Rékasy Ildikó:
A készülő Verseghy-bibliográfiáról

Szabadkozással kezdem mondandómat: tudom, hogy témám meglehetősen száraz. Természetesen a bibliográfiai munkának is megvannak a sajátos örömei, napi kis szenzációi: ha váratlan adatra bukkanunk, ha kézbe vehetjük a nehezen megszerzett dokumentumot, vagy sikerül kibogozni a források rejtélyes ellentmondásait. Az eredmény azonban hallgat az előtörténetről, észrevétlenül illeszkedik az adatok sorába. így egyedül hallgatóim megkülönböztető szellemi beállítottságában bízom, hiszen ebben a körben Verseghy életművének kutatói, más részről elkötelezett tisztelői foglalnak helyet. Reményeim szerint olyanok is, akik elkészült munkámat a későbbiekben hasznosítani fogják.

Más okból is mentegetőznöm kell. A megyei könyvtár még az idén szerette volna névadója bibliográfiáját megjelentetni, s ezen a tanácskozáson bemutatni. Idei balesetem, sajnos, pár hónapos kiesést okozott. A leginkább időigényes, sok utazgatással is járó anyaggyűjtést befejeztem. S a bibliográfia, igaz, kisebb, de önmagában kész, mutatózott részét mégis átnyújthatjuk az érdeklődőknek az egész elképzelés megvilágítására.

Előadásomban az anyaggyűjtés és a válogatás szempontjairól beszélek, a szerkesztés kérdését csak röviden érintem. Legelőször szeretném hangsúlyozni, hogy a régi források újbóli átnézésének kötelezettségét teljesítve is milyen nagy segítséget, megbecsülhetetlen könnyítést jelentett Kókay György Magyar irodalomtörténeti bibliográfiájának használata. Nem is elsősorban a legfontosabb Verseghy-irodalom összegyűjtése miatt, hanem, mert az egész korszak áttekintését, szövevényes irodalmában a biztonságosabb mozgást tette lehetővé. Ezen kívül támaszkodhattam még Verseghy bibliográfiai kutatásának helybeli előzményeire is, Kardosné Benke Irén 1957-ben megjelent összeállítására, „Verseghy utóélete” című könyvészeti áttekintésére 1972-ből, valamint Deme Zoltán kéziratos irodalomjegyzékére, amelyet könyvtárunknak átengedett.

Tervezett bibliográfiám a nyomtatásban megjelent Verseghy-irodalmat rögzíti. Az egységes időrendbe foglalt fő részt kiegészíti a költő-tudós szolnoki utóéletét, kultuszának dokumentumait feldolgozó fejezet. Külön részt képez a levelezés is, egy sajátos, tételszámozott mutató, amely Verseghy leveleit, illetve a hozzá írtakat egyenként veszi számba, s a közlemény teljes leírására utal.

A fő rész időrendje évek szerinti, s az egy éven belüli közleményeket – római számmal jelölve – három csoportba sorolom. Az elsőbe tartoznak Verseghy művei: életében megjelent írásainak minden kiadása, fordításai, mindazon munkák, amelyek sajtó alá rendezésében közreműködött, gyűjteményes kötetei, továbbá posztumusz műveinek első kiadásai, beleértve a kisebb szövegközléseket is.

A római kettes számmal jelöltem a kizárólag vagy elsősorban Verseghyről szóló irodalmat. E két csoport esetében teljes körű anyagfeltárásra törekedtem.

Végül a III-as jelzésű csoport az irodalom egyéb Verseghy-vonatkozásait válogatva veszi számba: a forráskiadványokat, irodalomtörténeti munkákat, antológiákat, a korral, a kortársakkal, a műfajokkal foglalkozó monográfiákat, tanulmányokat jegyzi.

Igyekeztem a válogatás helyes szempontjait megtalálni, s – amennyire lehetséges – kiszűrni a szubjektivitást. Fokozott mértékben vettem figyelembe a korabeli irodalmat, úgy ítélve meg, hogy a kortársi megnyilatkozásokat, azok első megjelenését a bibliográfiában is illik számon tartani. Ilyen meggondolásból vettem fel például Bajza „Az epigramma teóriája” c. tanulmányát, amelyben Verseghyt nem is tárgyalja a szerző, de éppen e mellőzés – egy lábjegyzetben kifejtett – indoklása tarthat számot az érdeklődésre. Hasonló okból került az összeállításba Sándor István Magyar Könyvesháza, mivel Verseghy életében jelent meg, s így más elbírálás alá esik, mint a Petrik-kötetek; az utóbbiakat természetesen csak a források közt sorolom fel.

Ugyanakkor nem dolgoztam fel egészében a kortársak levelezésének Verseghy-vonatkozásait, mert a gyűjtési kör túlságos kitágítását jelentette volna. A legjellemzőbb megnyilatkozások a Váczy János gondozásában megjelent Kazinczy-levelezés köteteiben egyébként is benne vannak. De a huszonhárom kötetet sem írom le egyenként, csak Verseghy leveleit és a Kazinczy Magyar Aglája-bírálatához hasonló érdekű dokumentumokat emelem ki külön, az egész sorozatról együttes címfelvételt készítek az első kötet megjelenési événél. A kortársi levelezés köréből Horvát István és Ferenczy János levélváltásának 1990-ben megjelent kiadását vettem még fel.

Különbséget tettem Verseghy életében és halála után kiadott művei között is. Az életében megjelent közléseket mind regisztráltam, ha több kiadás volt is, míg a halála utáni részközléseket csak válogatva. A korszakot bemutató összeállításokat vagy a „Hét évszázad magyar versei”-hez hasonló reprezentatív antológiákat igen, ám nyugodt szívvel hagytam ki több kisebb, érdektelen válogatást, ha szerepel is bennük Verseghy egyik-másik verse.

A kézikönyvek, irodalomtörténetek nagy száma, a kor életére, irodalmára vonatkozó sokféle közlemény hasonló gondokat okozott. Fő iránytűnek a szakirodalmi hivatkozásokat tekintettem, igyekezvén minél több olyan tényezőt megőrizni, amelyet a Verseghy-kutatás eddig fontosnak ítélt és számon tartott.

Az időrendről még annyit, hogy a többször megjelent művek későbbi kiadásait az első megjelenés événél sorolom fel, ugyanitt regisztrálva az egykorú ismertetéseket. Ha a recenzió önálló tanulmánynak tekinthető (mint például a Sághy Sándor Verseghy-életrajzára reflektáló nyelvészeti értekezések), úgy utalásszerűen az ismertetéseknél is szerepel. Teljesebb leírása azonban a Verseghyről szóló tanulmányok közé kerül. Technikai okokból is ez tűnt járható útnak, hiszen például Kazinczy híres bírálatának több kiadása, a szövegváltozatok jelölésével együtt, megbillentette volna az arányokat a Magyar Agláját leíró tétel végén.

A címfelvétel technikai megoldásával nem kívánom az időt tölteni. A legfontosabb tudnivalók elolvashatók a mutatványhoz írt rövid bevezetőben. A címleírásokhoz a legtöbb esetben annotációt is fűztem, ha a címben közölt információt továbbiakkal is ki tudtam egészíteni. Gyűjteményes köteteknél, összefoglaló műveknél a tartalom részletesebb feltárására, belső címek feltüntetésére nyílt lehetőség. Máskor pontos oldalszámokkal jelöltem a közlemények Verseghy- vonatkozásait, utalva ezek mibenlétére is. Ha a kötetnek névmutatója van, ezt a tényleges információkra szűkítettem. Más művekből – ha saját mutató nem készült – magam kerestem ki a hivatkozások oldalszámait. Az annotációhoz összegyűjtött információkat is hasznosítom a mutatóban, amely közös betűrendbe sorolt nevek, címek és tárgyszók tételszámaira utal.

Utoljára hagytam néhány konkrét dilemmát a bibliográfia már elkészült részével kapcsolatban. Az 1869-es évvel zártam le, fél évszázaddal Verseghy halála után, amikor a kortársak helyét átveszi az utókor, megváltozik az irodalomtudomány karaktere, sorra alapítják a rangos irodalomtörténeti, nyelvészeti folyóiratokat, s megszaporodnak a Verseghyvel kapcsolatos publikációk is. Minthogy az első időszak foglalja magába a Verseghy életében megjelent műveket, lényegében ez a bibliográfia legizgalmasabb része. El kellett döntenem, hogy a korábbi bibliográfiai forrásokhoz képest mit hagyok ki, illetve veszek fel a Verseghynek tulajdonítható munkákból.

Szinnyei életrajzi lexikonában a Keresztény ájtatosságok című gyűjteménnyel és a Dusch: Erkölcsi levelek második részének fordításával kezdődik Verseghy műveinek felsorolása. Minthogy ezek a munkák annak idején kéziratban maradtak, később, megjelenésük événél kerülnek be a bibliográfiába.

Elhagytam „A Magyar Henriásról” című költeményt és a bécsi Magyar Musa 1787-es évfolyamában V. F. jelzéssel megjelent többi verset, amelyeket a korai irodalomtörténet-írás még Verseghy első publikációiként tartott számon, de a kutatás később kimutatta, hogy nem az ő művei.

Petriknél és Szinnyeinél is szerepel egy Kolozsvárott megjelent alkalmi költemény 1786-ból. Címe (rövidítve idézem): „Emlékeztető oszlop, mellyet néhai igen kedves... élete párjának, baronissa / Hadadi Vesselényi Máriának áldott emlékezetére... emelt gróf Széki Teleki Ádám”. A költeményt Petrik tévedésből tulajdoníthatta Verseghynek, Szinnyei pedig valószínűleg Petrik nyomán. A tévedés oka bizonyára a hasonló szavakkal kezdődő másik cím: „Emlékeztető Oszlop azoknak a hazafiaknak tiszteletére, akik az ország előtt júniusnak 11-dik és 12-dik napjain 1790 a haza-nyelvnek bevétele mellett szólottanak”. Felvetésemet alátámasztja, hogy ez a második, Verseghy nevével hitelesített, életében négyszer is megjelent költemény se Petriknél, se Szinnyeinél nem szerepel. Az 1790. évi kiadásait (önállóan és az Orpheusban is megjelent) Petrik az említett alkalmi költemény megjelenési adatai között sorolja fel.

Nem vettem fel Toldy Ferenc 1840-ben megjelent magyar helyesírás-tankönyvét sem, mert a kutatás nem igazolta, hogy Verseghy Magyar Ortographiájának átdolgozása volna.

Bibliográfiám legkorábbi adata 1773-ból való. Ez Verseghy bölcsészeti vizsgatételeit tartalmazza, azzal a két latin nyelvű könyvvel együtt, amelyekhez hozzákötve megjelent. Könyvészeti leírására a Bibliographia Hungária egyik pótkötetében akadtam rá, s megtaláltam az Országos Széchényi Könyvtárban is. A néhány oldalas közlemény érdekessége, hogy a cím a hosszú ajánlással négy lapot tölt meg.

Felvettem Ányos Pál névtelen énekes könyvét is, illetve azt a kilenc miseéneket belőle, amelyek azonos szöveggel szerepelnek Verseghy Keresztény Ájtatosságok című kéziratában. Az énekek szerzőségét a szakirodalom sokat vitatta, szövegüket függelékben közli a Császár-Madarász-féle kiadás is.

Baróti Szabó Dávid Kisded Szótára 1784-es kiadásának Toldalékát saját kezű feljegyzésben Verseghy vallja a magáénak. Forrásom Deme Zoltán, aki az említett autográf könyvtári összeírást „Verseghy könyvtára” című művében rögzítette.

A Magyar Könyvszemle 1897-es évfolyamában Illésy János adta közre Verseghynek egy 1822-ben kelt, az egyetemi nyomdához intézett levelét. A cikk címe: Verseghy és az egyetemi nyomda. E levél függelékében Verseghy tételesen felsorolja a nyomda részére húsz év alatt végzett munkáit. Illésy meg is jegyzi: „Verseghy bibliográfiájához nem egy új adattal járul ez a jegyzék, mely saját kezűleg és hivatalos használatra lévén írva, hitelesnek és teljesnek mondható.” Verseghy nem közöl kiadási évet, címjelölései is hozzávetőlegesek. A Petrik-kötetek, az OSZK katalógusa és Baloghy István: „A m. kir. Egyetemi Nyomda címjegyzéke 1777-1877” című összeállítása alapján azonban, egy kivétellel, sikerült a műveket, illetve kiadásokat azonosítani. (A „Gradus ad parnassum...”-nak nem találtam Verseghy idejébe illő kiadását.) A feljegyzésben Verseghy közreműködése mibenlétét is megjelölte, így az azonosított kiadványokat felvehettem.

Köztük szerepel Bene Ferenc: Rövid oktatás a mentő himlőről című művének 2. megbővített kiadása is. Erről a Czakó Elemér szerkesztésében 1927-ben megjelent „A királyi magyar egyetemi nyomda története 1577-1927” című könyv egyik jegyzetében is olvasható, hogy Verseghy fordította magyarra. Bene Ferenc előszava, a kiadások évszáma és Szinnyei Benéről írt szócikke alapján pontosíthatjuk a közlést: a magyar nyelvű eredetit fordíttatta le a helytartó tanács német, tót, rumén, horvát nyelvre és latinra, Verseghy tehát az idegen nyelvű fordítások vagy ezek valamelyikének készítésében működött közre.

Bibliográfiám további két tételével kapcsolatban merültek még fel problémák. A Mindenes Gyűjtemény és a Magyar Museum 1789-es évfolyama csaknem egy időben közli Johann Jakob Engel: „Der Philosoph für die Welt” című elbeszélésének magyar fordítását „Az antipárosi barlang”, illetve „Antipáros barlangja” címen. A kassai Magyar Museumban megjelent fordítást Verseghy névvel jegyezte. A másik, névtelen fordítást is teljes bizonyossággal Verseghynek tulajdonítja R. Hutás Magdolna egy nyelvészeti tanulmányában, címe: Az ikes ragozás állapota Révai Miklós korában. A szakirodalomban más adat a feltevést nem támasztja alá, s mindenképp kérdéses, miért készített Verseghy egy időben két különböző fordítást, az egyiket szignálva, a másikat nem. A közleményt ezért kérdőjelesen vettem fel Verseghy munkái közé.

Ellentmondó utalást találtam a forrásokban a Hadi és Más Nevezetes Történetek egyik cikkéről is, amely először ad hírt Millot világtörténetének fordításáról. Kókay György írja „A magyar hírlap- és folyóirat-irodalom kezdetei”-ben Verseghy és a lap kapcsolatáról: „...először 1790. március 12-én írtak róla, anélkül, hogy a nevét közölték volna. Egy Abaúj vármegyei Tudós Hazafiról tudósítottak...” Császár monográfiájának 68. oldalán ugyanerre a cikkre hivatkozva viszont ez olvasható: „Verseghyn kivül egy ismeretlen abaúji hazafi is hozzáfogott a fordításhoz...” Törtem a fejemet, mi köze lehet Verseghynek Abaúj megyéhez? Talán, mert a kassai Magyar Museumban publikált először, ezért gondolhatták a szerkesztők, hogy odavalósi. Ez valószínűbbnek tűnt számomra, mint egy ismeretlen másik fordító.

Végül felvettem pár soros közleményeket is, ha információértékük más összefüggésben jelentős, így a Hadi és Más Nevezetes Történetek 1791-es számaiban megjelent hivatkozások és a könyvkötőknek adott utasítás igazolják Busa Margit sajtóbibliográfiájának közlését, miszerint Verseghy Rövid értekezések a muzsikáról című tanulmánya, s a hozzátartozó énekek közül az első négy a lap mellékleteként is megjelent, hangjegyekkel. Sőt a fentiek az 5. és 6. ének megjelenését is bizonyítják, amelyekkel Busa sem találkozott; úgy látszik, a mellékletek elvesztek.

A rendelkezésemre álló időt ki is merítettem az első száz év anyagát feldolgozó, nagyjából 200 tételes mutatvány ismertetésével. A teljes bibliográfia a levelezéssel együtt körülbelül 1200 tételes lesz, s remélhetőleg most már hamarosan elkészül.

{fel}