- Kedves vendégeim! - mond a várúr ebéd végével, - ugy látom, a serleg lassabban forog kezeitekben, s a beszédfonal szakadozni kezd közöttünk, úgy látom, ideje felkelnünk. Adja Isten egészségtekre az ebédet! Fogadjátok el a szives ellátást csekélysége mentségeül. Most uraim egy nagyszerű természeti ritkaságot fogok felmutatni, rövid együttlétünk fűszereül, mely, úgy hiszem, kellemes utó ízt fog hátrahagyni emléketekben magyarországi utazástokról. Egy barlang az, mely rendkivűli alakja, s földalatti csoda-termei nagyszerűségénél fogva szellemkezektől látszik alkotva lenni, de nem vágom el útján leírása által saját véleményteknek, - nézzétek meg magatok s úgy ítéljetek, hogy túlzott volt-e állitásom. - Hallottátok hírét a Baradlának?

- Én most hallom e nevet először, mond Wesselényi. Azonban a kegyed leírása után égek a vágytól azt megláthatni, mert a mi. kegyedet elragadja, az semmi esetre sem lehet közönséges; én különben is a természet szépségeinek szenvedélyes kedvelője vagyok.

- Én multkori itt létemkor sok különöst s rendkivülit hallottam róla, szóba is jött megtekintése, de nem tudom mi okból elmaradt. Mindenesetre én is vágyom látni, kivált ily szép társaságban, mond Báthori.

- Ennek elmulasztása, kivált miután hozzá mostan ily közel vagyunk, mond Bebek, bűnös mulasztás volna: mert ezen természeti ritkaság nemcsak a két magyar hazában, de Európában párját keresi. - Fel tehát lovainkra! egy órai csendes lovaglás után helyben vagyunk; az idő szép, sátoraink vannak, fát szolgáltat a Cselény; egy kellemes éjet a szabadban is eltölthetünk, hölgyeink sem oly gyengék, hogy egy őszi hüvös éj egészségöknek ártalmára lenne.

- Vén rozsdás fegyver! el vagy-e eléggé látva fáklyával?

A kérdés a közeliben álló, s ura parancsát leső Erőshöz volt intézve.

- Hoztam annyit nagyságos uram, mond Erős, hogy nem fogunk megszorulni, habár két hetet töltenénk is a barlangban.

- Jól van. Fel lóra! menj előre, a sátorokat vonjátok fel, tűzrakások álljanak készen, a szakácsok lássanak az estebéd után, szóval úgy tedd meg a rendelést, hogy megérkezésünkkor semmiben hiány ne legyen.

- Nagyságos ur! egy lovag megeresztett kantárral közeledik, mond az apród előlépve, ha nem csalatkozom, Rákóczy uram lesz.

- Az nem lehet, mond Bebek határozottan, Rákóczynak jelenleg Kassán kell lennie parancsom következtében.

- Mehetek, nagyságos uram? kérdezé az óriási fegyvernök.

- Várj, míg megtudom, ki a közeledő lovas s mi dologban jár. - Épen itt jön; és csakugyan Rákóczy, - mit kereshet ez ember itt? mond alig lefojtható ingerültséggel.

A lovag ekkorra megérkezett, s leszállva lováról - egy lovásznak adta át, maga pedig lovagiasan üdvözölve a társaságot, tisztelettel a várúrhoz közeledett.

- Én kegyelmedet határozott parancsom következtében, jelenleg Kassán gondoltam, mond Bebek a közeledőhöz ingerülten. Mi fontos dolog jöhetett közbe, hogy íly kevésbe vegye rendeletem megtartását?

- Parancsnokom! mond a felszóllitott nemes illendőséggel, de határozottan; ott hol a Bebeknév becsülete, s tekintélye van megsértve: úgy hittem, egy perczig sem lehet haboznom.

- Bebek-név becsülete s tekintélye megsértve? rivalt fel a várur, s arcza lángba borúlt. Ki volt azon vakmerő? hogy haragom villáma lezuzza a becstelent!

- Itt egy levél Veráncsicstól, az egri püspöktől, ebből mindent meg fog érteni parancsnokom. Ezenkivül még lesz egy szóbeli előterjesztésem.

Rákóczy egy hatalmas terjedelmű levelet nyujtott át, - melynek tallérnagyságú pecsétjét az átvevő indulatosan bontotta vagy inkább tépte fel.

A levél olvasása közben a várúr, szine lassanként halványodni kezdett, kezei görcsösen vonaglottak, ugy hogy alig tudta tartani a reszketés miatt: a mint elvégezte, a legnagyobb düh kitörésével dobta a földre.

- A szentséges Péter apostolig, ha ugy tetszik! majd meglássuk, képes lesz-e megóvni méltó haragomtól.

Minden jelenlévő arczán élénk meglepetés s egyszersmind kérdés ült. De senkisem merészelte a kérdést koczkáztatni.

Bebek néhány percz mulva rendbeszedve magát, indulatosságát legyőzte, arczáról le lehetett olvasni, hogy szégyenli kitörését vendégei előtt.

- Engedjetek meg, mond szelídített hangon, hogy tüzes vérem által ennyire erőt engedtem magamon venni, de kit ne ingerelne fel ily gyalázatos levél olvasása, ki becsületére, nevére s állására ad valamit. Olvasd fel öcsém! s mond meg, nem volt-e méltó okom a haragra? jobban meggondolva ugyan a dolgot, inkább kaczagni lehetne tartalmán, mert nincs valami nevetségesebb egy fullánktalan here mérgénél.

Egy apród Bebek intésére felvette a levelet, s Wesselényinek nyujtotta át.

A levél czíme latínul volt irva czen foglalattal:

„Tekintetes és Nagyságos pelsőczi Bebek György úrnak, a felsővidék főkapitányának, Gömör- és Tornavármegyék örökös Főispánjának tisztelettel”

„Az egri egyházimegye püspökétől.”

„A mislei apátúrság nagy érdemű s főtisztelendő priorárak ide zárt, s hozzám intézett leveléből láthatja kegyelmed, mintegy tűkörben azon iszonyú jogsértéseket s erőszakoskodásokat, melyeket részint saját személyében elkövetett, részint zsoldosaival elkövettetett már több ízben az egyedül üdvözítő anyaszentegyház hű szolgái ellenében. - Én, bár legkevésbé sem kételkedtem a szent férfiú panasza valódiságáról: megemlékezvén a szentírás szavairól, „hogy mind a két rész kihallgatandó” - mostani körutamban megvizsgálván a panasz alapját, fájdalom, sokkal több botrányt, visszaélést, erőszakoskodást, az anyaszentegyház jogaiba vágó istentelenséget kellett személyesen tapasztalnom, mint a főtisztelendő prior levelében van. Személyesen győződtem meg, mondom, hogy kegyelmed visszaélve rangjával, állásával, kiterjedt hatalmával, mint egy második Hámán garázdálkodik az Úr szőllőjében; a szegény anyaszentegyházat ezen ártatlan s szeplőtelen bárányt kínozza, szent szolgáin erőszakoskodásokat követ el; templomainkat, - mik szent vallásunk már megdicsőült hívei adakozásából épültek - elfoglalja, s megszentségtelenítve a setétség fiának, a Beliál követőinek adja át. A püspökségek, apáturságok, prépostságok s egyéb szent helyek tizedeit, egyéb jövedelmeit s bevételeit kiterjedt birtokaiban, sőt azonkivül is erőszakosan és istentelenül elfoglalja! Felszólítom tehát, sőt illetőleg intem kegyelmedet szent hivatalomnál fogva, hogy a mondott sérelmeket átolvasva, ha az anyaszentegyház méltó átkát magára vonni nem akarja: a multakra nézve az illetők kárait térítse meg, szent egyházaikat adja vissza az igaz hivőknek; a vallás szolgáit, a dézma, s egyéb jövedelem szedésében ne akadályoztassa, s átaljában ilynemű panaszokra többé okot ne adjon; különben ha istentől eltérve, a bűn fertőjében továbbra is makacsul megmarad: ügyem szentségében bízván, a magas trón lépcsőihez terjesztem panaszomat, s ha elégtételt reményemen kivül ott sem nyernék, kész vagyok a szentséges római pápa kegyes lábaihoz vinni fel sérelmemet. - Töredelmes válaszát elvárván kegyelmednek.

Datum in urbe nostra Cassovice die 20. Sept. 1558. Istenben jóakarója

Antal. Püspök m. p.”

Wesselényi a mislei prior levelének olvasásához akart kezdeni.

- Hagyd el öcsém, mond a várur, átvéve tőle az irományokat; - azt már olvasás nélkül is tudom, kár volna szemedet olvasásával s figyelmünket hallgatásával fárasztani. Különben is, ha egy ilynemű levelet elolvasott az ember, a többit könyv nélkül elmondhatja; ugyhogy gyakran azon gondolatra jöttem, hogy a római egyház tisztelendő, nagyon tisztelendő, és főtisztelendő alázatos szolgái egymáséról másolják le leveleiket. Ha kételkedtek öcsém, mutatok vagy husz ilynemü levelet, - nagy becsben tartom, mert ha rosz kedvem van, egyet belőlök elolvasva tüstént felvidit, valóságos gyógyszerek a vérsürüdés ellen.

- Édes férjem! te igen könnyedén veszed fel e dolgot. Ezen püspök hatalmas s nagy kegyben áll a királynál, mond Bebekné aggálylyal. Cselszövényével s áskálódásaival neked sok kárt tehet.

- Kedvesem, sokkal több okom van előbbi ingerültségemet szégyenleni, mint mostani jó szeszélyemet valaha megbánni. Ez ember hatalmától félsz, - hol vannak katonái, hol vannak ágyai? Róma neve elveszté bűvös erejét, villáma eltompult, szellemet lenyügző békója lehullott, mint ezen levél is mutatja - hajdan négy világrészt megrenditő hatalmából nem marad egyéb fen a gyávák fegyverénél, panasznál s fenyegetésnél.

- De megmaradt titkos befolyásuk, az ármány s cselszövény hatalma.

- Nem félelmes fegyverek ovakodók ellenében. Ezen tőrrel csak ostobákat s tudatlanokat foghattak meg, igazságom érzetében én nem félek tőlök, vagy is inkább megvetem őket. Mit tettem én olyat, miért Isten, ember előtt pirulnom kellene? - Elvettem vagy is jobban: átadtam uradalmaimban a templomokat vallásfeleinknek, miután némely helyen alig maradt meg a papon kivül a római valláson, a dézsmaszedést megtiltottam, mint undok visszaélést, hogy némely herék adóztassák az én protestans jobbágyaimat, kik tőlök semmit sem várnak, sem ezen, sem a jövő életben. Ezek azok az égrekiáltó erőszakoskodások, istentelenségek, isten tudja micsoda sok jeremiádok, melyeknek minden bohóságuk mellett is egyszer, látom, végét kell vetni, mert végtére ez a sok litánia még is unalmassá válik. De most jut eszembe, kegyelmed szóval is akart valamit előterjeszteni.

- Talán jobb lenne holnapra hagyni, főkapitány ur, mond Rákóczy kérő hangon. Előadásom oly kellemetlen, hogy sokkal jobbnak tartanám más alkalomra elhalasztani.

- Előadásával még felébresztette kegyelmed kiváncsiságomat. Mondja el kegyelmed egy-két szóval, vérem lecsillapult, ingerültségről nincs oka többé tartani.

- Rákóczy György sokkal inkább ismerte régi parancsnokát, hogysem szinlett nyugalmáról teljesen meggyőződött volna; de miután elhalasztani többé nem lehetett: legalább minél egyszerűbben, s a lehető legjobb szinben akarta tenni előterjesztését.

- Midőn épen azon gondolkoztam Kassán, hogy a püspök levelét kitől küldjem lehető legbiztosabban: az aszalói sáfár lép be, - azt gondolva, hogy főkapitány urat még ott találja - azon panasszal, hogy a mislei prior emberei három nappal ezelőtt az élettized-szedésre megjelenvén - miután a tiszttartó, és felhivására a tanács ebbe akadályt vetettek: a tisztet s a tanács két tagját elfogták s megkötözve Mislére vitték. A sáfár csak futás által menekült meg tiszttársa sorsától.

- A sáfárnak mehetett, el az esze, vagy kegyelmed nem jól értett! rivalgott fel a várur. Nem, ezt nem hihetem, ez lehetetlen! - Embereimet elfogni, megkötözve börtönbe hurczolni, nem, ezt egy pap nem merhette tenni ellenemben, ha az anyaszentegyház minden szentjei zsoldjában lennének is.

A várur szemei bősz dühében vérben forogtak, homlokán két szemölde közt lángoló jel tünt fel, hasonló egy véres kardhoz.

- Aszalóról jövök, mindent ugy találtam, a mint a sáfár előadta, - mond Rákóczy alant hangon; - ismerte e borzasztó jelt, s vére jéggé fagyott, ha a multak eseményeiből vont következést a jövőre.

- Ne legyen többé isten: istenem! - mond borzasztó esküvel, - ha meg nem bánatom vele vakmerő tettét, ugy hogy az utókor borzadva fog róla beszélni. Szerdahelyi, vess számot isteneddel! mert eljátszottad életed. - Ily hamar elfelejtkeztél Tapolczáról!?

Ezen borzasztó visszaemlékezés minden jelen lévő keblében megfagyasztá a vért. Még a sziklakeblü fegyvernök is hátrált egy-két lépést.

Neje s leányai kérlelve vették körül.

- Hagyjatok magamra, - mond Bebek visszautasitólag. - Lázongó véremet csak vér engesztelheti meg; vessetek akadályt a kitört árnak, még rombolóbb lesz, - igy vagyok én, nyugton hagyva, lázongó vérem magától visszatér medrébe.

Lávával telt tüzokádó hegyhez hasonlitott e kebel, melynek vulkános kitörése bősz dühében távolra elhatott; vadjátéku arcza villanyteljes felhőhöz, melyen ha az utolsó villám elczikázott, ismét derülten tündököl nagyszerű szépségében.

- A vihar elvonult, mond sugva Rákóczy a mellette álló Wesselényihez, ismét szép idő lesz.

És igaza volt. Nehány pillanat multával csak szeme töröttségén vehette észre az ismerő az eltombolt vihart, felegyenesedett férfias termetén ismét komoly méltóság, szép vonásain nyugalom, ajkán derült jóság foglalta el helyét.

- Erős már elment parancsom szerint? kérdezé a körülállóktól.

- Még parancsát várom nagyságodnak, mond a kérdett előlépve.

- Vén borzas medve, már rég kiadtam a rendelést. Indulj! előre!

Erős sokkal jobban ösmerte urát, mintsem a jelen pillanatban mentséget mert volna megkisérteni, melyre nézve katonásan sarkon megfordulva, kiadta a rendelést; maga pedig a sátorhoz valókat teherhordó lovakra rakván fel, két percz multával, néhány lovász kiséretében lóhalálából nyargalt a megnevezett helyre.

Fél óra múlva már a sátor felállitásában foglalatoskodva találjuk őt.

- Mért sietünk oly nagyon, hiszen még elég időnk van a készülésre, mond egy fiatal lovász. Már utközben ugy vágtattunk, mintha török tatár kergetett volna.

- Nem tudod mit beszélsz jó fiu, mond a fegyvernök nyers hangján; török, tatártól nem ijedek meg, bár már többel néztem farkasszemet, mint a mennyiről te beszélni hallottál, de annyival inkább félek urunktól; - a ki most haragjának utjában áll, épen ugy megsemmisül, mint ezen hernyó itt, melyet lábaimmal eltapostam.

- Én annyit hallottam már urunk haragjáról, pedig jobb, szelidebb ember a föld hátán sincs nála, jegyzé meg egy másik lovász; két év óta vagyok nála s egy rossz szót nem hallottam tőle.

- Te se sokkal látsz tovább orrod előtt, mond Erős megvetőleg; bölcsen teszesz öcsém, mind bolond ember az, ki okosabb akar lenni, mint esze megbirja, ha kipödrött bajuszod hegyesebb nem volna, mint eszed, eltalálhatnád, hogy az oroszlán dühétől az egereknek van legkevesebb okuk félni.

- De nagy pont kend bátyám, mond a hetyke lovász gúnyosan, hogy a másikat csak egérhez hasonlitja; kend is csakugy cselédbérért eszi kenyerét mint én.

- Hallgass fiu, mig jól van dolgod, mert megkeserültetem veled nyelvességedet! - mond a fegyvernök fojtott haraggal.

- De nagy pont kend bátyám, hogy kend előtt beszélni sem lehet.

- Nagy biz én öcsém, de nagyokat is ütök ám. Ezt oly hathatósan bizonyitá be, hogy a lovász, mielőtt magát jól észrevehette, egész hosszával a földet mérte.

A hatalmas öklöknek mindig hatalmas tekintélye volt. A lovász megtapintván testének azon részét, hol az óriás ökle vele érintkezésbe jött, némán felállott, s kék posztóból készült gombos nadrágjáról levervén a port: ujra dolgához látott; azt azonban nem akarjuk elhatározni, hogy nyugodt philosophiája mellett is, nem kivánt-e belsejében áldást bérmálójára?

Elég legyen annyit megjegyezni, hogy a tiszteltetést ököllel kierőszakoló főrendező siettetésére minden rendben volt, midőn a társaság megérkezett. A sátorok szőnyegekkel leteritve; dagadó vánkosaikkal csábitólag kinálkoztak; mig több helyen tüzek égtek s magok körül szelid meleget árasztottak.

A tűz körül ült le az egész társaság s a hasábfák pattogó szikráinál, mindenki saját eszméivel bibelődött a mai megrenditő események után, melyek egyik-másik jelenetében a társaságnak minden tagja résztvett, szintén jólesett ez a néma nyugalom, noha, az ember szellemi részének épen e némaságban kezdődik legtöbbnyire szerepe.

- Talán hozzá; is kezdhetünk a barlang megtekintéséhez, - mond Bebek helyéből felállva. - Mig az estebéd készen lesz, bejárhatjuk eddig felfedezett rejtekeit.

Ez inditványba természetesen az egész társaság beleegyezett.

- Gyujtsátok meg .a fáklyákat, s elő gombolyaggal.

Tiz fáklyatartó cselédtől kisérve, beléptek a szük nyiláson keresztül a barlangba.

Bebek .nejét vezette, Wesselényi Zsófiát, Báthori Zsuzsánnát, Rákóczi hol egyik, hol másik párral váltott egy-két szót. Erős elől ment az ariadne fonallal. Ekkor még nagyobb bátorság végett ezen segédmóddal éltek az eltévedés kikerülésére, bár az ó ág nagy részét ekkor is már meglehetősen felismerték.

Nehány lépésnyire a bemeneteltől eltünt a gyér világ, mit a barlang szük nyilása sugárként belövelt a távozókra; a külvilággali összeköttetés megszünt, mintha a föld közepébe hulltak volna alá, ott találták magokat az ősi setétségben, melynek kézzelfogható borzalmas homályával a fáklyák fellobogó lángja alig volt képes megküzdeni.

A földalatti vándorok keblén magyarázhatlan érzelmek vonultak keresztül, mint büvfályolképek. A szó elhalt egy időre az ajkon, a gondolat megszünt működni az agyban. Hit, szeretet, remény lebilincselve, mint élőhalottak kripta fenekén nyugodtak a sziv fenekén, öntudatlan varázsálomban. Mult, jövő képei csodásan a büvős jelenben folytak össze; tulvilági igézet alatt álott sziv és fő, csak a csodálat maradt meg, hódolattal áldozni a természet nagyszerűségének.

Minden nagyszerű volt itt, minden fenséges s örök változatossága mellett is, oly nemesen egyszerű, s egyszerű magasztossága mellett is, oly szivet s lelket emelő, mint az alkotó természet minden műve. Semmi mesterkéltség, semmi kisszerű majmolás nem rontá le a varázst, ősi eredetiségre mutatott itt minden, a mint az alkotó művész kezeiből kikerült.

Némán haladtak előre, mint szellemárnyak kripták éjében; csodálkozásuk, s az ezzel együttjáró igézet lépten lépve nőtt.

Bazalt folyosók, szűk nyilások, tekervényes labirintok, óriási sziklaboltozatu teremek, tündér templomok opál oszlopokkal, szellemvárak gyémántként sugárzó falaikkal, karcsu minarettek, topáz obeliszkok, jáspis piramisok, gazdagon felékitett trónok, ősidőkből átvett pogányoltárok egymást válták fel oly nemes izléssel rendezve, - hogy az elbűvölt szem kifáradás helyett folytonos kéjben uszott.

Sikamlós hegyek, csodás alaku mélyedések, virágos kert korall virágaival, csergedező patak, mely sárgás vizével az Atheronra emlékeztetett, sziklaomlások, bazalterdők e szük körben a nagy világ képét tükrözék vissza; de ennyi természeti szépségnek öszpontositásával: a külvilág elszórt csodáit, itt szászorozva adta vissza.

Még volt egy jelessége e barlangnak, mely mintegy összekötő kapcsul szolgált a tulvilággal. Az oszlopok sajátságos hangja, mely szivrenditő rezgésével, s lágyságával a sphaerák zenéjére emlékeztetett.

A társaság minden tagja keblén keresztül vonultak ezen érzemények kisebb nagyobb benyomással, az érzelmek mélysége vagy felületességéhez képest.

Legnagyobb jele volt az önkénytelen hódolatnak a folytonos némaság, melylyel a társaság haladt előre, mintha mindenki félne megsérteni siri csendét a természet szentegyházának.

A várur nejével hátul maradt, az ifjak nehány lépésnyire előre mentek, a fáklyások elől, és oldalt.

Bebekné kezdetén a barlangnak a csodás jelenetek látásán elbüvölten - nyugodtan haladt férje karján, de a nagy terem nyilásánál elkezdett észrevehetőleg reszketni.

- Mi lelt kedvesem? kérdezé férje, lábaid remegnek, arczszined halványodik, bizonyosan e szorult lég van rád rosz hatással.

- Én nem tudom valóság-e, vagy a képzelet játéka, de egy idő óta, ugy tetszik, mintha lépteket hallanék nyomunkba közeledni.

- Bizonyosan csak élénk képzelődésed játéka, kedvesem; ki járhatna itt, hacsak nem az alvilág szellemei; ezeknek létezését pedig csak nem hiszed?! mond Bebek mosolyogva.

- Én magam is azt hittem először, hogy e félelem csak képzelődésem szüleménye, mond Bebekné, még jobban reszketve, de a mint most hátra néztem, világosan véltem hallani egy eltünő ruha susogását.

- Fáklyások, álljatok meg! kiálta a várur.

- Az égre kérlek, ne szólj egy szót sem e tárgyról, mond Bebekné sugva; senki sem fogja elhinni, s ez által csak a társaság nevetségének leszek kitéve.

- De egy kis vizsgálatot jó lesz tartani, hogy magadat megnyugtasd kedvesem.

- Hagyjuk el, mond a nő esdeklőleg, ha a vizsgálat sikertelen lenne, a félénkségemen való megszégyenités véghetlenül fogna fájni, vezess ki e kriptából lelkem szerelme, a szabadban ismét nyugodt leszek s hajlandó elhinni, hogy csak a képzelődés játszott velem.

Bebek a nagy terem bejárásánál egy vezetőnek intve, elvette tőle fáklyáját s a társaságtól észrevétlenül visszamaradt.

Egy óranegyed mulva az Isten nyiltvilágába értek ki.

Bebekné nagy lélekzetet vett, mintha sirból kelt volna fel, erőtlenül s kimerülten egy sziklaülésre rogyott.

Ezen nyugtalanitó változás azonban csak néhány perczig tartott, a halvány arczon az egészség rózsás zománcza ismét elfoglalta helyét.

- Most már ismét egészen jól érzem magamat, mond Bebekné férje aggódó kérdésére, viszszamehetsz nyugodtan kedves férjem! Ott szükség van reád; a leányokat féltem, egy vigyázatlan lépés életveszélyeztető lehet rájok.

A várur nagyon is belátva neje megjegyzése lehetőségét, a letett fáklyát kezébe ragadva, viszszatért a barlangba.

A kifeszitett fonal segitségével biztosan haladt, sikátorról sikátorra; a siri csendben léptei borzalmasan hangoztak vissza.

E borzasztó magányban, távol minden emberi társaságtól, önkénytelen felmerült előtte lejátszott multja véres eseményeivel; első házassága, - nejének borzasztó vége, - atyjávali visszálkodása, - a végelválás ettől, ki bucsuzóban áldás helyett apai átkát sujtá fejéhez; a tapolczai apátság a vérökben hörgő szerzetesekkel; számos csatái, melyekben a halált száz alakban látta maga körül; a mai nap eseményei; - mind ezek borzasztó hüséggel bontakoztak elő elvadult képzetében.

És toldalékul még egy családi fájdalom, kedvencz leányának mai levertsége, s nejének legközelebbi szokatlan agyréme, - mert nem tarthatta másnak - nevelte lehangoltságát.

Egy sötét elmélyedésében azon vette magát észre, hogy eltévesztette az utat. Egy kissé megdöbbenve, megállott, hogy tájékozza magát.

A hirtelen megállás által előidézett csendben háta megül lábkopogás visszhangja hatott fülébe.

Ezen ember, ki száz csatában forgott, melynek vérlázitó jelenetei közt szemhunyoritását sem vette észre senki, szóval ez ember: a bátorság s rettenthetlenség eszményesitése, ezen megfoghatatlan neszre remegni kezdett egész testében.

Nehány percz mulva magától szégyenelve idétlen remegését, biztos léptekkel haladt előre, a hang okát, a barlang szellemét nem tudta felfedezni, de e közben a vezetőfonalra ismét rátalált.

Lenyomott kedélylyel, - miről magának sem tudott számolni - követte az utmutató fonalt, de nehány percz mulva ismét megdöbbenve állott meg.

Egy szük nyiláson keresztültett galy zárta el utját.

- Ördög és pokol? itt valakinek kellett járnia, - kiáltott fel a meglepetés és harag elegyével. - Az előbb, midőn a barlangot elhagytam, ezen galy még nem volt itt.

Dühösen rugta fel a galyat, mely a sziklás alapra esve, csengő hangot adott vissza.

- Mi volt ez? oly hangot adott, mint leesett ércz csengése. A sors őrültté akar tenni e talányokkal?! - Felemelte a galyat, s első tekintetre egy rothadt kék szalagon függött gyűrűt vett rajta észre.

Ezen látványra szemei kidagadtak, hullámzó keblében iszonyu sejdités ébredt; borzasztó arczczal tekintett körül, meggyőződni, hogy álom-e vagy valóság e csudaszerü jelenet, vagy a sátán tulvilági játéka. A gyürüt még eddig csak félhomályban látta.

Mintegy tul akarván tenni magát minden kételyen, mely őrültséggel fenyegette, remegő ujjaival a fáklya fényéhez tartotta a gyürűt, holthalvány arczán borzalmas ujságkivánás mutatkozott. A tömör aranygyürű egy farkát rágó kigyót ábrázolt, fején nagy értékü gyémántkorona fénylett.

Ezen látványra egy torokba fuladt kiáltással, - mely hörgéssé szállott alá - rogyott össze, magával rántva a fáklyát. Perczegve aludt ki az a nyirkos földön.

Egy idő mulva magához jött, s egyedül, remény, vigasz nélkül, mindenkitől elhagyatva találta magát az egyiptomi sötétségben. Egy-két lépést tett előre, de fejét egy sziklába ütve, ujra ájulásszerü álomba esett, melyet felcsigázott képzelődése által előidézett tulvilági árnyak népesitettek be.