Két nappal a fentebbi jelenet után egy komor őszi reggel, miután vivási óráját bevégezte, Kálmán az uj erdőmester látogatására indult. Vágyott megtudni, mi történt azóta az exbaráttal, mióta azon borzasztó éjjel tőle elvált; mi ok inditotta, hogy helyzetét megváltoztassa; de különben is ő volt egyedül, kivel az ifju a zárdában rokonszenvezett, már ezen oknál fogva is vágyott vele találkozni.

Az erdőmesteri lak a vártól északra fél órányira egy völgy teknőben volt elrejtve. Kálmán Ferenczczel vadászat közben gyakran megfordult ott, és igy biztosan haladt a járatlan ösvényen. Lábai alatt csikorgott a dérfedte haraszt.

A szép ifju most is még folytonosan boldog álmodozások igézete alatt állott; mióta Szádvárba belépett, nem volt egy komoly, egy bánatos percze; a multak szenvedéseit feledve s a jövőn nem aggódva, egyedül a jelent élvezte, szeretve mindenkit s szerettetve mindenkitől, egyetlen egy vágya maradt fel, tisztelve szeretett jóltevői nagylelküségét s szeretetét meghálálni.

Végre sikerült szenvedélyes laktársa rokonszenvét is megnyerni, mit az által ért el, hogy vele soha sem ellenkezett, a nélkül azonban, hogy szeszélyeinek szolgailag s vakon hódolt volna.

A kápolnát balra hagyva, végre feltünt az erdészlak.

Ez egy hosszu alacsony kőépület volt, palakővel fedve; a lakszobákon kivül egy élés kamara, egy istálló és egy téres szint s egy nagy kutya ólat foglalt magában. - Szemben vele egy kisebb ház állott az erdőkerülők s vadászszolgák számára.

Hangos ebugatás jelentette be a vendéget, mely két meglánczolt cerberustól jött, melyre az elzárt agarak, vizslák és kopók chorusban feleltek.

Az ebcsaholásra két szolga borzas feje mutatkozott az erdőkerülők lakának küszöbén, az erdősz lakból pedig az uj erdőmester athletai termete tünt elő - a legszivesebben üdvözölve a várt vendéget.

A hideg daczára egy ingben volt; széles melle herculesi erőre mutatott, magyar nadrága előnyösen tüntetve fel izmos, aczél idegzetü termetét.

- Isten hozta, az urfit, számoltam jövetelére, s ezzel szivesen rázta meg az ifju jobbját s bevezette lakszobájába, melynek kandallójában hatalmas bikfa tüz égett.

A szoba butorzata nagyon szerény volt, de épen elég egy nőtelen ember igényei kielégitésére - egy hatalmas ágy, egy tölgyfaasztal, az asztal mellett két lócza, egy pár szék, egy nagy ruhaszekrény és egy tükör a falon, mindenféle fegyverek szomszédságában, melyek szarvas szarvfogasokon függtek. A vigan égő tüz kényelmes kinézést kölcsönzött a téres szobának.

Üléssel kinálva meg vendégét maga félülő, félfekvő helyzetben a farkasbőrrel fedett ágyon foglalt helyet.

- Az éjjel semmit sem aludtam, mert egy kis körutat tettem a vidéken, mond az ex-barát, ennélfogva megenged az urfi, ha egy kissé kényelembe teszem magamat. De még nem reggelizett ugy-e ifju barátom? reménylem, lesz szives reggelimet velem megosztani, - épen most akartam hozzá látni; ha az ember egész éjjel kóborol, étvágya nem igen szokott hiányzani.

Kálmán eleinte szabadkozott, hogy már reggelizett, és igy nem éhes, azonban ez mit sem használt.

- Anna néni, kiáltott ki Gergely, - ha készen van a reggeli, kérem hozza be s még egy tányért az asztalra; kedves vendégünk van.

A felszólitott rögtön megjelent egy gőzölgő bográcscsal s egy czintányérral s nyájasan köszöntötte Kálmánt. Ugy látszott, nem most látják először egymást.

Ezen öreg nő Borcsa nagy nénje s a közelebb meghalt erdőmester gazdasszonya volt, ki az erdőmesteri lakkal együtt át ment az uj tulajdonos szolgálatába.

Az asztalfiából egy egészséges szép kenyeret téve fel a bogrács mellé, az öreg Anna a kandalló mellett foglalt helyet - élvezettel nézve, minő jó étvágygyal fogyasztják főztét, helybe hagyván savát, borsát.

- Anna néni, talán lesz még egy kis borunk a kancsóban, mond Gergely, ezt a jó paprikás szarvas hust jó lesz leöbliteni.

- Édes istenem, mond felugorva Anna néni s az oldal szobába tipegve, örömömben, hogy olyan jó izűn esznek, el is felejtettem az italt fellenni; tüstént itt leszek; még az volna szép, ha borunk sem volna.

Egy kis idő mulva három pintes kancsóval jelent meg a küszöbön.

- Én egy kis vizet kérnék, mond Kálmán, miután egy fél pohár bort megivott, nekem a bor nem oltja szomjamat.

Anna asszony erről is gondoskodott, miközben az ex-barát hatalmasan hozzá látott a kancsó tartalmához.

Kálmán minden mentegetődzése mellett a is nagyon jó étvágygyal reggelizett s a bogrács tartalmából alig maradt valami.

Anna asszony felszedve az asztalról az étel maradványokat, eltávozott.

- Most, miután magunkra maradtunk, és semmi háboritástól és hallgatódzástól nem félhetünk, mond Gergely, egy kis felvilágositással tartozom az urfinak, hogy tudja magát irányomban mihez tartani.

- Páter Grégor, ha szabad kérnem, vágott közbe Kálmán, hagyja el ezt a különös czimezgetést, mely engem meg nem illett, s mely folytonosan elpirit; szólitson nevemen s tegezzen mint eddig.

- Jöjjünk tisztába egyszer mindenkorra, mond Gergely; az urfi Bebek ur fogadott fia, én pedig szolgálatában állok, habár elég tisztes állásban. A régi viszony megszünt, mely köztünk létezett, ezt ne feledje el, - s egyszersmind az égre kérem, ki ne ejtse többé száján azon szerencsétlen páter czimezgetést, mert ezzel engem boldogtalanná tesz, vagy legalább nagyon sok kellemetlenséget okoz. Igérje meg ezt nekem.

Kálmán a legnagyobb készséggel megigérte, hogy ezután vigyáz magára s a páter czimet soha sem használja.

- Igy minden jól van, Bebek uron kivül itt engem senki sem ismer; a várnagyot, ki majd felismert, sikerült tévutra vezetnem. Én most Bokry István vagyok, köznemes szülék gyermeke, ki eddig Perényi ur szolgálatában állott.

A mint fentebb mondám, multamat illetőleg egy kis felvilágositással tartozom. Én nekem semmi kedvem sem volt soha a zárdai élethez, azonban Szerdahelyi végzetes befolyással lévén sorsomra, ezen pályára erőszakolt. Derült kedély hangulatom mellett is azon 10 év alatt, mit a zárdában töltöttem, rám nézve az élet pokollá lőn; oly esküre kényszerittettek, melyet megtartani nem állott hatalmamban, - örökös kémkedés által üldöztetve, börtönözés s böjtölés és gunynak kitéve, mialatt szerzetesi esküm szenvedélyes véralkatommal folytonosan ellenkezésben állott; ezt még nem érti az urfi - rég feltettem magamban, hogy megszököm a zárdából, de ismerve Szerdahelyi démoni, mindenre képes jellemét, visza riadtam ezen koczkáztatott lépéstől. Bebek ur fellépése rám nézve is a mily váratlan oly szerencsés esemény volt, mert ez könnyüvé tette régi tervem kivitelét.

Azon végzetteljes éjjel Kassára kisértetvén el bennünket Bebek ur - itt a legjobb ürügy volt elválni a szerzetesektől, miután anyám és apám Kassán laktak. - Szerdahelyi a prior oly lelki helyzetben volt, hogy ezt minden ellenmondás nélkül megtehettem.

Azonban én szüleim háza helyett Boldog Jánost, régi ismerősömet kerestem fel s ott voltam elrejtve, midőn Bebek ur az urfival egy pár napig ugyan azon háznál voltak.

Boldog Jánosnál tartozkodtam egy pár hétig. Ott szereztem ezen ruhát, s midőn szakállam kinőtt, egy özvegy asszonynál tartózkodtam ismét egy hónapig - hogy nyomom fel ne találják - onnét jöttem ide Bebek urhoz, ki elég kegyes volt régi igéretére vissza emlékezni. És igy most páter Gregor végképen eltünt, hogy helyt engedjen Bokry Istvánnak.

- Hát mi veszély érhetné kégyedet, ha világosságra jönne, hogy páter Gregor és Bebek ur erdőmestere egy és ugyanazon személy?

- Egész világosan nem szólhatok, mert a titok nem kizárólag enyém, csak annyit mondhatok, hogy Szerdahelyi uram, ki mint mondám, sorsomra végzetes befolyással van, ha megtudná, hogy elhánytam a szerzetesi ruhát s halálos ellensége szolgálatába állottam, bár mennyire porig van is alázva, elég hatalma lenne arra, hogy orgyilkosság, méreg és tőrtől egy pillanatig sem lehessek nyugodt. - Most már reménylem, felfogja az urfi, mennyire szükséges, hogy én elrejtve maradjak.

- Rám bizton számithat erdőmester ur, -mond Kálmán, - én tőlem vasfogókkal sem csikarják ki, hogy ki rejtezik a világi ruha alatt.

- Annyival szükségesebb multamat titokban tartani, mert én a napokban házasodni akarok, - mint a reformált vallás hű követője, - ha szerzetesi állásom naptényre jönne, ez nem csak gunyt, hanem kellemetlenséget is vonna rám.

Kálmán nagy szemeket meresztett; eddig erre nem is gondolt.

- Hát házasodni akar kegyed és vallását megváltoztatni?

- Tudja az urfi, egyik lépés maga után vonja a másikat; én rég meguntam ezt a czifra vallást, az én meggyőződésemmel az egyszerübb reformált vallás sokkal jobban megegyezik, a mellett ez teszi lehetővé, hogy megházasodjam, mi határozott eltökéllésem. Reménylem, hogy ifju barátom rokonszenvét ezen lépésem által nem fogom eljátszani, bár mily hű követője legyen is a római katolikus egyháznak.

Kálmán lángveres lett.

- Nagyon örülök, hogy e térre ment beszélgetésünk, most már minden zavar és habozás nélkül megvallhatom, hogy én több mint egy éve, csak külsőleg voltam tagja a római egyháznak. Sós ur káplánja rég felvilágositott tévedésem felől; most mióta Szádváron vagyok, Szigeti uram tanitása még inkább meggyőzött, hogy eddig a vallás dolgában téves uton jártam; még ma szándékozom ezt Bebek urnak megmondani, hogy külsőleg is bevétessem a megtisztitott vallás követői közzé, benső meggyőződésem szerint már ugy is rég ott vagyok s ennélfogva ki nem mondhatom, mennyire örülök, hogy kegyed is osztja nézetemet, mert különösen a kegyed kárhoztatásától féltem.

- Victoria! mond az exbarát átölelve Kálmánt. Igy minden jól van, ha reményem nem csal, egy pár hét mulva lakodalmazunk; az urfi lesz a vőfényem.

- Hát Szerdahelyi uramról, van kegyednek tudomása, hova ment s jelenleg hol tartózkodik?

- Kassán hallottam, hogy Jászóra ment s onnan, ha jobban lesz - mert meg van törve testben lélekben - Bécsbe készül panaszra. Ezt előre lehet tudni, hogy hasztalan fáradtság lesz, mert Ferdinánd nem fogja egy tehetetlen szerzetért s szerzetesért Bebek ur hűségét kisértetbe hozni. A szerzetesek, ugy hallottam, szét mentek - páter Augusztinus, a mint Boldog János mondta, egy kassai özvegy asszonynál huzta meg magát, s ott piheni ki azon borzasztó éj ijjedségét. - Ugy látszik, hogy a kóró sem veszti el virágzási képességét.

- Most már mindent tudok, mit tudni ohajtottam s mit tudnom a kegyed érdekében szükséges. - Nagyon is eltelt az idő - Isten adjon uj pályájához szerencsét - s legyen meggyőződve az én titoktartásomról.

Kezet szoritva mint hű szövetségesek váltak el egymástól.

A mint az erdőmester a Kálmán kiséréséből visszatért, - az Anna néni szobájából, mely a konyha másik oldalán volt, hangos beszédet hallott. Benyitva a szobába, ki irja le bámulását, midőn Anna mellett a felszalagozott Borcsát pillantotta meg.

Borcsa lángveres lett; zavarában majd Anna néni kötője alá bútt.

- Isten hozta édes hugom, mond Bokri, higyje el, nagyon örülök, hogy láthatom, épen most emlegettem.

- Anna nénit rég nem láttam, mond Borcsa zavarral, most időm volt meglátogatni, nem tudtam - nem gondoltam - hogy - nem tudott kibontakozni a mentegetésből.

- Akár tudta akár nem, édes hugom, hogy én itthon vagyok, nagyon szép, hogy erre nézett, különben én kerestem volna fel, hogy megkérdezzem, mire határozta magát, mert én komolyan beszéltem a mult alkalommal.

Borcsa felelet helyett kendőjével takarta el szemeit - de mégis volt ideje, hogy imádójára tekintsen s annak megnyerő arczát s szép férfias termetét megvizsgálja - melynek azon következése lett, hogy mind jobban-jobban megbarátkozott a gondolattal, hogy pártáját az erdőmesternek felajánlja.

Elég legyen annyit mondani, hogy a rövid látásu s meglehetősen nehéz hallásu Anna néni háta megett egy kis susogás, ölelgetés és csókolódzás után tisztába jöttek egymással. Borcsa felhatalmazta imádóját, hogy Bebek urtól és nejétől kezét megkérje, s egyszersmind azt is kinyerte a türelmetlen vőlegény, hogy a jegyváltást a menyegző minél hamarább kövesse, különben azzal fenyegetődzött, hogy késedelem esetére nem áll jót semmiről.