November hó egyik verőfényes vasárnapján Sz - y Laci barátomhoz valék ebédre hiva. Oly nemes érzelmű emberbarát, jó hazafi, tőzsgyökeres magyar és vendégszerető házigazda, mint nevezett barátom, megérdemli, hogy érette olykor áldozatot is hozzon az ember. Hoztam is. Szállásához a király-utcán kellett átbaktatnom.
   Ha valamely vakmerő halandó (kinek tisztaság és kényelemről némi fogalma, sőt praxisa is van) arra vállalkozik, hagy ünnepnapon, hetivásárkor vagy sabesz alkalmával a király-utcán et comp. végig haladjon, azt bátran lehet bazsarózsául alkalmazni az ó-testamentomi vértanuk koszorujába.
   A főváros reformjai érdekében mily rég verdesi már félre a harangot a sajtó, s a közvélemény. Nem ér semmit. A panasz süket füleknek szól. Hollandiában a paraszt se bocsátja hajlékába az embert sáros csizmával; nemzetünk fővárosában pedig még csak bravourként szerepel itt-ott rend és csin, holott annak a nép minden rétegében vérré kellene válnia.
   Elég az ahoz, hogy elvégre Laci barátomhoz vergődtem. Saját házában lakik, s közelebbi látogatásom alkalmával földszinten volt elszállásolva. Benyitok az otthoniasság azon bizalmas modorában, mely meghitt embere irányában mindenkit megillett ... mit kelle látnom? az előszobában lisztes zsákok, birkabőr, pirosló koszoruk bámészkodnak rám, kiáltó rendetlenségben.
   - Nem értem ezt a tréfát - gondolám. - A finom Laci, s az efféle konfektek, s ép az előszobában. Furcsa. No, de haladjunk.
   Az előszobát a szomszéd teremtől üvegezett ajtó választá el. Bepillantva, öt ismeretlent vettem észre. - Ebédnél ültek! Engem meglátva, mindnyájan fölugrottak, s rajtam keresztül kasul vándorolva, az előszoba ajtaját rám zárták.
   Öt darab mérges tőzsér közé szorítva, nem mozdulhattam.
   Egyik a felöltönyöm balszárnyának rohant, másik a fülemet rángatá, a többi jajveszékelt és száját tátotta.
   Egyaltalán nem tudtam magamat tájékozni, hogy miféle állapotba jutottam?
   A szolgaleány a konyhaajtón át az utcára rohanva, ordított, hogy "rabló, dieb, haramia!"
   A népség és házbeliek összetódultak.
   Azt hittem, hogy tévedésből valamely dilettans tébolydába jutottam. Menekülni akartam.
   Nem lehetett. A fölriadt quintett nyakon csipett.
   - Hol a házi ur? - kérdezém.
   - Nix háziur, mars a városházhoz.
   De ennek fele sem tréfa. Raketaszerepre vállalkoztam. Sokszorozott erővel akartam az ötös bizottmányt szétpattantani.
   Az utcai robaj fokonként növekedett. Már drabantok is mutatkoztak. Az asszonyi népség sivalkodott és konyhafegyverekkel fölpiszkafázva várta a corpus delictit azaz: engem.
   A rémséges lármára az emeleti szállásról a házi ur is leérkezett. Az ötös vadpandurság által azonnal auffirolva levék.
   - Gnediger Herr, megcsíptük a rablót. Tessék.
   - Servus Gazsi! hol a manóba késtél? rég vártunk rád.
   - Én csak este szoktam szinházba járni, de itt úgy látom, hogy fényes nappal is kormédia van.
   Az is volt, mert azon család, melyhez a házigazda helyett betévedtem, véletlenül per kis lutri terno szerencséhez jutván, pénzecskéjére annyira féltékeny volt, miszerint éjjel-nappal rablókról fantazirozott, s azt hitte, hogy én ki akarom fosztani.
   A rózsaszín kedélylyel fűszerezett ebédnél Lacim óhajtott körében, s egy nemes keblü költő barátom oldalánál jóizüeket nevettünk azon thema fölött, hogy miként válhat az emberből tudtán kivül rabló!

*

   A sötét bankóvilág arany korában, midőn a magyar haladás idétlen váltószörnye nem vezeté még vala pogány jégre a szittya-kereszténység sujtásos rendeit; ős jellemünk leghűbb földi tükörén: a komolyan mosolygó alföldön élt és uralkodék egy hazai füstimádó devalvált patricius, a nő- és viziszonyban sinlő consumens atyafiak mérges táborából, rangjára burkus háborui szalasztott egyéniség, cimére árverezhetlen spectabilis, meg nem bukható compossessor, s a reformok csontosult despotája; névszerint pedig Nyakas Gábor de Eadem et Állásfalva.
   Kül- és belföldön álarcosan őgyelgő tokai bornak, magyar politikának, indigenai működésnek, snepf madárnak, chinai beszédnek, budapesti haramiának, adósság-szomjnak korán sem levén annyi ága-boga, mint az általam különben mélyen tisztelt táblabirói polgárzatnak: bocsánatesdéssel táncolok szép nagyságtokhoz, s fölétek tulszapora fokozatu ifju és hajlott koru táblabirák, hogy a magyar isten választott népe közül hősemet korán sem egynémely százaz biograph szatócsbolt illatu pápaszemén tekintem; hanem mint angyal garnirozott valamely mennyei tüneményt leghozsánnaszerübb énekek énekével környös-körül pacsirtázni bátorkodom.
   Ha nekünk - kik egy dicső nemzet - nagyság földi istenéül teremteténk - imádott hazánknak bárminő, s melyik szögletkéjén születnünk nem a sorsáldások legnemesbike volna: úgy komolyan illenék állítanom, hogy azon cimeres halandó, kit fresco énekem csonka tollas szárnyaira billenték, legalább is három helyütt didergék át egyszerre a keresztviz-kancsók hűs zuhatagát.
   Oly kedélyes ötletek, merész vállalatok és kalandocskák eleven központja, mint a minőkkel reá sziszegé Gábor lovagra a vidéki népszellő a kurta halhatatlanságot: mindenesetre kiérdemlik vala a háromszoros bölcső illetékét, ha csak véletlenül valamely mestergerendai dilettans matrikulába be nem bokáztatott volna: hogy a fegyverneki gyepen, még pediglen saját édes mamája, - Kotnyelesi Sillom Örzse asszonyságtól.
   Hogy az ember valamit építhessen, olyan a milyen alapjának lennie kell.
   Ez oknál fogva közelítém meg hősöm csecsemő életéből a jövőjét elhatározott negatív s mégis lényeges indokokat, igazlandó azon élethű maximát: hogy csekély dolgok gyakran nagy eseményeket teremtenek.
   Bocsánatot kérek azonban szives olvasóimtól, ha Gábor hősöm életrajzából közreszalasztott kalandfüzérkém, pohár viz okozta angol eredménynyel nem versenyezhetvén: a hegy nálam is netalán egeret szülendene.
   Midőn komoly tárgyakért hitvány betük pávatollaskodnak, s ha elefánt mókuson vágyik lovagolni; elismerem ugyan, hogy cifra dolog, hanem küzdeni ellene még sem tudok, mert ó-ázsiai véralkatom hatalmát nem titkolhatom.
   Őseink tigrisbőre alá hiába csapolgatjuk, ezred év óta a lomha műveltség aludttejet ... vér vizzé nem válik ... valljuk meg inkább őszintén, hogy jelen civilisatiónk sima szokásai közt és szőnyegzetén épen úgy kivonjuk, ha lehet az ötöt a háromból: mint hajdan Kupa herceg nyers szeszélyü lakomáiban őszinte apáink cselekedtenek.
   Ez ó-vérhibának jelleme maiglan is eredeti, csakhogy korszerü statusinstitutiók véredényeire kényszerüle hatáskörét alkalmazni.
   Hajdan egyszerüen működött; most pedig átszivárgott az irodalom, politika és társas élet különféle ágaira.
   Alkotmányos reformmal egybeházasítandó világpolgári vegytan! ... szállok hozzád.

*

   Tél volt, még pedig a javából.
   Grönland halálosan megunván hidegvérü feleségét - a jeges tengert - megszökött ősi fészkéből, s a délnyugati tartomány-atyafiakkal békét köte.
   Nagyon megszivelé pedig bozontos utjában távol rokonát, a még akkor climailag is tulconservativ Magyarországot, és se látva se kérve: a la grettengréti pőrölyrendszer, vele amolyan franciás házasságra lépendett.
   E szerénytelen indigena ellen óvást tőnek a még viritni óhajtandott mezők és völgyek: összeesküvének a lombkoronaféltő vén erdők, s a természet védtelen leánya - a láthatár-gyürüzte rónatér - nyilt kebellel szegüle az éjszaki óriás hatalmának.
   Bihar - alföld tündér délibábját is nyakába kavarintá a kóbor urfiak legszelesbike, a zuzmarát izzadó förgeteg és az egyszerüen fönséges isten-eszme földi arcára reá fuvallá az enyészet sápadt szemfödelét.
   Siri hallgatag lőn a pusztai élet; ifju arcáról lehervadott a virágzat mosolygó költészete, s ezüst ravatalán békén szunyadott, mint rablott szerelmü menyasszony liliom koszoruin.

*

   Rónatelek mezővároskának szemét, száját úgy tele csapkodta februári malterrel a förgetegek nagyapja, hogy serrészegen egymásra tántorgó lakházai fölött isten nevében bakfittyező egynémely lábmüvészi eleven fractio kényelmesen lejthetett volna solo-mazurt.
   A torony csillag árnyában leselkedő reformativ bádog kántorát ezer szerencse, hogy nyakszirtig tele fuvattá hógulyával Sziberiának szökött viharja, mert aligha hozzá nem kötőfékezi vala különben lopott lovát valamely hangyazsombékon nyaralni szokott cigány Abellino.
   Ezen fagyos előjelekből kiviláglik, hogy akkor tájban tél volt ám az idő a talpán, még pedig mardosó és viharos; ... de hiába volt ő viharos és mardosó, mert Nyakas Gábor uram oláh süvegszerü curiájához semmiáron sem énekelheté közel a hűs fuvalnak fehér gyermekét, lévén körötte védegyleti gépekül oda káromkodva csirkeadó pótlékul: három quartalista taxás és tizenegy darab zsellér a számítatlan robotok robotosainak robotos iskolájából.
   A kiterjesztett léget bevakoló hófuvatag nem merészlé tehát commodus táblabiránk négy fal közti méltóságát háborgatni, mert az alkotmány sáncán kivül árkoló atyafiak oly vakmerően el voltak kinzó szerekkel látva, hogy akár puszta Arábia homok mindenségét reá lapátolhatták egy füst alatt Poroszlónak árvizből hevenyészett országutaira: ... de a hideg sem contrázta meg az ő házi himfonókáját, mert ámbátor a vesefagylaló szellőnek miatta széltében és hosszában olvasható volt is a varjugondolat: azért a hármas tiszteletü eklézsia jónak látta consumensileg patriota magát in solido beharangozni Nyakas maecenás vendégszerelmének cintermébe.

*

   Sötét boruvá ölelkezett kék-barna felhőkből nehéz hópelyhek omlanak.
   Magas örvényletben kanyarog a förgeteg, fénylő hószikrákat szórva szerteszét. Majd zugó szárnyakra emelt ragyogó csillámokat csapkod ködharmatos ablakokhoz, melyekre szeszélyes jégvirágokat himeznek a vihar fagyos könyei.
   Vajjon eredeti orosz nyuszttal van-e kibélelve azon keresztre feszített halandó, kire ádáz sorsa jelenleg viharköpenyt kényszeríte ... avagy pedig becskereki rókamájjal vattiroztatá szívgyökere környékét? ... felelet: nem tudni! ... de annyi bizonyos, hogy ha pipát nem is, kényelmet mindenesetre cserélne spectábilis Nyakas Gábor urammal, ki is vedlett tüdejü kandallója beszédes lánginál con amore mosolygá az elemek vicsorgását.
   Hogy szűzvállas háza fejének borzas üstökét amugy török-magyarosan megcibálá a vihar körme; s hogy a zsup-ölelte zsindel fedőzettel orkán urfi tán már kotillont is keringhetett: avval Gábor gazda mit sem gondola, hanem kényelmének forró érzetében lángok közé suhintván egy kinjában született harapófogót, általa nyakon csipé azon menyecskeszemü parazsat, mely tenor csibukja szunynyadó életét nyujtogatni praedestináltaték.
   Bele decomponálván magát azon édes helyzetbe, hogy harcsaszáju Belgraderjének kélkellő szülöttjét föllegrokonaihoz utasíthassa, méltóságteljesen tekinte szét a körötte testőrködő pietásszerü személyzetre, és lesimítván torzon bajuszának kitágult oldalbordáját, se többet, se kevesebbet nem láthatott, mint mi itten következik.
   Jobbra, egy fésületlen szalmás karosban Sirály Máté, lakomás provinciai kiváltságos arszlán tévedezett, ki máskor igen kedélyes cimbora szokott lenni, hanem jelenleg annyira tóthéringgé hajszálítá a járványos grippe, hogy ballábával másfél óráig keresgeté a jobbikat.
   Mellette Selypi Flórián kanyargata baltartományába egy kövér termetü fonatos kalácsot, s fontos arccal azt akará mintegy kifejezni: hogy diplomás baromorvosból is lehet még az ember honorarius cancellista.
   Sokszorosan tiszteletes Gordon Ábel uram helybeli lelkész, kántor, ispán és harangozó, hüvelyk ujjaival figurázott egy terepélyes tens asszonytól szökött zsölleszék egyharmadán, s tőszomszédja Kotkodákovich Tógyer, localis görög zsidó és dilettans tribunus plebis iszonyu zavarba jött azon hideglázszerü trémának miatta, hogy a rónatelki husos szellemek ezerfejü trombitása addig feszeng minorennis ülőkéjén, mígnem egyszer rettenetesen makká töri ludibris testületén a tubingai kaputot.
   Ezen patriarchai személyzet frontjára hüvös árnyat vetett Dongó Rebeka, Nyakas Gábor uram házi operájának tevékeny karmestere és klaplis trombitása, ki is kézzel-lábbal zongorázott egy szélmalomból ótott ultramuzsikális kerekes rokkán, míg bal szemével oda kacsingatott, hol a csintalan Sirály Máté fiatal tüzében párta és sódarrablás eszméivel foglalkozék.
   Lábainál nyujtózkodott szálkás bundájával Rajta a házi ur kedves agara, s nyulüldözési talentomáról oly élénk phantaziával álmadozék, hogy a kandalló párkányzatán sütkérésző ordas kandur elhatárzá climát változtatni s hizelgőn dorombolva patronusa védöléhez szegődött.
   - Hol is hagyá csak félbe a vadászkalandot rektor koma - szólott Nyakas gazda egy karmazsin csizmaképű rövid-kurta vitéznek, ki spanyolviasszá égetett orra fölött villogó tavaszi gyepzöld szemekkel kutatá Rebeka hajadonnak félszázadát és kedves titokba tartogatott hideg pulykapecsényéjét.
   - Hát ott szalasztám el a casus fonalát - felelé a népoktatás kaputos kondása, - mikor Csörege Bálint uram -
   - Ugyan komám, nem ez volt az a bátor vitéz, ki Sziklatövi főispán ebédjén beköppintvén a citromos meleg vizet, másfél évig mindenütt dicsekvék: hogy teljes egész életében nem ivott oly drága és izletes spanyol bort.
   - A volt biz' a ... de biz' a volt - felelé a hallgató personál.
   - Na tehát Csörege sógor kirándul egyszer vagy negyed magával a köbölkuti cserére foglyázni, s miután egy már őszbecsavarodott foglyot úgy mellbe lőtt, hogy ijedtében azt kiáltá vissza a harmadik határról : "csak a fejem ne bántsd fiam", csak néz, csak néz, hát megpillant egy óriás túzokot, mely körmein két álló csillagba kapaszkodván, hegyes orrával szeretője nevét kópiskálja a holdvilág tányérjára. Hohó, vésnök amice, te enyém vagy ... s puff ... ledurrantá a szárnyast, mely is mintegy öt óra alatt szerencsésen alá is esék!
   Jó kedvvel hazafelé ballagék, elküldendő két hatökrös szekeret a kérdéses madárért, hát az utfélen egy gyönyörü szőke nyulat pillantok meg - mely egy farsangi fánkot mandukált ... no, megállj te kis huncfut ... s a mint e szókat kimondám, commode lecsücsül az én nyulam ... fölemeli két első lábacskáját, s kényesen és bátran megfenyeget; ... nekem se kell több, fölrántom a sárkányt ... s hinné-e valaki, ha tulajdon két szememmel nem láttam volna, az imént lelőtt tuzok feje pislogott ki puskám gyujtólyukán. Hát szegény pára mindenestől belecseöppenvén puskámba, nyakszirtének kényelmesb nyughelyet nem találhatott.
   A nőtlen morál keserves leányzója - Dongó Rebeka - csodás álmélattal tátongott a történethez; Sirály pedig és Kotkodákovich farkasszemet vágtanak egymásra, s úgy bölcsen replikázák vala: hogy bizony sokat tapasztal az ember fia, ha nern restel járni a nagy világba.
   - Flóri öcsém, úgy tetszik, hogy te is bele haraptál a minap egy regének a bokájába ... s ott hagytad félbe, midőn Körmö Pál kortes korában egy követválasztási dinomdánom alkalmával confect gyanánt hámozni akará a gledicea töviset, sőt vagy három darabot előbeszédül föl is trancsirozott, és meg is evett...
   - Majd máskor domine spectabilis! - bizony máskor - ismétlék az ólmos pilláju vendég atyafiak, meglepjük a tekintetes komám uramat karácson estéjén egy kis diófélére ... jó lesz rá fojtásul a tavali vinkó! ...
   - Szivesen elvárom in massa et in specie az urakat; ... most pedig jó éjszakát!

*

   Gambrin király sörországának fővárosi egyik megyéjében névünnepet ül a philister és komlóforradalom.
   Fiatal hársak, törpe akácok, szőlőlugasok és virágállványok közé piros tarka szövetü asztalkák helyezvék.
   Harangvirág alaku lámpák fényétől különféle öblös és karcsu ivószerek sugározzák réz és aranyszin tartalmukat. Halb és gross seitlik ezrei vezetik pályacélhoz a torok-föltámadást, sötétszemü zömök pistolkák szomjat öldökölnek, gémnyaku börtönben duzzog a visontai óriás, s Buda és Somlyó lélekdus sziklacsöppjei méhökben rejtik a vérlázadás angyal-ördögeit.
   Itt-ott vászon menyezet alatt imádtatik a szeszgyárak vad és szelid fejedelme, ... s a barna szivargőzzel ölelkező nyelvbábeli felhők, szégyenltökben magasba szállonganak, jelentők a nemzetek védistenének, hogy Magyarország fővárosából vándorlanak.
   A csinos kertecske átellenes oldalrészén fatornácok nyilnak, koszorus oszlopokkal és a testvérváros építészeti remekeinek fresco festményivel.
   Egy-két vén akác illatos árnyában szónokszék alaku emelvény látható fokonként magasbodó ülhelyekkel. Többnyire bérlett zenészek tanyája. Jelenleg négy darab tragoedia-gyilkosnak ajánlkozik szinpadul, kik nappalta igen ügyes cipőfoltozók; éjjel pedig és ünnepestéken ének- és drámaparodiákkal mulattatják a rántott csirkeimádó sógor publikumot.
   Comicai mócsingul oldalvást egy sánta nyaku hasbeszélő puffaszkodik, kivel a társaság félablaku hárfása (szükségből: csizmadia, mosóné, borbély és decorateur) előttünk ismeretlen thema fölött torka szakadtából duettet mosolyog.
   A kerti zöld mulatság igen népes; itt-ott hölgykoszoruk is viritnak; a pincér-mozgalom, állatkimélő hajlamra eszméltet, mely nemes tulajdont a sértett piros- és mopszappendixek - kell vagy nem - ráéneklik az érzékeny emberiségre.
   A sváb élcet tormaként reszelő sivatag comédia tőszomszédjában nyulánk asztal vonul szét, mely művészeti estélyek alkalmával bizonyos privilegizált spieszburgerek részére el szokott vala késvilláztatni. Jelenleg kiméletlenül nyomatik agyon körüle a fütött lég.
   A praesidiumon egy fövetlen cékla képü sógor virit. Domboru homlokára kedélyes életrendszer jegyzé kéziratát, ősz pillái alól mérsékleti őrtűz lobog, s termetes gyomrán büszkén üldögél a gurmand tekintély.