TISZTELETLEN HÁZ

Néha bosszankodtam, hogy neked szánt tudósításaimban ide-oda csapongok, hogy például nemrég anyósom jelenéseinek szüneteiben voltam kénytelen említeni a történelmi eseménynek számító új országgyűlés első partiját. Kénytelen, mondom, mert az inkoherenciát szívesen kenném a változatos események záporozására s az ebből adódó kényszerre. Kezdek megnyugodni, a jelek szerint az összefüggéstelenség, a kapkodás nemcsak a magamfajta "halmozottan hátrányos helyzetű" (tanulgatom az itteni hivatalos bikkfanyelvet) kisemberen hatalmasodik el, hanem megesik a "helyzetben lévő" profikkal, hisz például a tévések a parlamenti közvetítés szüneteiben értekeztek a romániai választásokról, egy adott pillanatban pedig egyszerre kísérelték meg közvetíteni az ország házából az új kormány bemutatását, a tévéhíradót és egy focimeccset (hogy miként sikerült, lásd a későbbiekben).

Miután legalább kétharmados többséggel egyedül is megszavaztam jelen levelem napirendi pontjait - elsőként a választásokat nálatok és a kormányátalakulást nálunk -, külön-külön szólnék hozzá az egyszerre általányos és részeges vita keretén belül, melyet ezennel megnyitok. (Eddig érted?) Szólnék, tehát csak megpróbálom; hogy mi lesz belőle, lásd a végén.

Tisztelt koma-képviselőtársam, én úgy gondoljuk (parlamenti nyelvtan), hogy sikerült úgy összeügyeskednünk a helyzetet, hogy én-mi sem itt, sem ott nem voksolhattam-tunk. Ezen keresztény hazában elsődlegesen azért nem, mert nincs meg az állampolgárság; másodlagosan, de elsősorban döntő szempont (stílus ugyanonnan), hogy bár bőven több mint kétszer tizennyolc évesen sem vesznek felnőtt-emberszámba; mert ha annak vennének, akkor származásomat tekintve, ugyanakkor figyelembe véve, miszerint három esztendeje parkolok itt hűségesen, akár magyar is lehetnék Magyarországon. (Tisztelettel ajánlom töretlen figyelmedbe, hogy ezzel a logikai bukfencem-cünk köre bezárult.) Azon pogány világ hatalmasságainak szertartásos fölkenésében pedig azért nem vehettem ki tényleges-tevőleges részem, mert onnan száműztem magam. Noha hitetlen vezetőtök üzente, hogy menjek nyugodtan haza vasárnap, aztán békésen visszajöhetek, de neki meg én nem hiszek. Ugyebár azt mondta minap, hogy a "forradalom" után kilátásba helyezett kisebbségi minisztérium (akárcsak a nemzetiségi jogok elismerése) elhamarkodott ígéret volt csupán, alaposan át nem gondolt kijelentés. (A másik főkolomposotok meg egyenesen le is tagadta az ígéreteket.) Namármost mi a garancia arra, hogy miután békésen leszavaztam (őt meg a pártját), hagy engem nyugodtan távozni? Jellegzetes ravaszdi mosolya kíséretében mondhatja, hogy elhamarkodott ígéret volt csupán (a másik meg letagadja)... Még egy lehetőség lett volna, hogy a budapesti román követség néven emlegetett erődítményben járuljak a szentély elé. Sok ezren oda is zarándokoltak, de hiába az egész napos ostrom, csak töredéküknek jutott osztályrészül a kéj, hogy részt vehettek a színjátékban. Mert a helybéliek hiába bocsátottak rendelkezésükre a magyar népünnepélyen alig használt sok-sok szavazófülkét és urnát, szavazóbizottság csak egy volt a követségen, és ők alaposan, körültekintően dolgoztak. Körültekintettek, és amikor meglátták, hányan álldogálnak az épület körül, aggódni kezdtek: ha valaki netán mégis komolyan veszi az itt összehajtogatott cédulákat, a bukaresti 41-es választókörzetben (csak ennek jelöltjeire lehetett tippelni) - kész csúfság - az RMDSZ győz. Hogy végül is győzött-e, nem jutott tudomásomra. Az viszont igen, hogy ha Budapesten választják az elnököt, akkor az nem Iliescu elvtárs-úr, hanem Mr. Campeanu, aki nyolcvanvalahány százalékos, gyanúsan elsöprő diadalt aratott. Tényleg, miért nem választják a román fővezért külföldön, mint az már annyiszor bevált? Egyszer bízták rájuk a történelemben, akkor is negyedszázados diktatúra következett... Ja, hogy én miért nem tülekedtem a követség kapujánál? Legalább nyolcadrendű szempont, de azért, mert a tisztelt ház ilyen feltételt is szabott a rendezvényen való részvételhez: az illetőnek érvényes útlevéllel kell rendelkeznie. Az enyém meg két éve nem érvényes. Sem oda, sem ide, sehova...

Azt hihetnéd, sajnálkozom a "kétszeres kirekesztettség" miatt, és hogy megveszek azért, hogy szavazhassak. Bár még sohasem próbáltam ki, hogy milyen érzés, sokkal különb ejakulációkat tudok elképzelni magamnak. Egyetlen egy alkalommal kísértett meg a dolog, még egyetemista koromban adva volt a lehetőség, s el is határoztam, hogy csak a hecc kedvéért elmegyek, megnézem közelről. De elnyúlt a házibuli, még reggel is úgy véltem, túl jól rockozik a csajom, kár lenne abbahagyni, s mivel neki is hasonló volt az álláspontja, hát ennél maradtunk. Aztán ebből láttam, hogy az eredményhirdetéskor nem hazudnak, a körzetben 99,99 százalék volt a részvételi arány (pontosan ennyien szavaztak a pártra és bölcs vezérére), az a hiányzó egy század voltunk mi, mármint én és a csaj... Most képzeld el, ha nem egymást választjuk és elmegyünk: idejekorán evidenciát nyer számomra (stílus a fenti) a hatalmi turpisság, hisz hiába jelentik be a százszázalékos részvételt, azt csak nem ismerhetik el, hogy volt két ellenszavazat.

Nos, nem-szavazatótárs komám, a nálatok sietve nyélbe ütött nagy, népi döntéshozatalból való kimaradásom miatt nem lettem mélabús. Az egyetemi évek után az otthoni politikai szokásokban-viselkedésekben (is) elmélyedve, a turpisság kifejezés túlságosan hízelgő lenne arra, ami ott folyik. Még most is. Ha a győztes kilétét és sikerét nem épp a közelmúlt (fenti) abszurd arányában, de a végül hivatalosan közölt formában csak az álmodozó meg a naiv politikai totózó nem látta előre. Profi politológusok, avatott szakemberek magyarázták ezt előtte is, utána is. Én-mi úgy vélem-jük, hogy mindenik meglátásban van valami... Az éppen hatalmon lévők manipulálták a szavazópolgárt és a szavazást - már az manipuláció, hogy nem halasztották el, nem hagytak időt a még gyengélkedő pártok talpraállására; mondták, eleve kész szavazatokkal megtöltött urnákat vittek a helyszínekre, hogy egy óvatlan pillanatban kicserélhessék a valódiakkal; láttam a tévében a titkos videofelvételt, úgy estefelé hordták be egy szavazóhelyiség hátsó bejáratán nagy titokban a rendeltetését illetően aligha kétséges ládákat, míg egy másik helyen a szavazóbizottság pecsételt-szavazott a bugyuta (?) nénikék helyett; ellenzéki szónokokat vertek meg "spontán", és a kis pártok székhelyeit dúlták fel (hogy kik, az rejtély, akárcsak a marosvásárhelyi pogromok szervezőinek kiléte); szabad tévétek nyilvánossága csaknem kizárólag az új diktátoroknak volt szabaddá téve; lehetett szavazni személyazonosságival, katonakönyvvel, hajtási jogosítvánnyal, születési anyakönyvi bizonyítvánnyal, gyári igazolvánnyal (talán még védőoltási igazolvánnyal is) - tehát elvileg annyiszor kedvelhettetek valakit, ahányszor akartátok...

Talán a manipulációkat ellensúlyozandó az itteni tévések is beletenyereltek a "választási csendbe", pénteken és szombaton toboroztak híveket az RMDSZ-nek. Ráadásul hogyan!? Azt mondatják az egyik nagyváradival: rongy ember az a magyar, aki most elmegy szavazni, és nem magyarra szavaz! Jujújj... Hát megmondom őszintén (ez a stílusfordulat még az itteni pártállamtól ragadt rám), csodálkoztam is, hogy még nem tiltakozott a román vezetőség a Panoráma megnyilvánulása ellen. Mert a "csöndháborításon" kívül ez a kijelentés (még ha így is érzi az ember) nem éppen diplomatikus. Mondanánk, nacionalista ízű, ha román mondja a román változatát. És hányan "szívják fel a vizet", ha az itteni választási hadműveletek közepette hangzik el ugyanez?...

Ezzel rá is térnék a mi kormányunk megalakulására, hiába járt le a felszólalási időm és a honatya-tyák is fáradt-ak, folyamatosan ülésezünk. Tiszteletlen házi parlamentünk második napirendi pontját szabad elnökként felvetem. Komatársam! Muszáj haladnom a korral, kénytelen vagyok átvenni az új szokásokat, különben még lemaradok ebben a hirtelen változásban. Ezért használtam ezt a talán számodra meglepő megszólítást, mert ez most és itt így dukál, a parlament ideiglenes elnöke is így indítja az ülést, hogy azt mondja: "Tisztelt képviselőtársaim, honfitársaim, a mai jegyzőtársaim..." stb. (A következőkben az idézőjelben található stiláris gyöngyszemeket mind a parlamenti közvetítések élvezete közben csipegettem fel, a többi formai-tartalmi idétlenség csak úgy, észrevétlen ragadt rám.) Szóval mostanság e hazában mindenféle társnak ildomos lenni, csak elvbélinek nem. (Pfúj! Csökevény a "zsákutcából"!)

Remélem, hozzászólásom két eddigi napirendi pontját nem tetted magadévá. (Ugyanis itt elhangzott, hogy "a tárgyalási rendet az országgyűlés magáévá tette", s úgy látszik, szennyes a fantáziám, mert az jut eszembe, hogy a "magáévá tesz" kifejezés a két személy közötti aktus lebonyolításának tényét idézi.) Nos, ha a felvetettekkel nem tettél ily csúfságot, talán "meghallgatást nyer" nálad tiszteletlen fejtegetésem a Tisztelt Házban megesett kormányalakítási aktusról..., ha már belebonyolódtunk a szexuálpatológiába...

"Történelmi pillanatokat élünk." (Ezt már két éve számtalanszor megállapították, csak azt tudnám, melyik az igazi sorsforduló.) Eseményekben nem szűkösködünk tehát, mégis a magasztos másodpercekre éhesen, kifejezetten jó étvággyal ültem a képernyő elé falatozni a Rendszerváltás fantázianevet viselő úri muri menűjéből, melytől nem-polgártárs honfitársaim is mindmáig csak képletesen lakhattak jól, amúgy gyakorlatilag vajha... Más ez a parlament, mint a régi, látni már az elején: ki hiányzik igazoltan? - ez itt a kérdés, és jegyzőtársunk felolvassa magyarul! (Talán véletlen, hogy a jelenléti ellenőrzés ilyenszerű procedúrája velem még kisiskolás koromban esett meg: "továriscsá pripodovátyelnyicá, dákládivajú vám, sto szivódnyá átszusztvujet...") Hát a Fidesz az Istennek sem akar hiányozni! Jelenlétük aktív változatát veszik nagyon komolyan, míg a házi etikett merevségeit egyáltalán nem. Azt a micsodát, amit a kijelölt miniszterelnök előterjesztett, némelyek (a tisztelettudók) kormányprogramnak neveztek, mások (a valamivel realistábbak) irányelvtervezetnek, a fiatal demokraták pedig már-már szemtelen következetességgel iskolás fogalmazványnak, melyet - az egyszerűség kedvéért - amúgy egészében elfogadhatatlannak tartottak. Nehogy majd "érdemben módosítsam elképzelésem" (a ház elnökétől loptam), "leszögezem": a kifogásoknak van némi alapja...

Közben árgus (majdnem az írtam, hogy Árkus) szemmel figyelem az újdonságokat. Régebben is volt az Országházban tapsolókórus, bólogatókórus, nevetőkórus, hümmögőkórus... Mindegyikből egy. Most mindezekből hat van - íme a többpártrendszer egyik áldása. Pártállásra való tekintettel lehümmögik a másikat, megtapsolják a párttársat; más klubok szószólóját csakis akkor, ha figyelmeztetni akarják, hogy letelt a felszólalási ideje. A nevetőkórusok is csaknem kizárólag a klubtárs szellemességeit, jó megmozdulásait avagy odadurrantásait honorálják, általános derültséget csak a kivételes tehetségeknek sikerül kiváltaniuk, amilyen például Torgyán mester. Mikor azt mondta: "nem szabad hagynunk, hogy a szabad demokraták szomorúan távozzanak erről az ünnepnapról", még az érintettek vezérszónoka is derült, azonban arcára fagyott a mosoly, amikor jeles szónokunk így folytatta: "csupáncsak azért, mert önhibánkon kívül (!) nem értették meg a kisgazdák agrárprogramját"...

Nézem a tévé jóvoltából ezt a szabadon választott, kiváló társaságot, és egyre jobban irigylem őket, kedves komatársam. Mert bizony, irigylésre méltó, hogy ők ott milyen nagyszerűen megvannak, szórakoznak, nevetgélnek, puszilóznak, ajándékokat osztogatnak egymásnak, feredőznek saját leveikben - miközben úton-útfélen egyre több a szomorú, éhes, enervált vagy kifejezetten dühös ember. (Hogy a munkanélkülieket, a hajléktalanokat, az alkoholba menekülőket, a bűnözőket, a kétségbeesetteket, a disszidálókat, az öngyilkosokat s a többi boldogtalant ne is említsem.) Egyetlen sértődött pártot leszámítva, a képviselőtársak - miként látni is, nemcsak hallani - tréfás kedvükben, "fölöttébb humorzérzéküknél" vannak. Szexisre fogták a figurát, ezt a gondolatot sehogyan sem sikerül elhessegetnem. Elnök: "megkérem az államtitkár urakat, akiknek nem működik a nyomógombja, jelezze!" (Há-há! Mit szólnának ehhez a képviselőnék?) Képviselőtárs: "a bentlévőségünk kint van". (Ez biztos. Bár ha csak az övéről van szó, ebből a kameraállásból nem látni.) Az alelnök (mintha örvendene neki, vagy csak dicsekedne): "tegnap a parlamentben hosszú és terméketlen volt az ülés" (hiába hosszú, ha terméketlen); egy képviselőtársa (csaknem leplezetlen örömmel): "az e napi produkciónk cirkuszi mutatvány" (magunkat kigúnyoljuk, ha kell, de hogy más gúnyoljon, azt nem tűrjük el...). Korosabb kisgazda képviselő(társ): "nálunk a népszaporulat mínusz..., és ezt a Fidesz figyelmébe ajánlom"; súgnak: "ez egy testhezálló feladat számukra..., hogy végre csináljanak is valamit, ne mind csak szövegeljenek"... (erotikus célzások, kétségtelenül; a parlamenti közvetítések elején ezek után esetleg be lehetne mondani, hogy csak tizennyolc éven felülieknek).

No, nem sorolom, szerintem a Magyar Televíziónak teljesen felesleges szórakoztató kabaréműsorokra pénzt és energiát áldoznia, ha a Tisztelt Ház mutatványait élő egyenesben sugározza hétről hétre ezután is. Ha a parlamenti dramaturgia az előre sejthető irányban halad, a különgondoskodás szükségtelenné válik olyan műfajok tekintetében, mint a krimi, a horror (a szexet már említettem), a sport, a szellemi vetélkedők, a Bumm, a Torpedó s a többi. Feszültségből, izgalomból például számomra bőségesen elegendő az a drukk, az a szorítás, mellyel jó néhány honatya szózatát kell kísérnem: drága jó istenem, vajon be tudja fejezni a mondatot?! Igen, mert a kezdeti két-három szó hevülete utáni elbizonytalanodásból látom, utolérhetetlenül elillant a gondolat (?) menete...

Vissza az izgi-tragikomikus nap csúcsához: válaszol a kijelölt miniszterelnök az elhangzottakra. Örvend, hogy a magyar Főnarancs kemény volt, "ha nem ezt teszi, attól tartottam volna, hogy beteg". Boldog, hogy ízekre szedték a kormányprogramot-fogalmazványt, s nem tudom megállapítani, hogy a szélszedett ízekből éppen melyiket nyeldesi: az édeset vagy a keserűt? Mindegy. "Döntéshozatal következik. Most." Azt kell épp eldönteni, hogy elfogadják-e a kormányt programostul-fogalmazványostul, szőröstül-bőröstül. El van az már döntve. Az új idők új szóhasználatával élve, ezt most nem pártfegyelemnek hívják, hanem lojalitásnak. A koalíciós pártok képviselőinek mindegyike igennel, az ellenzékiek csaknem mindegyike nemmel szavazott. (Elhanyagolható kivétel: hat tartózkodás.) A kormány bemutatását, felesketését már nem láthattam, mert focimeccs közvetítése következett. Mégpedig BEK-döntő! Ebből pedig egy évben csak egy van, míg - ki tudja? - egy év alatt hány kormány esküszik Magyarországon?

Az ülést ezennel berekeszteném, "mivel több feljelentő nincs". (Ez Szűrös Mátyás nyelvújítása; mint sejtheted, a felszólaló és a jelentkező szavak igen szerencsés összevonása, mivel eljött a szókimondás ideje.) De a bentlevőségem még mindig bent van, hát folytatom a parlamenttel, hiába kezdődött meg a labdarúgó-világbajnokság. Jó szurkolást kíván nekem a sportriporter, de én már annyira kiizgultam magam a hétfői és keddi országházi ülések követése közben, hogy könnyed lazítást jelenthet csupán a fiúk - állítólag - ádáz csatája a kerek labda birtoklásáén. Gondoltam, hátha nem alszom el, leültem megnézni a nyitómeccset. Közben hallom, hogy a szomszédom - négy gyermekes meglett férfi - nagyokat nyerít, pedig a pályán nem történik semmi mulatságos. Lehalkítom saját készülékem, tőle más hangok jönnek; átkapcsolok a kettesre, hát ez az, ő Tom és Jerry-n mulat. Ebből láthatod, hogy a Tisztelt Ház avagy Itália '90 dilemmájára van alternatív megoldás, illetve hogy van olyan magyar állampolgár - talán nem is egy -, akinek a politikából is, a fociból is elege van, és a legszívesebben azt nézi, hogyan tol ki az egér a macskával.

Mint a rendszerváltás lelkes híve és az ebbéli politizálás igyekvő tanulója, egyben mint parlamenti különtudósítód, én az Országház állatmeséire összpontosítok, ez is mindinkább macska-egér harcra kezd hasonlítani... Kedvenc házmesterem továbbra is Szűrös Mátyás. A másik túl lassan, túl körülményesen, fölöttébb szabadosan és sokat beszél (egy fiatal képviselő javasolta is, hogy mérettesse saját szövegeléseinek idejét is), a harmadik meg alig-alig. Nos, egy miskolci levélíró ötletét felkarolva, Szűrös javasolta, hogy a képviselő urak lehetőleg beszéljenek magyarul, mert a választópolgárok nem nagyon értik, mit akarnak mondani a "szabadon választottak". De hiába a prezidenciális instrukció deklarálása, többen változatlanul olyan választékosan fogalmaznak, mint én jelen mondatom elején. Hiába na, mint mondják, kiszorították a munkásosztályt és az egyszerű magyart az ország házából, most hemzsegnek az ügyvédek, jogászok, tudós népek és politológusok. Ha az "átlagembereket" egyszerre mind az kezdené érdekelni, miről is csevegnek életük alakítói, az Idegen szavak szótára lenne a legnagyobb könyvsiker széles e hazában...

Na és ha az az afrikai törzs (azt hiszem, kameruni válogatottnak illene neveznem) legyőzte az argentin világbajnokot?! Mi ez ahhoz a meglepetéshez (meglepetéshez? szenzációhoz!) képest, hogy Pozsgay Imre csak Orbán Viktorral tud egyetérteni, hogy az MSZP egyetlen parlamenti támasza a Fidesz?! Az alkotmány módosításának törvénytervezetéről szóló módosítások vitájában (ha nem érted, ne búsulj, én is alig kapiskálom) sejthető volt az MDF és az SZDSZ álláspontjainak közeledése, ettől nebulóként sem estem hanyatt. Egyrészt jelezték ezt a vezető pártokhoz közelálló hapsik, másrészt már egyszer eltátottam a számat, amikor az addig egymásra tüzet okádó két párt olyan ügyesen megegyezett az ideiglenes köztársasági elnök személyében. Volt is egy nyerő, de nem sokat érő tippem (olyan, amikor a totón több száz 13+1-es találat van): a "főellenzék vezérszónoka" alá fogja dúcolni a "fő-fők" javaslatát, azaz Tölgyessy tart egy csinos kormánybeszédet még a "politikai váltógazdaság" váltásának beállta előtt. (Képzelem, hogy kapkodod a fejed, sajnállak is, de el kell követnem mindent, hogy te is kikupálódj: így mondják "politice", hogy szerva itt, csere ott.) Mondta is szegény Király Zoltán (azért szegény, mert állandóan más padba ültetik), mennyire sajnálja, hogy az egypárti diktatúra után most jövögetni látszik a kétpárti diktátum, és emiatt ő a néphez fellebbez, aláírásgyűjtést kezdeményez a népszavazásra. Joggal teheti, vélem (miközben eszem meg a körmöm, hogy sikerül-e neki), hisz a tavalyi autogramm-akción az elnökválasztás elhalasztása és nem annak módja volt a gond. Most meg házon belül akarják elintézni azt, ami már el van intézve.

Ekkor következett volt honfitársunk, Gazsi, itteni hivatalos nevén Tamás Gáspár Miklós. (Izgalmas név, nehéz megjegyezni, még az "átkos" parlamentjében történt, hogy mindenféle változatban előfordult, az egyik alházmester például Gáspár Miklós Tamásként is szólította. És vele heccelődnek sokan, hogy most éppen tamáskodik, gáspárkodik vagy miklóskodik; pedig nyilvánvaló, melyik a vezetékneve.) Tehát, jelzi Tamás, mely fertályról érkezett a javaslat a népszavazásra, hogy a terem azon szűk részében nyüzsögnek az elnökjelöltek... Hát bizony, Zoltánhoz közel ül Imre és Miklós (a másik), Mátyás meg csak azért nem, mert éppen a szót osztogatja az emelvényről. A kényszer összehozza az embereket. A Gazsi igaza abban sántít, hogy erről megfeledkezik: a szükségből nemrég még szűk körben lévők mostani fennkölt terpeszkedéseik közben talán nemcsak a nemzetiségi, etnikai vagy vallási kisebbségeket tarthatnák megtisztelő figyelmük körében, hanem a politikait is. Már a fair-play is ezt kívánná (hogy azért a focivébéről se feledkezzünk meg teljesen)...

Egy másik elnyomott, egy fiatal demokrata (elbambulásom közben nem figyeltem a nevére, csak azt tudom, hogy fehér ing és csokornyakkendő volt rajta ugyan, de a zakója alól kikandikált a rajta felejtett pizsamája vagy a nagyapja házikabátja) azt mondja: szerintem itt munkamegosztás volt, az MDF készítette a javaslatot, az SZDSZ az indoklást vagy fordítva... Nagy Attila (MSZP-s színész) pedig nem tartja felemelő érzésnek, hogy a lényeges dolgok titkos egyezkedéseken dőlnek el, míg a plénumon "egy-egy megjegyzés után tehénbőgés hangzik fel"... Még sorolhatnám az idézeteket, de talán ennyiből is érted, hogy a terméketlen (ők mondták), de órákon át tartó, rendkívül izgalmas viták közben egyáltalán nem mindegy, mikor megyek ki pisilni. Nem akarok senkit megsérteni (mit tudom én, kik olvassák most a leveleket), de ennyit kijelenthetek: ha a Fidesz vagy az MSZP képviselője következik szólásra, inkább összecsinálom magam, de a tévé elől nem mozdulok!...

Persze, ilyen kínoknak nem vagyok egyfolytában kitéve. Volt már olyan ülésnap, hogy egyik szünet után bejelentették a másikat, majd erről is csak azért jöttek vissza, hogy közöljék: következik a harmadik. Végezhettem nyugodtan a dolgomat...

Máskor meg kénytelen vagyok megállapítani, hogy a tisztelt honatyák unják az egészet, a szavazáskor derül ki, mennyire foghíjasak a padsorok, több mint százan hiányoznak. Tőkés László hiába adta áldását a magyar parlamentre, a képviselő urak egyik legkedvesebb kifejezése az "öncsőd" (a kimondott szó hangzása nekem is tetszik, a tartalma annál kevésbé).

És közben folyik az ajándékozás (a narancsok után adományoztak még - minő célzás! - töltényhüvelyből készült golyóstollat és gabonakoszorút Torgyán mesternek, hogy lássa, más is meg tudja különböztetni a búzát, az árpát és a rozst), nemkülönben a pornográfia: "nem állt fel a kormány", "felmerült a köztársasági elnök és a kormányfő viszonya" stb.

Minden ülés után (még akkor is, amikor délután fél háromkor ér véget a szeánsz) az éppen elnöklő főúr bejelenti: a mai fárasztó nap után berekesztem..., egy hét múlva... Árpádom, ha nem rekesztenek be, verítékkel írt beszámolómat talán még folytathatom.

1990. június 10.