NAGYTAKARÍTÁS

Elcsigázottan kezdek az íráshoz. Egy rutinszerű munkának tetsző, ám utólag igen fárasztónak bizonyuló ténykedésem vége felé járok. A gubanc látszólag onnan ered, hogy ideát eddig sohasem volt egy rendes vagy akármilyen könyvespolcom. Tudod, olyan, amire mindenfélét rakhatsz, nemcsak könyveket, hanem kéziratokat, leveleket, újság- és folyóirat-kollekciókat meg egyebeket. Ismétlem: látszólag a bútordarab a bajok okozója, lényegében kényelmességem, hanyagságom, "halogató taktikám" és - nem utolsósorban - az előrelátás számomra sokszor oly fájó hiánya.

Tehát a közel három év alatt gyűjtögettem ezt-azt, egyik alkalmi menhelyemről a másikra mentettem át gyűjteményemet, végül szolnoki szobám két sarkában a földön és az íróasztalomon emelkedett egyre vészjóslóbban, a bennük való eligazodás leghalványabb reményeit is szertefoszlatva az immár három kiismerhetetlen eredetű, tartalmú és rendeltetésű kupac. Gondoltam egy nagyot: itt egy viszonylag nyugodtnak és üresnek ígérkező hétvége (két nap), csináljak rendet. A különböző sajtótermékeket szépen egy helyre, kollekciókba rendezem, a leveleket egy dobozba, a címeket egy másikba, az iratokat dossziékba, s így tovább. Még arra is gondoltam, hogy ami esetleg nem kell, az mehet a szemétbe. Ez utóbbi eljárás gyakoriságát saccoltam a legvalószínűtlenebbnek, hiszen minek tettem volna félre kidobnivalót. Aztán...

Nézegetem a nyolcvanhetes-nyolcvannyolcas lapokat, miért is őriztem ezeket tizenvalahány költözésen át? Ja, mert benne van, mit mondott Grósz, mit nyilatkozott Szűrös, mit mondott Király, mi írt Lengyel és hogyan vélekedik Bihari... Érdekel ez most valakit? Kell ez nekem? Hát ha véletlenül majd kell, akkor bemegyek a könyvtárba...

Az egyik dossziéban újságkivágások. Persze, két éve gyűjteni kezdtem minden itt megjelent, Romániával kapcsolatos írást, akkor még kuriózumnak (és esetleges hivatkozási alapnak) tűnt az úgynevezett szocialista tábor két szomszédos és testvéri országának viszonyában a szokatlan hang. No, de hol vagyunk már attól? Ha valami egészen kivételes esetben pontosan kellene idéznem a "zörejt", hát majd igénybe veszem az archívumokat....

Levelek..., a világba szétszóródott és otthon maradt ismerőseim, barátaim levelei. Újraolvasom: most olybá tűnik, tartalmuk semmitmondó, személyes sikerek vagy nyavalyák értelmetlenné vált áradata. Különben is, a feladók csaknem valamennyiének megváltozott a lakcíme. Nemlétező polcomon ezekből nem nyithatnék ilyen részleget: levéltár...

Névjegykártyák, papírcetlik címekkel, telefonszámokkal... Legtöbbjükről nem is tudom, kicsodák. Itt adták nekem úton útfélen, feleúton a bizonytalanság és ideiglenesség között a bizonyára jó szándékú új ismerőseim, alkalmi beszélgetőtársaim. Ami csaknem bizonyos: néhányukkal próbáltam tartóssá tenni a kapcsolatot anélkül, hogy visszaéltem volna a lehetőséggel. Ami egészen biztos: nem sikerült, hisz ellenkező esetben tudnám, ki kicsoda. Egyszer említettem neked, Árpádom, hogy a "lerázás" egyik módszere itt a "holnap felhívlak". A másik: "itt a névjegykártyám, majd keress meg"... Mikor keresed, minő pech, éppen nem ér rá. Nekem sosem lesz névjegykártyám, az idegenekét, az ilyenekét meg minek őrizném?...

Három szemétdombomon öt szemüvegtokot kapirgáltam ki. Ha jól emlékszem, ezek kedves kis ajándékok a szegény menekültnek. Egy szemüvegem van (ez sem használ mindjárt semmit), a többi tokba mimet rakjam?

Hoppá, kézirataim! Az egyikből könyv lehetett volna, a fiatalkorú bűnözés romániai helyzetéről szól, riport, szociográfia, "társadalmi háttér", a rendszer elemzése, mélylélektani bukfencek és amit akarsz. Ki a francot érdekelne most ez? Mármint melyik kiadó érdektelen szerkesztőjét? Sejtem, az olvasókat sem nagyon mozgatná meg, esetleg néhány szakmabelit szórakoztatna (bűnügyisekre gondolok), de annyi humorérzékem nincs, hogy a gépelt példányt nekik megküldjem. A másik kéziratom egy eleinte lelkesedéssel fogadott, aztán soha be nem mutatott hangjátékom. Itt írtam, a dramaturg azt mondta, ilyen izgalmas anyagot nem minden évben kap a rádió, a fődöntnök pedig úgy vélte: szocialista realista. Ha az anyámba küld, nem pironkodnék ennyire már a címe láttán... És itt van egy színdarabom, a Játékszín megvette, a nyíregyháziak az Esti Hírlapban beharangozták a bemutatót..., végül az idő állítólag meghaladta a mondanivalót (bár azt is rebesgették, hogy fúrás áldozata lett a drámám). Mindegy, ha ilyen gyenge, minek törölném le róla a port?... Aztán a közelmúlt egyik sikertémájának félig kész anyaga: egy interjúsorozat jegyzőkönyvének (magnófelvételének) gépelt változata. A téma még a témán belül is kuriózumnak tűnt számomra: román nemzetiségű menekültek az általuk eddig átkosnak tartott országban. Nyilván ennek sincs semmi esélye az odafigyelésre, mire ez valahol megjelent volna, "pácienseim" régen hazafutottak a forradalom hírére...

Szórólapok a kománéd előadóestjéről, mely az erdélyi szétszóródó magyarság életérzését szándékozott tolmácsolni. A szolnoki művelődési házban tartott bemutatóra meghívták a megye valamennyi művelődési intézményének vezetőjét, én meg jó néhányat az "érintett" sorstársak közül. Egyikük sem jött el. No és a helyi színház vezetőségéből sem volt kíváncsi senki arra, hogy kit rúgott ki egy fél évad után. Szórólapok az erdélyi hasfájásról?...

Ez kell né, aktuális magyar politika: választási kampány. Ezeket a szórólapokat és újságcikkeket előbb azért tettem félre, hogy majd megküldöm neked, hátha segíti az ottani választási kampányt. Aztán észre kellett vennem, hogy nem exportálom, jobb, ha ezt nem tekintitek utánozható példának. Talán mégsem haszontalan a gyűjtemény - gondoltam itt rendezgetés közben -, majd írok belőle egy paródiát. Sajnos, ez nonszensz, paródiából nem lehet paródiát csinálni, márpedig ez a választási cirkusz önmaga paródiája...

Nicsak, fedeztem fel, okmányok: szerződések könyvekre, munkára, azaz munkaszerződések. A könyvek valahol elakadtak (nem csodálom, hétről hétre változik a divat, tegnapelőtt Erdély, tegnap Nagy Imre, ma a koncepciós perek és a leszámolás-elszámoltatás, holnap a választás, holnapután ismét Cicciolina...), a munkahelyeimre másnak volt szüksége (ez feltételezésem szerint a jobbik megközelítés; a rosszabbik: használhatatlan vagyok). Nézegetem ezeket a munkaszerződéseket, melyeket finoman szólva felbontottak (magyarán: kirúgtak), egy hónap alatt hármat (egy főállás, két másodállás). Megőrizni esetleg azért lenne érdemes, ha perelni akarnám a "másik felet" az egyoldalú döntésért. De ilyesmi nincs szándékomban. Nem erőltetném magam olyanokra, akik nemkívánatos személynek tartanak.

Meglehet, külön balszerencse, hogy Szolnokra vetődtem, mert ezt sokan mondják, sőt azt is, hogy máshol másképp mérik az embert. Az egyik halomban rábukkanok Magyarország térképére, keresgélek rajta valami rokonszenveset. Sehol semmi ismerősöm, se barátom, senkim. Mit kezdjek ezzel a térképpel?...

Így hát gondoltam most egy még nagyobbat: a három rakásból csinálok egyet. S így, ahogy van, kihajítom.

Rend van, minden tiszta...

1990. február 18.