Abban az időben, midőn Kossuth nevét még csak emlegetni is veszélyes volt, egy cigány megizzadván a vályogvetésben, a közel levő Dunához ment, fürödni akarván abban.
   De uszni nem tudott, s majd elmerült már. A parton néhány zsandár öltözködött és rösteltek azért a szegény vályogvető cigányért ujból levetkezni, hogy megmentsék.
   - Éljen a császár! kiáltá a kétségbeesett ember, gondolván, hogy majd csak kimentik így.
   De biz a zsandárok fülöket sem mozgatták.
   A szegény cigány látta, hogy már nincs szabadulás, s a hogy csak kifért torkán, kiáltá:
   - Éljen Kossuth Lajos, Magyarország megváltója!
   Uccu rajta, mindnyájan ugráltak be a vízbe, hogy ezt a rebellis cigányt elfogják. Az volt a szerencsés ki leghamarább hozzá ért, hogy kimentse a fuldokló morét; mert ily nagy bünös elfogatásáért a káplárságra való kinevezés bizonyos volt.
   Az igaz, hogy bekisértetvén, olyan 25 botot kapott szegény oda, hol legkevésbé törik csontja! de annak ő oda sem nézett, mert legalább életben maradt. A kapott "stróf"-ot senkisem köszönte meg szivesebben a szolgabíró urnak egész uralkodása alatt, mint épen a cigány.

*

   - Állatseregletbe illő azon tollatlan faj közt, mely Bach uram garázda-rendszere alatt nálam hivatalosan tisztelkedett, egyik se volt oly pedans, goromba, zsaroló és alkalmatlan, mint a linea-prókátor.
   Ha valaki tudni akarja, hogy miféle állat - species volt a linea-prókátor, megmagyarázom.
   A linea-prókátor ép oly szerepet játszott a társadalmi életben, mint a cameleon saját pajtásai közt az az: százfelé tekintgetett, és minden eseményhez megfelelő arcfintort tudott preparálni.
   Ez inkább mulatságos, mint veszélyes faj a társadalom herkules-csizmáját képviselte. Akárminő kormányformába beillett. Ma vörös socialista, holnap pápai zuav, monarchista, republikánus, jezsuita, ördögüző, próféta, patkányvesztő, nazarénus, bébillér, bauchredner, demokrata, tolmács, instantia-kupec, rigó-professor, hajhász, köppöjöző, spion, vizslakomandáns, ketrec-reparáló, pulykacsősz és zálogházi kopó.
   A linea predikátumot azért kapta, mert hetivásár alkalmával ki-kiballgatott a lineához és a jövő-menő parasztokat lencse, borsó, szalonna, s több efféle naturáléért informálgatá.
   E faj csak a Bach-rendszer alatt tenyészhetett. Maga a becsülettel és becsületért működő ügyvédi testület is szégyenlé ezt a goromba kinövést, de ki nem irthatá, mert a pléh-galléros protectio alatt vegetáló linea-prókátor egy füst alatt spicli és delátor volt.
   Bach sógor rémuralma alatt e faj ütdözött engem éjjel-nappal, a törvényes rabolhatás bakjába kapaszkodva.
   Kruppa Máté (így nevezték a linea-prókátorok nagy-mogulját) egyszer kisétál tyukszerencsére a tehén-utcába s parasztfortuna helyett dobszónál állapodik meg.
   Egy bukott szatócs holmijét licitálták.
   A handlékkal impraegnált boltba bebotorkál Kruppa uram is. Passziót kapott az aquiráláshoz. Kotorázgat a zsebében ... s im fölfedez ottan egy rongyos hatost, melylyel már egyszer szekeret kentek.
   Kruppa ad vires monetae kapcaianae sajttakaró papírt vásárolt. Nagy csomag hirlapáldás volt, mert az ördögnek se kellett.
   Egyszer a turó-documentek fölött szemlét tart az unatkozó Kruppa, s mit fedez azokon föl? - nem mást, mint egy repedt keblü kötelezvényt, melyen az aláirás ép állapotban volt. A kedvező alkalmat fölhasználva, tudományosan összeragasztá a kopasz contraktust, és elballagott azzal szerencsét próbálni.
   A sors úgy akarta, hogy a gumi guttás kötelezvény alatt az én árva nevem figuráljon. E papír-szörnynyel üldözött engem éveken át Kruppa Máté, hordozván magával denunciáló jellemet, három üres kosarat és kilenc apró kutyát.
   Ezeket mind egy szálig tömni kellett.
   Kruppa többnyire hajnalban őgyelgett.
   Kilöknöm nem lehetett, mert védszentül Bach uram állott mellette.
   Hanem aztán egyszer azt mondtam, hogy: cupász.
   A dolog executióra került.
   A hivatalos bíróság megjelen. Széttekint. Levegőn kívül semmit se talál. Kruppa furfangja nem volt kijátszható. Ablakom felé mutat. A hivatalosan fölnyíttatott ablak-speiszban ágaskodik egy roppant termetü tüdős-hurka.
   A deputatió rögön stemplit nyomott rá.
   Igen ám ... de azért früstökre bekaptam a hurkát a kétfejü sassal egyetemben.
   Sz'haj! sokat megbír a magyar gyomor.

*

   Elveszett az öreg B. bácsinak a Bach-rendszer alatt az istállóból négy igen szép lova, s ez feljelentetett az akkori járásfőnök Schegula urnak.
   Ez maga elé idézteti az öreg urat és kérdi tőle:
   - Hány ölnyire van a háztól az istálló? Északnak vagy nyugotnak fekszik-e? Hány ajtó van rajta? Miből van építve s mivel fedve? stb.
   Mindezen hivatalos kérdésekre az öreg ur hűségesen megfelelt.
   Ekkor azt rnondja a főnök:
   - Esküdjék meg, hogy lova csakugyan ellopatott.
   Mire az öreg ur egész komolyan mondja:
   - Szivesen, de arra is megesküszöm, hogy az ily eljárással soha sem kerítik meg az urak lovaimat.

*

   A Bach korszak elején történt, hogy K. F. Főbiró összerendelte a tanítókat, kik még akkor jegyzők is voltak, székhelyére.
   A tanítók - dolguk végeztével, szem előtt tartva amaz ismeretes közmondást: "cantores amant liquores" elballagtak az egyetlen nagy vendéglőbe, és kiki saját pénze szerint áldozott a bál-istennek.
   Volt azonban kiöztük egy nőtlen zsugori, ki az étkező kollegákat, félrevonulva egy sarokból szemlélte, se nem evén, se nem iván semmit.
   De végre a gyomor nála is erélyesen föllépett, követelvén a neki dukáló porciót. Előbujt hát a sarokból, fölvesz egy étlapot és hosszasan elnézegeti, valjon, melyik lenne olcsóbb.
   Az étlap németül lévén szerkesztve, mely nyelven hősünket eladni lehetett volna, annak hátlapján egyszersmind a lovaknak való is árszabályozva volt. Így hát rektram nem értve a ráirottakat, csak az árukat nézte.
   Végre elhatározta magában, hogy olyan valamit eszik, melynek ára az étlapon öt krajcárra volt taksálva. Előszólítja tehát a pincért és mutató ujját az étlapon irott öt krajcárra feszítve így szólt:
   - Ilyent hozzon nekem egy egész porciót.
   A pincér csak bámul, de rektram csak erősíti, hogy neki olyan kell.
   - Olyant nem adhatok uram - szólt a pincér - mert azt ide nem hozhatom.
   - Hát miért nem? szólt haragosan rektram. Hát mi az, hogy ide nem hozhatja?
   - Szecska!

*

   Ezt a jó tréfát az X-i derék tiszteletes követte el a finánccal.
   A finomszaglásu kitünő finánc-példány, rejtegetett dohányfészket vert föl az öreg urnál. Épen ebéd végén fináncolatlan egrivel asztalán találta szaglár az urnak szolgáját és egész otthoniassággal előkeresve a corpus delictit, sebtén husz pengő forintban mondja ki a Strafgesetzet.
   E hivatalos homlokráncolattal kiszabott büntetés mellett is azonban lehetetlen volt észre nem venni az öreg urnak, hogy a finánc félszemmel igen barátságos pillantásokat lövel az egri felé. Sajátságos apropos támad egyszerre a tiszteletesben. Szinig tölt egy poharat, és megkinálja a potentátot. Pillanatnyi habozás után ez elfogadja.
   Beszélgetnek. A kedélyes házi gazda még egyszer tölt. A cs. kir. torok elnyeli azt is. Ekkor komoly szigoru arccal áll föl a lelkész és az evangelium helyett a Strafgesetzbuchból ilyetén igéket hangoztat:
   - Ime te büntetni akarsz, pedig magad is bűnt cselekvél. Barátságot mutatsz ott, hol csak bűntetned lett volna szabad. Átlépted hivatalod körét, hütelen lettél ahhoz. Azért mondom, vagy az a két pohár ó egri ér meg husz uj forintot, vagy panaszt emelek, s akkor a te hivatalod nem ér husz polturát.