A GYERMEKCSINÁLÁS TUDOMÁNYÁRÓL

Amikor az ember hazát változtat, sok mindenre fel kell hogy készüljön. Magam is igyekeztem felvértezettnek lenni az előre nem látható eseményekre, jelenségekre, arra azonban legvakmerőbb gondolataim gerjedésekor sem számítottam, hogy páciens leszek a nőgyógyászaton. (Azt még elképzelhetőnek véltem volna, hogy ugyanitt felvesznek valamiféle szakértőnek.)

Azzal kezdődött, hogy ha már úgy sincs, mit csináljunk, hát csinálunk egy gyereket, azaz még egyet, hogy legyen a keresztfiadnak testvérkéje. (Ezt itt a mindent becézés szellemében egyszerűen és röviden tesónak mondják; előbb azt hittem, hogy a tesó olyasmi, mint a tehó - településfejlesztési hozzájárulás -, tulajdonképpen nem is tévedtem olyan nagyot, ha jól meggondolom.) Ha egész pontos akarok lenni, akkor mégsem ezzel kezdődött, hanem azzal, hogy miért nincs mit csináljunk egyebet. Nem akartam előhozakodni neked ezzel a gondunkkal, de másképp nem értenéd a semmittevés kényszerét.

Feleségemmel még az évad befejezése előtt közölték, hogy mivel hat színésznővel van több a társulatnál a szükségesnél, nem újítják meg a munkaszerződését. Hogy miért furcsállottam a közlést? Mert - mint az indoklásból is kiderül - úgynevezett balhéja nem volt. Tehetségtelenségéről nemigen győződhettek meg, mivel statisztaként használták, és kipróbálás gyanánt még annyit sem kértek tőle, hogy mondjon el egy verset. Színművészeti főiskolát végzett (nem mellékes szempont egy olyan társulatnál, ahol hemzseg az utcáról összeszedett dilettáns), tízéves színésznői gyakorlata vége felé Marosvásárhelyen főszerepeket játszott. Nem beszédhibás - és hogy ez milyen erény annál a színháznál, ahol neki helye nem volt, akkor derült ki, amikor egy filmrendező vizsgamunkájához egy ilyen "adottsággal" rendelkező fiatal művésznőt keresett a társulatnál. Alapos vakarózás után csaptak a fejükre a teátrum vezetői: megvan! Az egyetlen, a kománéd...

Mi történhetett? Nem tudok másra tippelni, mint arra, hogy közben rájöttek valamire, amit szerződtetésünkkor nem tudtak: hogy bizonyos jelek ellenére nem tartozunk valakihez vagy valakikhez. Olyan szimpla jöttmentnek pedig nem áll a világ. Nem a harag beszél belőlem, bizisten felmerült bennem az aggály, hogy túl magas nekünk ez a művészet, nem érjük fel ezt a színvonalat stb. Aztán a fővárosi lapok kritikái és a bemutatók helyi közönségének a szünetekben bemutatott tömeges távozása kezdett megnyugtatni: talán mégsem bennem van a hiba, nem nekünk van ízlésficamunk.

Szóval, szép tálalásban ugyan, de tulajdonképpen kirúgták a kománédat a munkahelyéről. Mivel a városban más (alternatív) színház nincs, hát ezt a két lehetőséget véltük felsejleni: vagy elmegyünk Szolnokról (ahol valamelyest kezdtünk már gyökeret ereszteni) és bekolduljuk magunkat anyaországunk egy másik városának színházába, vagy szaporodunk, jobb híján. Otthon elnémított író voltam, meggyötört lélekkel, de emelt fővel jártam; itt sok minden másképp van, jobban van, csak éppenséggel rettenetesen "megyek át koldusba", s mivel ezért sem lelkesedem különösképpen, hát a két út közül a "terhesebb" felé hajlok. Illetve hajlanék, mert nem olyan egyszerű, s itt térek vissza a nőgyógyászathoz.

Lévén a gyerekcsinálásnak némi technikai akadálya (az otthon titokban felhelyezett spirál, mert odaát, ugye, ez is tiltott), elvittem a nejem a nőgyógyászhoz, ő bement, én kinn várakoztam. Egyszer csak azzal jön, hogy nekem is be kell mennem. Meséli, hogy ő odabent elmondta, milyen gondolattal kacérkodik, erre fel sebtében kiszedték az "akadályt". Ezt felfoghatom úgy is, mint az erdélyi menekültek azonnali, áldozatkész és hathatós megsegítése, melyet itt manapság csak néhol hangoztatnak, tenni meg ugyebár, ennyit lehet, hogy befogadnak egy évre... Szeretnék túllátni a saját nyavalyánkon, ezért ezt a gatyánrúgást úgy értelmezem, hogy bár még nem vagyunk magyar állampolgárok, nem tesznek velünk megkülönböztetést, élvezzük a társadalmi élet jelen áldásainak azon részét is, hogy beleestünk a munkanélküliség egyre tágasabb kalapjába. No, de most tényleg vissza a nőgyógyászatra, mert nekem is jelenésem van.

Azt mondja a kománéd, azért kell nekem is mennem, mert itt tudományosan készül a gyerkőc, s engem is be akarnak avatni a fortélyaiba. Hát éppen ideje, gondoltam, hiszen már betöltöttem a negyven évet, és tudomásom szerint legkevesebb három gyermekem van, s mindegyik a tudatlanság szürke homályában fogant. A lányom nemrég érettségizett kitűnő eredménnyel Marosvásárhelyen az egyetlen magyar nyelvű szuper-reál osztályban, a fiam most jutott be ugyanarra a tagozatra (ami szintén nem kis fegyvertény), ez a legkisebb legénykém pedig korát meghazudtoló elmésséggel bűvöli a világot, hála Istennek, mindhárman épek, szépek, egészségesek is, de talán már rég Nobel-díjasok lennének, ha nem kapkodom el a dolgokat, hanem a tudomány vívmányait is bevetem. Hátha most, a negyediknél sikerül...

Az ajtón, melyen be kell lépnem, felirat: Családtervezési alkalmasságvizsgálat és optimális családtervezési szolgáltatás. A nemjóját, mindjárt kiderül, hogy alkalmatlan vagyok... Bár még nem világos, mire: a csinálásra vagy a tervezésre? Mert ha a családtervezésre, akkor kissé elkéstünk, a párválasztáskor kellett volna a tudorok közreműködését kérnem.

Csinos, fiatal egészségügyi középkáder fogad, máris derű áraszt el, ha ő avat be a titkokba, nem is lesz olyan kellemetlen. Nem tudom, felfogja-e a helyzet komikumát: ha az első randim bejön, a lányom lehetne, ő fogja elmesélni (?) nekem, hogyan kell csinálni... De nem mesél. Kérdez. Gyerekkorom felől érdeklődik, mit mondjak, te is tudod, komám, hányatott volt. Nagyon kedvesen mondja, hogy őt ilyesmik érdeklik, hogy mikor voltam bárányhimlőben. A fene tudja, még abban sem vagyok biztos, hogy voltam-e himlős. Apám? Honnan tudjam? Nem részletezem, azt hiszem, ehhez a kikérdezéshez képest az ötvenes évek "lekáderezéses" beszélgetése egy röpke bájcsevegésnek számítana. Én is kérdeztem volna ezek után (ha már megszületendő gyerekem érdekében ők mindent akarnak tudni rólam meg őseimről), többek között ilyesmiket: biztosított-e a kicsinek az eledele, a ruhája, a bölcsődéje, a békéje s a többi? Ám nyilván mindez nem az egészségügyi káderre tartozik, s a jelek szerint az általa képviselt magzatvédő hivatalra sem. A felelősség (felelőtlenség) csakis a munkanélküli nejemé meg fölöttébb bizonytalan sorsú személyemé.

Itt nem úgy van az, komám, hogy elhatározod, és durr bele. Három hónapig nem szabad teherbe esni, jelentette ki a csinos egészségügyi közép, addig fogamzásgátló tablettát sem szabad szedni, s hogy ne hidegüljünk el teljesen, erre a három hónapra adott tizennyolc darab védőgumit. Ebből könnyedén kiszámíthatod, Árpádom, hogy Magyarországon az átlagférfi milyen gyakorisággal kedveli a nejét. Mondtam, nem akarok felvágni, de ez kevés. Az a javaslat hangzott el, hogy ha elfogy, rágógumival próbáljam. Szegényes fantáziámmal ezt már sehogyan sem tudtam elképzelni, megkérdeztem, hogyan gondolja. Persze, én tájékozatlan, rosszul értettem, ő Rákó gumira gondolt, ez szerinte a legjobb, ezt az óvszert reklámozzák a tévében is. Még nem ismerkedem ezzel a legjobbal, tart még az, amit ingyen kaptam; védekezésként, ha lehet, inkább a naptármódszert alkalmazom, mert a "lufival" nem nagyon ízlik a dolog, pontosan olyan, mint a szeretkezés védőgumival.

Na, most magát megszúrom, közölte a csinos közép a feleségemmel, s immár minden rosszat sejtve csaknem rászóltam, hogy ezt talán mégis hagyja rám, amikor látom, hogy injekcióstűvel a kezében mindössze vérvételre készül. Ebben a modern világban megzavarodik az ember...

Nekem meg azt mondja a családunkat velünk együtt tervező káder, hogy kéne neki tőlem sperma, hozzak egy üvegben egy teljes adagot. Tudod, komám, így ajándékba, ráadásul palackozva még nem vittem soha senkinek, a kománéd is meglepődött, hogy az meg minek. A közép-tudor nyugtatta, hogy nem nagy dolog az egész, három napi szünet után fogjam fel egy üvegbe a megszakított aktus termékét. Koitusz interruptusz - magyaráztam a nejemnek tulajdonképpen azért, hogy vegye észre családunk új tagja: a látszat ellenére nem a középkorból cseppentem ide. A kománéd ettől sem lett lelkesebb, felvetette azt, amit a káder-közép meg sem kérdezett: hogy nekem már három gyerekem van. Azt sosem lehet tudni, így a megnyugtató válasz, különben is a férfiak általában rajonganak ezért a vizsgálatért, hogy meggyőződjenek férfiasságukról, s ez a módszer szerinte még mindig jobb, mint ahogy az urológián csinálják, hogy az ember kezébe adnak egy üveget, beviszik egy szobába, ahol meztelen nő fotója elé állítják, és nyomás! Na és milyen üvegbe, kérdem én, hogy haladjunk is valamit. Azt mondja a csinos, hogy mindegy, csak legyen előtte kimosva, mert egyszer valaki körömlakkos üvegecskében hozta, s azon kívül, hogy lakk is volt az üvegben, számára az volt a meglepő, hogyan tudta az illető belecélozni.

Bizonyára sejted, komám, ez az akció mindmáig (egy hónap telt el) nem sikerült. Ismersz, nálam már a háromnapos szünet is gond, nem beszélve arról, hogy hétköznap reggeli friss csapolást várnak, mivel rögvest a produkció után rohanni kellene a termékkel a laborba, mert a vizsgálódáshoz azon melegében szükségeltetik.

Aztán kapott még az asszony valami magzatvédő bogyót, amikor nem felejti el, be is szedi, no és lázgörbét kell vezessen, minek következtében - szokásától eltérően - ébredéskor a lázmérőt kapja be. Idétlenkedünk itt hol gumival, hol megszakítva a legjobbkor, szóval így mulatunk "jókedvünkben"...

A tudományossághoz fűződő viszonyomat nem értheted félre, hiszen te szerkesztetted be egykori lapunkba azokat a sorozatokat, melyeket a terhességre való felkészülésről, a terhesség alatti magatartásról, a szülésre való felkészülésről, a csecsemőgondozásról és gyereknevelésről és - mindenekelőtt - a párválasztásról mint pszichológus összehordtam tizenéves olvasóinknak. Tehát igenis híve vagyok a tudatosságnak, a megfontoltságnak, az ésszerű tervezésnek. Ez az itteni optimális szolgáltatás szerintem odahaza is sokaknak jól fogna, tulajdonképpen én örvendek annak, hogy működik errefelé. Akkor veszed igénybe, ha akarod, azaz önkéntesen és senki által nem kényszerítve. Lényegében a kíváncsiság is hajtott, vajon hogyan csinálják ezt itt? Élcelődésem is csak olyan, mint amikor az ember kínjában vigyorog. A kínokat pedig egyáltalán nem az egészségügyiek okozták, hanem - mondjuk így - saját magunk: gyökértelenségünk, szakmai sikertelenségünk, beilleszkedésünk lehetetlenségének érzete. Ezért is gondoltunk arra, hogy ha már eszünk, tehetségünk, munkánk az itteni megmérettetéskor könnyűnek találtatik, hát valami csekélységgel gyarapítsuk mi is a hazát, ha még egyáltalán képesek vagyunk rá, facsarintsunk egy kicsi ügyest, legyen bár egy magyar állampolgár a családban...

Tehát a nőgyógyászati jelenésemkor én nem a középső káderen, még csak nem is a tudományán, hanem a helyzet szülte komikumon szórakoztam: nem vagyok már sajnos húszéves, hanem minimum a duplája (bár ötvennél többet semmiképp sem mutatok), és hagyom magam bevezetni egyetemi oklevéllel igazolható szakmámba, kábé az ábécétől kezdve.

Bár az egészségügyi és szexuális felvilágosultság - úgy tűnik - itt jóval nagyobb, mint odahaza, hiányosság azért akad. Pornófilmeknek és egyebeknek hála, itt a nyélbeütés módjának számtalan figurája ismeretes, azt viszont - felméréseim szerint - nem mindenki tudja, miért kell három hónapot készülni a teherbeesésre. Nekem a "tervezőintézetben" azt mondták, azért, mert a nem kívánt terhesség ellen akár fogamzásgátló tablettával, akár spirállal védekezett a hölgy, ez olyan változásokat idézett elő a szervezetében, melyeknek helyrebillenéséhez kell ennyi idő. Hozzátenném, amit ők talán tapintatból nem említettek: azért is szükséges ez a három hónap, hogy az embernek legyen ideje és lehetősége alaposan átgondolni, esetleg meggondolni. Felesleges energia-, sperma- és időpazarlástól is megóvhatod magad ezáltal, ugyanis: ha a "csaj" három hónapon keresztül rendszeresen méri a testhőmérsékletét, előre meghatározható, melyik napra esik a tüszőrepedés; így a nagy tett havában nem kell a végső elcsigázódásig strapálnod magad, heteken át henyélhetsz, és testileg, lelkileg, biológiailag megerősödve azon a bizonyos két kritikus napon lerohanásos támadással, a biztos győzelem tudatának derűjével érheted el jóelőre felderített célodat.

A családtervezőnkkel való első találkozáskor nemcsak állati ösztöneimre vigyáztak azzal, hogy adtak egy marék védőgumit, hanem szellemi fejlődésem előmozdítása végett házi olvasmányról is gondoskodtak négy szórólap formájában. Ezen olvasmányélményeimből mindössze azt említeném, amivel messzemenően egyetértek meg amit egyáltalán nem értek. Azt olvastam az egyik tájékoztatóban: "gyermekeink testi és szellemi adottságait jelentős mértékben a fogamzás körülményei határozzák meg". Nem biztos, hogy ugyanazt értjük a fogamzás körülményein, de én elhatároztam: ha csak egy mód van rá, nem szélviharban vagy jégesőben, az árok partján fogok a melóhoz; minden zavaró körülményt kizárva, mikor elcsendesedik az egész lakónegyed, kettesben maradva leendő gyermekem kiszemelt anyjával, szobánk meghittségében, kellemes hangulatfényben, halk preklasszikus muzsika hangjainál próbálkozom majd. Írva vagyon továbbá: "S ahogy a sportversenyek esetében is a startnál sok minden eldől, így van ez az életben is". Ha a szennyes fantáziám értelmezésére hallgatok, hát kijelentem: mindent elkövetek, hogy ne dőljön el. Ha a tanácsadó gondolatvilágába helyezem magam, csak helyeselni tudok: meglátszódhat a gyereken, hogy szerelemben fogant-e vagy sem; ezért "a startnál" esetleges ellenérzéseimet legyűrve azon fogok igyekezni, hogy akkor, abban a pillanatban kedveljem az asszonyt, s ő is találjon engem bár némileg rokonszenvesnek. A kedvező körülmények megteremtésében feltételezhetően a közép-ügyi is segíteni fog, hiszen az útmutatóban azt böngésztem, hogy találkozni akar velünk "közvetlenül a fogamzás előtt". Sajnos, nem kérdezhettem meg, mennyire közvetlenül.

Az egyik szórólap felvilágosít az egészséges életmód hét szabályáról. A negyedik szabály betartása abszolút nem gond a munkanélküli kománédnak, ugyanis így szól. "Találj örömet a munkádban!" A "táplálkozási tízparancsolat" két egymás utáni parancsát viszont ellentmondásosnak érzem. Az egyik: "Inkább többször egyél, de keveset." A másik: "Az étkezések között ne egyél." Komám, te mit gondolsz, hogyan egyen szegény többször keveset, ha az étkezések (gondolom, a három főétkezés) között nem szabad. Egyáltalán, ha már eszik, akkor nincs az étkezések között (ha az étkezést tágabb értelemben fogom fel). Szóval itt a kajálással biztosan bajok lesznek, a legnagyobb abból kifolyólag, hogy nem lesz mit...

A fogazat óvásáról értekező röpiratban viszont találtam egy nagy igazságot: "A régi szólásmondás, miszerint a nők minden terhességük alatt elveszítenek egy fogat, valótlan hiedelem". Szerintem is a legritkább esetben fordulhat elő, hogy pontosan egyet veszítenek el. Teszem fel, a férj rájön, hogy neje terhességéhez neki semmi köze, hát nyámnyila, pipogya, ha legalább az alsó-felső metszőfogak a helyükön maradnak.

Mindent egybevetve: becsülni kellene ezt a családtervezési szolgáltatást. Szeretettel ajánlanám mindenkinek. Az egészségügyis szép, középen szellemes, kádernek kedves. Arról pláne nem ő tehet, hogy ez a tervezés (is) gyerekcipőben járkál a hazában, s ilyen gyerekded versikét biggyesztettek az egyik szórólap végére:

Képzeld, komám, függőlegesen is elolvastam, s mikor nagy nehezen rájöttem, hogy a "Programozott" a SZÉP-hez kellett, tapsikoltam a felfedezés örömétől. (Azért a P betűhöz lenne néhány alternatív javaslatom.)

Ha a tudományos közreműködés ellenére mégis összejönne valami, azonnal értesítelek.

1989. július 30.