|
XXII.
Három héttel
az előbbi esemény után, egy hideg zivataros deczemberi estalkonyon
ismét a
cselédszobába vezetjük olvasóinkat, hol régi ismerőseinkkel ujra
találkozunk.
A kandallóban
óriási tüz égett, mintegy daczolva a duló orkánnal, mely a vár falait
megreszkedtette.
Panna
asszony, mint rendesen, a főhelyet foglalá el, mellette két szék üresen
állott;
az asztal mellett a várur belső kedvencz cselédsége foglalt helyet. Ugy
látszott, már túl vannak az ebéden. A rakott asztal és kiüritett
kancsók
mellett is a társaság néma volt, ösztönszerüleg figyelve a keletkező
viharra,
mely orkánná fajult.
- Édes jó
istenem, mily iszonyu idő, - mond Panna asszony, poharából
szürcsölgetve
borocskáját, - a meleg szoba mellett is belső hidegséget érzek egész
testemben;
ha ezen zivatar az erdőmestert utba érte, nem szeretnék a Borcsa helyén
lenni.
- Ne aggódjék
azokon Panna asszony - ezóta vagy már haza értek, vagy közel vannak
lakásukhoz,
de különben is négy napos házasok bizonyosan észre sem veszik a hó
esését s a
vihar zúgását, s ha az utba érte is őket, Bokri oly derék szál legény s
oly
boldognak érzi magát, hogy ölben is haza viszi nejét, - mond Erős
gordon
hangján.
- No lelkem
adta, még ezen Borcsára is ráillik, hogy várt leány várat nyer; én már
azt
hittem, hogy pártában marad, - mond Panna lefojthatatlan irigységgel, -
és
mikor nem is várta volna az ember, mily derék férjre tett szert. Mert
azt meg
kell adni, hogy az erdőmester hét vármegyében keresi párját; - mily
termet s
mily megnyerő arcz, mily jó kedély, meg nem foghatom, hogy tudott ezen
szélkelepbe belebolondulni; már ha mégis Katiba szeretett volna. No, ne
pirulj
lányom, nincs ebben semmi szégyelni való; én csak azt mondom, a mit
érzek.
Bizonyosan kis vagyonkájáét vette el, pedig a mint hallom, háza rosz,
földje
csak gazt terem, s almási szőllejéről alig szűrnek egy hordó bort az
idén is.
- Roszul van
értesitve Panna asszony, mert háza jó, felibe adott földje az idén is
jó termést
adott, szőllejéről husz hordó bort szürtek, - szólott közben a
lovászmester.
- Öcsém uram
mindenesetre jobban lehet értesitve, mint én, - mond Panna gúnyosan, -
miután
figyelemmel kisérte a rosz nyelvek szerint Borcsa vagyonkáját. No, de a
jó
isten máskép végzett.
A
lovászmester szája ezen megjegyzéssel be volt dugva; rövid idő mulva
elhagyta a
szobát, dörmögve.
- No ezt
ugyan kifizette Panna asszony. - Én nem azon csudálkozom, hogy ez a
jött-ment
erdőmester megszerette Borcsát, - mond Kati szobaleány, - ő nagyon
értette,
hogy kell a férfiakat behálózni, egy becsületes leány erre nem adja a
fejét,
hanem engem az boszant, hogy a nagyságos urék oly nagy feneket
keritettek
kiházasitásából; én csak egy kissé jobb születésü vagyok, - nemes leány
s nekem
is csak van valamim, mégsem hiszem, hogy értem annyit tettek volna,
mint ezen
haszontalan Borcsáért. Minő menyasszonyi ruhát csináltattak neki, s
mily
koszorúval ajándékozták meg a kisasszonyok, elég szép lett volna egy
várur
kisasszonyának.
- Ez nem
annyira feltünő előttem, mint hogy Bebek ur megengedte, hogy Kálmán
urfi legyen
vőfénye, - s hogy a nagyságos ur maga megalázta magát a lakodalmi
ebéden részt
venni, s hogy a nagyságos asszony a kisasszonyokkal együtt egész
délután ott
voltak a lakodalomban. Ez mégis sok egy oly haszontalan leányért, ki
szelességével annyi kárt tett, hogy a lelke sem érné, szólott közbe
Panna
asszony.
- Elég is
lehetne a megszólásból, mond Erős; azzal, hogy az ur oly szépen
kiházasitotta
Borcsát hosszas szolgálatjáért s hogy résztvett családjával a
lakodalomban, -
ezzel ugy gondolom mindnyájunkat megtisztelt az ur; de nem is illik
valakit
háta megett ennyire megszólani, hiszen az előbb, mig az uj házasok itt
voltak,
az egész társaság alig találta helyöket - annyira jártak utánuk.
- Hiszen csak
van esze az embernek, hogy szemben nem mondja meg a mit érez, mond Kati
ingerülten; már az is vérig boszantott, hogy az erdőmesternek, mig itt
volt,
szeme sem volt másra, mint azon fitos orrú Borcsára, mintha otthon nem
eleget
nyalakodhatnának.
- De egyet
elfelejtettem megkérdezni, mond Panna asszony Erőshöz fordulva; - azt
mondta a
lovászmester, hogy közel az erdész lakhoz egy kő lehengeredett a
hegyről, midőn
a lakodalmas nép alatta ment, ugy, hogy Kálmán urfit és a menyasszonyt
majd
elsodorta.
- Az igaz,
mond Erős elhalványulta; különben ez gyakran megtörténik, de a legurult
kő nem
is járt közel Kálmán urfihoz, mert legalább húsz lépésnyire elhagytuk a
helyet,
a hol a kő legördült, ugy, hogy jóformán fel sem tünt senkinek.
- Jancsi
kukta azt mondja, hogy a kő legördülése nem véletlenség volt, mond Kati
rejtélyes arczczal; ő a hegy oldalról nézte a lakodalmas menetet, s a
mint
mondja, tisztán látta, hogy egy fekete ruhás nő, kiről egy idő óta
annyiféle
hir kering s kivel a lovászmester is találkozott a mult héten -
világosan látta
mondom, hogy egy feszitő ruddal ezen boszorkány görditette le a követ,
hanem
szerencsére a kő sulya miatt elkésett vele s ennélfogva nem tett kárt.
- Ezen
asszonyt én is láttam, mond a főkertész: a mult héten kora reggel a
kapuhoz
közel egy bikfa megül leskelődött; az obeliszkről tisztán kivehettem, -
azt,
hogy mit s ki után lesett, természetesen nem tudom, sokáig vigyáztam
rá, mig
végre két fegyvernök közeledése őt elriasztotta, ezektől észrevétlenül
tünt el
a bokrok között.
Erős arcza
ólomszinre változott s tántorgó léptekkel elhagyta a szobát, azon
mentséggel,
hogy roszul érzi magát.
- Ez mégis
iszonyu dolog - hogy ezen boszorkányról nem lehet bizonyost tudni; most
itt
van, most ott van - hol ez, hol amaz látta s még senki sem beszélt
vele; - ez
nem jót jelent - mond Panna - a multkor Kálmán urfi találkozott vele,
de
mihelyt megszólitotta, eltünt.
- No de
nagyon elbeszélgettük az időt, pedig ma még sok végzendőnk van a ruhák
rendbehozásával. - Ma mondta a nagyságos asszony, hogy ha az idő
engedi, a jövő
hétről nem marad el a pataki ut.
- Kálmán urfi
is elmegy, a mint a várnagytól hallottam, mond egy szobaleány.
- Igen, az ur
azt akarja, hogy szokjék a főbb körök társaságához, az nála nem megy
nehezen,
hiszen már most is született ur; - akkor is parancsol, midőn kérni
látszik; no
de örömest is megtesz érte mindent az ember, mi kedvére van. Szeméből
kilátszik, hogy uri bölcsőben rengették, oly szép, oly kedves fiatal
embert még
nem láttam, pedig gyermekségemtöl fogva a legelső uri házaknál
szolgáltam.
- Már az
igaz, hogy szép fiatal ember s e mellett nem büszke, nem kevély - mint
az a
gőgös jószág, azon pogány török ivadék, ki csak ugy lenézi az embert.
Ezen
ellenkezőleg nagyon meglátszik, hogy valamely paraszt török gyermeke,
különben
nem volna oly durva.
- Az a hiba,
hogy a nagyságos urék ezen pimaszt nagyon elkényesztették; még rám is
csak
félválról néz, no de én sem hagyok sok becsületet rajta, mond Panna.
- De ki lehet
ezen Kálmán urfi; egy évet odaadnék életemből, mond Kati, ha ezt
megtudhatnám?
- Jaj lelkem,
ez az ur titka, mond Panna sugva - én sejtem, de ne szólj szám, nem fáj
fejem.
- Hát nem vetted észre, kihez hasonlit?
Kati valamit
sugott az öreg dajka fülébe.
- Csit, mond
Panna asszony - még csak álmodban sem gondolj erre, különben nem állok
jót
semmiért. - Ezen rejtélyt majd csak az idő fejti meg.
Ezzel vége
volt az esteli társalgásnak. A női cselédség szobájába tért vissza,
dolga után
látni.
Erős, a mint
fentebb emlitém, tántorogva hagyta el az asztalt s arczából kikelve
tért vissza
szobájába s magára zárta az ajtót.
„Ujra meg
ujra e rejtélyes nő, mormogott magában, ezen pokoli nő utoljára is
vesztemet
okozza; lehetetlen, hogy utóvégre az urnak fülébe ne jöjjön, miután
megjelenése
mindinkább gyakoribbá válik.
De mit akar e
sátán, mit akarhat mást, mint boszut állni 18 évi szenvedéseiért, s más
nem
lehet a boszu tárgya mint én, ki oly iszonyuan vétkeztem ellene.
Ha az ur
megtudja a valót, akkor végem van, az ég sem ment meg boszuálló
kezétől;
borzasztó vétket követtem el, büntetésem is borzasztó leend.
Inkább
százszoros halál, bármi alakban, csak az ő kezétől ne. Isten, isten
könyörülj
rajtam s ne engedd, hogy ellene elkövetett vétkem valaha napvilágra
jöjjön.
Minden
halandók között Bebek urat szeretem legjobban, mondhatnám egyedül és
kizárólag,
még is őt sértettem meg legérzékenyebben, a végzet sodort ez örvénybe,
melyből
számomra nincs menekvés.
Én, vagy ez
asszony, egyiknek kettőnk közül meg kell halnia, más választás nincs -
meg kell
halnia, még pedig minél előbb, s vele együtt sirba temetni véres
titkomat.”
Valamennyire
nyugodtabbá lőn.
„Hát e két
lángoló kard mily igézet műve; melyik a két ifju között az igazi? -
Ferencz
anyjához, Kálmán Bebek urhoz hasonlit, de csak egyik lehet fia; ez is
érthetetlen előttem, s napok óta nem hagy nyugodni.
De először e
sátáni nőt kell láb alól eltenni, azután a végzet vagy gondviselés,
majd
elvégzi a magáét; isten sem engedheti meg, hogy e dicső családnak Bebek
urban
magva szakadjon.”
Ruhástól
ágyára dőlt, melyből csak a hajnali őrkiáltás ébresztette fel.
Két napon
keresztül, a mi időt ellophatott, megjárta a közeli erdős hegyeket. -
Tekintetében borzasztó elhatározás látszott, lőfegyvere kezében készen
volt,
hogy nyugalma felzavaróját a feltalálás esetére megsemmisitse; de nem
akadt
semmi nyomra.
Harmadik nap
egy vizmosáson kúszott fel egy hegyre, hogy nyomozását folytassa; a
mint a
függőleges meredélyről egy nagy kő - alig két lépésnyire - esett le
lábaihoz;
ha a kő találja, okvetetlen szétzúzza az óriás férfit.
Hangos démoni
kaczagás követte a kő leesését. Erős e hangra megtántorodott, de
csakhamar
magához jövén, feltekintett, s egy sziklán megpillantotta halálos
ellenét.
Elesett
fegyverét felkapni, s a nőt czélba venni - egy percz müve volt - a
fegyver
eldördült, anélkül, hogy talált volna. A gyászos nő, mint zerge
szikláról
sziklára ugrott, s eltünt a zuzmarázos bikfák között.
Erős
megtöltve fegyverét, üldözőbe vette a nőt, nyomról nyomra követte a
havon,
mélyen hörgött, az izzadság szakadozott róla, de olyanynyira a fel volt
ingerülve, hogy azt észre sem vette, oly hajmeresztő szakadásokon
ugrott
keresztül, hogy százszor nyakát törheti, ha boszuja s jó vagy rosz
mentője meg
nem védi. Végre ugy látszott, a sors kedvez boszujának.
A rejtélyes
nő nem gyanitván, hogy üldöztetik, mintegy száz lépésnyire tőle egy
sziklára
ült, s kisérteties hangon dalolt, miközben szürkülő haja kibomolva
nyakára
omlott le.
Erős egy
fához támasztva fegyverét, hogy biztosabban lőhessen, czélba vette
boszuja
tárgyát. A fegyver elsült, de a golyó ferde irányt vett. Karját
hátulról valaki
félrelökte az irányzás pillapatában.
Erős tajtékzó
dühvel fordult vissza, boszut állni ez iszonyu vakmerőségért.
Kálmánt
pillantotta meg; fegyvere kiesett kezéből.
Az ifju fel
volt izgatva. Arcza lángolt, szemeiben fájdalmas szemrehányás látszott.
Egy ideig
némán tekintettek egymásra.
- Az
istenért, mit akart tenni Erős bácsi, mond végre Kálmán fuldokolva, egy
nőt s
még hozzá egy őrült nőt meggyilkolni akarni, hiszen ez iszonyu.
- Bebek uron
kivül csak az urfi tehette ezt büntetlenül, mond Erős hörgő hangon. Nem
tudja,
nem is képzeli az urfi - mily áldás lett volna a Bebek családra ezen
őrült nő
halála - vajjon hogy számol az urfi ezen tettéért saját
lelkiismeretének, ha a
Bebek család közül valaki ezen örült nő boszujának áldozatul esik; hát
nem
sejti, hogy ezen sátán a Bebek család iránt halálos bosszut esküdött,
csak a
véletlennek lehet köszönni, hogy eddig is a szép kisasszonykák közül
egyik,
másik áldozatul nem esett.
Kálmán
halálosan elsápadt, ajkai remegtek.
- Tegye Erős
bácsi ártalmatlanná, fogja el vagy fogassa el - s zárassa oly helyre,
hol
senkinek nem árthat - de kérem, ne ölje meg, erre nincs mentség; hiszen
ez
őrült nő valószinüleg maga sem tudja mit tesz.
- De hogy
fogjam el s hogy zárassam el, midőn mint boszorkány most itt, most ott
tünik
fel s ki a zerge gyorsaságával látszik birni.
- Én fészkére
vezetem, Erős bácsi. Véletlenül akadtam rá a napokban, mert megvallom
az
igazat, engem is majd agyon ütött egy kővel, midőn rókára lestem,
követtem őt s
végre egy barlangba láttam bemenni, mely kivülről cserjével egészen el
van
fedve; innen nem messze van, hát ha most a barlangban megfoghatjuk.
Erős mogorván
követte Kálmánt, be kellett vallani, hogy ez ifjura lehetetlen tartósan
haragudni.
Kálmán egy
vizmosáson kuszott fel egy kopasz sziklához, egy hasadéknál a cserjét
félre
hajtván, egy nyilásra mutatott, melyen félig meghajolva Erős bement;
Kálmán
követte.
Először oly
sötét volt, hogy nem tudták magokat tájékozni, de lassankint szemök a
sötétséghez
szokott, szétnézhettek e rejtett zugolyban, mely mielőtt mostani lakosa
elfoglalta, hihetőleg valamiféle vadállal buvó helye lehetett.
Mintegy két
öl széles s két öl hosszu volt a barlang; egy szegletében száraz
mohából fekvő
hely volt készitve, egy rongyos zacskóban száraz kenyér darabok voltak,
egy
másikba erdei száritott bogyók, a másik szegletben egy cserép ivó edény
állott,
egy kő pad mellett, mely ülő helynek használtatott. Néhány darab rongy
hevert a
barlang egyik szegletében; ennyiből állott egész butorzata.
A száraz
kenyérről, az üres ivó edényről s a fekvőhelyül szolgáló rendetlenül
szétszórt
moháról ugy látszott, hogy most a téli időn nem használtatik rendes
lakó
helyül.
- Itt nincs
senki s ugy látszik, most nem tartózkodik itt, s ugy ide hiába jöttünk.
- Erről is
tudok felvilágositást adni. Szögligeten egy 80 éves öreg nő lakik
egyedül a
falu szélén; a mint Szigeti utam mondja, hajdan kulcsárné volt a várban
s most
nyugdijából él, mit Bebek ur rendelt részére. Sok utánjárás után
nyomára jöttem,
hogy ezen őrült nő télen át ott lakik; egy késő este, midőn
Szögligetről
visszajöttem, magam láttam oda bemenni.
- Köszönöm a
, tudósitást urfi, mond Erős tőle kitelhető szivélyes hangon; csak az
bánt az
egészben, hogy egy bajusztalan ifju, majdnem gyermek tul tesz rajtam
vén
bolondon; ez, megvallom, nagyon boszant. No, de most már szent a béke
közöttünk, itt a kezem, hogy az őrült nő életére ezután nem török,
ártalmatlanná tételéről majd tanácskozzunk együtt. Szeretném azonban,
ha az
urfi erről senkinek nem szólna.
- Legyen
nyugodt, Erős bácsi, ez a kettőnk titka marad. - Ártalmatlanná tételét
én
óhajtom legjobban, mert a nélkül, hogy valakinek szóltam volna, rég
észrevettem, hogy ezen szerencsétlen nő valami rögeszménél fogva boszun
töri
fejét; a menyegző alkalmával is csak a véletlen jött közben, hogy a
legörditett
kővel valakit agyon ne üssön, mert én mindjárt tudtam, hogy az ő
munkája,
csakhogy nem akartam megzavarni a jó kedvet.
Közel a
vadászlakhoz ereszkedtek le a hegyről.
- Nem térünk
be az erdőmesterhez, egy pohár borra? Megvallom, hogy vén csontjaim
meglehetősen kifáradtak.
- Részemről
örömmel veszem az ajánlatot, mond Kálmán, mert én is ki vagyok fáradva,
különben is vasárnap óta nem láttam az uj házasokat.
Az uj
menyecskét találták csak otthon, ki épen a reggeli elkészitésével
foglalkozott.
Szives marasztására helyet fogtak s megvárták a félóra mulva hazatérő
erdőmestert.
Vig
beszélgetés, és izletes reggeli mellett kellemesen telt el az idő, - a
borozás
közben még a mogorva Erős is felvidult s többszörösen ivott az uj
házasok
hosszu és boldog életéért.
Délre
harangoztak, midőn a várba visszatértek; fél utig az uj házasok is
elkisérték
vendégeiket.
- Én tudom,
kit rejt az erdőmester ruha, mond Erős, - a mint a várba felvivő utra
értek - a
mislyei kaland még nem oly régi, hogy elfelejtettem volna, de miután
páter
Gregor magára nézve jónak látja a titkolódzást, - én élőttem titka
szent marad.
Kálmán
kimagyarázható zavarral szoritotta meg az agg vitéz durva jobbját.
- Ismétlem
Kálmán urfi, hogy a mi ma reggel történt, kettőnk titka marad.
- Nyugodtan
lehet Erős bácsi, nekem szintén annyira érdekemben van, hogy Bebek ur
és
családja előtt ezen dolog titok maradjon.
|
|