Még el sem végezhette, midőn a főajtón teljes fegyverzetben egy vitéz lépett be. Jobbjában kivont kard, baljában harczi szekercze. Némán megállott a terem közepén; - a háttérben fegyveresek tüntek fel a rémes félhomályban.

Szerdahelyi hátratántorodott s görcsösen kapaszkodott egy tölgyasztal szögletébe.

A felriasztott szerzetesek egy szögletbe vonultak; a lámpa pislogó világa sápadt, halálra vált vonásaikat rémesen tükrözé vissza.

Oly rémes némaság következett, hogy a szerzetesek szivverése hallható lett.

Az óriási vitéz, szekerczéjére támaszkodva legeltette szemeit a halál védtelen áldozatain. Szemei bosszuló villáma a sisak rostélyán átszikrázott.

- Hová lett gőgöd, kevély pap? Kihivó daczod megtört?! Itt állsz most megsemmisülten, porba alázva, tehetetlenül, mint egy gyáva banya, kinek szúrós nyelvén kivül nincs más fegyvere.

- Még korán örülsz bukásomnak, gőgös oligarcha! Isten maga védeni fogja az igaz ügyet.

- Ösmersz-e, kétszinü barát? mond a vitéz, sisakját felcsatolva.

Bebek György arcza tünt elő a sisak-rostély alól.

A perjelre e bosszutól lángoló hősi arcz basiliskusi hatást gyakorolt. - A kápolna félrevert harangja rémes kongása szakitá meg a néma csendet.

- Korán örülsz, elkárhozott eretnek!Te őrült vakmerőséggel betörtél az urnak szentélyébe, legyilkoltad annak védőit, vértől párolgó kezedet bünös szándékkal emelted fel az ur felkentjei ellen; meg vagy érve a kárhozatra. Lakolni fogsz, templomrabló, mielőtt egy órával idősebb lennél! Hallod a harang zúgását?

- Lélekváltság ez bünös lelkedért! szakitá félbe Bebek gunyos, megvető hangon. Lélekváltságodat, magad hozattad meg! Csak szavaid visszhangja leszek: „Lakolni fogsz, mielőtt egy órával idősebb lennél.”

- Nem, nem! te azt nem mered tenni! - kiálta fel Szerdahelyi végerőlködéssel. Erejét megtörni érzette azon férfi ellenében, kit oly mélyen s vérlázitólag megsértett.

- Kitől? mitől ne merném tenni, ember?! kiáltott fel Bebek, vérvágytól lángoló arczczal. Mikor, s melyik Bebek ösmerte e szót „nem merek,” ha uralkodókkal állott is szemben?! Elfeledkeztél ősömről, Bebek Detréről? elfeledkeztél multamról, ki egy ország igaztalan itéletével mertem daczolni? Ha kell, daczolni merek egy világgal! Szerdahelyi! higgadtan akartam itélni, te véremet lángra gyujtottad. Még egyszer intelek, ne hivd fel végzeted!

- Én nem félek tőled, ha pártütő őseid minden vére s bátorsága benned pontosult volna is össze! Én itéletedet el nem ösmerem. Még egyszer ismétlem, te ezt nem merheted tenni; ily vérlázitó gonoszság megbosszulására egy világ kelne fel.

- Elfelejtkeztél Tapolczáról, őrült vakmerő? kiálta fel Bebek. Kardját vágásra emelte fel.

Szerdahelyi térdei megtörtek, kardja kiesett kezéből.

A szerzetesek egy szivrepesztő sikoltással Bebek lábaihoz borultak.

- Irgalom, irgalom, vitéz ur! - Kérő hangjok hörgéssé olvadt át.

Bebek mint halálangyal állott e rémült körben.

Az ifju szerzetes, kinek az egész jelenet eleinte álomnak tetszett, a csudálat, remegés s hódolat elegyével meredt a büszke zászlós-úrra.

Az elébb leirt végjelenetnél átszellemülve közeledett a bosszú angyalához s előtte féltérdre ereszkedett.

- Ilyennek képzeltelek, dicső hős, tetteid után, mielőtt láttalak volna! - mond csaknem őrjöngő rajongással. - Ily nagynak, ily szépnek, ily emberek fölött állónak, szóval ily félistennek! mert ilyenek lehettek a mult kor istenei, kiknek a világ oltárt épitett. Miért titkoljam el, hogy mielőtt láttalak téged, kit mindenki dicsőitett, ki vitézségének leirására nem találtak szavakat: vágyaim netovábbja volt téged egyszer az életben láthatni, nagyságodat szinről szinre szemlélhetni! Most, midőn látlak, csaknem imádásszerű érzet az, mi keblemet felmagasitja. Oh, végy magadhoz, dicső férfiu, végy fel szolgáid sorába! s én álmaid felett fogok őrködni, vágyaidat lesem le parancsoló arczodról, s azokat betölteni s megelőzni lesz életem feladata; óh végy védelmedbe s vigy el e helyről; itt meg kellene őrülnöm, a csontházbörtönbe akartak zárni, inkább örök kárhozatra, mint ez iszonyu sirba, hol csontvázok merednek felém váz ujjakkal! Nem beszélek erről, mert érzem, hogy már csak a gondolat ez iszonyu helyre, őrültséggel fenyeget. Ne hagyj itt, ne hagyj itt, mert akkor el vagyok kárhozva itt és ott!

Kétségbeesett arczczal kapaszkodott a hős ruhájába.

Bebek bosszuja fellángolása mellett is nemével az igézetnek, mit maga magának is alig tudott megfejteni, tekintett az ifju feldultsága mellett is nemesen szép arczára, s az őszinte hódolat hizelgő hangja lecsillapitólag hatott lázadt lelkére. - Jóakaró arczczal hajolt le hozzá.

- Kelj fel fiam; mond gyöngédséggel. Ez órától fogva védelmem alatt állsz. Erős, gondodra bizom ez ifjat. Mentsd meg mielőbb szőrruhájától, ugy látom, alig várja, hogy olvasóját karddal cserélhesse fel.

- Mi már ösmerjük egymást, szólt Erős, az ifjunak kezet nyujtva, ki álmodozó boldogsággal ölelte át az óriási fegyvernököt. - Isten, Isten, félek: az öröm őrültté tesz.

- Bebek György, neked nincs jogod ez ifju szerzetessel rendelkezni.! Ünnepélyesen tiltakozom e jogtapodás ellen, habár az ellentállás életembe kerülne is! Ő az én törvényhatóságom s védelmem alatt áll!

- Törvényhatóságod? védelmed alatt áll? - mond Bebek gunyosan. Magad hallhattad, mennyire örül a védelemnek. Egyébiránt én nem akarok itt veled jogharczot vívni. Te, erőszakoskodásod által, mit birtokomban, jószágaimon elkövettél, eljátszottad minden jogodat. Ezen zárda minden hozzátartozó uradalmakkal mától fogva enyim; enyim az erősebb jogán, fegyverem hatalmával. Te, segédeszközeid számba nem véve, vakmerő voltál engem kihivni csatára. Én győztem, te buktál, s a harczi törvények szerint elkoczkáztatott életed s birtokod felett én vagyok az ur. Szerdahelyi Mátyás, a mislyei zárda hajdani főnöke, itt egyedül nekem van jogom rendelkezni!

- Protestálok végleheletemig ezen égrekiáltó erőszak ellen! - kiálta fel Szerdahelyi. Protestálok a királyi trónig, protestálok a szentséges római pápáig!

- Amint tetszik, mond Bebek kicsinylőleg; Csak arra vagyok bátor most először és utóljára figyelmeztetni, hogy egy kissé alantabb hangon tegye meg protestálását, mert itt csak nekem van jogom hangosan beszélni. A mi tiltakozásai illeti: arra nézve csak az az észrevételem, hogy legczélszerübb lesz végrendeletileg tenni meg, mert ily daczos, kihivó magaviselet mellett élőszóval aligha alkalma lesz megtehetni.

- Engem meggyilkolhatsz, felfuvalkodott szentségtaposó, a végzet hatalmadba adott, de el lehetsz rá készülve Istentől elrugaszkodott; hogy halálomat az excommunicatió nyomon követi. Érted-e, gőgös vitéz, e szó borzasztó jelentőségét?

- Nem egészen, mond Bebek metsző sarkasmussal; minden esetre egy kis magyarázat nem lesz felesleges.

Szerdahelyit vérig sérté e hideg, kicsinylő modor, mit életében először tapasztalt, s lelke följajdult tehetetlensége érzetében.

- Isten, isten! mormolta magában, - ne tégy őrültté, mig e Léviathánt megátkozhatom!

- Tudod-e gőgös vitéz, hogy e rémes szó előtt trónok rendültek meg, országok sápadtak el, hatalmas uralkodók, császárok, kik előtt milliók bókoltak, s kiknek büszke nyakuk halandó előtt soha meg nem hajolt, e büvös szó előtt porba alázodtak, s földön csuszva ima és vezeklés közt könyörögtek irgalomért?! S te, porszem azon magas bűnösök nagyságához képest, kicsinylő gunynyal veszed e velőket megrázó ígét? Reszkess, reszkess, s térj magadhoz mig nem késő.

- Szerdahelyi! ugy látom, válságos helyzeted megzavarta fejedet! Vagy álomban beszélsz és kétszáz évvel visszaképzelted magad a középkorba, midőn e büvös szó, melylyel rémiteni akarsz, amint mondod, és amint én is tudom, trónokat renditett meg. Én reszkessek tőled, gyáva cselszövő? - mond keresztbefont karokkal állva meg az elsápadt prior előtt. Ki vagy te s kinek, minek vélsz engem, hogy reszketésre akarsz tanitani? Én nem félek tőled gőgös szerzetes, ha az anyaszentegyház minden villámát markodban tartanád is. Két évvel ezelőtt, - mond álmodozólag mintegy magához beszélve, - egy ország itélt papi vádoskolás folytán fej és birtokvesztésre, kihallgatás, törvényes elitélés nélkül, az alkotmány világos megsértésével. Két sereg indult megsemmisitésemre, azt hiszed ember, hogy reszkettem? Ellentállottam! az ellenem küldött két vezér Puchaim és Detrik táborszere visszahagyásával szerencsésnek érezte magát, hogy menekülhetett fegyverem elől. Az igazságtalan itélet magától összeomlott. Hatalmasabb lettem mint valaha, kardom s barátságom megnyeréseért három hatalmas uralkodó versenyzett, s én, Bebek György, 8 vár ura, 3 megye birtokosa: tőled reszkessek? Hol vannak ágyuid, hol katonáid? azt hiszed, hogy engem elhasznált puszta szavakkal, mint gyermeket dajkamesével, meg lehet ijeszteni?

Szerdahelyi kezébe hajtá fejét. Kuszált, szürkülő haja arczára omlott. Ugy tetszett, mintha ez elmult óranegyed alatt éveket vénült volna. El volt tiporva, féregként porig alázva, gőgje gőggel leverve, élete, vagyona engesztelhetlen birája kezében. Nincs sajgóbb fájdalom egy kevély, nagyravágyó szivnek a megaláztatás érzeténél.

- Istenem, Istenem! sóhajta fel, - ha van kárhozat, kinja az enyimnél nagyobb nem lehet!

Bebeket magát megrenditette védtelen, bukott ellene némán is beszédes fájdalma.

- De ideje, hogy megröviditsük e mindkettőnkre nézve kinos óra fájdalmát, - mond Bebek, nemével a kimerültségnek, helyet fogva egy karosszékben. - Páterek! vonuljanak vissza celláikba s legyenek nyugodtan. Szavammal állok jót, hogy egy hajszáluk sem fog meggörbittetni, ha parancsomnak némán s ellenmondás nélkül engedelmeskednek. Perjel urral akarok egy-két szót négy szem közt beszélni.

A szerzetesek, életreménynyel sápadt arczukon, tekintettek kérdőleg a priorra, jóváhagyásaért esdve.

- Nem értettek atyaságtok, mond Bebek ingerülten. Rákóczy uram, két fegyveressel mutattassa meg az utat a pátereknek. Ugy látom, a félelem miatt nem akadnak rá.

Rákóczy intésére két fegyveres lépett a terembe. A szerzetesek halálfélelemmel tolongtak a priorhoz, védelemért, vagy legalább jóváhagyásaért esdve.

- Engedjetek az erőszaknak, szerencsétlen testvéreim, - mond Szerdahelyi fuldokolva. - Vonuljatok celláitokba. Nem, nem, a kápolnába, ott helyetek e végzetes órában, imádkozzatok lelketek s lelkemért; menjétek, áldásom reátok!

A szerzetesek térdre ereszkedtek s az áldó kezeket csókolva vonták halvány ajkaikhoz.

- Áldásom még egyszer, testvéreim, reátok, legyetek erősek a próbáltatás napján, a szeplőtelen bárány véres áldozatáért feloldalak minden büneitektől, legyetek, mondom még egyszer, erősek, tegyétek magatokat méltókká a vértanuságra. A szent szűz áldása s védelme kisérjen benneteket a megkisértés golgotájára.

A barátok elfojtott zokogással vonultak ki, mint szellemárnyak, a mellék ajtón, mely a kápolnába vezetett.

Bebek eközben Rákóczynak utasitásokat osztott ki.

- Legyen gondja kegyelmednek, végzé beszédjét, hogy senki a zárdát el ne hagyhassa; állitson mindenütt őröket, vonja vissza embereit a külső udvarra, s adasson nekiek a porkolábbal frissitőt, de csak mértékkel, - a holnapi nap rendelkezésökre fog állani, akkor lesz idejök mulatni.

A főajtót betette maga után. - Ketten maradtak a teremben.