Wéber Antal elnöki megnyitója

A szolnoki tudományos ülésszak, amely Verseghy tevékenységével foglalkozik, korántsem valami alkalmi esemény, hanem egy viszonylag hosszú múltra visszatekintő folyamatos munkálkodás újabb eredményének ígérkezik. Önmagában véve is tiszteletre méltó vonás a hagyomány ápolása. Egy város vagy település a hagyományt nyilván nem maga választja meg, a tényleges tradícióval kell gazdálkodnia. S ezt akkor teszi jól, ha nem pusztán ünnepi aktusokra korlátozza megemlékezéseit, s még ha ilyenek adódnak is, az emlékezésre méltó személyiség tevékenységének ered nyomába, azt igyekszik tisztázni, elemezni, szakszerűn, tárgyilagosan és ezáltal meggyőzően és eredményesen. Pontosan ez történik Szolnokon Verseghy munkásságával kapcsolatosan, valóságos műhely alakult ki e fáradozás nyomán, amelyet ma már méltán tart számon a szaktudomány is.

Mondhatnók persze, hogy Verseghy azonban mégsem sorolható a legnagyobbak közé. Igazunk lenne ugyan ezzel a korántsem meglepő állítással, de a dolgok mélyén mégis tévednénk valahol, mégpedig alaposan. Az a rossz szokásunk, amely szintén egyfajta tradíció, hogy tekintetünket úgy vagyunk hajlamosak a nemzeti kultúra kiemelkedő monumentumaira szegezni, hogy azok árnyékában szinte minden más eltűnik, s a tisztes munka, a megbecsülendő érdem feledésbe merül – nem kis mértékben jellemzi közműveltségünk állapotát. Ezért kell örülnünk annak az értékmentő tevékenységnek, amely Verseghy munkásságának feldolgozása kapcsán e városban folyik.

Verseghy a költők és tudósok ama nemzedékébe tartozik, amely örökségként vette a tudomány és a művészet egyetemességének gondolatát. Ezért tartjuk számon az esztétika és az irodalomelmélet művelői sorában csakúgy, mint a stúdiumok alkalmazói között, mint a ritmika jeles szakértőjét, a nem mindennapi elmélyült zeneértőt. Az e területen megmutatkozó szakértelem – amely manapság már külön intézményekre tagolódik – Verseghy működésének csak egyik része, mondhatni szelete. Költészete is jelentős, lírája megbecsülésre méltó, helyenként modern, szellemes, sőt merész. Az a tény, hogy nyelvész is volt, szintén nem egyedülálló eset a tudás már említett egyetemessége szemszögéből. Ortográfiája és grammatikája nem kis teljesítmény. Az a tény, hogy a kor vitáiban különböző tényezők egybeesése következtében Révai Miklós koncepciója győzedelmeskedett, korántsem csökkenti Verseghy érdemeit. Sőt ma már nyilvánvaló, hogy Verseghy nyelvszemléletében csakúgy megtalálhatók a gyakorlatiasság elemei, mint a filozófiai (nyelvfilozófiai) megalapozottság. E téren a meglehetősen késői igazságtétel a tudomány egyik feladata.

Pap és szabadgondolkodó, köztársaságpárti összeesküvő, a Marseillaise és Kotzebue fordítója, filozofikus és erotikus versek költője, elkeserítő viták középpontjában álló személyiség, nevelő és szerény megbízásokon tengődő férfiú, sokszor – és ellenszenveket kiváltó nyugtalan figura – egy korántsem irigylésre méltó, s mégis milyen színes, sokoldalú alkotó egyéniség a múltból. S milyen gazdag szellemi hagyaték, amely feldolgozásra, korszerű analízisre vár.

A most kezdődő tudományos ülésszak éppen e faladatból veszi ki a maga részét, reményünk szerint jó eredménnyel. E gondolatok jegyében nyitom meg tudományos ülésszakunkat.

{fel}