Délelőtt egy futár vágtatott be Szádvárra azon örvendetes hírrel, hogy a várúr még ma bizonyosan megérkezik.

Mintegy négy óra tájban délután Bebekné négy leányával s a két vendég a vár előtti téren foglaltak helyet, árnyas diófák alatt készült kőpadokon, itt akarván bevárni az érkező várurat.

Bebekné mellett Wesselényi foglalt helyet; - egy távolabbi padon Báthori, Zsuzsánnával, kinek ölében a kis Judit játszott néhány szál virággal; Zsófia a vár lejtősebb részén egy síremlékhez támaszkodott. - Arcza mint rendesen hideg és büszke, a ma korán reggel magát megadó angyalból csak a szépség maradt fenn. Anna a fennebb emlitett várkerti obeliszken várta atyja megérkezését.

Az idő kellemes volt, az üde lég virágillatot lehelt a boldogi családi körre, enyhén sugárzott alá a távozó nap, bűvös szellő susogott a fák levelei között.

- Egy név birtokosáról teszek kérdést kegyedhez; mond Bebekné alant hangon; kinek felemlitése e várban évek óta tiltva van, kit pedig hozzánk a legszorosabb vérkötelékek kapcsolnak; miként van? él-e még: úgy hiszem világosabb megnevezése nélkül is ért kegyed engem.

- Igenis nagyságos asszonyom, mond Wesselényi a teendő feleleten gondolkozva; - miért titkolnám el, mit nagyságod különben is meghallana, hogy épen az ezen kérdésben lévő férfit érdeklő borzasztó végzetnek köszönhetem jelenleg azt a szerencsét, hogy vendégszerető várával, s ennek tündérlakóival megösmerkedhettem.

- Borzarató végzetének? hangozá vissza Bebekné .halványodó arczczal. Miként érti kegyed? - meghalt?

- Több mint meghalt; felelé Wesselényi félsúgva;.- meggyilkoltatott Izabella királyné parancsára egy összeesküvésben részvételeért, melynek czélja volt a királyné eltávoztatásával őt, János Zsigmond nagykoruságáig teljes hatalmú kormányzóvá emelni.

- Szörnyü, szörnyü! mond Bebekné remegő hangon. - Mikor, s miként történt ez?

- Mintegy két hete éjjel ágyában gyilkoltatott meg Gyulafehérvárott, mondá Wesselényi. Izabella királynétól vagyunk küldetve Bebek urnét erről értesíteni, s egyszersmind arról bizonyossá tenni, hogy a bűnös apa vétkei mellett a vitéz fiú érdemei nincsenek elfeledve.

- Nem tudom miként veszi férjem az iszonyú hírt; mond Bebekné. Én szenvedélyes lelkületét ösmerve, a legrosszabbtól félek; atyját, a mint kegyed is hallotta, az igaz, nem szerette, sőt vele ellenséges lábon állott, mind e mellett vérét a Bebek név legkisebb megsértése is forrongásba hozza.

- Reméljük a jobbat nagyságos asszonyom, míg okunk nincs a roszra. Még hálát adhat Bebek ur, hogy valahára e családi daemon örök nyugalomra költözött.

A két beszélő e párbeszéd után saját gondolatába mélyedett el.

Báthori ezenközben nem hagyta a perczeket, melyeket a véletlen nyújtott, használatlanul eltelni.

- Vallja meg kegyed őszintén, - mond hosszas szünet után szép szomszédjához, ki zavarában egy nyíló rózsa leveleit tépte le egyenként, - utolsó ittlétem óta emlékezett-e néha rám.

- Kételkedhetik kegyed? - felele Zsuzsanna pirúló arczczal, Báthorira egy futó pillanatot vetve. Hozzánk apám gyakori távollétében oly kevés vendég érkezik, hogy azon egy-kettőről, ki ezenközben várunkat megtiszteli látogatásával, nem egykönnyen feledkezünk meg.

- Hát csak eme véletlennek köszönhetem azon szerencsét, - mond Báthori tréfás komolysággal, - hogy néha unalmában reám is emlékezik kegyed, mivel most kevés vendég érkezik várukba?

- Nem, nem, félre értett kegyed, vagy én fejeztem ki roszul magam; szólt Zsuzsanna, zavarában hozzá hajlott kis húgát megcsókolva. - Én, - akarám mondani: mi mindnyájan igen sokszor emlékeztünk kegyedről.

- Miután én egyedül kegyedet kérdeztem, jobb szerettem volna, ha beszédjét nem igazítja ki; - de még maga az emlékezés nem is elég; mond Báthori szerelmi évődéssel. - Lássa kegyed, én azt tapasztaltam, hogy ellenségünkre leggyakrabban emlékezünk vissza. Ha én ezen értelemben voltam emlegetés tárgya, úgy valóban nincs rajta okom örülni.

- Ha minden szavamat félremagyarázza kegyed - mond Zsuzsanna szemlesütve, - úgy inkább egy szót sem szólok.

- Bocsásson meg - mond Báthori, Zsuzsanna jobbja után nyulva, - bocsásson meg, hogy haragját felidéztem, évődő szavaimmal nem volt szándékomban megsérteni. - Lássa kegyed: én Erdély szép hölgyei körében is csak kegyedre emlékeztem vissza, s most áldom az órát, hogy emlékezés helyett személyesen lehetek jelen szép körében.

Zsuzsanna pirulása volt az egyedüli viszontfelelet, melynek néma értelme a szerető ifjat boldogságáról eléggé meggyőzte. Wesselényi ekkor érkezett hozzájok, de nem akarván boldogságukat zavarni, egy-két közömbös kérdés és felelet után magokra hagyta.

- Ily egyedül, és ily elborult arczczal - mond Wesselényi - az emlékkő felett merengő hölgyhöz, talán e sírban nyugvó kedves halott teszi kegyedet oly elborulttá?

- Kinek jutna eszébe az elvérzett haza sírján egyesek felett gyászolni?! - mond a hölgy büszkén, - a nélkül, hogy elsötétült arczát a megszólító vitéz felé fordítaná. - Hacsak nem azért költenék fel részvétünket s szánakozásunkat, hogy jobb jövő reménye nélkül hunytak el, mert különben csak irígyleni lehet a megelőzés szerencséjét.

- Igen sötét oldalról veszi fel kegyed a haza állását, - mond Wesselényi lángoló arczczal. - Én hiszek, és reménylek egy jobb jövőben; hol azon magyar, ki ezen remény nélkül egy pillanatig is kivánna élni!

- Szép szavak, de melyek nem győznek meg az ellenkezőről, - mond a hölgy nem minden gúny nélkül; - nézzen kegyed maga körül, s látni fogja, hogy e szegény elvérzett haza haldoklik, mert utolsó halálvonaglását csak nem fogja életnek mondani? nézzen széjjel ez elpusztult hazában, s látni fogja, hogy azon jó urak, kik a nagy haldokló körül az orvos szerepét viszik, minden pillanatban egy lépéssel közelebb taszítják sirjához, s míg a gyáva és önző maradék a haldokló birtoka felett osztozik, az egész örökséget egy harmadik vonja magához. - Ily helyzet, ily körülmények s ily önző hazafiak között higyjek, reméljek én jobb jövőben? épen semmi, de épen semmi okot nem látok reá.

- Fáj, hogy annyira elvesztette kegyed bizalmát az élő nemzedékben, - mond Wesselényi, nemes tűztől lángoló arczczal, - én hiszek magyar fajunkban, hogy hazája függetlenségét s szabadságát még kivívandja; - átok a korcsra, ki veszélyben fetrengő hazáját csak egy pillanatra is feledni tudja.

- Félreértett kegyed, ha azt gondolja, hogy megvetésem a haza minden tagjait egyaránt érdekli; én is hiszek egyesek hazafiságában s lelkesedésében, mert ezen hit nélkül nem beszélnék most itt kegyeddel; - de mit tehet egy-két ember kitartása s vitézsége a nagy tömeg részvétlensége ellenében? - Hány Szondyt s Dobót fog kegyed felhozhatni annyi önzés, gyávaság s roszakarat leküzdésére? Két nemzet dúl vandalusi pusztitással e hon keblén, kik a leghalálosabb ellenei egymásnak, csak annyiban egyeznek meg, hogy mindkettő zsákmánynak tekinti a hazát. - A török egy harmad-részét birja Árpád honának, a félhold Buda tornyain s Mátyás palotáján ragyog, s tizenhat év óta tettek-e csak egy lépést is viszszavételére? - Mi ébreszszen reményt jobb jövőre, midőn mindenfelé gyászt s pusztulást látunk?!

- Igaza van kegyednek! - mond Wesselényi, a szép hölgy által félig meggyőzöttnek ösmervén magát. Sok történt, minek nem kelle vala történnie, és sok nem történt, minek a haza javára meg kellett volna történni. - Puszta megbánással azonban a hazán nem segíthetünk, hanem vitézséggel kell a multakat kibékítenünk. - Míg egy Bebeket, Nádasdy Tamást és Telekessyt, egy Dobót s egy Zrinyit látok a magyarok közt, addig nincs okom kétségbeesni, különben nem volna egyéb hátra, mint kardunkat kétfelé törve barátkámzsába rejteni.

- Kegyednek van oka reményleni, mert szavait tettekkel válthatja be, - mond Zsófia elsötétült arczczal; - kegyed férfi, kit helyzete tettekre hív fel; én egy gyenge hölgy vagyok, kinek tetterő helyett csak szavakat adott a természet, érzeményeimnek s gondolatimnak hangot kölcsönözni: a szavak pedig csak fejfái a lélek működésének, mondanak s mutatnak valamit; de sokkal kevesebbet, mint benn a szív s lélek fenekén nyugszik. A tettek a gondolatok s érzemények valódi szülöttei, míg a szavak csak mostoha s elmellőzött gyermekei.

- Ha a hírnév s lovagi vitézség vérvirágos ösvénye el van is zárva a nők előtt, - mond Wesselényi égő hévvel, - de ezek helyébe kárpótlásúl nyújtott másokat, melyeket mi férfiak vagy épen nem, vagy sokkal kevesebb mértékben bírunk; nem említve egyebet, elégnek tartom a. szépség varázsát, a szende, mélyen érző női szívet megemlíteni, melynek nemes feladata szeretni, s a szerelem varázsfonalával a durva férfiszívet hírnév, dicsőségre serkenteni s ébreszteni, napként hozván érlelésre az ebben csak csirában rejtező nemes érzeményeket.

- Gyönyörű feladat, - mond Zsófia nem minden gúny nélkül, - selyembogárként szunynyadni át az életet, míg a férfi mint oroszlán uralg a mindenségen. - A férfiú sasként száll feljebb a dicsőség ösvényén, míg a hölgy csigaként szorul szűk héjához, s ha tán szíve érzelme mélységében gyöngygyé változik, ennek kihalászása dicsősége is a férfit illeti. Valóban irígylendő helyzet.

Wesselényi felelni készült, a mint Anna - ki ezenközben az obeliszkről leszállott, - nénjéhez közeledett, s némán mellé simult.

A büszke hölgy szemei kevély kedvteléssel nyugodtak huga angyali vonásain, s míg jobbjával átölelé, másik kezével gyöngéden simítá félre homlokára simúló arany fürteit.

Wesselényi bálványozó odamerűléssel függött az igéző testvérpáron, kik annyira különböztek, mégis annyira hasonlítottak egymáshoz, a mennyiben mindkettő utólérhetetlen volt. Ezután mintegy maga előtt elpirulva bámúlásán, az emlékkövet nézte meg: kinek hamvai nyugszanak alatta?

Arany betűkkel ez volt a márványba vésve:

„Franciscus Bebek de Pelsőcz anno 1542.”

- Apám testvére volt a korán elhunyt, - mond Izabella a sírirat magyarázatára, - Buda ostrománál esett el 16 éves korában, s önkívánságára ide temettetett. - Igen szép s nagyreményű ifjú volt; - azt mondják, a kik ösmerték, hogy Annához különösen hasonlított.

- Nagyobb hízelgés nem lehetne a korán elhunyt ifjú vitézre, mint e hasonlítás - mond Wesselényi a legőszintébb meggyőződés hangján.

Az aranyfürtös angyal rózsás arczát nénje keblére rejté el; ki magáról s büszkeségéről elfeledkezve, átszellemült arczczal csókolá meg huga márvány homlokát. - A reggeli kápolna hölgy nehány pillanatra Wesselényi előtt újra lázható lőn. - Mire azonban felegyenesedett, ismét a büszke férfias komolyság tünt fel a hölgy vonásain, ugy tetszett, mintha e hölgyben két lélek lakoznék, mely egymást felváltva különböző időben különböző sugarakat vett arczvonásaira.

A .testvérek anyjukhoz mentek, Wesselényi nehány lépésnyire követte őket. - Bebekné körül ültek le mindnyájan.

- Miként tetszik e vár kinézése, kérdezé Bebekné vendégeit.

- Tegnap este mindjárt első tekintetre annyira megtetszett, felele Wesselényi, hogy nem egyhamar feledem azon bűvös hatást, melylyel a vár nagyszerűsége, s a környező regényes táj kedélyemet elbűvölé.

- Én meg tavaly itt létemkor tettem ezen megjegyzést, mond Báthori különös hangnyomattal, miközben Zsuzsannára tekintett.

- Nekem jobban tetszik Krasznahorka, jegyzé meg Zsuzsanna, úgy tetszik nekem, mintha e szoros hegylánczolat által, mely e várat csaknem mindenfelől környezi, - börtönbe lennék zárva. -Krasznahorka éjszaki részét kivéve mindenfelé szép kilátást nyújt.

- E tekintetben Torna még több előnynyel bir, téresebb és szabadabb kilátást engedvén, mond a vár asszonya; nekem mind e mellett Pelsőcz legjobban tetszik - ott töltöttem tizenkét boldog évet, három első leányom ott született, szóval ifjuságom minden kedves emlékei hozzá kapcsolnak. Férjem is legjobban szerette lakó várúl; Fülek elvesztése után azonban nem volt eléggé biztos a száguldozó töröktől. - Ugy jöttünk Krasznahorkára, s onnan szintén az előbb említett tekintetből ide Szádvárra.

- Kegyed mit mond e várhoz és vidékéhez, kérdezé Wesselényi szive hölgyét.

- Nekem tetszik e hely, mint egyik sem apám várai közül; lenne e hon szabad, és független, mint egykor volt; én is inkább választanám Tornát, vagy Krasznahorkát; szabad embernek szabad kilátás kell - egy rabnak, ki lánczait csörgeti, vagy egy rabszolgának, kinek hazája nincs, elég ha börtöne szűk ablakain keresztül a virító természetben kitekinthet, többet látnia nem jó, mert vágyakat szülhetne lelkében, melyeket nem állna hatalmában megvalósítani.

- Ismét a régi hangok? mond Bebekné komoly arczczal leányára tekintve.

- Jó anyám én nem szólhatok másként, mint a miként érzek, felele Zsófia határozottan, hangomat elfojthatom, de vérem folyásának, s lelkem működésének más irányt nem adhatok.

Még el sem végezhette beszédét, a mint a toronyőr harsogó kürtje jelenté a várúr közeledését.

A vár asszonya s leányai öröm meglepetéssel ugrottak fel, s Szögliget felé tekintettek; - nem sokára lovas csapat tünt fel a völgynyílás torkolatján.

Tiz egymás után eldurranó taraczk tompa hangja üdvözlé a szerencsésen megérkező várurat.

Bebekné a kényelmes várúton leányaival s két vendégével elébe ment férjének; a várhegy aljában találkoztak össze.

Bebek György még távolról leugrott óriási harczlováról, s lángoló örömmel szorította szeretett nejét kebléhez, miközben leányai kéjsugárzó arczczal angyali kart alakitottak körülte.

Neje karjai közül kifejtődzve kedvencz leányát szorította karjaiba. Miként vagy Izabellám kérdezé leányát, s szemei eltitkolhatatlan büszkeség kifejezésével nyugodtak szép leányán, azután Zsuzsannát ölelé keresztül, a mint látom nincs semmi bajod kedvesem; jer karjaimra kis szőke angyalom, mond Annát felemelve, s homlokát megcsókolva; nagyot nőttél kis havasi rózsám, mióta nem láttalak, hát te kis aranyfürtű menyasszony, szóllitá meg legkisebb leányát; tán nem is ismered apádat. - Akis lányka mosolygó arczczal ölelé meg atyja izmos nyakát, s ajkai angyali mosolyra, nyiltak.

Ezen viszonttalálkozási üdvözlet, nehány pillanat műve volt. Bebek most vette észre a két ifjú vitézt, kik egy kissé félrevonultak, hogy a családi örömöt ne zavarják.

- Isten hozott öcsém, mond Bebek a legszívesebb hangon közelítve Báthorihoz, s jobbját megszoritá; Báthori István nemde?

- Igenis bátyám, felele Báthori, s itt bemutatom, s ajánlom Wesselényi Farkas barátomat.

- Légy üdvözölve váramban ifjú vitéz, a név már rég ösmeretes előttem, mely szép hírével legjobb ajánlója birtokosainak, nyájas hóditó arczczalt szoritá meg az ifjú vitéz jobbját, ki gaz első pillanatban érezte azon varázsszerü hódolatot, melyet mindenkinek érezni kellett önkénytelen, ki csak valaha Bebek György közelében megfordult. Győztél, súgott a mellette álló Báthorihoz, férfiasabb szépséget, hóditóbb külsőt nem láttam soha.

Nemes szolgák, közvitézek, lovászok, s más mindennemű cselédek százanként rohantak ki a várból, a hatalmas várúr elfogadására; - öröm sugárzó arczczal köszönték az érkezőt.

Bebek György felesére karjain egyikét s másikát nyájasan szólitá meg az érkezők közül, de oly arczczal, s oly hangon, mint leereszkedő király szokta jobbágyait.

A vár előtti téren megállottak.

- Jó lesz itt egy kevéssé kipihenni magad kedvesem, mond Bebek gyengéd gonddal nejéhez, a sebes feljövetel úgy látom kifárasztott.

- Csak az öröm ég arczomon szerencsés megérkezéseden, - mond az ígéző nő, - miközben férje mellett a kőpadon helyet fogott; de te oly halvány vagy kedves férjem, talán meg vagy sebesítve.

- Jobb karom; azonban sebem oly csekély, hogy egy hét alatt nyoma sem látszik, - felelé a várúr, - miközben tollas kalapját levette, s magas mellé a lóczára, tette.

Gyermekei örömsugárzó arczczal vették körül. - Wesselényi Báthorival egy szemben lévő lóczára ült.

Miközben Bebek harczi kalandjait elbeszélte, ez alatt Wesselényinek elég ideje maradt az elhíresedett férfit, kiről annyi - jót roszat hallott, figyelmesen megnézni.

Bebek György 36, legfeljebb 38 évesnek látszott, a tettekben gazdag férfikor tenyésztő delén, a testi s szellemi erő legbujább virágzásában. - Termete a középnél kevéssel volt magasabb, egyenes járásánál, s büszke tartásánál fogva azonban jóval magasabbnak tetszett, mint valósággal volt. - Széles vállai, melyek a rövid, de e mellett szép idomú nyak alsó törzsével csaknem egy irányban terültek el; ideges karjai s izmos czombjai atlétai erőre mutattak; - magas melle mintegy kihívólag domborult ki pánczélozott sziklaként az idő viszontagságai, s a harczi veszélyekkel daczolásra, mozdulata s járása könnyű s fesztelen.

Sötét szőke haja hátra simítva gazdag fürtökben pompázott fején, oly rövidre volt vágva, hogy a pánczéltól fedett hófehér ideges nyak kilátszott alóla; a szép állású homlok méltóságra s ész fensőségre mutatott, most sima s fehér volt, mint fényesített márvány; de a redők alig észrevehetőleg feltünő nyomai azt hitették el a figyelmes szemlélővel, hogy e most sima homlok, mint nyáralkonyi égalj villám anyagot rejt méhében, mely bősz haragja fellegéből sziklákat zúz szét; a magas, és hajnál sötétebb szinű sűrű szemöld árnyában nagy kék szempár szunnyadott, most a vérvesztés miatt tüztelenül; egyképen, alkalmasnak látszott szerelmi hódításra vagy parancsosztásra; a szabályos egyenes orr alatti sűrű, bajusz összefolyt a kerek arczot megkoszorúzott tömött göndör szakállal; s félig elfedett szép vágású száj ritkán nyilt mosolyra, de ekkor tavaszi nap mosolygása volt; mindkettő jeget olvaszt, ez a föld, az a szív jegét.

A vérvesztés miatt arczán halványság terült el, bal halantékán arczszínénél még fehérebb régi kardvágás vékony sugara tünt elő, mely az arcznak daliás kinézést kölcsönözött. Wesselényi nem tudta milyen lehet ez arcz, mikor rajta az egészség pirja sugárzik, úgy hitte, hogy vesztenie kell, mert szebbé már nem válhatik, mint most ez érdekes halványságában. Önkénytelenül meg kellett magának vallani, hogy Bebek György termete s arczvonásai harmóniája azon igen ritkák egyike, mely férfi, s női szívet egyenlő hatálylyal ragad meg.

Különösen azon kimagyarázhatlan, komoly nyugalom bűvölé le Wesselényi figyelmét, mely e férfiú egész termetén, arczvonásain, tekintetén s járásán, szóval minden mozdulatján uralgott, s mely fönséget, szilárdságot, elvkövetkezetességet s méltóságot magában foglalt; fejedelmi volt e nyugalom, mely önkénytelenűl tisztelő hódolatra ragadá az embert. - Látta Wesselényi, hogy e varázsnyugalomban nincs semmi negély, semmi kiszámoltság, inkább születés, parancshoz szokás, szenvedélyeken uralgás, s büszke önérzet szellemi bélyege ez; mely szellemből kölcsönözve sugárit, szellemdús s szellemtelen kedélyt egyiránt tiszteletre s csodálatra vonz.

Öltözete csinos és választékos volt, minden ragyogó pompa nélkül. - Olaszos fekete kalapja fehér tollakkal gyönyörüen illett arczszínéhez; fekete bársony zeke, kettős ujjakkal simúlt termetére, melyre finom csipkegallér hajlott ki, fehér posztó lovagló nadrág, s fekete kordovány topán arany sarkantyukkal fejezé be öltözetét.

Az idő, kedélyes beszélgetés közben gyorsan telt el a szép est méla csöndében; - az alkony végsugára eltüntével a szép társaság a vár elfogadó teremében jött össze.

Bebek György itt körülményesen elbeszélé, miként verték meg Telekessyvel s Pethővel egyesülve a Szikszónál rabló törököket; s miként vették el gazdag zsákmánynyal együtt minden tábori készületeit. - Isten után, - végzé beszédét, - hű apródomnak Gézának köszönhetem életemet, ki saját élete koczkáztatásával mentett ki, a lovamat alólam kiszúrt s végcsapásra készülő török csoport közül. - Hivjátok elő! - mond egynek apródjai közül.

Az életmentő ifjú, ki Wesselényinek már az előbb is szemébe tünt, megjelent, s tisztelő tekintettel, de minden szolgai megalázódás nélkül állott meg néhány lépésnyire a hatalmas várúrtól, s lopva az oldalt álló Zsófiára egy lángoló tekintetet vetett, mely Wesselényi féltékeny figyelmét nem kerülte el.

Az ifjú külsejéről itélve 18, 19 éves lehetett, fekete göndör haj, magos homlok, tüzes fekete szemek, római orr, alig serkedő bajusz és szakáll, egészséges piros ajkkal s hibátlan termettel párosulva, kiválóan érdekessé tették az ifjút, kinek szépségét a csinos testhez álló apródi öltözet még inkább emelte.

- Térdelj le - mond a zászlós úr a megjelent ifjúhoz; - az ifju nem minden megütközés nélkül térdre esett.

Bebek György drága köves markolatú kardját kivonva hüvelyéből az ifju jobb vállát megérinté.

- Ezen kard illetéssel - mond a szentelt vitéz - érczes hangon, lovaggá ütlek, s fegyvertársaim sorába emellek, s ennek emlékeül ezen karddal megajándékozlak, tartsd mindenkor készen a veszélyben forgó haza s egyes elnyomottak védelmére. - Állj fel s fogadd atyai jobbomat.

A leoldott gazdag kardot az ifjúnak nyújtá át; ki ezen megtiszteltetésért a legőszintébb bensőséggel nyilvánítá háláját.

Az ifjú vitéz ekkor a várasszony lábai előtt féltérdre ereszkedett s oda nyujtott jobb kezét ajkaihoz vitte.

- Áldásom reád, ki számomra a legbecsesebbet megmentetted - mond Bebekné, - kérj akármit s én örömmel teljesítem azt, ha mint hiszem, kérésed az illemmel megegyez, s teljesítése hatalmamban áll.

Az apródból lovaggá ütött ifjú büszke arczvonásain kegyasszonya beszédje kezdetén lángoló öröm villanyzott keresztül, egy sokat jelentő tekintetet vetett Zsófiára, mit ez nem vett észre, de helyette Wesselényi ez arczbeszéd egész értelmét felfogta; - a vár-asszony beszédje végén azonban eltünt az örömsugár az életmentő arczáról.

- Nagyságtok kegye annyira elhalmozott mindennel, - mond az apród reszkető hangon, - hogy semmi vágyam nem maradt, mint azon őszinte óhajtás, hogy ég tartsa meg hosszas időkig kegyes jóltevőim életét; fény, nagyság, hatalom, dicsőség, szerencse s megelégedés védszárnya alatt.

A két nagyobb nőtestvér kezet nyujtott az ifjú lovagnak, ki a Zsuzsanna kezét tisztelő hódolattal emelé ajkához; Zsófia kezei csókolása közben oly lángoló tekintetet vetett a bájos hölgyre, hogy ez meglepetés, ébredő büszkeség s elfojthatatlan részvét elegyével rántá vissza kezét.

- Hát ti kis szőke angyalaim, nem köszönitek meg apátok életét az életmentőnek - mond Bebek két kisebb leányához.

Most egy megható jelenet következett, mely minden jelenlevők szemébe könyeket csalt.

Anna karonfogva kis hugát közeledett piruló arczczal az ifjú lovaghoz, egy lépésnyire tőle, mielőtt az ifju meggátolhatta volna, térdre rogytak az életmentő előtt. - Angyal tiszta lelkök még semmit sem tudott a kasztok elkülönzéseiről, követték, mit a példaadás és jó szívök súgott elébök.

- Köszönjük, hogy megmentetted apánk életét; - mond Anna bájos reszkető hangon. - Kis huga utána mondta ezen szavakat.

A tisztelet tárgya elérzékenyedve emelte fel a két térdelő szerafot; s a kisebbiknek ajakát, a nagyobbiknak kezét csókolá meg. - S egy rég lefojtott sóhajtól megkönnyült kebellel kirohant a teremből.

Senki sem tudta, mi lelhette ily rögtön; midőn épen a legforróbb részvét környezi. - Kettő volt, ki gyanította okát e hirteleni elborulásnak - Zsófia és Wesselényi.

A gazdag estebéd vigan telt el. - Éjfél tájban mindnyájan szobáikba vonultak vissza különböző érzemények és gondolatok között.