Szobáját elhagyva, a nyugoti udvaron Bebeket találta, várnagyával beszélgetve. Wesselényi tisztelő hódolattal közeledett a várúrhoz.

- Jó reggelt öcsém, előzé meg Bebek, vendégét. Korán elhagytad ágyadat, még én azon korban kettőztetni szerettem volna az éjeket.

- Rosz álmaim voltak, mond Wesselényi komoly arczczal; - ily esetben szerencse a koráni ébredés.

- Az ébrenlét sem menti meg az embert a rosz álmaktól, mond Bebek önkénytelen, minek mélyebb értelme volt, mint szavai kifejezték. - Ha kedved van öcsém, nézzük meg lovaimat, nekem minden reggel felkelésem után ez az első sétám.

Wesselényi ezen felszólításra vette észre, mennyit változott természete, mióta e bűvös környezetű várba belépett. - Ő, a szenvedélyes lókedvelő, kinek máskor ha nem első, de második gondolatja lova volt, tegnap egész napon keresztül elfeledte kedvencz paripáját megtekinteni.

Bebek úr a keleti udvar északi részéhez vezette vendégét, a hol földalatti sziklából kivágott pincze alakú istálóban tartotta lovait. A téres ól minden zugában a legnagyobb csin és tisztaság uralkodott.

Mintegy harmincz a legnemesebb keleti fajló abrakolt épen akkor márványjászolból. Minden lónak külön lovásza volt. A várúr mindeniknek megmondta nevét, és származását, s a legkedvenczebbeknek közülök nyakát megsimogatta; utoljára egy különálló rekeszhez vezette vendégét, melynek tűzvérű lakója a lóismerő ifjú figyelmét a legfőbb mértékben magára vonta.

Már maga a színe a lónak sajátságos volt. Fekete szőre a holló tollait felülmulta sötét fényével; míg farka, sörénye és homlokán egy csillag hófehér volt. - Lábai mint himszarvaséi; feje szikár és rövid; szemei nagyok, és kiülők; - nyaka nem hosszú, de szép hajlásu; egész testállása hibátlan, mintha nyereg alá lett volna szobrász kéz által teremtve.

- Ezt a budai pasától kaptam tavaly ajándékba törzsök fájával együtt, melyben hatszáz évre van őseinek származása felvezetve; neve „Szultáne”, a nyáron mult négy éves. Én Izabellámnak ajándékoztam.

- Gyönyörü állat, mond Wesselényi a legőszintébb dicséret kitörésével.

- Oly különös szeszélye van, mond Bebek a szép ló ösmertetésére, - mely megérdemli az említést. - Mióta leányom lovagol rajta, senkit sem hagy magára ülni; különben pedig a legszelídebb állat, egy kis gyermek is bánhat vele. Perényi Gábor a tavaszszal itt lévén nálam, miután vadászat közben leányom alatt a Szultáne a legszelídebben viselte magát, kétségbe hozta különös makranczosságát, de kételkedését majd nyakával fizette meg, mert a kisérlet alá vett tüzes ló minden lovaglási ügyessége mellett is úgy kivetette nyergéből, hogy két óra hosszáig semmit sem tudott magáról, azóta Szultáne udvariságát senkisem bátorkodik megkísérteni. Én magam sem engedem meg ezen nemes ösztönt játsziság tárgyul kitenni, mert valami oly megindító van ezen nemes állatnak leányomhoz való ragaszkodásában, mi csak ily faj lónál magyarázható ki némileg.

A lovászmester, ura intésére egy mellék ajtót nyitott fel. - Egy tágas terem lőn látható, melyben százakra menő nyeregszerszámok, gyöngyös zsabrákok s aranysujtásos csótárok függtek falhoz támasztott fogasokon. - Ha egyebet nem látott volna is Wesselényi, csak ebből is elég fogalmat szerzett volna Bebek gazdagságáról.

Elhagyva az istálókat, a várudvaron Báthorival találkoztak, ki hozzájok csatlakozván, Bebek egymás után felmutogatá a vár termeit, melyeknek eddig csak egy részét látták a vendégek; mindenütt fény, pompa, s mi mindezeknél több, - rend, kényelem ajánlkozott; gazdag atlasz kárpitok, aranyos virágú függönyök, arab czifrázatu velenczei tükrök, török kerevetek s persiai szőnyegek, olasz díszedények, márványozott fedelű asztalok, kifényesített szekrények diszíték a termeket.

- Ez az imaház, mond a várúr egy magas két-szárnyú ajtót felnyitva.

A szentegyház hajdan római szertartású kápolna volt, de a várúrral együtt más alakot s jellemet öltött; az oltár maradt meg egyedül, a feszületek s szent képek eltüntek, az oltár előrészén aranyozott kehely ragyogott, az oltárt piros bársony terité be; a várúr családja számára mennyezetes ülőhely állott készen bársony űlésekkel, a falakat freskók, a padlatfőt dombon művek ékesiték: szóval fény és csín tünt itt fel, azonban a megújított vallás elvéhez képest átidomítva s egyszerűsitve

A sekrestyén keresztül egy elég téres szobába nyitott Bebek. Egyszerű ágy, paplannal, egy asztal, két szék, egy ócska ruhaszekrény, s egy imazsámoly, egy-két penészes s elrongyollott könyv tették a szoba bútorzatát.

- Hajdan Pater Antonius lakott itten, mond a várúr. Egy henyélő szolgája a római anyaszentegyháznak; - az öreg úrnak nagy barátja volt, én azonban mihelyest e vár birtokába léptem, tüstént túladtam rajta. Én papoknak s szerzeteseknek nem vagyok barátja, mert a mikor csak tehették, bosszantottak a jámborok, noha én sem maradtam mindig adósuk. A megújított vallás szolgája Szögligeten lakik, azonban minden héten kétszer feljön isteni tiszteletet tartani.

A kápolnából saját szobájába vezette vendégeit, s a, kényelmes kereveteken üléssel kinálta meg.

A szoba mintegy három öl szélességű, s ugyan annyi hosszúságú lehetett; - egyik falát a kárpiton felül zöld posztó fedezé, mely mindennemű fegyverekkel művészien be volt akgatva. Látni lehetett itt gazdag markolatú kardokat, kelevészeket, buzogányokat, még a tatár idejéből, sajátságos alakú sisakokat; többféle pajzsokat; különböző nemű lőfegyvereket, ezek között kétcsövű puskákat, gyöngyös fejű pisztolyokat, ódonszerű harcz s vadászatra használt tegzeket. Legfelül egy húsz, vagy harmincz ágú szarvasfej pompázott, melynek ágain vadászkürtök, kopóhívó és sólyomsípok, rovátkolt lovagló sarkantyúk s vitézi keztyük függtek. Egyik szegletében egy ruhatár állott, mellette egy vasszekrény, melyben hihetőleg féltőbb írásait és kincseit tartá, a másik szegletében egy aranyozott oroszlánon nyugvó hatalmas tölgyfa-nyoszolya, tigrisbőr takaróval; - egy oldalán márványozott kandalló nyílt dombor-művekkel s márványkoszorúkkal czifrázva, a terem egyéb részét magos hátú kényelmes bőrszékek s törökös kerevetek foglalák el.

- Beszéljetek valami ujságot ifjú vitézek, a szép kis Erdélyről, - mond Bebek vendégeihez fordulva; - mindig a legnagyobb örömmel hallok e kis bérczes országról, mert gyermekségem s első ifjúságom éveit ott töltöttem el, Bebek Imre nagybátyámnál, kinek isten után mindent köszönhetek, nevelésem, vallásom, s a mi több: kedves nőmet is, mert nála ösmerkedtem, meg vele.

A két ifjúnak csak most jutott eszébe utazásuk s megbízásuk czélja; eddig egészen elfeledkeztek követségökről; mert a régi jó időben nem kérdezték, miért jött, s meddig mulat a vendég, s ez is a szíves elfogadás közben feledé, mi okból jött.

Báthori arcza elkomolyodott, s néma jel-beszéddel felhívta Wesselényit követségűk borzasztó drámájának elbeszélésére.

- Igen fájlaljuk, - mond Wesselényi gondolatait rendbeszedve, - hogy először is egy oly szívrázó ujsággal kell fellépnünk, mely kegyed nyugalmát talán hosszas időre felzavarja, annyival inkább óhajtottuk volna ezt elhalasztani mind kegyedre, mind reánk nézve, mert félünk, hogy közlésével méltó haragját vonjuk magunkra.

- Beszélj öcsém minden tartózkodás nélkül, - mond Bebek békétlenül, - s ne tarts semmitől. Annyit, és olyanokat értem már én meg, hogy a legborzasztóbb újság sem hozhat egykönnyen zavarba; habár legközelebbről érdekelne is.

A várúr távollevő atyjára gondolt, s arcza alig észrevehetőlég elszíntelenedett.

Wesselényi nehány szóval elbeszélte Bebek Ferencz és a két Kendy összeesküvését, s a királyné parancsolatjára történt meggyilkoltatásukat, a mint feljebb előadtuk.

Bebek György, a mint atyja nevét említtetni hallotta, észrevehetőleg elhalványodott; későbben az összeesküvés és a borzasztó vég hallásakor a kerevetről felugrott, s oly vérfagylaló arczjátékkal kísérte a Wesselényi beszédét, hogy ennek szilárd hangja rebegéssé szállott alá.

A mint az ifjú beszédét elvégezte, Bebek nagy léptekkel fel s alá járt a szobában a legnagyobb felindulással; nem harag, nem boszú, nem fájdalom volt az, mi eltorzított vonásain mutatkozott; egy chaosznak mondhatnók azt, mindennemű romboló szenvedélyekből összehalmozva, mely férfias szép arczának sátáni tekintetet kölcsönzött.

- Valóban gyönyörű eljárás, egy alvó öreget ágyában megfojtatni, - mond végre, mintegy magával tusakodva. - Ha vétkezett ország és király ellen, mirevaló a törvény, mirevalók az ítélőszékek? Hát ennyire alacsonyodott a királyi tekintély, hogy orgyilkosok nélkül nem is tud büntetni? Szégyen, gyalázat s alávalóság!

Wesselényi, a mint a várurat egy kissé csendesebbnek látta, előadta követségük második részét, hogy Izabella tárt karokkal fogadja a meggyilkolt vitéz fiát; kész atyjának minden erdélyi jószágait s kincseit, - noha az öreg hűtlenségi vétke miatt törvényszerüleg reá szállottak - visszaadni, ha Ferdinándot elhagyva, vitéz kardját az öreg királyné védelmére fordítja.

- Hagyd el öcsém, - mond Bebek, némileg higgadtabb kedélylyel. Egy szót se többet e tárgyról, elég sokáig kellett mások parancsait vakon követnem, most függetlenül nincs kedvem a köpönyegforgató szerepét játszani, s főképen egy gyáva nő uszályhordozójává szegődni, s önző szeszélyeinek labdájává alacsonyodni. Tárt karokkal fogad? nyomorúlt kétszínű asszony, ölelése a tortura, ölelése, mely halálra fojt, nincs kedvem magamon kísérletet tenni. Ezen részen sem várok ugyan hálát, mert Perényi Péter példája eléggé bizonyítja, hogy a legdicsőbb érdemek mellett sem feledik Bécsben a multakat, de legalább adott szavam s lovagi becsületem az ezen részen maradás által mocsoktalanul áll.

Bebek ezután nehány erdélyi ismerőse felől kérdezősködött, a mint egy apród reggelire szólította fel a beszélőket, azon hozzáadással, hogy a nagyságos asszony a kisasszonyokkal a kertmulatóban várakozik a várúrra s vendégeire.

- Menjetek édes öcséim, - mond Bebek vendégeihez, - én is követlek tüstént, de még előbb egy kis végzendőm van.

A két ifjú levente alig hagyta el a szobát, a mint a várúr belölről magára zárta.

Ingadozó léptekkel járta végig kétszer-háromszor szobáját, szép férfias arczvonásainak vadjátéka élénken tükrözé azon borzasztó vihart, mely belsején tombolt. - Végre erejéből kifogyva, térdei megtörtek lelki küzdései közben.

„Isten! büntető ur! kiálta fel, nem álom-e a mit hallottam? Ezen ember, kit átkos végzetem atyámul rendelt; ez ember, ki éltem ösvényét ördögi kárörömmel tövissel szórta be; ez ember, kinek pokoli kiszámítású ösztönzésére rabló, gyilkos, haramja, hiteszegett lettem; ez ember, ki tiszta lelkemet a bűn s vétek mindennemű maszlagával bemérgezte; ez ember, kitől nem volt egy nyugodt órám, valóban meghalt volna?”

„Igen; nem álom ez; folytatá fuldokolva. Belsőm súgja, hogy ez irtóztató ember megszünt élni. - Kaczagni volna kedvem egyrészről, míg másrészről a pokol minden fúriái dúlnak keblemben.”

„Nem öröm, nem is fájdalom, mit ez iszonyú hir hallására érzek. - Úgy tetszik, mintha lelkem jobb érzése küzdene élet s halálra rosz irányt vett szenvedélyeimmel.”

„Istentelenül raboltatta el nőmet, s az atyai, érzést levetkezve ölette meg talán szívem vérével együtt, mond alantabb hangon. Nem, nem, ezt nem akarom hinni, különben térdeimen kérném Istent halálom órájaig: hogy ez iszonyú vétket ne hagyja büntetlenül.”

„Megátkozott engem, egyetlen egy fiát a legkikeresettebb átokkal, mely még most is vérem minden csepjét jéggé fagyasztja, s miért? mert elég vakmerő voltam számon kérni tőle ártatlanul meggyilkolt nőm életét. Leányom, barátom, s cselédeim előtt átkozott meg.”

„Ha korlátlan szenvedélyeim csábördögére hallgatnék, meggyilkolt ősz ember! azon átkokat, miket reám halmoztál, sírodra dobnám vissza, de nem teszem ezt; mint nem tettem soha, ugy nem feledem most sem, hogy atyám voltál, kinek lételem köszönhetem.”

„Lételem köszönhetem? mond keserű gúnynyal; kárörvendő sátán: nem kaczagsz fel? - mi köszönettel vagyok én adós lételemért, ezen lételért, melyet évek óta gályarab lánczaként vonszolok magam után; mi nekem multam? egy nagy temető, melyben tört fejfaként állok meggyilkolt reményeim felett; mi nekem jelenem? nyomasztó halálálom! melyből nincs ébredés; mi jövőm? egy végetlen éjszaka, melynek feltünelgő bágyadt holdvilága gyászoló mécsként ásott síromra világit. - Meghalok örökre, minden utóremény nélkül: sírom röge a négyszázados Bebek nevet velem együtt örökre eltemeti.”

Csukló zokogásba tört ki ezen törhetlen férfiú vad fájdalma, kinek könnyeit eddig nem látta senki.

„Nem átkozlak atyám, azon óriási szenvedésekért, melyeknek zsákmányúl vetettél, te kiszenvedtél; véres halálod, vétkeid nagy részét elmosta, - nyugodjanak poraid békével.”...

Ágyára hajtotta fejét, s tompa, kábúlt álomba merült.

Itt van helye ezen férfiú jelleméről .felvilágosítólag szólanunk, s egyszersmind szabadságot veszünk őseit, s különösen atyját egykét szóval megemlíteni, a mennyiben ezeknek életrajza hősünk jellemére nem csekély világot vet.

A hatalmas Bebekház a monda szerint egy pásztortól hozza le törzsökfáját, ki az aggszerű Héderváry családból vette származását, atyjától azonban neje hűtlensége miatt kitagadtatván, pásztorrá lett a Sajó vize mellett Pelsőczhöz közel.

Ekkor történt a gyász-emlékezetű tatárjárás, mely Magyarországot sok századra hátraveté.

Az ifjú pásztor egy nyári reggel gondtalanul őrizé nyáját, amint a tatárok borzasztó harczzaja fűlébe hatott. Alig volt ideje a gyilkoló s pusztító csoport elől egy általa jól ismert barlangba rejtezni, hol csakugyan menten maradt.

Itt élt ő szinte két évig, - csak éjjel hagyva el védhelyét, hogy magát vadgyümölcsökkel, s olykor nyillal lelővött madarakkal az éhhaláltól biztosítsa.

Végre a romboló ellen elhagyta a felégetett s lakosaiból kipusztított országot; s az elrejtezett lakosok újra elhagyhatták rejtekeiket.

Ezek között volt az ifjú pásztor, ki miután a rabló ellenség semmi zaját többé nem hallotta, barlangjából kilépve az elpusztult Sajó völgyön elindult hajdani lakótársait s ifjúkori barátait felkeresni.

De senkit sem talált; mértföldekre egy élő lény sem volt látható; lelke elmarjult ez iszonyú magányban s kárhoztatta önmagát, miért tartotta meg életét, mikor elhalt azon hölgy, kiért nyomorult életét kímélte. Az ifjú pásztor t. i. szeretett s viszontszerettetett.

Kétségbeesésében futkosott órákig hegyeken s völgyeken keresztül, míg végre kimerülten összerogyott.

Dermedéséből felette repkedő s felé csapkodó darvak hangja költé föl, s míg e különös jeleneten tépelődik zavart eszmélettel: halálsikoltás hat fülébe. Mindenről elfeledkezve futott azon hely felé, honnan azon iszonyú kiáltást hallotta; - képzelhetni meglepetését, a mint egy farkassal küzdő leányt pillantott meg, kinek már alig volt ereje egy nála lévő karddal magát védeni.

A küzdőkhöz rohanni, s a felingerelt vadat elrántva, tőrét szügyébe döfni egy két percz műve volt. - A vértokádó szörny lábainál adta ki páráját; miközben a több sebtől vérzett leány ájulva rogyott le.

A pásztor a legbensőbb résztéttel hajlott le az ájúlóhoz. Megpillantására a legdühösebb fájdalom meglepetésével kiáltott fel. Hajdani ura s jóltevője leányát, szerelme feledhetetlen tárgyát ösmerte meg a haldoklóban.

Mit mondjunk tovább? A leány sebei nem voltak halálosak, az ifjú életmentő szíves gondoskodása mellett nemsokára visszanyerte egészségét, s kezét szabaditójának nyújtotta, miután már előbb elbeszélte, hogy apját, anyját, testvéreit a tatárok gyilkolták meg; egyedül menekülvén meg jókori futás által.

Midőn kezét az oltárnál az ifjúnak nyújtotta, apja romladozott várába vezette el szíve ifját, melynek egy gondosan elfedett rejtek pinczéjében fejedelmi kincset fedezett fel, melyhez rokonaik halálával különben is teljes joguk volt.

Az ifjú pásztor, kit Béla király vitézségeért lovaggá ütött, kincseiből két várat épittetett, s szeretett nejével hosszasan és boldogúl élt. - Hálából a figyelmeztető madár iránt czímerül darvat választott. Ez volt a Bebekház első törzsök-apja.

A törzsök-apa vitéz fiának két unokája maradt, kik között a birtok hétfelé oszlott. - Domokosnak jutott Pelsőcz, testvéröcscsénak Istvánnak Csetnek. - Váraikról neveztettek el, emez ág Csetnekinek, az elsőbb Pelsőczinek. Mi ez utóbbiról fogunk szólani, mert hősünk ezen ágból vette származását.

Domokosnak három fia maradt: István, György és Domokos. Mindhárman elkísérték Lajost nápolyi utjára, és ott igen vítézül viselték magokat. - István országbiró, György liptói főispán, Domokos Csanádi püspök volt.

Györgynek két fiát említi a történelem, Imrét és Detrét. Imre mintán az ország minden főhívatalain keresztülment a nádorságon kivűl, utóljára neje halálával auranai perjellé lett; Detre nádorságot ért: mindketten törhetlen jellemű, szabadság szerető férfiak valának, s a könnyelmű Zsigmondnak ellenei. - Detre nádorsága alatt a két Bebek tanácsára tétetett fogságba Zsigmond.

A tizenötödik században szinte emlithetnénk a pelsőczi Bebekek közül többeket, kik vitézségük s különösen alkotmányos hazaszeretetökkel különböztették meg magokat, s kik egytől-egyig az ország fő hivatalnokai között jönnek elő; de most ezeket mellőzve a 16-ik század elején fogjuk fel történetünk fonalát.

Bebek János főpohárnokságot viselt a 16-dik század elején, s a mohácsi ütközeten is jelen volt, melyből azonban szerencsésen kiszabadult; és azután kevéssel Miskolczon gyűlést tartván, Heves, Borsod, Gömör, Abauj, és Torna nemességét a haza védelmére fegyverre szólította fel. - Azt jegyzi. meg a történet múzsája, hogyha mind Szapolyay mind a többi főnemesek oly igazán, s valódi hazaszeretettel igyekeztek volna Solimánnak ellentállani, az ország oly siralmas pusztulásra nem fogott volna jutni. - Két fia maradt: Imre és Ferencz, kiknek nevei fentebb már említve valának elbeszélésünk folytában.

Imre gyulafehérvári prépost s egyszersmind Lajos király titoknoka, a mohácsi ütközet után a római kath. hitet elhagyva, reformátussá lett, s megházasodott. - Igen tudós és mívelt fő, s Szapolyaynak hű követője és tanácsosa volt, ennél nevekedett György gyermekségétől fogva.

Ferencz, Imre testvére, gömörvármegyei főispán, s az ország felső részeinek kapitánya. Györgynek atyja hűn jellemzi azon kort, melyben élt. Állhatatlan, vízeszű, kicsapongó a szélsőségig. - Uralkodóját 30 év alatt hétszer változtatta, hol Szapolyayhoz, hol Ferdinándhoz mutatta magát hűnek. Ez ingatagság azon időben, midőn a személy a jószággal együtt ment egyik vagy másik uralkodó kormánya alá; midőn egy Petényi, Frangepán, Nádasdy, Török Bálint s Várday Pái sem voltak mentek a köpönyeg-forgatástól, épen nem volt oly különösen jellemző, s oly sötét szinnel bélyegző, mint most látszik. - Oly korszak volt ez, melyben politikai hitvallása mellett hűn s állandóan megmaradni csaknem lehetetlen volt; s kevésszer változni már elég arra, hogy valaki az állhatatosság s hűség ritka erényét kiérdemelje.

De míg másokat magánboszú, vagy kénytelenség tett ingadozóvá; Ferenczet úgy látszik: nemtelen, önző szenvedélye izgatta az örökös változásra. - Előtte nem volt semmi eszköz aljas: - galád czéljai elérésére. - Gyilkos, erőszaktevő, rabló és hiteszegetté lőn, amint a körülmények kivánták. - Rendkivűli bátorságáról, s kitűnő vitézségéről lehet egyedűl dicsérőleg említést tenni.

Ily embertől származott György, regényünk hőse. Ki csodálkoznék rajta, ha ily apától sok gyengeséget örökölt, mit Bebek Imre ritka tapintattal intézett nevelési rendszere sem volt képes gyökeresen kiirtani. - Az ingatagságtól szintén nem volt mentt: de sohasem látszó ok nélkül. Rabolt, gyilkolt, pusztított atyja rosz példája, után, de azon kedvtelő élemény nélkül, mely apját ilynemű kalandjaiban kitüntette.

Bölcsőjétől kezdve fény, gazdagság s ragyogó pompa csillogásai közt nevekedett fel, aggszerű törzsökfájára igen sokat adott, azonban kevélylyé, s elbízakodottá nem tette; ősei vitézsége nem úgy állott előtte mint arany bálvány, mely előtt henye, semmit nemtevéssel bókolnia kell, hanem mint nagyszerű dicső példa égett előtte tűzoszlopként, azt elérni, vagy még el is hagyni lévén nagyravágyó lelkének minden törekvése.

Szenvedélyes büszke szive ingerlékenységre hajlott, csekélyebb sértést sem hagyott bosszulatlanul, annyival inkább nagyobb bántódást, mely családját, vagy saját becsületét illette, sohasem feledett el, lelkén égett az mig vissza nem torlotta. - De ha érzékeny bántódást boszulatlanul nem hagyott, ugy a legkisebb szolgálat sem kerülte el figyelmét a gazdag várurnak. - Nagylelkűségben s hálában senkitől sem hagyta magát felülmulni.

Alattvalói és szolgái felett kevély kényúr volt, szem-intése törvény, ellenmondást nem ösmert; mind e mellett is jobbágyai s régibb cselédei, kik ingerlékeny kedélyéhez szokva valának, s ahoz alkalmaztatni tudták magokat - bálványozásig szerették őt; s a zugolódás legkisebb árnya nélkül véröket, s életöket készek voltak érte feláldozni; mert ha egyik kezével a vétkest vagy a szófogadatlant szigorúan büntette, másikkal a hű szolgálatokat királyi bőkezüséggel jutalmazta meg.

Ereje, bátorsása, s vitézsége csodával volt határos; ennélfogva katonái tisztelve szerették őt, s büszkék voltak hadvezérükre. - Azon szerencsés esemény, hogy számtalan ütközetben forgása mellett is soha nagy sebet nem kapott; midőn oldala mellett százanként hullottak el, azon mondára szolgáltatott alkalmat, hogy büvős talizmánnal bír, mely védi a haláltól.

Családi körében a patriarchalis férj és atya volt, soha egy kifakadó vagy sértő szót nem használt neje vagy leányai ellenében; fájdalmát magányában emésztette fel, sokszor magán erőszakot téve is eltitkolta a keblében dult benső vihart, csakhogy szeretett családja körében derült képet mutasson. - Mindenkit megcsalt e jó kedvet szinlő álarczczal, csak nagyobbik leányát nem; ez lelkébe olvasott, s atyjával együtt hordotta az elfojtott fájdalom emésztő kínait.

Pathócsy Zsófia meg is érdemelte ez áldozó szerelmet, mert a legtisztább hűség, s legszenvedélyesebb ragaszkodás rózsalánczai fűzték férjéhez; egy bibliai hölgy volt ő a szó legnemesebb értelmében, kinek érzeménye, gondolata isteni, vallása férjében központosult. - Még mielőtt sorsát mint 15 éves hölgy elválhatatlanúl férjéhez kapcsolta, - Bebek György volt előtte a férfiui szépség s lovagi vitézség példányképe, mely elérhetetlen távolban állott előtte minden mások felett. Ezen szenvedélyes szerelem sorsa urának bővebb, s közelebbi megösmerései után, még növekedett, ha ugyan ez lehetséges volt.

Szüleik szépségét öröklő, s beszélni kezdő leányait elsőben is atyjok nevére tanította meg. - Atyjok volt a példánykép, mit követésül elébök állított. - Innen lett az, hogy azt bálványozásig szerették, úgy tekintették mit egy oly felsőbb lényt, ki minden gondolataikat tudja, kihez ennélfogva csak szerelemmel s bizalommal lehet közelíteni. Táborból vagy hosszasabb látogatásból visszaérkezése mindenkor a legtisztább, legőszintébb ünnep volt a várban, melyen mindenki szíve legbensőbb örömével adózott a várúr családjában; ily esetben soha nem feledék el hálaimát küldeni fel ártatlan szivők szentélyéből a kegyelem örök atyjához, azon jóságáért, hogy a szeretett férjet s imádott atyát kedvesei körébe visszahozta.

Térjünk vissza Bebekhez, kit hosszas kábúlt éber álmából ajtaján lassú zörej ébresztett fel.

- Ki van itt? kérdezé ágyából felugorva.

- Én vagyok édes apám, felelt kivülről egy kis fülmileszerű női hang.

Bebek a tűkör elébe lépett, s szemét megtörlötte, azután kinyitotta az ajtót, melyen Anna lépett be.

A kis leányka hófehér ruhájában s csinosan rendbe szedett szőke fürteivel, derült szép vonásaival szerafhoz hasonlitott.

- Jó reggelt, kis szőke angyalom! mond Bebek, miközben leányát felemelte s derült homlokát megcsokalá. - Talán követségben jársz?

- Anyám küldött, hogy nézzem meg apámat, nincs-e valami baja, mond a kis leány elpirult arczczal, haján igazítva, melyet atyja csókolása közben felborzalt.

- Majd rendbehozom én kis leányom; mond gyengéden elsimítva selyem fürteit; s hogy máskor ily könnyen fel ne borzalódjék, egy szép hajszorítóval ajándékozlak meg, melyet a táborból hoztam számodra.

A szekrényből egy művészileg készült ékszerládácskát vett elő, melyből keleti gyöngyök, s több szinű drágakövek csillogtak a kis leányka mosolygó emlénykék szemeibe.

- Ezen sor keleti-gyöngyöt szőke fürteidbe, ezen aranyba foglalt égszin zafir-lánczot nyakékül hoztam. Igen jól fog állani kék szemeidhez, mond Bebek, miközben mindkettőt rendeltetése helyére alkalmazta.

Anna örömtől sugárzó szemekkel állott meg a tűkör előtt, mely égi bájait ragyogva adta viszsza. Ezután atyjához fordulva, a legbensőbb hála és szeretet kifejezésével csókolá meg kezét. Valami megindító volt azon szenvedélyes szeretet s ragaszkodás kisugárzásában, melylyel atyjához simulva, s karjaival átölelve reá feltekintett.

- Most menjünk kis leányom, anyád majd nyugtalankodni fog elmaradásunkon; s ezzel az ékszerládácskát keblébe rejtve, elhagyta szobáját.

- Talán valami bajod volt kedves férjem sebed következésében? mond Bebekné, aggálylyal tekintve a belépőre, - hogy ily késő jöttél.

- Még, úgy látom, most is elég jókor jöttem kedvesem, felelé Bebek kitérőleg, az asztalra tekintve, mely vadsültekkel, s tésztaneműekkel gazdagon meg volt rakva.

- Nézze kedves anyám, mit hozott nekem apám a táborból, mond Anna, örömsugárzó szemekkel mutatva meg anyjának a kapott ajándékot.

- Nagyon szép, felelé Bebekné, kedvtelve legeltetvén szemeit gyermeke szép vonásain s kitörő örömén. Megköszönted-e ezen becses ajándékot?

- Megköszönte, felelé leánya helyett atyja. Majd reggelizés után többi ajándékom is megmutatom szép hölgyeim, mond mosolygó arczczal hajtva meg magát neje, s leányai felé.

A gazdag reggeli után Bebek ígérete szerint elővevén az ékszerládácskát, nejének nyakára egy ritka nagyságú s tündöklő keleti gyöngysort kapcsolt fel.

- Ez a bég turbánjáról való, mond Bebek mosolyogva. - Ugy hiszem itt sokkal jobb helyen van.

Bebekné, mint kesés kivétellel minden hölgy, nem volt hiúság nélkül, ennélfogva nem sértjük meg ha azt mondjuk, hogy kedvtelve legeltek szemei a ritka ékszeren.

- Itt két egyforma nyakék számotokra kedvesim, mond Bebek két nagyobb leányához, kik azt különböző érzemények közt fogadták, Zsuzsanna tulságos örömmel, míg Zsófia többet nézett atyjára, mint a ragyogó nyakékre, s némi közönbösséggel egy asztalra tette le.

- Hát azon szép sárga paripát kinek hoztad édes apám, melyről a lovászmester tegnap oly magasztalólag szólott? kérdezé Anna.

Bebek arcza elkomorodott, ajkain görcsös rángás vonult keresztül. Nincs fiam! - s egy ablakhoz fordult, hogy megindulását elrejtse.

- Ha be lesz tanítva, legyen a tied, mond megfordulva. Mosolyt erőltetett, de e mosoly keserű volt.

Zsófia atyja lelkébe olvasott, arcza elszíntelenedett, s ajkait fájdalmasan harapta össze, s hirtelen elhagyta a mulatót. - Lelkével, vérével váltotta volna meg imádott atyja fájdalmát.

- A kis Annának egy gyémánt boglárt hoztam szőke fürteire, mond Bebek, más irányt akarván adni a beszédnek.

Wesselényi és Báthori beszédközben kijelentették, hogy holnap vissza akarnak utazni Erdélybe.

- Azt nem engedem meg semmi esetre sem! ki hallott ilyet! ily hosszú utat tenni, s csak két napot mulatni. Reménylem, hogy ily hamari elutazással nem gyalázzátok meg váramat. - Csak egy esetben engedném meg, ha annyira meguntátok öcsém, hogy minden áron menekedni akartok.

A két ifjú vitéz arcza lángba borult ez utóbbi megjegyzésre. Megunni e várat, hol a mennyet találták fel, hiszen nagyon is érezték, hogyha távoznak is, lelkök örökre ide leend lánczolva a szerelem bűvös lánczaival. - Mentegették magukat jól rosszúl, a mint felindulásuk közben tudhatták.

Tudjátok mit öcsém? mond Bebek, ma kedd van, a jövő hétfőn egy vadászatot tartunk; karom a héten reménylem begyógyúl, s addig is majd valahogy csak eltöltjük az időt. Akkor, ha csakugyan annyira vágytok vissza Erdélybe, nem tartóztatlak tovább, de előbb meg kell ösmerkednetek bérczeim vadaival. Kezet rá ifjú vitézek.

A két ifjú oly szívesen maradt, a míly szívesen marasztották, napokba füzték volna az órákat, hogy a kitűzött határidő minél tovább teljék el.