Kaposvári Gyula:
Adalék Verseghy nemzetközi nyelvészeti kapcsolataihoz

Úgy érzem magam, mint aratás után a tarlón járó, a tallózó. Előttem nagyhírű nyelvészek, irodalmárok betakarították a termést, nékem már csak az marad, hogy az itt-ott található kalászokat felszedjem.

Előadásom címeként talán helyesebb volna a „Verseghy Ferenc kapcsolatai finn nyelvészekkel”-t használnom. Kitűnik ez abból a fakszimile kiadványból, amely mondanivalóm illusztrálására szolgál: „Verseghy Ferenc levele Porthan finn nyelvészprofesszornak 1794-ből.”[1]

A hasonmás kiadás Verseghy jól olvasható gyöngybetűivel két évszázad távolából szinte a költő-nyelvtudóst is idevarázsolja, ebbe a városba, melyről így emlékezett:

„Én kül Szolnoknak sükeres térségeit áldom,

hol remegő szemeimbe az első

napragyogás ötlött...”

S ha Verseghy szülővárosát említettem, engedjenek meg egy rövid kitérőt. Várostörténeti kutatásaim során ugyanis egy olyan újabb adatra bukkantam Verseghy édesapjával kapcsolatban, amelyet itt, a Verseghy tudományos ülésszakon megemlíteni szükségesnek tartok.

A szolnoki Ferences Rendház Historia Domusában 1748. november 7-éről az olvasható, hogy Versegi János úr, varsányi tiszttartó a szolnoki rendháznak ajándékozott egy ezüst kelyhet ezüst tálkával, egy miseruhát színes hímzéssel, ezüst rojtokkal, egy kehelytakarót hasonlóképpen ezüst rojtokkal...[2]

Fontos ez az adat, mert azt igazolja, hogy Verseghy édesapja Szolnokra költözése előtt a varsányi uradalomban, az egykori Rákóczi-birtokon volt a gazdasági ügyek intézője, de a vagyoni helyzetéről is tanúskodik: a rendháznak ajándékozott egyházi felszerelések ugyanis nem kevés pénzbe kerülhettek. S ha ehhez még hozzáteszem azt is, amiről a legutóbbi Verseghy tudományos ülésszakon számoltam be, hogy tudniillik: „Verseghy János itt a városháza közelében 1749-ben egy kis kápolnát is építtetett Szt. Rókus tiszteletére”[3], a két adat biztos támpontot nyújt a Verseghy-család vagyoni hátteréhez.

Visszatérve Verseghy levelére, amelynek címzettje H.G. Porthan /1739-1804/, a turkui egyetem könyvtárosa, a finn-magyar nyelvrokonság és a finnugor nyelvek tudósa, beláthatunk Verseghy munkamódszerébe is, ahogyan lúdtollal rója a sorokat az árkus papírra, melynek mérete 12 x 38,5 cm és az első oldalra 82 sor fért rá. Érdekes megfigyelni, hogy minden lap alján a jobb sarokban őrszavakat használ, amellyel a következő oldal legfelső sora kezdődik. De megfigyelhető az is, hogy emellett a 2-tól a 7. oldalig oldalszámozással is él /pag. l., 2. stb./.

Verseghy leveléből emeljük ki azt a részt /l. oldal 4-5. bekezdés/, amelyben nyelvészeti munkásságáról ír: „... Már a negyedik év telik el azóta, hogy a magyar nyelv szerkezetét kutatom azzal a céllal, hogy az így összegyűlt kutatási anyagokból összeállíthassam annak etimológiai-filológiai szótárát és végül grammatikáját. Annak a hosszú ideje tartó munkának az eredményei, amellyel a magyar szavak analógiáját, etimológiáját, hangrendjét gondosan megvizsgáltam, már olyanok, hogy azokból minden nehézség nélkül kihámozhatók ennek a nyelvnek azon általános sajátosságai, amelyeket nyilvánvalóan elsősorban kell ismernie annak, aki a magyar nyelvet valamelyik másikkal össze akarja hasonlítani.

Ahhoz tehát, hogy a finn és a magyar nyelv között meglévő azonosság, vagy hasonlóság foka a tudományos világ előtt kellően ismeretessé váljék, úgy látszik, semmi más nincs hátra, mint hogy Te, aki a finn nyelv tanulmányozásában fáradozol, megengedd, hogy munkám ebben a tárgyban a tiedhez kapcsolódjék...” A fordítást köszönöm az itt jelen lévő Győri Gyulának, aki a levelet a kiadatlan Verseghy kéziratok újabb kötetéhez készíti elő.[4]

Verseghy ebben a vallomásában nyelvészeti, szótárírói tevékenységével kapcsolatban megerősíti azt, amit a Verseghy szakirodalom is hirdet. Verseghyt mint a magyar felvilágosodás érdemes harcosát nagyban lelkesítette az 1790-91. évi pozsonyi országgyűlésnek a magyar nyelv érdekében hozott rendelkezése, erre mutat „A magyar hazának anyai szózatja” 1790-ből[5], amelyben a nemességhez ilyen gondolatokat fogalmaz meg: „A törvény fejedelmi tehát s nem rabjai vagytok, s jobbító kezetek nem köti hátra bilincs...”

Vagy:

„A tudományoknak bő kéz kell, s elmeszabadság:
E kettő nélkül, sínlenek a nagy eszek.”

Az „Emlékeztető oszlop” című költeményében[6] pedig azon követek nevét örökíti meg, „akik szívre vevék a haza-nyelvnek ügyét.” S hogy mennyire foglalkoztatják Verseghyt a nyelvtudomány kérdései, mutatja az 1793-ban kiadott Proludiuma[7], amelyben nyelvtudományi elveit fogalmazza meg, tárgyalván a helyesírás, a nyelvhasonlítás és a nyelvjárások kérdéseit.

Ezeknek fő gondolatai szerepelnek Verseghy levelében, éppen ezért szóljunk ezekről, mielőtt a levél megírásának körülményeiről és a levél xeroxmásolatának Szolnokra, a Damjanich Múzeumba kerüléséről beszélnék.

Az I. fejezetben a magyar betűkről ír.

Verseghy 39 tagolt hangot említ, /ebben van a zárt e is, ami ma csak nyelvjárásokban használatos/. A magyar helyesírás szabályai újabb kiadása szerint a hangok száma 40, ebből 14 a magánhangzó /Verseghynél a zárt e a 15./, és 26 a mássalhangzó /ebből kettőt, a dz-t és a dzs-t Verseghy nem említi. /Verseghy latin, német, francia és olasz[8] szavakkal mutatja be a magyarhoz hasonlóan ejtett magánhangzókat /a, mint a német acht, az á, mint a latin ámor szóban, az ö hangot a francia oeillet és soeur szavakkal igyekszik megvilágítani. Ezt látjuk az ü hang esetében a francia but szóban is./

A mássalhangzók közül a j-t a latin iambus, a c-t a latin civitas vagy cervus, a cs-t az olasz c ejtésével magyarázza e vagy i előtt a cecita /vakság/ szóban. A gy ejtéséhez a francia diable-t hozza példának, az ly-nél pedig az olasz piglare vagy a francia fille szót. Érdemes megfigyelni, hogy mássalhangzó kettőzésnél ccs-t ír, nem pedig cscs-t.

A II. fejezet: A magyar nyelv magánhangzóinak osztályairól és összhangjáról.

Felismeri, hogy van hangrend, felsorolja a mély magánhangzókat, amelyek ma is így használatosak. Helyesen mutat rá, hogy a toldalékok magánhangzó szerint illeszkednek, valamint arra, hogy a toldalékok többalakúak is lehetnek /természetes, hogy nem a mai szóhasználat szerinti toldalékok és illeszkedés szavakat használja./

A III. fejezet: A betűk osztályairól és nyomósító változásairól.

Verseghy itt az ajakhang, foghang, ínyhang és a gégehang /tüdőhangnak nevezi/ elnevezéseket használja, a többi besorolása ma már más.

Felismeri, hogy toldalékolásnál változások lehetnek a szótőben, továbbá helyesen használja felszólításnál a j ragot /jel/, pl. vet, vessen, vessél vagy vess. – Közbevetőleg a kalmár szó Verseghyben a svédországi Calmar nevű várost idézi. Ugyanezzel a magyarázattal él a brünni szótári jegyzeteiben is „Kalmár, latin mercator – amely szó nekem a svéd Calmar nevű várost juttatja eszembe.” /Bárczi: Szófsz. szerint közepfelnémet/.-

Az alanyi és tárgyas igeragozás példáit ma is így írná bármely nyelvész. A nyelvjárási ejtésre vonatkozó megjegyzései ma is iránymutatók /dió helyett gyió, leány helyett jány/.

Az adóssága, latinul debitum eius vagy suum adósságja helyett – általános gyakorlat, de hogy ezt régen nem használták általánosan, régiek könyveinek írásmódjával bizonyítja, megemlítve azt, hogy a gróf Ráday könyvtárában meglévő Gyöngyösi: Murányi Venus c. könyvét 1791-ben lemásoltatta magának.

A IV. fejezet: a képzők, és ragok osztályairól.

Verseghy a képzők és ragok többalakúságát részletezi, az idegen és származékszavakat is helyesen magyarázza. A függelékként csatolt szójegyzékben Verseghy az a hanggal kezdődő szótöveket példamondattal nem kíséri, elegendőnek tartja a jelentés megadását latinul. Lássunk néhány példát: Abajdocz: Farrago promiscuus = kétszeres, vegyes takarmány. Az aj crena, ae, Kerbenyílás, rovátka, bevágás tőszóból eredezteti az ajak, ajtó szavakat is, ma az uráli korból származónak tartják. Verseghy az alacsony szót az al tőszóból /alá, alatt/ eredezteti, ma tudjuk, hogy az uráli korból származik. Az alom szó is az al tőszóval van kapcsolatban. Az alszik az al-ból eredeztethető /az ugor korból/. Az ap finnugor alapszóból magyarázható az apad, apaszt, apály.

A kiválasztott példák mutatják, hogy a szójegyzék alkalmas lehetett a finn-magyar nyelvek összehasonlításához.

* * *

Verseghy levelének rövid ismertetése után szólnunk kell arról is, mi késztette a Finnországba küldött levél megírására.

A bécsi Hírmondóban olvasott arról 1794-ben, hogy Dobrovszky József szláv nyelvész svéd, finn- és oroszországi útjairól számolt be Prágában, elmondta: a Pétervárott szolgáló finn lányok beszédét hasonlónak érezte a magyarral, fel is sorolja a kala = hal, a víz = vezi stb. szavakat, s mivel ő nem tudott magyarul, javasolta, hogy magyar nyelvész keresse a kapcsolatot Porthan turkui professzorral, a finn szótár készítőjével. Verseghy figyelmét megragadta ez a lehetőség a finn-magyar nyelvek kapcsolatának kutatására.

Jellemző az európai tudományos élet nyitottságára, hogy a humanista műveltségű Verseghy milyen közvetlen hangú levélben fordul Porthan professzorhoz, természetesen megkönnyítette ezt a közös nyelv, a latin.

Nagy kár, hogy Verseghyt 1794. dec. 10-ról 11-ére virradólag lefogják, s csak 1803. szept. 6-án érkezik haza a kilencedfél esztendeig tartó rabságából, Kufstein, Grác és a brünni Spielberg hírhedt várbörtönéből. S mire itthon valahogy megkezdte új életét, 1804-ben Porthan professzor már ősei földjében nyugodott.

A kettőjük közti levelezésről Császár Elemér, Verseghy monográfusa nem tud. Kapcsolatukról Pápay József ír 1922-ben[9], hivatkozva Setälä: Lisiä... /Adalékok a finnugor nyelvhasonlítás/ c. tanulmányára. Szinnyei József pedig 1928-ban, a budapesti finnugor kongresszus évében megjelent „Finnek, észtek” c. tanulmánykötetében beszél: „A finn-magyar nyelvrokonságról”[10], Setälä és Pápay József tanulmányaira hivatkozva. Verseghy most közreadott írásának Szolnokra kerülése voltaképpen Csekey István egyetemi tanár – egykor a Verseghy Gimnázium diákja, majd 1923-1931 között a tartui egyetem professzora – által Szolnok város polgármesterének küldött levelének köszönhető, amelyből megtudtam, hogy Verseghy levelét Helsinkiben, az Egyetemi Könyvtárban őrzik.[11]

Levélben fordultam Henrik Grönrooshoz, a kézirattár vezetőjéhez kérve mikrofilmen vagy xeroxon a levél másolatát, de nem csak azt kaptam meg, hanem E.N. Setälä: Lisiä... című tanulmányának a kópiáját is /Soumi III: 5, 1892/, amelyben Verseghy levele először nyilvánosságra került Finnországban[12]. Ezúton köszönöm meg Henrik Grönroos úr szívességét, aki ezt a fontos dokumentumot Szolnokra, a Damjanich Múzeumba eljuttatta. Ezzel az is lehetővé vált, hogy Verseghynek ez – a finn-magyar nyelvészeti kapcsolatok kialakításában szinte úttörőnek szánt – levele hazai földön is napvilágot lásson, s nemcsak a szövegét illetően, hanem valósághűen visszaadva Verseghy eredeti kézírását.

{fel}