Versek


	Nagy Imre Versei



	TOKCSA’ FENEKÉRE. 1 MADRIGAL. 1 VISSZATÉRT. (Triolett.) 2 VISSZATÉRT. (Ritornel.) 2 EMLÉKEZET. 2 ISKOLAI KÖZVIZSGÁLAT UTÁN. 3 PLÁTÓI ELV. 3 FELHÍVÁS A’ KÖLTŐHÖZ. 4 ONOMASTICON. (Csendes boldog élet...) 6 CSEREI DAL. 6 TOKCSA’ FENEKÉRE. Fogadd el lányka azt, Mit lelkem adhatott - Ten üdvöd’ tárgyazó Imás kivánatot. Volnék ha kincses úr: Arany gyürűkkel e’ Tokcsát rakám vala Ájándokúl tele, ‘S úgy küldtem volna el Nevednek ünnepén; De hajh! nem kincses úr Vagyok, félárva én. MADRIGAL. Örömjelűl mit adjak én Anyám! nevednek ünnepén, Melly földerűlt az ég’ ölén. - Rózsát fonnék füzérbe én, De nincs virág völgy’ kebelén, Hervadva húllt el tél szelén. Sugárt szőnék füzérbe én, De az fönt ég isten’ egén, A’ szellemlelkek’ édenén, Vágytárgyúl porfiak’ szivén. Fohász, - hő hála’ érzetén, Gyúló, mint csillag menny’ ürén, - Az, mit nevednek ünnepén Anyám! Tenéked küldök én. VISSZATÉRT. (Triolett.) Midőn a’ vándor hő keblére zára, Szerelmet holtodiglan esküvél; Hivém, ha földerűl viszlát’ sugára, Szerelmed lesz nehéz küzdésim’ ára. ‘S im az, ki hő keblére esdve zára, Hittört szivedben többé már nem él; És élni nem fog! ám, ha nem sokára ‘Tied nem, - égkönyű omol porára: ‘Tudd, hogy ki egykor hő keblére zára, Csalódva bár, szívet nem, - hont cserél. VISSZATÉRT. (Ritornel.) Midőn a’ vándor hő keblére zára, Szerelmet holtodiglan esküvél, Hű még: ha földerűl viszlát’ sugára. És lelked akkor mit szentűl igére, Leány, leány! nagy esküd’ megtöréd, ‘S a’ vándor, honba sírját ásni tére. Óh! majd ha sírfuvalm zokog felettem, Tudd: hant érted födez, kit üdvöműl De hajh! felejtett árvaként szerettem. EMLÉKEZET. (Rondeau.) Borongva inte bús emlékezet Keservtanú völgyemnek alkonyára, Hol a’ kedves’ végső sohajtatára Borúba tünt arczom’ derűsugára. Lesújtva akkor a’ kínérezet, Könyűm omolt a’ sírvölgy’ harmatára, Fohászom szállt koránynak bíborára, ‘S nyögtem midőn a’ gyászoltnak porára Villant szivemben bús emlékezet. Malaszt kelt im lelkemnek bánatára, Ott nyertem újra tiszta hitkezet. ‘S azóta völgyem’ bájos hajnalára Mosolygva int tündér emlékezet. ISKOLAI KÖZVIZSGÁLAT UTÁN. Félre biblos, félre áser - Folyjon a’ bor, folyjon a’ ser - Happ kehely és kupa Jó bor, ser belétek, Nem lesz talán kedv- ’s öröm közt Egyet inni vétek. Félre mostan szent kritika, Bömbölök mint vízibika, Ha boros hang, ittasúlt dal Zengi meg gégémet, Nem rostálja senki tán meg Tántorgó igémet. Félre egyházhistória! Jobb a’ jó kanafória, Nincsen itt pap, nincs czivódás, Nem tartok papokkal, Mindég inkább csókolódzom Lány-bor-kulacsokkal. Félre most propaedeüma, Censurákon ész-rheüma; Azért hogy az Oktató Úr Néhányszor bevágott; Happ, happ! vígadozva élem Már most a’ világot. Félre polemicum Dogma Félre gondok, vígadok ma; Vígságomnak happ, happ, happ! Nem lészen határa - Rabságomból, mellyben élek, Egy fél év lejára. PLÁTÓI ELV. Ki mindent elvesztett, - szülét, Testvért, nőt, földi jót, Insége’ kínos perczein Nem hall baráti szót; Ha buktakor vad káröröm Réműl kaczagja meg: Halállal kössön az frigyet, Magát - gyilkolja meg. FELHÍVÁS A’ KÖLTŐHÖZ. Mivé levél hazám, Szegény magyar haza! Melly nyíla, jognapod, Hát már leáldoza? Átkoztuk a’ letűnt Múlt századok’ sorát, Váddal borítva az Ősök’ nyugvó porát. Miért a’ jó avúlt Kort háborítani? Ha vádad visszahúll Reád Te mostani. A’ régi kor’ szive Szerény, igaz vala: Két színbe rejtőzik A’ mostan’ hajnala. Hajdan paizsban állt Az üdvös érezet: Ma üdvös érzeményt Önkény rabúl vezet. ‘S ha tiszta terv miatt Bukottat énekel Költő erényiért: Fáj a’ nemes kebel. Fáj, hall ha tetteket, ‘S nem a’ tett’ bajnokát, - Gyanítja mert az illy Eltitkolás’ okát. ‘S mit ér a’ földi lét, Mit ér a’ rény maga, Nevünkre hogyha nem Derűl’ hír’ csillaga? Azért feszítse-e- Meg testét a’ nemes, Hogy még csak hírre sem Lehessen érdemes? Azért arasson-e Ezreknek a’ derék, Hogy hamván puszta kő Legyen gyász síri ék? A’ Pest-Budát ‘s körét Rontó hullámokon Ezrek’ mentője kelt, Kit áldhatand a’ hon. Lant zengi a’ derék Hajósnak érdemét, De mért feledte el Tudatni nagy nevét. Vagy tán olly férfi ő, Kitől az áldozat Király, hon- ’s nemzetért, Nem az, de kárhozat? Mert szóla, mert teve, ‘S a’ szó ‘s tett fülbe ment, Melynek vadúl gonosz Minden, mi tiszta, szent. És fondor káröröm Hírben temette őt, A’ nagy, dicső felé Erényes út-törőt. Ha így: csak szunnyadozz Szegény magyar haza! Éj van, kelt jognapod Renyhén leáldoza. Ha nem: költő tudasd Az érdemes’ nevét, Nem, - mert ma tettre fényt A’ névnek fénye vét: De hadd tanúlja meg Fiaknak is fija, Hírben kinek nevét Kell áldva mondnia?! ONOMASTICON. (Csendes boldog élet...) Csendes boldog élet Még sok éveken; Szívnyugalm naponnan És az éjeken; Pálya, mellyre föl nem Zajdúl búvihar, Vész ha zúg körötted, Védő égi kar; Túl a’ vándor-úton Békepart- ’s vidék, Melly felett remény ‘s hit Láng alakban ég: Tiszta szívkivánat Neved’ ünnepén, Mit Tenéked égtől Hőn fohászlok én. CSEREI DAL. Tiszta ég fölöttem, Zengő fürtös ág, Annyi báj köröttem, És özön virág. Olly szép, olly igéző E’ nyíló csere, Mint hol üdvöt éltek Éva ‘s embere. Még is ah! kietlen Nékem e’ határ, Még is forr szememben, Forr a’ bánatár. Csillagok hivekként Öszvelángzanak, Lombra lomb, virágra Társak hajlanak. Völgy-zengő’ dalára Zengő szól, felel, Lágy meder, patakcsát, Hű nőként ölel. Ádám Éva’ keblén Üdvre ébredett: Árva szívem olly gyász Kínba sülyedett. Lányka! üdv-reményem Kék szemedben ég, De távol ha vagy te: Fáj a’ veszteség. Lányka jer tekintsd meg E’ tündér cserét, És velem szivedben Tégy örök cserét. Úgy te Éva lészesz, És én embere, Édenünk az égből Földre kelt csere. * Biblos az Új szövetségnek, Aser pedig a zsoltároknak, mellyek kitünőleg az egész Ó szövetség helyett vétetnek, kezdő szavaik, ’s igy a’ két szó jelenti az egész bibliát. K.