AMI ÁLL ÉS AMI ÁLLNI FOG

Hallottam meg láttam is a tévéhíradóban, hogy Bukarestben, a most Szabad Sajtó terének nevezett helyről eltávolítják Lenin hatalmas szobrát, a vezetőség indoklása szerint azért, hogy ezzel is bizonyítsák: végleg eltávolodtak a kommunizmustól. Ez a szobor ama hatalmas épület előtt állt, ahol számos szerkesztőség mellett ott székelt hajdani közös ifjúsági lapunk főnöksége is. Ugye, évente átlagban vagy ötször-hatszor kellett felutaznunk nekünk, vidéki munkatársaknak is a megbeszélések színhelyére, s a többnyire álmatlanul töltött éjszakai utazások hajnalain bódultan tántorogtam el addig a bizonyos térig, és magam sem értem, miért éppen akkor kezdtem valamelyest ébredezni, amikor a szerkesztőség felé baktatva a szobor mellé értem. Ilyenkor mindig volt néhány keresetlen szavam a bronzóriáshoz, például ilyesmik: "helló, Vlagyimir Iljics! Hogy vagyunk? Csak álldogálunk, álldogálunk, és mutogatjuk egyfolytában az irányvonalat?..." Ő sosem válaszolt, de nekem határozottan az volt az érzésem, hogy "nyugtázza" érkezésem, és akár hó fedi tar koponyáját, akár a nap tüze égeti, egy futó pillanatra rám kacsint, és hamiskásan elmosolyodik kecskeszakálla fölött. Nem mintha sajnálnám a kolosszust, de el tudom képzelni, hogy közel három éve (amióta egyáltalán nem forgolódtam arrafelé) senkinek sem volt hozzá egy kedves szava. Igen, komám, bizonyos nosztalgiát ébreszt bennem ennek a szobornak az emlékképe, de ez korántsem az eszme, hanem életem egy szakaszával kapcsolatos nosztalgia, amivel most nem untatnálak.

Izgalmasabbnak vélem a fémbe öntött vagy "faragott istenek" döntögetésekor azt, hogy mennyi ebben a jelkép és mennyi a valóságos tartalom. A kérdésfelvetés jogosságát az adja, hogy a jelek szerint a talapzat "díszének" megsemmisítését nagyobbrészt azok döntötték el (netán kimondottan kardoskodtak mellette), akik a minap még "meghatódottan" koszorúztak ugyanott. A szobor dől, de ennek hány, tegnap még "meggyőződéses szoborpárti" tapsol? A kreált isten dől, és a hirtelen "hitet váltottak" maradtak? Csak a jelkép tűnik-e el vagy a szelleme is? Kérdezhetem ezt már azért is, mert nyilvánvalóvá válhatott mindenki számára: a volt diktátort kivégezték ugyan, de szelleme, elképzelései, módszerei, praktikái - különösen a kisebbség megítélésének tekintetében - maradtak...

Miközben ezt leírtam, szólt a rádió (fél füllel mindig a híreket hallgatom, hogy "naprakész legyek"), és éppen bemondták, bárhogy is határozott a román parlament, akármilyen buzgalommal láttak a fiúk a szobormentes téravatáshoz, támadtak daruval, kötéllel és egyéb célszerszámmal - a jelkép jelképes szétszedése nem sikerült, a jelképes látványra (vagy látványos jelképre) éhes tömeg több órás várakozás után kielégítetlenül volt kénytelen távozni. Ebben állítólag sokan új jelképet fedeztek fel, miszerint nehéz megszabadulni a kommunizmus örökségeitől. A bronzalak túl súlyos, még napokig állhat, lehet, hogy el kell majd fűrészelni - így a szakemberek. Ti meg, a főváros lakosai, mint hallom, a "Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog" mintájára ilyen balga tréfálkozást eszeltetek ki: Lenin állt, Lenin áll, Lenin állni fog.

Gondolom, milyen jól szórakozik Uljanov azon a bizonyos, szerinte nem létező túlvilágon meddő erőlködéseiteket látván. Szerintem téved a szoborszétszerelő brigád, nem műszaki, hanem lelki gubancról van szó: Vlagyimir Iljics ellenáll mindaddig, amíg én vagy valaki hozzám hasonló tisztességesen vagy akár emberien el nem köszön tőle. Itt, Pesten is elmismásolták nagyságának földi ábrázolványát, talán elsőként a volt tábor fővárosai közül, és éppen ezért némi csalafintaságot kellett alkalmazni: renoválni (felújítani) viszik - közölték hivatalosan. Nem értesültem a felújítási munkák menetéről, de ha jól sejtem, elfelejtik visszahozni. Még csak nem is tudom elképzelni, Szolnokon mi a taktikai hozzáállás, a "tanító" szobra egyelőre áll, miközben az élet halad. Ha a variációk közül csak kettőt veszek figyelembe, engem az zavarna kevésbé, ha a műalkotás még évekig maradna, miközben hétköznapjaink a lehető legkedvezőbb mederben folydogálnának, mintsem a dolog fordítottja. Nyilvánvalóan vitatható véleményem szerint ugyanis, a tudatunkban régebben állított vagy újonnan emelt szobrocskák léte vagy nemléte a meghatározó, döntő fontosságú "tényező", az alakulást (átalakulást, visszaalakulást s a többit) hordozó tartalom.

A bukaresti látványosnak ígérkező, ám egyelőre látványosan meghiúsult szimbólumrombolásról másvalami is eszembe jutott: a hír, miszerint egy kormányhatározat értelmében ismét viselhetnek jegygyűrűt a párok. (Mellesleg itt sokan most tudták meg, hogy Romániában évek óta ez a "luxus" is tiltott volt. Oly rég történt, hogy már meg sem tudom pontosan mondani, melyik évben kapkodták le hirtelen a KISZ- és pártfunkcionáriusok és a buzgó tagság java ujjaikról a kis vagy nagyobb karikákat, melyeknek "szégyenteljes" helye még hónapokig ott éktelenkedett, ezért jó ideig rejtegették azt a kezüket, amely elárulta, mily "megvetendő polgári csökevény"-nek hódoltak nemrég...). Szóval hallani az új román vezetőség részéről, miként halogatják, illetve hárítják el a lakosság változásokat sürgető kéréseit: nem lehet mindent egy csapásra, egyelőre fontosabb dolgaink vannak. Ezek lennének a legfontosabbak között, a Lenin-szobor meg a jegygyűrű? Komám, lehet, hogy titeket ezek az ügyek izgatnak a legjobban, én tudnék néhány lényegesebbet, melyekre a "forradalom" hevében még ígéretet is tettek a potentátok: a lakosság élelmiszerrel való ellátása (alapvető cikkek hiányoznak, közeli hozzátartozóim és ismerőseim is jelzik, még annyi kaja sincs, mint az "átkos"-ban, bár bejelentették az élelmiszerexport azonnali leállítását), személyek és eszmék szabad áramlása a határokon keresztül (egyelőre balhé van a magyar könyvek körül, és további furfangoskodás az utazásnál: útlevél még egyelőre van, de Magyarországra szóló vonatjegyet csak forintért lehet vásárolni, lejt viszont nem váltanak be forintra), korrupt vezetők eltávolítása, kisebbségügyi minisztérium létrehozása (Marosvásárhelyen a Bolyaiból mégsem lett magyar gimnázium és Kolozsváron sem létesült újra a Magyar Konzulátus, az ígéretek ellenére, mert - sok a fontosabb dolog)...

Az ügyek intézésének általam elképzelt sajátságosan szubjektív sorrendje nem egyezik az itteni parlament gyakorlatával sem. A nemrég véget ért parlamenti ülésszakon sok - szerintem fontos - kérdést nem tárgyalhattak meg, többek között az érdektelenség miatt. Így például nem került sor a román-magyar viszony aktuális helyzetének elemzésére sem, mert a honatyák hazamentek, mint akik jól végezték - és elvégezték! - dolguk, mivel egy rendkívül "sarkalatos problémát", a pornográfia terjedését megvitatták és azonnali gátat szabtak neki. Így újszülött önreklámozó választási versikémet csak kis módosítással közölhetem veled: Hallgass a haszonra, szavazz a fülemre!

1990. március 4.