Hejgető és sirató

Jászberény lett a csángók fesztiválvárosa. Az idei nyáron immár ötödször hozták ide autóbusszal a gyimesi és a moldvai magyarokat. Igaz, hogy Nagy Miklósnak, a jászberényi buszsofőrnek tizenötezer lejt kellett a határon leszurkolnia minden csángó után, hogy kiengedjék Romániából az autóbusz negyvenhárom utasát. Letette a pénzt saját zsebből, ezen ne múljon az V. Csángó Fesztivál sikere...

A jászberényiek és a hazai vendégek remekül érezték magukat a népművészeti kirakodóvásáron és a szabadtéri színpadnál, a csángók azonban kissé elveszetten bolyongtak a tömegben.

– Nincs magyar pénzünk – panaszolta Bece József pusztinai nyugdíjas tanító. – Nem tudunk egy üdítőt venni ebben a melegben.

– Szeretnek Jászberénybe jönni? – kérdezem a gyimesbükki Kulcsár Jánost.

– Nagyon. Édesapámnak a szülei még ide rukkótak be, Jászberénybe. Mondták, hogy mekkora nagy híres város volt ez. S édesapám, hogy volt a háborúba’, szép segítséget kapott Magyarországtól. Eljöttek személyesen, s felvették. A kárpótlást. Lett színes tévé, s egyéb. Most már megvan halva. De édesanya most kapja a pótlást, hatezer-valamennyi lejt. A magyaroktól.

Egy bizalmatlan, zárkózott moldvai csángót faggatok, hogy minek tartják magukat.

– A moldvaiak egy része azt mondja, ő román. Mert rátanították a papok. Azt mondják, hogy a római katolikus az román katolikus. A csángók egy része szereti, hogy magyar legyen, s egy része nem szereti.

– Megtörtént Pusztinában, s megtörtént Klézsén is, hogy lementünk, az RMDSZ-szel tartsuk meg a csángó gyűlést, de nem tudtuk megtartani, mert a pap rájött, rábeszélte a népet, s az elégette az ábécéskönyveket, a történelemkönyveket, s a videomasinát összetörték. A nép! Magyarul beszélgettek, de üttek. Szerencse, hogy elmenekültünk. De aztán a papoknak balesete lett. Vezetett kocsit, át akart menni a vonatvonalon... Na, hogy mondják maguknál? Vasúton! Akkor ráment a mozdony, megölte a papot. Azt a papot, aki rosszat csinált nekünk. Volt vele egy másik, a segítsége, az súlyos sebesült lett. Nem örvendek, de...

– Milyen nemzetiségűek a csángók papjai?

– Moldvai papok, mert Tóth vagy Pál nevűek. Ők is csángók, római katolikusok, de magyarellenesek. Mindent megtesznek, hogy ne legyen magyar mise, ne énekeljünk magyarul a templomban. De az öregasszonyokat, akik nem tudnak románul, magyarul gyóntatják. Odahaza a csángók magyarul beszélnek. A családban. De a papok nagyon üldöznek minket. A moldvai csángók között a magyar nyelv elég jól áll egyes falvakban, mint Pusztina, Klézse, Lészped, Szépfalu... A többi csángó faluban beszélnek régi nyelvet, ami maradt az őseinktől. Azok jó negyven százaléka már elfelejtette, nem tudnak magyarul beszélni. Pedig jó római katolikusok s magyarok. A katrinca (szoknya) szélire lent szalagot fonnak a gusztusuk után. Piros-fehér-zöld fonalból csinálják, ők maguk se tudják, miért. De aki ráfigyel, az tudja, mit jelent.

A moldvaiak már készülődnek a menettáncos felvonuláshoz. A gyimesi csángók is beállnak a sorba, hogy énekelve, néha táncolva végigvonuljanak a jászberényi utcákon és tereken. Barátságos, közlékeny emberek.

– Gyimesbükkön lakunk – mutat a társaira Mihók Oltyán Demeter. – Fele lakos magyar, fele román.

– Nincs feszültség a két nép között?

– Nincs – veszi át a szót Karácsony János. – A románokkal semmi gond nálunk.

– A gyimesi csángók minek tartják magukat?

– Melyik hova húz. Én magyar vagyok.

– Mi magyarul beszélünk, román állampolgárok vagyunk – szólal meg Karácsony János után a hegedűs Mihók Mihály. – Otthon magyarul beszélünk. Mindig. Románul akadozunk.

– És a gyerekek?

– Magyar szót hallanak. De van, amelyik románt. Mert olyan a szüleje. Ha román ajkú, románt hall, de azután megtanulja a magyart is.

– Az én fiam nem beszél románul – szól közbe Karácsony Jánosné. – Osztán majd iskolába fog menni, s akkor tanul. Mert román iskolába megy.

– Magyar iskola nincs?

– Van magyar nyelvű es, csak az messzebb van, ezért a románba kell adjuk. Mi es abba jártunk, mégis katolikus magyarok vagyunk.

– A mise milyen nyelvű?

– A faluban van katolikus pap es, ortodox es. Az románul misézik, a katolikus meg magyarul.

Ismét a moldvai csángókat faggatom. A pusztinai Laci Katalin ötéves unokájáról áradozik.

– Milyen nyelven beszél a gyerek?

– Rományul. Városba’ laknak, s ott a romány megy.

Klézséről, Bákó megyéből érkezett Jászberénybe Benke István gazdálkodó, hogy a többiekkel együtt énekeljen a csángók fesztiválján.

– Otthon milyen nyelven beszélnek?

– Többet a csángó nyelven.

– Az milyen nyelv?

– Magyar. Mi beszélgetünk oláhul is. A feleségvel magyarul. Nem tiszta magyar. Ahogy tanultuk az anyánktul meg az apánktul.

– Hány gyereke van?

– Nyolc. Négy félre van menve, még van négy. Erőst köszönöm az Istennek.

– Hogyan élnek?

– Dolgunk után. Nencsen, mint másnak, kocsi. Nencsen más. De van, ami kell.

Nagy Miklós, a jászberényi buszvezető félrevon, elmondja, hogy nagyon rossz körülmények között élnek a moldvaiak.

– A minimum sincs meg. A lakásban csak a legszükségesebb berendezési tárgyak találhatók. A konyhában tűzhely, egy vagy két edény. Ez a színvonal. A ruházatuk is nagyon gyenge. Teljesen önellátóak, amit megtermelnek, azt fogyasztják el. Eladni nem nagyon tudnak, mert nincs mit, venni nem tudnak, mert nincs miből. Az utcák is rendezetlenek, az út se portalanított. Busszal tudnak közlekedni, de az csak egy van, reggel és este.

– És hogyan élnek a gyimesiek?

– Állatot tartunk, szénát csinálunk nekik – mondja Mihók Oltyán Demeter. – Megyünk az erdőre, hozunk egy terü fát, vágjuk deszkának, jő az oláh, eladjuk. Ha az erdőpásztor engedi. Málnát szedünk, amit még külföld is használ.

Több gyimesi és moldvai magyarnak is feltettem a kérdést, hogy milyen jövő vár a csángókra? A gyimesbükki Bilibók György optimista, szerinte a gyimesiek megmaradnak magyarnak. Úgy véli, a moldvaiak is.

– Nem tudom, lesz-e olyan erő, aki őket be tudja olvasztani! Kitartós emberek a moldvaiak. Klézsén például egyetlen ember volt román, policia parancsnok, az is el kellett menjen. Olyat kellett vigyenek, aki a nyelvet ismeri. S ott senki román tanár, tanító nincs, aki magyarul nem tud. Csak annyit kellet volna még segíteni rajtuk, hogy a hitvallás, a mise magyar legyen. Mennyi idő telt el, s ők még mindig azt mondják, hogy nem oláhok vagyunk, hanem magyarok!

– Hogy mondjam, hogy maga értse? – töpreng a klézsei Bentre István. – Nagyon ütköznek ők is öszve. Az oláhok a magyarokval. Oláhok akarnának: ők! Magyarok akarnának: ők! S aztán nem bírjuk mük látni mostantól, hogy mi lesz ezután. Nem tudódik, hogy jövünk ki bajval.

Egy hallgatag moldvai férfi, aki a nevét sem hajlandó elárulni, nagy nehezen megszólal.

– A csángóknak a jövő sorsa súlyos. Inkább megy a beolvadáshoz, mint a magyarnak maradáshoz. De a csángó legnagyobb ellensége a saját papja.

Hogy mennyit tehet a magyarnak maradásért a csángó fesztivál, nem tudom. A rendezvény egyébként nagyon megnyerte a csángók tetszését, többségük már nem először van itt.

– Erőst szép volt már tavaly is – állítják a gyimesiek. Sokan akarnak jőni, de nem tudnak.

– Ki jöhet el? Aki jó énekes és táncos?

– Akinek útlevele van.

– A csángók számára mit jelent ez a fesztivál? – kérdezem Kallós Zoltán népzenekutatót.

– Egy ezreléke ha eljut a csángóknak Jászberénybe. Ez nagyon kevés. Nem itt kéne csinálni ezt a fesztivált, hanem ott. Sajnos, erre nincs mód. Minden az egyházon múlik. A Vatikánon. A románok és a Vatikán egy konkordátumot kötött annak idején, a harmincas években, amely szerint csak románul mondhatnak misét. Jó katolikus? Imádkozzon csak románul! A moldvai katolikus janicsár papság teljesen átvette a securitate szerepét. Amikor olyanokat mond a pap a templomban, hogy halálos vétek a magyar ábécét a gyermek kezébe adni, akkor nincs mit várni. Tudjuk, hogy mi történt Klézsében, s azt is teljesen a papok szervezték.

Közben az éneklő, táncoló menet elhalad előttünk. Hejgetve.

{fel}