Józsa Gyurinak kedvenc mottója volt:
   "Praetor minima non curat." Élceit és megyei dictióit e frázissal szokta illusztrálni.
   Egy rengeteg kanikulai hőségben retirál Gyuri a Jajvár melletti lakház tornácának északi klimája alá. Familiáris karszékében pöfékel, a melyben már egérarmádia tanyázott s belőle pozdorja szunyogok ágaskodtak. Átellenében afféle alföldi nyárias pongyolában a jurium director ropogtatta a tökmagot.
   - Ejnye be gazdagon ozsonnázik amice! ... irigylem.
   - Megjárja no! - felelé a director, fraternizálva a körüle leselkedő kuvaszokkal.
   - Erre már egy kis nektár is kell.
   - Persze hogy dukál, - s jóizüt kortyintott a kutvödörből.
   A komondor-compánia kirohan a sivatag portából s rettentő csaholástól viszhangzik a Jajvár.
   - Idegen szagot érzek, - dümmögé a direktor.
   Igaza volt. Paraszt deputatió jelenik meg Gyuri előtt lecsüggesztett fejjel és siralmas arcvonásokkal.
   - Domine spectabilis! égett emberek vagyunk. Az emberiség nevében segélyért esedezünk.
   - Hüm, hüm, leégtek. E bajon segítünk. Praetor minima non curat. Cigánynyal szolgálhatok. Majd épít ez az élelmes faj nyakra főre. Hé Guga, Tarkó jertek ide.
   - Hisz uram cigánynak mi is bővében vagyunk. Nekünk más források kellenek.
   - Mondtam már, hogy praetor minima...
   - Dejsz' nem minimum az, mikor egy egész falunak se hajléka se kenyere. Uram! istennek ajánlom.
   Józsa Gyuri e merész szavakra úgy neki vörösödött, mint valami rozzant vasfazék a kohóban. Vászon pipájából oly szörnyet szortyintott, mely akármely kurazir-trombitába oda illett volna szusznak.
   - Nos domine Varangy, mit szól ehhez a paraszt impertinentiához?
   - Csak azt mondom, spectábilis, hogy a deputatusnak igaza volt.
   - Ejnye herkópáter et tu, mi fili Brute! Menjen kend varjut fogni.
   Igenis, rögtön indulok.
   Gyuri és a director elváltak.

*

   Józsa Gyuri egy izben nagyon rosz launéban volt. Minden áron házasodni akart.
   - Gazsi jerünk leánynézőbe, - mondá nekem.
   El is mentünk. Nagyuri licitation aquirált egyszer egy batárt; eleinte hambárnak használta, később disznóól lett belőle. Ezt a mammutot kelle jármű gyanánt decoralni. Megtörtént. A verébarmadia belőle kiostoroztatván, becsipetett három darab hektikás gebét, melyeknek hátgerincével bátran lehetett volna beretválkozni. A carpentumba befészkelődtünk. Azt hittem, hogy Zsodomában vagyok, úgy lesülyedt alattam a kocsiülés. Józsa Gyuri röhögött. Nyári idő és nagy szárazság levén, a határba szivárgott pormennyiség miatt mangalicák lettünk. A nászfalutól mintegy negyedórányira békanyállal borított mocsár terjeszté elénk büzös keblét. A batár megáll. Gyuri leugrik. Kiszalad róla a gonyaféléje és pár perc alatt a pocsolyában lubickolt.
   - Mit csinál bátyám? kérdém.
   - Hát leánynéző toilettet.
   Elszunyadtam. Rémitő ordítás ébreszte föl. A batár előtt Józsa Gyuri jajveszékelt in puris naturalibus, és talpig befeketepontozva. Hát a mocsár lópiócái kosztoltak a termetén. Szerencsére a kocsis tarisznyájában levő porsótól lepattogtak róla a mocsár despotái.
   - Gazsi! van-e nálad zsidóbőr?
   - Micsoda?
   - Tapló.
   - Van nekem, tensuram! - szólt a kocsis. A háromszáju sebhelyeket betaplózva, Gyuri a gunyaféléjébe hengerődzött, haját simára körmölte, batárba vágta magát, s a menyasszonyi faluba vánszorogtunk.
   Csinos kastély udvarára érkeztünk: Józsa Gyurka rendkivül lovagias ember lévén, először is a konyhába pillantott be szolgáló-szemlére. Én szégyenelve azt az olcsó statuscsinyt: szögletbe lapultam, mint a palacsinta. Gyurka ép egy izmos ancillát ölelgetett, midőn betoppan a tenyeres-talpas háziasszony s a spectaculum láttára Gyurira förmed.
   - Hát ily móressel jöttünk leánynézőbe? Zsuzsi hol van a seprü?
   Megugrottunk.
   - No Gazsi, itt cudarul megbuktunk. Se baj ... gombház, ha leszakad lesz más.
   Ránk esteledett. - Minthogy körülbelül nem mutatkozott csárdaféle, tehát a batárban töltöttük az éjszakát.

*

   A tiszafüredi hires nyereggyártókkal, mint coadjutor pátrónus, Józsa Gyuri Bajorországba utazott. A sörnektár ezen jámbor paradicsomában belebolondul egy árva lánykába, a ki egy kávéházban kassza-Hébe volt. Azon ürügy alatt, hogy gyermekei mellett, mint gouvernant kényelmes alkalmazást nyerend: magához csábítá a tapasztalan ifju hölgyet. A szegény és sokat zaklatott árva kapott a jó alkalmon és Gyurkával Magyarországba utazott. Bepillantván a Jajvár kietlen sivatagába, eleinte borzadozott, de a megszokás és remény hatalma kitartó erőre bátorítá.
   - Hol a tensasszony? - kérdezé a principálistól.
   - Szüreten van.
   - Hát a gyermekek?
   - Mind egy szálig vele vannak.
   - Merre van a spász?
   - Most rendezik.
   A leányka gyanakodott, de aztán magához tért.
   Minthogy a nép faluszerte mindenkinek érdemleges cimet osztogat, Jajvár csőcselékje a leánykát "Bavarának" keresztelé.
   Napok s hetek teltek anélkül, hogy a nőféle cselédet óhajtó Bavára a tensasasszonyt és gyermekeit láthatta volna. Félelmében és unalmában addig faggatta Gyurkát, mig ez kibuvóul elhitette vele, hogy neje megérkezett, hanem a pusztán van. Minden áron látni akarván a háziasszonyt, fölültetik Bavarát egy kas nélküli ökörszekérre. Józsa Gyuri kócspusztai filegoriájához megérkezik. Ez a hórihorgas vályogalkotmány egy dombtetőről bámészkodott a rónák végtelenébe. Ozsonnára nyilt az idő. Pompás bográcsos tokány-illat üti meg a Bavara orrocskáját. Ezt a hatalmas étket aligha a háziasszony nem készíti. - gondolá magában, s az aroma után indulva benyít egy ablaktalan szoba félébe. Mit kelle látnia? Néhány kapcabetyárt, kik valami hosszu késformát villogtatnak a légben. A betyárok baltásdit játszottak. A megrémült leányka sikoltozva rohant ki a szilaj fészekből, s futása közt ordas vén emberrel találkozik.
   - Hol a tensasszony? - kérdezé.
   - A tensasszony e tájt én vagyok, - felelt nagy szemeket meresztve a vén juhász.
   Gyönyörű holdvilágos est volt. A szegény árva rémülten lótott-futott az illatos mezőn. A szomszéd falvak harang-szólama, tanyára érkező nyájak kolompolása, pásztor furulyák bánatos hangja, s a rónatér pásztortüzei mélyen hatának érzékeny kedélyére. Keservesen zokogott. Könyek omlottak száraz kenyerére, s a napi események sulya alatt elbágyadva, egy vályog omladékon elszenderült. Más nap reggelén zabbal töltött zsákok tetején ökörszekerezett vissza a Jajvárba. Gyurkát nem találta honn, mert ő az egri gyülésekre utazott. Belátva keserves helyzetét, összeszedte batyucskáját, s Baváriába vándorolt.
   - Hát a Bavara hol van? - kérdezé Gyurka megérkeztekor Varangy jurium directortól.
   - Megszökött.
   - Anélkül, hogy - fátum.
   - Dejsz akad ide még oly Bavara is, kitől meg a spectabilis szökik meg.

*

   A szilvási gróf egy szekérderék palóc assistentiával bekopogtat egy izben Józsa Gyurihoz, kit ép azon nemzeti functióban talál, midőn a Jajvár mezitlábas tisztjeivel convenciókra egyezkedett.
   - No Gyurka, kell-e vendég?
   - Szervus cimborám, hogy ne kellene? Kapva kapok rajta, főleg ha ily nekem való truppot látok, mint a milyet te hoztál.
   - Hát egy kis harapnivaló kifutja-e? mert a poroszlai töltésed megpróbálja az ember appetitusát.
   - Enni való? Akad. Hé legények! egyikötök varjut, a másik bibicet requiráljon. Te pedig kukta szógám, vágd le a vén rókát, jó lesz bográcsos nyulnak.
   Ez ebédprogrammra Vércse és Kula kortesek nagy szemet meresztgettek egymásra.
   - Hogy és mikép vagy különben bruder? - kérdi a gróf Gyuritól.
   - Most jól érzem magamat, mert ismét tömve van a padlásom dögbőrrel, pedig tegnap is elhordott egy angáriát a jebuzeus.
   - Tán Nyurga, gyöngyösi zsidó volt nálad?
   - Nem biz a, csak afféle házaló handlé.
   - Hát hogyan mert oly vékony erszénynyel ily vastag g'seftbe belevágni?
   - Kénytelen volt vele. Kissé megtréfáltam ezt a minorennis Judást.
   - Hogy hogy?
   - Hát úgy, hogy a létrán a padlásra mászott és fitymálni kezdé a gyönyörü birkahüvelyeket; elbrenoltam alóla a latorját és rémültében oly áron szedte vette a dögbőrt, a milyet én diktáltam.
   - Igen, de recovált.
   - Sőt fizetett, mint a köles, s úgy megszeppent, hogy a padlásról hajigálta rám a bankót.
   - Szegény zsidó. Ugyan van-e lelked Gyurka?
   - Hát csalja ki a deficitet máson.
   Az általános hahotára háttérben guggoló cigányok is az ambitus elé jöttek röhögni.
   - No more, kell-e egy fényes huszas? mondja Gyuri egy borzas vályogvetőnek.
   - Már, hogy ne kellene? Ide vele.
   - Nem oda Buda ... de ha egy egeret nyersen bepakolsz: akkor tied a ragyogó jószág.
   Minthogy a Jajvár környéke hemzsegett az egércsordától, rögtön csiptek egy majorennis fajut, melyet a cigány szőröstől-bőröstől bekapott. Hosszan kortyogott, míg lenyelhette.
   - Hát hun van azs a ragyogó huszas?
   - Micsoda huszas? köszönd meg gazember, hogy ily olcsó kosztra kapattalak.

*

   - Vitéz kapitány uram! jelentem alássan, hogy baj van a pusztán. - Szól a gulyás Józsa Gyurihoz.
   - No, hát beszélj szógám.
   - Az este a szűz gulya eltévedt.
   - Tyhű a ki fölmarkolta... no de beszélj szógám.
   - Estenden a villongó halom hajsz oldalán heverésztünk. Egy tilinkós reszkető nótáján tátottuk a szánkat. A domb másik oldalán a szűz gulya legelt. Bizony jó messzire elbogarásztak. Mikor akolba terelnénk üket ... hát sehol semmi. - A gulyás egészen megizzadt a referáda alatt.
   - Ejnye ilyen amolyan betyárja...
   - Sejteni kezdem tensuram, hogy nem betyár cselekedte azt az izét, hanem valami furfangos szomszéd akarta a tensurat megtéfálni.
   - Lehet, hogy így van. Csöngess szógám avval a bivaly-kolomppal.
   A kolompszóra összesereglett a Jajvár mezitlábos miliciája.
   - Talpra legények a ki lelke van ! - harsog a csőcselékhez Józsa Gyuri; - elsikkadt a szűz gulya. Egyik lóháton, másik szamáron, a harmadik gyalog, csellel, furfanggal vagy furkósbot-félével vissza kell lopni a gulyát. Értitek?
   - Értjük tensuram. Meglesz.
   A szűz gulyát a kis ur (Józsa Gyuri egyik mellékneve) mind egy szálig visszalopatta.

*

   Gr. K. M. még a forradalom előtti időben 50 bivalyt behajtatott nyári legelőre T.-Füredre, Józsa Gyuri jószágára. A szilvási uradalomban azon időben kevesebb széna teremvén, mint máskor, Józsa Gyuri beegyezésével téli tartásra is ott maradtak a bivalyok.
   Józsa Gyurinak terjedelmes birtokaihoz kevés épülete volt, úgy hogy saját jármos ökrei is kivül teleltek; nem volt tehát a vékony szőrü bivalyokat is hova bekötni, hanem csak sub divo voltak, s tavaszra mindnyájának bőre a gerendára került.
   Szent György napkor a gróf, Füreden keresztül utaztában Józsánál ebédelt; ebéd után beszélgetés közben így szólt Józsához: "apropos Bruder, hogy vannak a bivalyok?"
   - Bizony Niki pajtás, nem szerették a klimát, s mind eldöglöttek.
   A gróf nem szólott többet. Józsa pedig a bőröket is distrahálta a zsidóknak, absque refasione domni.
   Nehány év elteltével Józsának roppant sertésnyájai levén, számukra pedig vitalitium nagyon kevés - megszorult s feledve a grófon elkövetett tettét, makkot bérel 200 darab sertésre a szilvási uradalomban; a gróffal könnyen megegyezett, a bért előre kifizetvén a sertéseket fölhajtatta.
   Mikor már jó meghiztak, a gróf a közeli falvakban kihirdette, mivel restauratio alkalmával ezeknek segélyével dacolhatott a papismus törekvéseivel "ki akar sertést ölni?" Persze akadt concurrens a potyára, s pár nap alatt a Józsa 200 darab hizott sertése el lőn kapkodva.
   Egyszer eszébe jutott Józsának, meg kellenék nézetni a sertéseket; felküldi számadóját, de ez azon szomoru hirrel jött vissza, hogy a gróf mind elajándékozta a nyájat korteseinek. Józsa épen ebédelt, s fogát piszkálgatta s nem szólott egyebet, mint "hóhér teremtette, a bivaly, a bivaly!"

*

   Józsa Gyuri gazdag ember létére soha sem viselt más bundát, mint hat kosbőrből, nem is kikészítve, csak kitörvre, melyet mindig kifordítatlan viselt, mely sokszor megázván, zörgött.
   Egyszer, még a jobbágyos világban uj bundvát akart csináltatni; elmegy tehát egy urbéres t.-füredi szücshöz, ki - valamint mindenki - ismervén Józsát, hogy igen crudelis ember, - megijedt a mint meglátta.
   - Bunda kell! de hónap estére készen legyen, mert különben megjárod; ismersz ki vagyok?
   A szegény szűcs mentegetőzött, hogy a terminus rövid.
   - Meg kell lenni, a materiát mindjárt küldöm.
   Egy fél óra múlva bőgést hall a szűcs az udvarán; hát egy bojtár hajt hat nagy istentelen kost. "Meistr-uram! itt a materia! bunda legyen belőle holnap estére."
   A szegény szűcs annyira megijedt - mert látta, hogy ily materiából lehetetlen bundát készíteni ily kurta idő alatt - hogy elköltözött rögtön Egyekre, házát bérbe adta, csak három év mulva jött vissza, mikor gondolta, hogy Józsa haragja már lecsillapult.

*

   A hirhedett Józsa Gyuri egyszer felhajtatott Pestre kétszáz darab szarvas állatot vásárra, hogy majd itt azokat eladja, minthogy otthon nagyon soványul ütött ki a takarmány. De biz azok nem a legjobban voltak kihizlalva, a mészárosok nagyon fitymálgatva beszélgettek róluk; erre megharagudott, felhajtatta az ökreit Bécsbe. Odáig egy cseppet sem javultak a tinók, a bécsi közönség pedig kövér hushoz van szokva. Józsa Gyuri sehogy sem tudott összeegyezni a mészárosokkal; rettentő potom árakat kínálgattak neki. Itt még jobban megharagudott; felhajtatta marháit Linzbe; de ott még siralmasabban járt: mert még kevesebb pénzzel biztatták. Nem adta meg magát; még előbbre hatolt, keresztül verte magát a határon, felvitte ökreit Drezdáig. Persze, hogy mire oda értek a jámbor állatok, valahány oldalbordájuk, mind kilátszott a hosszu tapasztalás miatt: dehogy kelletek a mészárosoknak, hallani sem akartak róluk, azt mondták, hogy vigye vissza elébb s hizlalja meg.
   Visszavigye, ujra vámot fizessen értük? hogy aztán Keglevichék otthon nagyot nevessenek rajta. Azért sem teszi. Mást gondolt magában. Megállj német, majd megveszed tavaszszal, ha most nem kell, de haza pedig nem viszem, mert ott aranyért sem kapni szénát. - Estefelé tehát összehivá a hajtsárokat, kifizette a bérüket, s azt mondta nekik: "halljátok! majd mikor besötétedik, szökjetek el szépen a marhák mellől, szerteszéjjel; ennél a jámbor németnél nagy rend van, majd összefogdossák ők szépen s currentálni fogják, hogy három hónap alatt jelentse magát a gazdájuk; azalatt meg kitavaszodik, a marhák itt a státus költségén kitelelnek a jó német szénán, a mi itt csupa háj, jól meghiznak, akkor aztán én majd előjövök értük, s jó áron eladom.
   Úgy lett. A hajtsárok szétszöktek. Józsa Gyuri hazament, az ökröket mind behajtották, hol itt, hol amott, azután currentálni kezdték, határidőt tüztek ki a megjelenésre, ezalatt elmult a tél; Józsa Gvuri idején megjelent, legitimálta magát, mint a barmok jogszerü tulajdonosát, s meg volt az a diádala, hogy most már busás pénzen adta el a gőbölyöket a drezdai mészárosoknak.
   Igaz ugyan, hogy a tartás és hivatalos költségek fejében fele ott maradt a gulya árának; hanem azért mégis jó tréfa volt ez abban a világban.

*

   Egyszer Józsa Gyuri megharagudott cimboráira és azzal vált el tőlük, hogy soha őtet többet nem látják.
   Hire is futamodott nem sokára, hogy az utóbbi lófül levágása óta Józsa Gyuri nem fogad be vendéget, kaput is csináltatott a házára, az utcára levő ablakait berakatta téglával félig, hogy még csak be se lehessen törni, és semmi dörömbözésre be nem bocsátott se ellenséget se jó barátot.
   Ezt a csodát meg kell látni, mondának a vig cimborák és lerándulának Tiszafüredre. Fogadásuk állta, hogy még is csak bejutnak valahogy Józsa Gyurihoz.
   A helyszinére érve körültekintének; hát volt Gyuri urnak egy ujon épült palotája, mely soha sem épült föl egészen, ez a rendes lakóháza mögé volt építve kontignacióra, jó magas helyre, a honnan messze el lehetett látni.
   A ház már akkor is abba volt hagyva.
   A kapu előtt állt élére helyezve egy roppant nagy malomkő, alája tett gerendával föltartóztatva, hogy el ne szaladjon. Józsa Gyuri abból bizonyára márványasztalt akart készíttetni palotája diszteremébe, a melyen reggelenként paprikás szalonnát lehessen falatozni.
   A cimborák a mint a szép malomkövet meglátták, egybe rájöttek, hogy mit kell itt tenni? Intettek egymásnak, ketten kétfelől megfogták a gátló gerendát és elemelték azt a malomkő alól.
   A nehéz kőkerék eleinte szép csöndesen kezdett megindulni a lejtőn lefelé, neki Józsa Gyuri háza oldalának, de majd egyre sebesebbé vált futása, ment mint a sebes veszedelem, dörgött mint a földrengés s olyat csapott Gyuri háza oldalára, mint a menydörgős menykő. Józsa Gyuri kiesett az ágyából, kiugrott az ablakán, azt hitte az üstökös rombolja a földet, mikor aztán künn volt az utcán, nagy nyájasan eléje járulának látogató vendégei:
   - Csak egy kicsit be akartunk kocogtatni, hogy itthon van-e a gazda?
   Ez aztán barátságos bekocogtatás volt!