csakhogy nem akartam megzavarni a jó kedvet.

Közel a vadászlakhoz ereszkedtek le a hegyről.

- Nem térünk be az erdőmesterhez, egy pohár borra? Megvallom, hogy vén csontjaim meglehetősen kifáradtak.

- Részemről örömmel veszem az ajánlatot, mond Kálmán, mert én is ki vagyok fáradva, különben is vasárnap óta nem láttam az uj házasokat.

Az uj menyecskét találták csak otthon, ki épen a reggeli elkészitésével foglalkozott. Szives marasztására helyet fogtak s megvárták a félóra mulva hazatérő erdőmestert.

Vig beszélgetés, és izletes reggeli mellett kellemesen telt el az idő, - a borozás közben még a mogorva Erős is felvidult s többszörösen ivott az uj házasok hosszu és boldog életéért.

Délre harangoztak, midőn a várba visszatértek; fél utig az uj házasok is elkisérték vendégeiket.

- Én tudom, kit rejt az erdőmester ruha, mond Erős, - a mint a várba felvivő utra értek - a mislyei kaland még nem oly régi, hogy elfelejtettem volna, de miután páter Gregor magára nézve jónak látja a titkolódzást, - én élőttem titka szent marad.

Kálmán kimagyarázható zavarral szoritotta meg az agg vitéz durva jobbját.

- Ismétlem Kálmán urfi, hogy a mi ma reggel történt, kettőnk titka marad.

- Nyugodtan lehet Erős bácsi, nekem szintén annyira érdekemben van, hogy Bebek ur és családja előtt ezen dolog titok maradjon.