Versek


	Nagy Imre Versei



	1839. SÍRHOZ. 1 KI ÁLLSZ OTT s. a. t. 2 SZÉP A’ LEÁNY (Szép a’ leány, kiért...) 2 KIS GYERMEK FELETT. 3 NÉVNAPRA. 3 BÚCSU. (Lány! nemednek...) 4 HAJNAL. 4 KÉTKEDÉS. 5 HIT. 6 ÖRÖMÜNNEPRE, 7 SÍRHOZ. Hová a’ rágalom’ Tőr nyelve el nem ér, Hol árulás miatt Nem ömlik tiszta vér Hová vad káröröm Epéjét vesztve hat, Hol a’ kaján irigy Nem forral átkokat; Hová kény’ ostora Nem csapkod gyilkosúl, Hol béke’ lágy ölén Szent nyugalom virul; Hová bájfényt a’ hit ‘S remény’ világa vét, Hol üdv’ egébe kél A’ földi puszta lét; Hová a’ szenvedő Kínját feledni száll, Hol nyugovók felett Őrt a’ nagy isten áll, - Oh sír! te néma hon A’ hamvadás’ ölén: Fogadj polgárodul, Kebledbe vágyom én. KI ÁLLSZ OTT s. a. t. Ki állsz ott a’ sír’ éjjelén Kesergve holtadat? Mért nyögsz epedve? néma az A’ néma föld alatt, Hagyd a’ kőnyűt ‘s keservedet: Halottadat nem költheted; - ‘S ne költsd! porágya’ álmain Békülve minden földi kin. Kettős kereszt, kettős halott, Leány, ifju alant, Irmát előbb, utóbb Gyulát Borítá síri hant. Az, mint hervadt virág, lehullt, Ez, mint levél, fölé borult; Szép Irma por, mátkája por, Felettök áll gyászló szobor. SZÉP A’ LEÁNY (Szép a’ leány, kiért...) Szép a’ leány, kiért Szivem sovárgva ég, Hajnal’ sugáriból Alkotta őt az ég. Homlok, magos, derült, Éjfélsötét hajak, Szivárvány-ív szemöld, Rózsából nyílt ajak. Szemek, mint kék egen Égő pár csillagok, Mellyekben üdv-sugár, Remény és hit lobog. Arcz, mint bibor korány, Tündér hattyui nyak, Igéző pillanat Ezüst-zengő szavak. Testvér hófuvatok - Szeplőtelen kebel; Szív tiszta, szív meleg Szent érzeményivel. És elme, fényvonal A’ testi báj’ övén - De hajh! nem festhetem, Látom ‘s imádom én. KIS GYERMEK FELETT. Növekj virulva Báj rózsa-ág, Anyád’ öléből Fejlett virág. Szőjjön fölötted Szelíd tavaszt Öröm-sugárból Az égmalaszt. Bölcsőd’ nyugalmát Ne bántsa vész, Nemtőd öleljen Mint tünde kéz. ‘S ha gyermek álmod Virad, derűl: Lépj a’ valóba Rény’ képeűl. ‘S ha rényvonásban Öröklöd őt, Ki tarta keblén Oltár előtt: Örvendni fognak Úgy a’ szülék - Növekj virulva Szép sarjadék. NÉVNAPRA. Szépen virulsz leány, mint rózsaszál, A’ ringató bokor-család’ ölén Tavasz’ virág-nyitó derültekor: Hajnal-sugáros életutadon - Még bút nem ösmersz, még nem bánatot. Áldás’ jövője vajha fejlenék Reád, miként varázs álomszövet Ifju kebelre csendes éjszakán. Eged legyen borutlan isten arcz, Szíved nyugalmasan mosolygja meg Tündér évek’ malaszthozó sorát. Ezt kivánom nevednek ünnepén Rövid de tiszta szív-fohászomul. BÚCSU. (Lány! nemednek...) Lány! nemednek Tünde csillag-éke, Szűz erőnyök’ Bájos öszvesége; Lány! oh a’ sors’ Árva vándorára, Kérsz-e áldást ‘S fényt sötét utára. Kérj csak áldást Kérj csak egy igében: S menny derűl a’ Csüggedő szivében. Kék homályán Biztató jövőmnek Szép reményim Égi képet szőnek. E’ szelíd kép Üdvöm’ ideálja, Üdvit e’ szív Kebleden találja. Isten hozzád, Üdv és béke véled Lány! mosolygjon Rád malasztos élet. HAJNAL. Töredék. Száll az éj, hamvas ködalakja foszlik, Fátyolán múlás’ szele zúg keresztűl, Tépve a’ bűvnek szemeket varázsló Mák-koszorúja. Ébred a’ füstként tünedékeny álom, Nézi ábrándos szövedéke’ titkát, Mellybe kín- és kéj-öröm- és keservnek Szálai fonvák. Álom a’ létnek pihenő valója Tompa érzésü birodalma szunnyad, Nem nyög a’ bánat, az öröm nem éled Sorsa’ szavára. KÉTKEDÉS. Halotti arczban Elhuny, kihal Az áldozó nap Sugárival. De ujra, és szebb Fénnyel derűl, Ha hajnal ébred Hegyek megül. ‘S reám derül-e Síréj után, Szebb létre intő Szelíd korány? Vagy tán öröklő Álom fedez, ‘S hamvam szeleknek Játéka lesz? Sírtuli sorsom’ Ki fejti fel? Oh nem bír e’ szív Küzdelmivel. Miért maradt por, Ki sírba ment, Az istenűlő Az ősi szent? ’S reám, ki gyarló Ember vagyok: Hitem’ sugára Miért ragyog?! HIT. Pusztítva jár, zúg Az őszi szél, Zúgtára hull a’ Hervadt levél. Felzajg üvöltve A’ vad halál, ‘S az ember elhúny, Gyász sírba száll. ‘S mig ott alussza Nagy álmait, - Lágy béke őrzi Szent hamvait. - Oh engem a’ sors Ha sírba int: Lilám: ne láss bút, Ne néma kínt. Megjön virulva Majd a’ tavasz, Poromra is tán Lehajlik az. Oh! jöjj el akkor Te is Lilám, ‘S érző kebellel Borulj reám. Hidd, szellemajkon Felszólalok, ‘S virágba kelnek A’ sírdalok. Szakaszd fel azt, mi Hantomra nő, A’ sziv-virágot Hiv szenvedő. Kebledre tüzd fel Hitzálogul Hogy még reám is Tavasz virul, ‘S ki létre hivott. A’ semmiből: Felkölthet isten Sír’ éjiből. ÖRÖMÜNNEPRE, mellyet testvéremnek költészet iskolai tanitványai szenteltek. Feliratul, egy emlékképre: Fogadd el a’ gyürüt, Fogadd el a’ babért, Miket köz hála nyujt Hív fáradásidért, Köz hála ‘s tisztelet Végetlen és örök, Miként végetlenek Gyürű ‘s babér körök.