Versek


	Nagy Imre Versei



	ÁLOMHOZ. 1 BÚCSU AZ ISKOLÁTÓL. 2 HARCZDAL. 3 LÉGY NAGY, NE CSÜGGEDJ. 3 GYÓNÁS. 4 NÖVENDÉKEIMHEZ. 7 ESTVE. 7 HOLD. 8 ARATÁS. 10 DIÓFÁMHOZ. 11 ÁLOMHOZ. Fogd bé bús szememet mákkoszorús szülött - Szelíd álom! az est’ mennyei gyermeke, Hadd szunnyadjon el e’ keblet ölő vihar, Melly zajg érzetimen, dúlva reményimet. Hajnal, rózsasugárt ont ha: könyűimen Fájdalmam’ vizein tűkrözik arcza fel. Délnap’ lángja elől hűs berek’ árnyiba Térek, vélve, talán nyugtomat ott lelem. De, mint életölő nyíllal ütött iram Fut, míg párahagyott áldozatúl rogyand: Hajh! úgy enmagam is hordva nehéz sebet, Bolygok völgyek’ ölén, bolygok orom felett. Völgyön felverem a’ hajnali harmatot, És a’ sziklai sast bérczi tetőn futó Rémként fölzavarom, - ’s az tova messze száll. Utamból az erős erdei kan kitér, Szemközt jön ha velem, megfut az ordas is. Mint vázat kikerűl ‘s megvijog a’ madár. Ha lát síron ülőt, megfogy a’ holdvilág, Melly holtakra borít szánakozás-sugárt. Én élő nem, - halott nem, - küszöb a’ gyö- tört Életnek kapuján, kín tapos útaúl. De nem! sír vagyok én, szívem halottas ház, Remény a’ keserűn elsiratott halott. Inség ronta el így engem idő előtt, Bánat vonta reám éjjeli fátyolát. Óh mert egy keselyű tépi veséimet, Kín a’ saskeselyű, Titzius enmagam. Lengj óh nyugtot adó égi malaszt alá, Vérző szívbajomat kéjre üdíthető. Bájos lepled alól fölnevet a’ beteg, Tündöklő koszorút nyer az igás szegény, Lágy, rengő öleden szunnyadoz a’ vihar, A’ szív üdv’ örömét ízleli édesen. Boríts engem is ah! szőnyeged’ árnyiba, Szállj égből le reám béke galambjaként. Vagy tán messze kerűlsz még te is, - ölyveim, A’ gondok gonoszúl űzve riasztnak el? Oh míg rajtok ütend majd diadalmasan Nagy testvéred, az úr, a’ tehetős halál: Fogd bé bús szememet mákkoszorús szülött, Szelíd álom! az est’ mennyei gyermeke. - BÚCSU AZ ISKOLÁTÓL. Új pályára lépni Int a’ végezet, Melly czélhoz csudásan Szólít és vezet. Hagyva lész általam, Hagyva e’ terem, Lágykebelnek hol szív - ‘S észvirág terem. Hagyva lesznek, hagyva Kor- ‘s szívtársaim, Kik közt olly szelíden Folytak napjaim. Hagyva lész tanítóm, Hagyva ő maga, E’ kertnek világló Földi csillaga. Álljatok Sionként Még soká falak, Rontó kor ne bántson Szent kéz-rakta lak. Társim korra szívre! Isten véletek, Rám is ollykor ollykor Emlékezzetek. ‘S kedves volt tanitóm Tanitványodat, Bocsáss el, kívánva Rám áldásodat. Ugy én is - miként Te Híven oktatál - Szentegyháznak esdek Szent oltárinál; Esdek, hogy e’ házat Meg ne szállja vész, Hol a’ szív nemesbűl, Zsengve zseng az ész. Boldog légyen esdek, E’ gyülekezet, Mellyet ápolólag Őrgondod vezet. Boldog légy, könyörgök, Fáradásidért; Homlokodra közhír Fűzzön díjbabért. Most kérlek, bocsásd meg A’ tettem hibát: Megbocsát miként ki Szív- ‘s vesékbe lát. HARCZDAL. Vészt hirdet az ércz hadi tárogató, Vészt, harczot a’ vérbe kevert lobogó, És mint sas, a’ harczi vidékre kinéz, Szent hévvel honához az ifju vitéz. Elhagyva övéit, elhagyva rokont, Száll, vész’ öliből kiemelni a’ hont, ‘S küzd dúlva a’ hadsorok’ ezreinél, Lelkében honüdv, hona’ szent neve él. De béke kel a’ hadak’ érczsorain, És oszlop a’ bajnok’ hideg porain, Elnyugszik alighogy a’ harczviadal: Felzendűl utána a’ nemzeti dal. Hálás tömeg őrzi a’ hős’ tetemét, Köz hírben az égre fölírva nevét, ‘S mond, tűzve a’ sírravatalra babért: Nagy az, ki hal áldozatúl honaért. LÉGY NAGY, NE CSÜGGEDJ. Ingó hajókon tengereken bolyong Kincsvágy’ hevétől felmelegűlt hajós, ‘S ezer halállal szembe nézve Száll, halad és csoda kincskazalt gyűjt. Hasgatva sziklák’ százados oldalát Földünk’ szivéig vág az ipar’ keze, ‘S a’ millióknak szívkirályát Az aranyat nyeri munkabérűl. Tűzött utában jár a’ honalkotó, Fondor kajánság’ gyilka forog felé - ‘S elvégre a’ szent ügy kivíva, Gátja felett diadalmi trón áll. Pokol hasad föl gyakran a’ hős körött, ‘S a’ szent erőnyt rém’ gúnyja kaczagja meg: De győz, ki küzd ‘s vív csüggedetlen, ‘S égre fölírja nevét az érdem. Öleld szilárdúl terveid’ oszlopát, ‘S ne tépjen attól léti vihar külön, Légy nagy, ‘s ha bár föld reng ‘s az ég dörg Menj, hova int az erőny, ne csüggedj. GYÓNÁS. Szépségnek istenasszonya, Szívem’ papnője égi lény, Meggyónni bűneim’ sorát Trónod’ körébe térek én, - Kín borúla Keblem’ érzetére; Ha derűlend Hajnal éjjelére!? Az isten’ tíz parancsinak Megrontám mindenik szavát, A’ tett-tudat lelkemre, mint Égtűz, lesújtva villan át. Haj ki old föl Bűneim’ nyügéből, Haj ki viraszt Kínom’ éjjeléből!? 1-ső parancs. „Ne tisztelj mást rajtam kivül Imádva, ember, föld’ fia.” Szólt isten; óh mért kelle hát E’ szivnek törvényt rontnia? Ajkimon ha Szünt az üdvös ének: Ajkimon más Szívhangok kelének. 2-dik parancs. „Bálványt ne tarts.” És még is én Tarték boldog boldogtalan, Kihez fohászom esdve szállt Naponnan, éjjel untalan. Földi angyal’ Bájos édes arcza, Fölmosolyg ha: Kél e’ szívnek harcza. 3-dik parancs. „Híába az isten’ nevét Ne végye senki ajkira” És hányszor vettem azt föl én Keblem’ sovárgó lángira. Esküvő, hogy Szívem’ megfeszítem; Eskürontó Esküszegve lettem. 4-dik parancs. „Megüld a’ Szombatot, ‘s ne tégy Mást mint mondj ajtatos könyört.” Ez a’ parancs is újjaim Közt mint üveghab összetört. Működék mint Természet’ buvára, Szőve füzért Lánykám homlokára. 5-dik parancs. „Tiszteld atyádat és anyád’, Hogy áldva lágy jóságodért.” Soká felejtém őket én Bálványom’ égi bájiért. Napraforgó. Lőn e’ szív körötte: Üdvözűlet’ Napja az fölötte. 6-ik parancs. „Ne ölj.” És még is enmagam’ Megöltem földi kéjemért; Aggasztó kínom’ lángja im A’ hervasztás’ pontjára ért. És megöltem Sok kebel-barátot, Öszverozzant Ha ki dúlva látott. 7-dik parancs. „Ne légy parázna.” Mért levék Azzá hevűlt szivemben én? Mért győze csába földi kéj Szívemnek inga mérlegén? Mért ohajtám: Forrna össze e’ lét Azzal a’ ki Rá reménysugárt vét?! 8-dik parancs. „Ne lopj.” De érte loptam én, A’ kedves földi angyalért, Fényt a’ hajnal sugáriból Melly rózsáit csókolni tért; Fényt jövőre, Zárkozott nevének Hírt, mellyet mond Túl korán dücs-ének. 9-dik parancs. „Ne légy hamis tanú.” De én Még is hamis tanú valék, Az ész ellen szívláng miatt Vakon hányszor felszólalék? Vallva, rózsa - Csolnok bíbor ajka, Vélve, vámot Ád a’ rózsasajka. 10-dik parancs. Hiányzik; kiszakadt a’ kéziratból. NÖVENDÉKEIMHEZ. Múlni fog, a’ mit adott jóságtok, a’ főveg ajándok: De kebelem’ hálás érzete élni fogand; Élni fogand míg főm az időnek havába borultan Még egy gondolatot költeni ‘s őrzeni tud, ‘S érzeni, hogy bár nem nagy volt az adátok ajándok: De nemesen tiszták voltanak érzetitek. És ti, kik engem ezen főveggel megkoszorúztok, Nyerjetek egykor szebb ‘s csillagi fénykoszorút. És ne felejtsetek el, külön égöv alatt legyetek bár, Titeket e’ hálás szív soha nem feledend. ESTVE. A’ nap leáldozott Elhalva nyugoton, Reá hol sírja vár Nyugasztó partokon. ‘S mi elkiséri őt Sírjába, hálaszó; Utána áldva küld Fohászt sok millió. Utána sír az ég Az éj’ fáklyáinál Fölötte gyász alak A’ hold borongva áll. Ha így enyészek el Túl létem’ évein, Ha áldva kél fohász Társimnak ajkain! Ha bánat’ embere Álland porom felett, És őrzi hamvamat Szelíd emlékezet; Ha bár egy mondja is, Mért hogy leáldozék - Hiszem, még engem is Új létre költ az ég! HOLD. Tisztán lobogtatod Ezüst világodat Hold! bájos éjvezér Az éji bolt alatt. Csillagtábor között. Fönséges fényben áll, Derengve arczod a’ Nagyság’ sugárinál. A’ csillagmillió Föléd bízton derűl, Testvéri olvadás’, És bizalom-jelűl. ‘S fényednek csillag is Növelve tengerét, Fosztod, mint bűvölő A’ gyásznak éjjelét. ’S a’ boldog csillagok’ Hazája békehon, Járnak nagy és kicsiny Kimért pályájokon. Egyik sem bántja meg A’ vándor másikat, Mellette nyájasan Köszönve elhalad. - Ha a’ nagy és kicsiny Fognak testvérkezet, Tenyészne a’ bizalm, ‘S irányos érezet. Öszhangzó köz-hatás Édent teremtene, ‘S tetszést mosolygna rá Világok’ istene. Ha pórt testvérjeül Ölel fejdelmi kar: Hű népe’ hű szivén Elsíklik a’ vihar. Ha pór ölel királyt Jótékony atyjáúl: Boldog leend, reá Az ég’ áldása húll. Nem tépi a’ hazát Párt és örök viszály, Fölötte béke nap Malaszt-ragyogva áll. - Karpatra állanék És kürtnek szózatán Végig rivallanék A’ szunnyadó hazán. Mint villám, lelkeket Hadd csapna szózatom, Beléjök forrna át Intő javallatom. De lábimon bilincs, És závár ajkimon, Csak szunnyadj hát szegény Hon! renyhe álmokon. Majd én is nem soká Megásom síromat, Zordon álmot lelek Borító hant alatt. ‘S ha majd porom felett Szánó könyü rezeg, A’ szánót szent tüzed Oh hold ihlesse meg; ‘S feléd míg andalog Fohászok’ árjain, Sugd neki, hogy: haza Zengjen csak ajkain. Jön tán kor és idő Melly lelkeket viraszt, Sorsom nem adta bár Nékem megérni azt. ARATÁS. Fönt tiszta kék világ És forró nyári fény, Alant arany-kalász Gazdag sík tér’ ölén. Fölzeng a’ hangos ércz, Növény rendekre húll, Munkában izzadók’ Édes jutalmaul. - Jövőmbe bíztató Reményt vetettem én; Ha majd fölsarjad-e Jövőmben a’ remény. Nem kél-e nézetim Elébe sorsvihar, Mit el nem téphetend A’ gyáva földi kar. Borúlt az ég, özön Zápor szakadt alá, Villám ropogva húllt A’ tért belángolá. Reszketve rótta fel Munkás a’ vélt csapást, ‘S im áldva látja a’ Kiállott izzadást. S’ hol csak szűken vetett A’ kimélő marok: Most kévét hordanak A’ duzzadó karok. - Csak keljen a’ remény’ Magvából munkabér, Tűrök veszélyt, vihart Mit rám sors’ átka mér. Tűrök fagyos telet ‘S földégető nyarat, Mert égmalasztot a’ Csöndes tűrés arat! - DIÓFÁMHOZ. Diófám! árnyaidba Borúl költőd megint, Reá szent lombjaidról Szelíd malaszt tekint. Olly édes itt pihenni Nyíló virág felett. Fölém báj kárpitot sző A’ játszi képzelet. Előidézi a’ szép Múlt’ édes álmait, És vissza a’ leéldelt Gyönyörbe andalít. Tündér emlékezetnek Ringat varázs ölén, És főmre rózsa-füzért Fon a’ kéj-érzemény. Megrezzen hajnal arczczal Mosolygva a’ jelen, ‘S előttem a’ reménylett Üdv-óra megjelen. Földtúli fényözönnel Villong az ideál, Melly álmodó köröttem Édent teremtve áll. És hogyha fölhevűlő Szívlángom megragad, Kérgedre róvom a’ mit Beszél a’ gondolat. - Kinek keblébe önti Titkát a’ nyilt kebel, Az áruló csalárdnak Miatta sülyed el. És te megszégyeníted A’ szívbíró valót: Mert híven őrzi kérged A’ költődrótta szót. Oh! majd ha a’ jövőnek Egy napja sírba int: Diófám! árnyaidba Borúl költőd megint. Akkor porára hajló Sírfája légy neki, És benned élni fognak Költődnek éneki.