A ki a magyar föld páratlan geniálitását - Józsa Gyurit közelről észlelte, el kell ismernie, miszerint sok gyöngéje volt ugyan, hanem annál több eredetiséggel rendelkezett.
   A régi classikus irókat kiválólag szerette: elméssége kifogyhatatlan volt: talpraesett anekdotáit mindig citatiokkal füszerezte, a bibliát és corpusjurist könyv nélkül tudta s emberbaráti érzelmének nem egyszer adta fényes jelét.
   Azonban többször annyira elragadák az indulatok, hogy magáról megfeledkezve kegyetlen tulságokra vetemedett. Példát mondok.
   A kis urnak (Józsa Gyurit igy is hivták) kedvenc szokása volt uton-utfélen kocsijára szedni a munkátlan csőcseléket s velök udvarát népesíteni.
   Egyszer nehány betyárt szedett föl a bakra. Cselédjei sorába fogadja őket. Persze, hogy a conventió szabad lopás volt.
   A betyár had pusztai tanyákra lőn alkalmazva. Hal a vizben. Beavatásuk után pár héttel jelenti Gyurinál a pusztai gazda, hogy a lábas jószág mostanság nem döglik ugyan nyakra-főre, mint máskor; hanem még is hijja van. Talán tán a nyájat hivatlan vendégek koppasztgatják.
   E kellemetlen ujságról értesítve, Józsa Gyuri nyomban a pusztára hajtat. Cselédek, csőszök, csaplárok és nyájőrök szigoru parancsot kapnak, hogy a kis ur szine előtt azonnal jelenjenek meg.
   Meg is jetentek.
   - Görbe Dani panasz van rád. A gulyából kilenc üsző hiányzik. Azt mondom fiam, hogy ne tréfálj a sikkasztással, hanem holnap minden rendén legyen.
   Görbe Dani elkullogott.
   - Sáska Bandi te tán nyersen eszed a malacot? Most még helyreütheted a híbát. Vissza kell lopkodni a mit magadtól loptál.
   Sáska Bandi a fészer alá huzódott.
   - Füttyös Istók állj elé.
   - Itt vagyok.
   - A kövér üszőknek se hire se hamva. Hol vannak?
   - Tudom is én. Őrizze az ur maga, ha jobban tudja.
   - Ejnye gazember, majd megtanítlak én feleselni. Inspektor ide azzal a csáti bottal.
   Füttyös Istók kicsavarva a fütyköst az illető markából, magasra emeli s azt mondja, hogy "két vége van ám a botnak" uram!
   Józsa Gyuri furiába jön, fölkapja a mellette ágaskodó nyulszőrös puskát és az Istók lábaszárát ugyancsak kacsasrétezi.
   A puskaszóra összeröffen a megsértett betyárhad. A szemek vérben forognak, Józsa Gyurit fölkapják s egy ó kutba belökdösik.
   - No most hetvenkedjen már az ur!
   - Úgy-e elfogyott a puskapor?
   - Bandi szaladj a tanyára, ásót, kapát ide, hanem frissen ám.
   Nehány kapa föld már meg is harsant a Józsa Gyuri hátán és az ellene dühösködő betyárhad élve el is temeti, ha csak szerencsére Debrecen felől hintó nem érkezik a tanya felé, melynek láttára a hivatlan sírásók megfutamodnak, Józsa Gyuri pedig per véletlen a föld alatti siralomházból megszabadul.

*

   A szegény lengyelek mintha érezték volna, hogy ősi dicsőségük ragyogó napja fölé sötét foltok közelednek; 1829-ben nagy számmal diszfogatokon és derüs kedélyzettel jelentek meg a hegyaljai szüreteken.
   Hős szomszédaink búcsú látogatása volt ez, mert az 1830-ki szerencsétlen forradalom s a mostanig tartó vészteljes időszakok véget vetettek velünk rokonszenvező testvéries találkozásaiknak.
   Ez időtájban a mádi borok országoshirüek voltak, mely hirnevet a világ első nektára, a tokaji és a kül s belföldi vendégek évről-évre növekedő fokra emeltek.
   A szüreti utolsó bál pompásan sikerült. Lengyel s magyar főurak, nemesek disze java élénkíté a vigalmat. Szépség és kellemben gyönyörü hölgyek versenyeztek egymással. A pataki ifjuság se hiányzott melynek pezsgő életkedvét az akkoron divatozó soló magyar táncok eszményies emlékké büvölék a nők előtt.
   Az utolsó bál utáni reggelen azon szerény vendéglőcske előtt - hol a szüreti vigalmak tartatni szoktak - szebbnél szebb szekerzetek mutatkoztak. Lehetett itt látni gazdagon sallangozott csengős bongós fogatokat. Itt ötös aranypej csikókból összeállitott hökős cug ostorhegyese rug, vág, prüszköl; amott egy széltibe fogott s arany csillagokkal himzett homutos lengyel négyes toporzékol; erre spanyol, erdélyi fajra emlékeztető, ideges fejű paripák tombolnak, nyerítve várva gazdájukat.
   A sorban álló szerkezetek közt egy csámpás equipagé tünt föl, melynek több bámulója akadt mint a többinek. E kosmopolita szekér minden rendü és rangu europai nemzet divatjellegét képviselé. Horpadt bordáin itt-ott pislogó halvány szinezete azt mutatta, hogy azok valaha pingálva is lehettek. A quietált kocsi elé ragasztott lovak szőre ég fölé meredezett, mint a tövises disznó bundája. Gacsos lábaik quondam táncmesteri positurát ábrázoltak. Kuszált sörényökben cigány mogyorók armadája üté fel tanyáját.
   E megviselt equipagé bakján a szerkezethez méltó egyéniség szundikál. Erre-arra hilintozó termetén paszomántos frakk fityeg; borzas fején hépehupás cilinder kalap sanyarog és hüvelytelen lábaival az istránggal illuminált ferhécen klavirozik.
   - Valjon ki fiáé lehet ez a szörnyü alkalmatosság? kérdezé az álmos kocsistól egy uri süheder, félre csapott árvalányhajas kucsmáját balszemére billengetve.
   - Hát-e biz a téns Józsa Gyuri uré ... de hisz erre ballag ő maga is ni! - válaszolt hetykén a geberegulátor.
   Józsa Gyuri csakugyan kocsija felé ödöngött. Az ifjuság azonnal körülövezte őt, kölcsönös ötleteket váltva egymással homéri kacagások között.
   - Bátya vigyázzon kend a sárkányokra, mert könnyen elragadhatják.
   - Ragadnak is ezek, de a földhöz.
   - Hisz ennek a deres csikónak tán a nagyapja se volt vakaró alatt.
   - Nézd csak Pali a rudasnak hiányzik a bal füle.
   - Aztán meg úgy látszik, hogy ezen irgalmatlan cugot a jó isten vasalja, - enyelgének Gyurival a jó kedvü fiatalok.
   - Tyhü a ki áldotta, hát meg sincsenek vasalva a csikók? Miska szógám ezért meglakolsz, förmedt Józsa Gyuri a kocsisra.
   Miska kocsis komolyan hátra néz és azt mondja:
   - Köszönje meg az ur, hogy lovai még megvannak.
   Miska kocsis aféle desentor fajbeli jó madár volt.

*

   Pesten létekor Józsa Gyuri egyszer a dunaparton sétál. Az itt-ott lézengő suhancok és léhütők között egy honoratior vonta magára figyelmét, a ki diogenesi rezignatióval falatozta a soló tökmagot.
   - Jó napot atyafi.
   - Fogadj istexi.
   - Úgy látszik, hogy takarékos kosztot tart.
   - Spórolok uram.
   - Hiszen ép ily kosztosra volna nekem szükségem. Álljon be hozzám hivatalba. Meglássa, hogy nem bánja meg.
   A szóbeli szerződés megköttetett.
   Pestről szerencsésen haza érkeztek, ... már tudniillik a Józsa Gyuri palotájába.
   Nap nap után telik. Az inspektorrá rugtatott honoratior szeretett volna már szemébe kacsintani annak a földi áldásnak, a mit főtt ételnek neveznek.
   A sült galambféle égből szálló speculatiót megunván, föltette magában, hogy urát és gazdáját interpellálni fogja.
   Úgy történt.
   - Domine spektabilis! Szép dolog a tökmag evés módjával, hanem én, qua inspektor dominialis, hivatalomnak aránylagos élelmezést óhajtanék.
   - Bölcsen van mondva, amice inspektor. Bakatel dolog az egész. Tudja mit? Nagy Hortobágy mellett az utszélen van nekem egy csárdám. Úgy hivják, hogy Medgyes. Sétáljon ki oda. Álljon az utszélre s az arra járó fuvarosok lovainak farkából huzogassa ki a lószőrt s azzal fogdosson magának varjut.
   Ilyen volt a Józsa Gyuri cselédconventiója.

*

   Józsa Gyuri és L. ... y Pál egyszer együtt utaztak.
   A tüznek vizzeli kiházasítása képzelhető, de hogy ez egymással homlokegyenest ellenkező természetű pár ugyanazon szekeren s napokig egymás mellett megférhessen ... no ez már csoda és mégis úgy volt.
   L. Pál és Józsa Gyuri, hogy mennyire különböztek egymástól, onnan is kiviláglik, miszerint Józsa Gyuri bőbeszédü ember volt, L. Pál pedig még szólni is röstelt. Józsa Gyuri a legcsekélyebb tréfán is jót hahotázott; L. Palit ellenben senki sem látta még mosolyogni sem.
   A régi idők vasut nélküli csámpás modora szerint az utazó pár elvégre Pest alá vergődött.
   Novemberi lucskos idő volt. Az alföldi országutak akkor tájban két hét alatt öreg lóvá csépelték az ifju csikót. Több napi barangolás után L. Pál a Rákoson szólalt meg először.
   - Mit gondolsz Gyurka, hová szálljunk?
   - Furcsa kérdés, hát oda a hová urak szoktak szállni.
   - Te mondád ezt Gyurka?
   - Persze hogy én.
   - Különös ... hisz te oly cinikus ember vagy, hogy minap is harminc darab disznókereskedővel háltál a "két kecskénél" egy szobában.
   - Más idők, más emberek. Urral utazom, punctum.
   Az urias terv végrehajtatott. A négy lovas hintó a "fehér hajó" vendéglőbe vágtatott.
   Abban az időben e vendéglő fényes hirben állott.
   Lepakoltak. L. Pál azonnal könyvek után látott, hogy a szobai csöndélethez egy kis szellemi harapni valója legyen. Józsa Gyuri friss gunyavásárlás végett a zsidó-piacra ballagott.
   A vendéglőben mintegy két hétig időzhettek.
   L. Pál ritkán hagyta el szállását. Nagyon szeretett heverészve olvasgatni.
   Józsa Gyuri nyakába vette a fél várost, fölkereste régi cimboráit és azoknak műértő társaságában étvágygyal evett-ivott a "fehér hajónál".
   Indulás ideje következik. Józsa Gyuri a vendéglői számlavisitatiót vezérli; L. Pál pedig otthonos kényelemmel ágyban heverész, s pipaszó mellett olvasgat.
   - A kontó rendén van. Bátran ki lehet azt fizetni - jegyzé meg helyeslőleg Józsa Gyuri.
   L. Pál baloldalára fordul; familiai tajtpipáját megbillegteti és annak öblös kéményéből oly iszonyu füstfölleget szortyint a magasba, melyet akármelyik kanikulai ménykő is fészkül választhatott volna.
   - Pali pajtás, fizesd ki a kontót.
   L. Pál hátranyul és ázsiai nyugalommal vizsgálja a vendéglői dokumentumot.
   - Nem az én dolgom. Te traktáltál, te is fizess.
   - Ej mit komédiázol; hat nagy urnak egy peták. Fizess.
   L. Pál kifizette a számlát.
   - Téns uram, be van fogva, - szól az inas Pál urhoz.
   - Jól van fiam ... azonban Pál ur folyvást ágyban nyujtozkodik.
   - Pali sógor ugrasd ki már magadat abból a dunna örvényéből ... nem hallod mily ékesen nyerit az ostorhegyesed. E dal nekünk szól.
   L. Pali komolyan lagozgat és pipázik.
   A holmik már kocsira voltak pakolva.
   Az inas ép az utolsó podgyászszal foglalkozott, s ez a Pál ur kedvenc fegyvere volt. A puska sárkánya azonban az ágyszélbe akadván, a fegyver eldurran és L. Pál feje alól egy csomó párna tollut a levegőbe zudit.
   Józsa Gyuri a puskaszóra kipattant bőréből mint valami terhes bomba ... az inas elájult ... a pincérek ordítozva futkostak, s a vendéglői népség összecsődült.
   L. Pál pedig nyugodtan pipázva, az általa lapozgatott könyvből egy kissé félre hunyorít és hidegvérrel azt mondja a tápászkodó inasnak:
   - Miska fiam, máskor ne szeleskedj, most is kicsibe mult, hogy agyon nem lőttél.
   A familia tajtpipa végnótáját szortyogván, Pál ur kisétált az ágyból, szép csöndesen felöltözködött és kocsijához ballagott.
   Ez aztán első rangu flegma-gyakorlat.

*

   1846 egyik nyárelői napján Pannonia gőzös büszke méltósággal csörtetett az ázsiai tempóban folydogáló szőke Tiszán. A legnagyobb magyar századokra szóló észjárása folytány hazánk ős folyamán ez volt az első gőzhajózási kisérlet. S ámbár e gazdag irányu vállalatnak temérdek akadály, gúny, káröröm és balitélettel kelle küzdenie: mégis fényesen sikerült az, mert erély, kitartás és nemzeti szellem által lőn támogatva és Paleokápa azon szakértelmes jóslatát hitelesíté, hogy "a Tiszát isten is hajózatra teremté."
   A soh' se látott hallott gőzös-csörtetésre telve volt a tőzsgyökeres folyam partja ünnepies arcu s öltözetü néppel. Az egyszerü, de velős észjáratban páratlan magyar faj rettentő nagyon álmélkodék a füttyentgető gőzszörnyetegen, s e ritka esemény emlékét különfélekép vágyott örökítni.
   A hajóra rendelt egyiptomi ivadék vigasztaló nótákat hegedült sirva vigadó magyar gazdájának.
   A partok rekettyés országának fiatal népsége innen-onnan fölpántlikázott pásztortilinkóval felelt a hullámokon rezgő zenehangokra.
   - Mihók sógor, tudja-e kend, hol járunk? kérdezi egy pipázgató nemes a másiktól, a ki ebéd utáni konfektül a hajószögletben szundikálgatott.
   - Bizony nem tudom én atyafi ... arra emlékszem, hogy attól a felséges egri bikavértől, amit az ebédnél nyakaltunk, a menyországban jártam s keltem.
   - No hát megmondom én. Most a varjasi csárdánál vagyunk.
   - Igazán? dejsz úgy ébren leszek.
   - Miért ez a mohó feltámadás?
   - Hát azért, hogy a réháznál (mely már csak egy jó puskalövésnyire van) Józsa Gyurit megláthassam.
   Rövid idő mulva a Tiszaparton egybesereglett népség, fölcicomázott sátrak s a mozsárágyuk durrogása azt jelenté, hogy Pannonia gőzös, s annak magas vendégei nem sokára sajátszerüleg fog üdvözöltetni.
   Úgy is volt. A hajó kiköt. Néhány diszöltözetü egyéniség a gőzösre vándorol. A küldöttség élén Józsa Gyuri volt. Mellén egy irtóztató kulacs, oldalán fringia. Balján egy őszbecsavarodott tisztes férfiu, cikorkás nyerget tartogat.
   - Kegyelmes uram! (Józsa Gyuri beszél gróf Széchenyihez). A Tiszavidék itten egybesereglett népsége részint in corpore naturali, részint általam honfiui lelkesedéssel üdvözli méltóságodat, mint oly nemes keblü hazafit, a ki a magyar haza és nemzet javára se testi, se lelki áldozatot nem kimél. Sok szónak sok az alja. Isten éltesse méltóságodat nemcsak e földön, hanem alkotott és alkotandó műveiben is. Hogy pedig e tisztelgésnek kézzel fogható figurája is legyen, tehát e vidék nevében remekbe készült füredi nyereggel és kulacscsal kedveskedem. "Éljen ő méltósága!"
   A gróf átvevén a disznyerget és kulacsot, így válaszolt: "Magyar véreim! szivemből köszönöm, hogy rólam megemlékeztek. Én mindig csak kötelességet teljesitek. E nyereg, mint symbolum, arra fog engem figyelmeztetni, hogy a cselekvés helyét minden időben erősen megüljem; a kulacsból pedig egy életrevaló nemzedék javára iszom. Éljen a nemzet!" A deputátió kiszállt, a gőzös tovább suhant.

*

   A lutum super lutumféle hajdani országutakra vezetem a szives olvasót. Ne tessék megijedni, nem akadunk most már azokon el.
   A Mátra melől Debrecenbe valánk utazandók. Az alföldön első rangu iszaptenger hullámzott, melynek feneketlen kebléből még a tátosképes halandó sem egy könnyen menekhetett.
   A poroszlai lógyilkos töltésen temérdek idő és ostoráldozattal áthatolván: Tiszafüredre vergődtünk.
   Józsa Gyuri szellős palotája akkor már a város végén meresztette piros termetét. Oda szálltunk.
   Reggeli hat óra.
   - Itthon van-e a tekintetes ur? kérdém egy suhanctól, a ki a palota-ablakban kaszálgatta a bürök legelőt.
   - Igen is itthon van.
   - Fölkelt-e már?
   - Hogy ne? hisz ott pipázik ni az alsó kastély tornácán.
   Úgy volt. Józsa Gyuri afféle emberül megviselt nemzeti pongyolában egy fél lábu karos szék tetején fincolgatott egy muzsikális pipát, a mely nem akart engedelmeskedni a tüdőfuvalminak.
   - Jó reggelt bátya.
   - Adj isten öcsém.
   - Beszálltunk volna szives hajlékába.
   - Jó szivvel látlak. Hányan vagytok?
   - Mi urfélék hárman vagyunk, aztán négy lovacska, meg a kocsis.
   - Hej Karvaj! kiált Gyuri egy dezentorféle egyéniséghez, a ki a váluban bocskorát mosogatta.
   - Tessék parancsolni?
   - Az öcsém lovait a hintós istállóba kell rendelni ... azután a széna és abrak el ne maradjon ám.
   - Igende...
   Karvaj azt akarta e pár szóban kifejezni, hogy se széna se abrak.
   - Csitt punktum! szóla parancsoló hangon Gyuri bácsi.
   - Egy kis früstök nektek sem ártana, mert a mint látom javába el vagytok kényszeredve.
   - De csak egy szóval se mondjuk, hogy nem kell, válaszolék a házi gazdának.
   - No fraterek majd megtraktállak titeket én, még pedig uri módon.
   Józsa Gyuri és trakta. Szeget ütött a fejembe.
   - Mit gondoltok, mivet akarlak meglepni?
   - Vágyunk tudni.
   - Pompás turóval.
   - Reggeli hat óra és turó ez kissé nagyon is jeruzsálemi früstök - gondolám magamban.
   - Úgy-e, hogy eltaláltam izlésteket?
   - Non plus ultra - válaszolék abbéli reményemben, hogy a prefigált turó egy értelmesb reggelinek csak forposztja leend.
   Józsa Gyuri elhagyva minket, az ablakpárkányon kotorázott.
   Elvégre markában egy papirdarabkával dulva-fulva hozzánk döcög.
   - Képzeljétek édes öcsém ezt a fátumot. A finom turó oda van. Valami gazember annyira megdézsmálta azt, hogy ime csak a hüvelye maradt.
   Vendégi illemből sajnálkoztunk, hanem mint kék vérü fiatalok a markunkba nevettünk.
   - He Boráx! trappoljon ide az ur! kiált a kastély kietlenébe Józsa Gyuri.
   Pár perc alatt megjelenik egy hosszú kopotrákos lángoló orru honoratior.
   - Azonnal elibém kell rendelni az udvart, parancsolá principálisi méltósággal Józsa Gyuri.
   Rövid időnként tucet mezitlábos állt glédában a tornác fölött.
   Józsa Gyuri kémszemlét tart a megfélemlett csőcselék előtt.
   - Öcséim bocsássátok meg, egy kis inquisitiót kell tartanom.
   Józsa Gyuri udvara következő gratis beamterekből állott, úgy mint:
   "Kukta, csikós, kondás, révész, faragó, libapásztor,
   Pallér, bébillér, számadó, tengeri csősz.
   Belső szolga, kocsis, hajdu, kandajka, kerülő,
   Kertész, szijjártó, pesztra, lovász, szobalány."
   E csőcselék-kompania, a mint parancsolva lőn, a kastély előtt sorban áll. Józsa Gyuri kommandiroz.
   - Balra nézz!
   A csőcselék akként cselekszik.
   - Minden ember és nem ember tátsa föl száját!
   A csőcselék engedelmeskedik.
   Józsa Gyuri sorra járva őket, bepillantott a szájörvények közé, s egy vásott pofáju süheder előtt megállapodott.
   - No hóhér, a lelked, megcsiptelek. Te vagy a tolvaj!
   - Instálom alásan a tensurat, soh' se voltam bujnyik, most se vagyok.
   - Dejsz gazember hiába povedálsz, el vagy árulva, a turó most is fogad közt van. Domine Boráx!
   - Méltassék spektabilis.
   - A deliquenst meg kell fenyíteni.
   Turu Jankó udvari fütő meg is kapta a magáét, Boráx jurium direktor által huszonnégy órai tyukól börtönre itéltetett.
   A turóharamia deportáltatván, természetes miszerint a kipusztított paradicsomból enni-inni szelidebb klima alá vándoroltunk.