Véremmé vált a naplemente

Írjál!

Lökdöstek hátulról,
taszigáltak oldalról,
holott a gáncsoskodók
jelen se voltak.
Tegyünk próbát, mondta a fagy,
és felerősödött a cipők kopogása.
Úgy gondolok a lélekre,
mint hajléktalan télen
a langyos tavaszi szélre.
Tüdőtágulás és bőröndcímke:
írjál! – a megadott címre.

Horkolás

Megtanultam nem iszonyodni.
Utat tévesztésemben a megszokás
volt a legszembetűnőbb.
A duplázáskor a húj-húj hajrával
kezdődött a történet. Tenyérnyi
befellegesedés, kitárt szeretetablak,
egymásba simuló unatkozások.
Felemelt vasrúd, eldobott kapa.
Megtanultam visszafelé mozogva
is őszintének és igaznak lenni.
Pillanathorkolást hallok.
Minden rossz feledékenységem mögül
bújik elő. Ez a nagy helyzet.

A tél csak ürügy

A tél csak ürügy a hóesésre.
A vers csak ürügy emlékeim
felvonultatásához, a törött
cserepek összeszedegetésére.
A képzelet csak ürügy a szószaporulat
utáni örvendezéshez.
Nincs több mezsgyekitaposás!
A múlt nem azonos a régen volttal.
Csak a pillanatnak élek
a holnap ágyából kibújva!

Mea culpa

Lesznek a fenekedésnek
telítettebb napjai is!
Lesétálok a tóhoz, majd
felmegyek Budapestre.
Törtet törttel nem szorzok.
A mint: alacsony szint.
A kölcsöntörlesztésnek
legszebb az eleje, a közepe
nyakon csípett betegség,
a vége két mea culpa.
Kötődésem az ország
határaihoz genetikailag
is garantált.

Notesz

Gondosan felírta nevemet
noteszába a szellem pedikűröse.
Nekem ennyi elég volt;
kiléptem látásom rublikájából.
„A belsőt be kell takarja
valami külső”. Ennyit tesz,
ha ismersz néhány szét-
téphetetlen szót, nevet.
Mi tegnap még csak gyanú volt,
ma temetés utáni hangulat.

Hóbelevanc

Alkohollal felmosott szájpadlás.
Hóval lelepett hóbelevanc.
Z. nagy franc.
Ötvenkét munkaórát
fektetett be egyetlen gesztusba.
Mocskolódás első nekifutásra.
Lassú víz arcot mos.
Eskütételhúzás.
Méregbe gurult eső veri
az ablakot. Csak rajta!
Kicsinyeskedj bele
a nagyvilágba.

Kereset

Magadra zártad az ajtót,
és híre ment rettenetesedésednek.
A legkisebb porcikámra is
igényt tart a fájdalom.
Az élvezetek a kalandor keresete.
Önfeledt szertelenkedésbe csapott át
a gyerekkortól elszakadás.
Kevesbül a különbség
a fafejű és a fejfa között.

Tűszúrás

Mi a különbség az igazság,
és a fején talált szó között?
Violinkulcs figura.
Ugyan már! Magházba ajtóstul
rontani... Kettőn áll
a zsibvásár. Láttad?
Bekapta a felhő a villámhorgot.
Maradok az első tíz között
az egymásra mutogatásban.
Egyetlen tűszúrással
tönkre tett tapasztalat.

Nyugodt délután

Azokban az időkben a nagyfába
vágott fejszékből a könyvekbe is jutott.
Mintha orrolna a télre a hóesés.
Szakadtságáért a lélek
a megtett utat hibáztatja.
Cuppanós csók, mozgás-
csücsörítés. Vad egyetértés,
zsákutcás betagozódás.
Keretbe foglalt liliomtiprás.

Csempészáru

Ellenvéleménnyel ellehetetlenített
túlzott önérvényesítés.
Ezúttal sem esik egybe
a hang mélysége szélességével.
Túlbuzgó levegőpreparátor.
Kapkodás mögé elrejtett
csempészáru. Ugye Te nem
kívánkozol vissza emlékeidbe?
Penészfoltos lélegzetvétel.

Beváltott ígéret

Ismerem a helybeliek viszonyát
a transzcendenshez és az
egérszagú szentenciákhoz.
A lehetetlennel próbálkozik hiúságom,
mikor leplezi fogyatékosságomat.
Ádáz csaták után visszafoglalt emlék.
Undok víz, életunt tűz;
vagyonelkobzásos ősz.
„Majd teszek róla, hogy ne ott
szónokoljon, ahol
a hallgatósága van”.

Folt

Amit a szó állít a sorsomon
esett foltról: igaz.
Öt dátumátváltó vitatkozik
egy időmilliomossal.
Vannak örömök, mik
maguknak gyártják a bajt –
futószalag gyorsasággal.
Vannak fájdalmak, miket
a remények odahagyása éltet.
„A belsőt be kell takarja
valami külső”.

Kifogás

Nincs szó, amelyikből az elme
ne húzott volna már hasznot.
Odakintre is jut a bennem
található csöndből.
Mint aki igazat mondás nélkül
látta át a probléma megoldását.
Miért csak négy évenként
méri össze erejét testem és lelkem?
Ezredvéget idéző gesztus.
Kivirult a véletlen
a kapott feladatoktól.

Kapaszkodj belém

Maradékra alapozott
teljesség. Mire lenyugszik a nap,
kinövi ruháját az árnyék.
Létrejött a kapcsolat
a lyuk és a telihold között.
Feladta ábrándjait, ki majd
végére jár okádhatnékomnak.
Díszőrség, díszsírhely,
tiszavirág-életű dicsőség.
Kapaszkodj belém, szólt az
ökörszarv az ökörnyálnak.

Napló

A természetszabályozó
a törvények nyomában lépked.
Keresem a harmóniát, válaszolja –,
ha munkája felől érdeklődsz.
A természetszabályozó
zsigerileg választja el
a jót a rossztól.
Ritkán emeli fel hangját –:
ebben egy kicsit a megbokrosodott
viharra emlékeztet.
Véremmé vált a naplemente,
írta naplójában a minap.

Útmutató

Pótlélegeztető, karakánság, homok-
szemekből kirakott sivatag.
Belül elterpeszkedő én –
odakinn egoista napnyugta.
Mi fontosabb: az idegek
lecsillapítása, vagy a lelkiismeret
szóra bírása? Habozás és napozás.
Kérek egy ördögfiókák részére
készült útmutatót. Ott és akkor is
előnytelen a valóságba avatkozás,
ha az erősebb nem miatt
borult fel a papírforma. Zavartalan
együttműködés, nem komplett
csönd. Igényt tart hitem Isten
jelenlétére. A torz továbbra se vonz.

Az se normális

Undorító, ha ketten vájkálnak
egyazon gesztusban.
Az se normális, ha tenyered
rajta hagyja az életvonal
rajzolatát az álmokon.
Azokban az időkben
a vágóhídszindróma körül
forogtak gondolataim.
A kotorékkal bajlódás
is egész embert kíván –
mondta a Mester.
Összecsuklott lélegzetvétel.

Komornyik

Kivéve azt az egy  esetet, amikor odaszólt a

kicsi a nagynak; átlátható, tiszta viszonyo-

kat akarok.  Ilyen  egyszerű a módja, hogy a

betű hőst  csináljon a  szóból, a szó a mon-

datból, a mondat a versből,  a vers a könyv-

ből, a könyv az  irodalomból, az  irodalom a

nemzetből.

Ilyen  egyszerű a módja, hogy ki-ki a  saját

porta előtt.  Azért nem árt ránézned, ránéz-

nem az oroszlánkörmökre.  Itt  nagy  hatalom

az  önmutogatás,  máshol  csak  nagy úr, mö-

götte ugrásra kész komornyik.

Két egymásra talált angyal

A tenger  biztosra  megy, a folyó ezúttal sem

hagy  kétséget  maga  iránt, a patak hadar. A

rosszkor jött jó elterelte figyelmemet a ban-

dába  verődött  bárányfelhőkről.   Összecsuk-

lott lélegzetvétel. Nyiss ablakot, ha fogytán

a  kölcsönös  udvariaskodás  levegője.   Több

kell a szavaknál  a  dolgok  megváltoztatásá-

hoz! Sziámi ikerként összenőtt évek.  Az ara-

szolgatás a  szellem  megnyilvánulási  formá-

ja.  A zene két egymásra talált angyal össze-

mosolygása.  Mit fontosnak tart az érdek, ki-

emeli a  szakadékból a lélek.  Megsárgult em-

lékek közé betagozódott itt és most.

Az együvé tartozás

Kivéve azt az  egy esetet,  amikor még  szokás

volt a láttatásra alapozott eltüntetés. Tágít-

ható, de nem  jár  vele az  arányok  automati-

kus   megváltoztatása.   Tegnap  másként  volt

maradandó  mint  ma.  Sok-sok  év  után  hall-

gatásom is  csatlakozott  a  csöndekhez.  Ami-

ben látok  rációt, türelmesen  kivárom  a  vé-

gét.    Megsemmisítettem   a   különbséget   a

minta  és  a  szabvány között.  Szórakoztató a

kevés   haszonnal   kecsegtető    erőkifejtés.

Ketté választott együvé tartozás.

Felfúvódott szó

Kivéve azt az  egy  esetet,  amikor  kisimult

igyekezetem arca, tavaszt  jeleztek gesztusa-

im, pedig már ki  se  látszottam  a  nyárból.

Halált  hörög a  csöndektől felfújódott  szó.

Őrültség  szétszakítani a lélekben egyesültet

igenre  és  nemre.  A  muszáj a magasba emelt

szomorúság fülbesúgója.  Ki lefelé ívelteti a

jövő grafikonját, kedvét leli a tévelygésben,

megugattatja a gyűlölet kutyáit.

Várj!   megigazítom   a   csönd   begyűrődött

könyvlapját.

Kavicsárnyék

A Berekfürdőn töltött napok emlékére.

Kivéve azt az egy esetet, amikor a falu apra-

ja-nagyja látni akarta a szöggel falra erősí-

tett  kavicsárnyat.  Megcselekedned  csak azt

lehet, mit  előzőleg már  bejáratott  szándé-

kod.   Vízfelszínránc,   futószőnyegbombázás.

Lejjebb  húzott  fej, kidugott láb, összeszo-

rult szív, kitátott száj, fogadóbizottság. Ne

legyen   üreges  a  mondat,   nyögvenyelős  a

csönd,  berácsozott  a  délután,   emlékektől

csillogó  a  gyerekkor.   Akkor  is önmagamat

akarom adni,  ha   Te  kiveszed  a  számból a

magamnak  szánt  szót.   „A felvezetők  magá-

nya izgat”.

{fel}