Cseh Géza:
Válogatás az 1956-os forradalom levéltári dokumentumaiból. Szolnok megye

Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár
Alapítva: 1999

<<< 29/11 >>>


21.
A Szászbereki Forradalmi Munkás Tanács alakuló ülésének jegyzőkönyve

1956. október 28.

JEGYZŐKÖNYV

Készült 1956. okt. 28-án Szászberek község kultúrházában.

Jelen vannak a lelépő községi tanács valamint a dolgozók részéről kb. 240 fő.

Tárgy: A forradalmi munkás tanács megalakítása.

Sziráki István a Hazafias Népfront megbízásából megnyitja a gyűlést. Ismerteti a hazai eseményeket, majd a községi tanácstagok lemondanak tisztségükről. A lemondás után a jelenlévők megválasztják a 12 tagú jelölőbizottságot, amely félrevonul és megteszi a jelöléseket. Jelölés után minden egyes jelölt személyét a jelen lévő dolgozók alaposan megvitatják. A bátor és szókimondó vita során a 20 tagból álló jelöltekből 16-ot egyhangúlag megválasztanak, négyet pedig szavazat többséggel elutasítanak. A négy elutasított helyére ugyancsak egyhangúlag választanak megbízható embereket. Ezután a megválasztottak félre vonulnak, és megválasztják maguk közül a forradalmi munkástanács elnökét, elnökhelyettesét, és titkárát. A gyűlést levezető Sziráki István jóváhagyás végett felolvassa a jelenlévők előtt a megválasztottak névsorát. Ezek szerint elnök lett Göblyös Vilmos, elnök helyettes Sziráki István, titkár Törőcsik József.

A nagygyűlés viharos éljenzés közepette hagyja jóvá a megválasztottakat. Ezzel megalakult a forradalmi munkástanács. Göblyös Vilmos elnök és Törőcsik József titkár néhány szóval vázolták a soron következő feladatokat és megköszönték a nép bizalmát, majd a Himnusz hangjaival véget ért a valóban forradalmi hangulatú nagygyűlés.

K. m. f.

P. H.

Göblyös Vilmos s. k.
F. tanács elnöke

Tóth János s. k.
f. tanácstagok
id. Pető Béla s. k.

Törőcsik József s. k.
F. tanács titkára

Forrás: SZML XXIII. 745/a. Szászbereki Községi Tanács jegyzőkönyve 1956.

22.
A Tiszaderzsi Munkástanács alakuló ülésének jegyzőkönyve

1956. október 28.

Jegyzőkönyv

Felvétetett 1956 évi október 28-án a tiszaderzsi mozi helyiségben a Tiszaderzsi Munkástanács alakuló nagygyűlésén. –

Jelen voltak: Tiszaderzs dolgozói kb. 400-500 fő. –

Mikola Mihály megnyitja az ülést. –

Javasolja, hogy az ünneplő közönség felállva némán adózzon 1 percet a hősiesen küzdő elesett magyar testvéreink emlékének.

Utána a jelenlévők elénekelték a Himnuszt. –

Mikola Mihály felolvasta a magyar ifjúság 16 pontba foglalt követeléseit, melyet a közgyűlés résztvevői hangos éljenzéssel magukévá tettek, kibővítve, hogy a beadást teljesen el kell törölni, valamint adják vissza a vallásos ünnepeinket is és a szabad vallásgyakorlást engedjék, továbbá legyen a vallástanítás rendes óratárgy. –

Mikola Mihály javasolja a jelenlévő Tiszaderzs dolgozóinak, hogy válasszák meg javaslatok alapján a munkástanács tagjait. –

Nemes István szól a jelenlévőkhöz és beszédében örömének ad kifejezést, hogy ismét szabadon szívből szólhat a dolgozókhoz, utal a pesti hősökre kiknek köszönhetjük, hogy hazánkban szebb és magyarabb lett az élet, egyetért az ifjúság követeléseivel, de elítél minden vérontást, fogjunk össze végre, egy szívvel és egy akarattal legyünk békességben, őrizzük meg javainkat, dolgozzunk becsülettel s szegény országunkat, minden igyekezetünkkel építeni és előbbre vinni – ez, a kötelességünk. A megalakulandó munkástanács olyan legyen, hogy ahhoz mindenki bizalommal testvérként mehessen. -

Javaslatok alapján egyhangúlag éljenezve az alábbiakat választotta meg a nagygyűlés:

Zöldesi Mihály

Fazekas József

Varga Balázs

ifj. Molnár Bálint

D. Varga Sándor

Nagy Dezső

Mikola Mihály

Józsa Lajos

Kiss Ferenc

Józsa Bálint

Erdei Pál

Varga Mihály

ifj. Hodosi Elek

Hatvani Imre

Papp László

ifj. Németh Imre

Dobi Tamás

Hatvani László

ifj. Daragó József

Vajda Imre

ifj. Molnár Lajos

K. Józsa László

H. Kovács András

Fazekas László

Gőz László

Sári János

Gőz Miklós

A munkástanács elnökének a jelenlévő dolgozók egyhangúlag Zöldesi Mihályt választották. -

Csorba Károly a tanács nevében lemondását beadja, melyet a munkástanács és a jelenlévők elfogadnak, ezután Csorba Károly a helyiséget elhagyja. –

Zöldesi Mihály a megválasztott munkástanács nevében megköszöni a lakosság bizalmát és ígéretet tesz, hogy tőlük telhetően mindent el fognak követni, hogy a bizalomnak megfeleljenek, továbbá felkéri Tiszaderzs dolgozóit, hogy minden zavargástól tartózkodjanak. –

Közben megérkeztek a Karcag és Kunmadaras honvéd helyőrség kiküldöttjei. – Szól az egybegyűltekhez és tudatja, hogy a honvédség a népoldalára állott és segítséget jöttek adni a választásokhoz, majd felolvassa Karcag város népének 19 pontba foglalt követelését. –

A küldött hadnagy bajtárs szintén hangsúlyozza a rend és a fegyelem fontosságát, majd a fegyverek beszolgáltatására hívja fel a munkástanács figyelmét és óvja a lakosságot a visszavonuló szovjetcsapatokkal való összetűzéstől. –

A munkástanács javaslatot tesz a vadászfegyverek és a Szabadságharcos Szövetség által kiadott fegyverek összeszedésére, melyet a munkástanács és a nagygyűlés egyhangúlag elfogad. –

A járási munkástanácsba ifj. Szántai Józsefet és Józsa Dánielt jelölte a nagygyűlés. –

Néczin Elemér postamester felhívja a lakosságot a budapesti károsultak megsegítésére részéről 200 Ft-tal járul hozzá. –

A kiküldött hadnagy bajtárs felvilágosítást ad a gyűjtött élelmiszerek elszállításának módjára. –

Befejezésül a nagygyűlés résztvevői követelik a kultúrház átadását kulturális célra, valamint az orosz oktatás megszüntetését. -

A szózat eléneklése után Zöldesi Mihály a munkástanács elnöke az ülést bezárta.–

K. m. f.

Fecske László s. k.
jegyzőkönyvvezető

Zöldesi Mihály s. k.
munkástanács elnöke

P. H.

Forrás: SZML XXXV. 61. f. VIII. fcs. 1956. 3. ő. e. 24-25. p.

23.
Részletek a Tiszatenyői Községi Forradalmi Tanács jegyzőkönyvéből

1956. október 28.

Jegyzőkönyv.

Készült 1956. október 28-án megtartott forradalmi tanácsülésen.

Ifj. Farkas Imre röviden ismerteti a feladatokat és a megbízatásokat. Szükségesnek látja a szombaton lezajlott választás után a forradalmi tanács kibővítését a ma behívott polgártársakkal, hogy a rá háruló feladatokat zavartalanul el tudják látni. Kéri, hogy a személyes haragokat, sértődöttségeket tegyék félre, hogy a munka zavartalanul menjen. Röviden ismerteti a Néplap tartalmát, és felhívja a figyelmet, hogy ne hagyják félrevezetni magukat semmiféle Amerika Hangjától, hanem összpontosítsák minden erejüket a rend, és fegyelem, a mezőgazdasági munkák betartására. Felhívja a figyelmet, hogy élelmiszer van és a most megindult felvásárlási lázat a forradalmi tanácsnak le kell szerelni. Úgy szintén, a cseretelep megrohanását is meg kell akadályozni.

Legfontosabb probléma a vetés. 70-80-%-ban van csak elvégezve, és arra kell törekedni, hogy mindenki elvessen. A legfontosabb probléma a földek kiegyengetésénél lesz, s míg nem jön újabb rendelet rá, addig nézete szerint úgy kell intézkedni, hogy mindenki a jelenlegi földjén vesse el a búzát.

Az 1956-os tagosítási törvény semmis, és így az a pár tenyői lakos tagosítás előtti földjén vethet. Javaslata az, hogy a régi tanács fizetett alkalmazottjai ideiglenesen maradjanak itt, s a forradalmi tanács ellenőrizze a munkájukat.

Kurdics István: A régi tanács apparátus, valamint a párttitkár személye felett a forradalmi tanács határoz, kívánja-e őket továbbra alkalmazni.

A párttitkár nem megfelelősége esetén az alapszervek felé tehet javaslatot, valamint az új párttitkár személyére is.

A tanács dolgozói úgy, mint eddig, csak adót, és beadást ne hajtsuk végre, és a végrehajtó bizottság által kiadott végrehajtásokat függesszük föl.

A fennálló rendeletek még nem szűntek meg, és épp ezért az új rendeletig be kell tartani különösen vigyázni a vágási engedélyek kiadásánál.

A Varsói Szerződést nem lehet egyenlőre még felmondani, azért a kormányt arra kérjük, hogy a bejövőket vonultassa ki, és a kormány vegye fel a kapcsolatot a Varsói Szerződés ratifikálása miatt a Szovjet kormánnyal.

Kérjük fel a harcolókat, hogy a tüzet szüntessék meg azonnal.

Az 1956-os tagosítás fel van bontva, az 1945-ös telekkönyvi földet fogják megkapni, de a rendelet kiadásáig is folyni kell a munkának ép ezért vigyázzunk, hogy nehogy a gazdálkodás rovására várjunk a vetéssel.

Tsz-ből teljes önkéntes kilépés és belépés van. Vigyázzunk, hogy ne legyen rablás vagy gyújtogatás, épp ezért szervezzék meg a fokozott őrséget.

Fontos a nemzeti őrség megválasztása.

A forradalmi tanácsnak önrendelkezési joga van a község ügyeinek elintézésében az olyan problémák vagy javaslatok, ami a község hatáskörét meghaladja azt a Járási Forradalmi Tanácshoz kell eljuttatni.

Megígéri, hogy Tenyőt mindenben segíteni fogja.

Horváth Ervin, megyei forradalmi tanácstag röviden ismerteti a szolnoki pénteki eseményeket és a Szolnok Megyei Forradalmi Tanács megválasztását. Legfontosabb most a rend, fegyelem nyugalom megtartása.

Farkas Imre javasolja, hogy az itt lévők összessége legyen a forradalmi tanács tagja és ebből válasszuk meg a vezetőket. Felteszi a kérdést elvállalják-e az ittlévők a forradalmi tanácstagságot. Szóljanak hozzá.

Hozzászólások:

Bíró István: Nem vállal semmit, az új kormánnyal nem ért egyet.

Angyal József: Kéri ismertessék a beosztásokat, hogy tudják kinek mi a feladata.

Farkas Imre: Nem csak a beosztáshoz kell hozzászólni, hanem mondjuk el a problémákat ami van.

Fehér József: Lesz-e olyan aki állandóan itt lesz, kinek milyen lesz a beosztása?

Csorba Sándor: Javasolja, hogy ifj. Farkas Imre maradjon a forradalmi tanács elnöke. Kéri, hogy saját személyéhez szóljanak hozzá, ő a forradalmi tanácson kívül is minden segítséget meg fog adni. Kéri, hogy hozzanak olyan határozatot, amely a betakarítási munkát és a vetést elősegíti.

Varga János javasolja, hogy Barta, valamint a tanács beosztottak és a tsz-elnökök maradjanak a helyükön, és dolgozzanak úgy, mintha misem történt volna.

Szabó József: Több helyről hall olyan hangokat, hogy ne vesd be a földet, stb. Véleménye, az, hogy a földdel kapcsolatban várjuk meg a rendeletet.

[...]

Török Ferenc: Az iskolások hétfőn tanuljanak tovább és az orosz nyelvoktatást tegyék fakultatívvá.

Bíró István: A kormánnyal azért nem ért egyet, mert még mindig a Szovjetunió segíti.

Hélya József: A párt és a tanács mindent levett rólam és ezért félt is tőlük.

Angyal József: Egyetlen feladatunk a rend fenntartása, és beszéljük meg a beosztásokat.

Pozsa Lajos: A felvásárlási lázt meg kell akadályozni és küzdeni kell a rémhírterjesztők ellen.

Tóth József: Egyetlen feladatunk a rend fenntartása és ezért beszéljük meg a beosztásokat. Javasolja a járási forradalmi bizottság felé a következő kérését juttassák el:

1./ Tisztán látó adózás.

2./ Község fejlesztés eltörlése.

3./ A földügyek sürgős rendezése.

4./ A szövetkezetek 100%-os önkéntessége.

5./ A tsz- és egyéni parasztok egyenlő elbírálása.

Csikós Mihály: Nem lehetne-e egy pár órára kinyitni az italboltot.

Farkas Imre válaszai:

Országos rendelet, hogy szesztilalom van. Pozsával egyet ért, Hélya felé a pártfélelemnek meg kell szűnni, Pásztor Illés a régi földjét vesse be, majd Krisztián József a tsz-től kap ideiglenesen földet.

Farkas Józsefnek ő úgy tudja, hogy a vetőmagot meghagyták számára, és ezt nem kellett volna beőröltetni, Fehér Józsefnek nem állandóan kell bent lenni és egy kevés időre ő is biztosan be tud jönni.

A jelen levők elfogadták a forradalmi tanács tagságát, valamint Barta Lajos bajtársat, egyöntetűen elfogadták további szolgálattételre.

A következőbe hét elnökségi tagot választottak egyhangúlag.

ifj. Farkas Imre elnök, Pinytye Jenő, Elek János, Bata András, Schid Henrik, Krisztián József, és Angyal József.

Az alábbi nemzetőröket fogadták el egyhangúlag. Földes István, Csikós Mihály, K. Szabó Pál, Pozsa Lajos, Szlávik János, Szente Kálmán, Balog István, György János, Fási Imre, Szulyó György, Bata Miklós, Takács János.

Belső telefonszolgálatra az alábbiakat fogadták el egyhangúlag, Bana Imre, Farkas József, Rocsik István, Boros Sándor, Szabó József, Boros Gyula, Balog András, Földi József, Csorba Sándor, Tóth József.

Továbbá, a következő határozatot hozták a volt tanács dolgozói felett.

Csorba Sándorné: további intézkedésig marad.

Ónodi Lajos:            – ” –                       – ” –

Bíró Tibor:               – ” –                       – ” –

Boda Mária:            – ” –                       – ” –

Víg Sándor/t/ véglegesen elfogadják, esetleg későbbiekben titkár helyett.

Sónyák András: ideiglenes

Trencsényi Mihályt november 1-vel elbocsájtani.

Tóth Lajos, községi párttitkárt javasolják az alapszervezetek felé leváltásra tekintettel arra, hogy a község előtt a tekintélyét elvesztette.

A forradalmi tanács utasításai.

A forradalmi tanács utasítsa a tsz-vezetőket, hogy fokozott őrséget állítsanak a magtárakhoz és az állatokhoz. Továbbá hirdessen pályázatot hivatalsegéd betöltésére. Trencsényi Mihályt november 1-vel felmenteni munkájától és írásban közölni vele. Továbbá javasolja a forradalmi tanács, hogy két napon belül hívjanak össze taggyűlést és válasszanak párttitkárt. A forradalmi tanács a következő határozati javaslatot hozta.

18 éven aluliak este 6 óra után az utcán nem tartózkodhatnak. A felvásárlási láz levezetésére utasítás kiadása a boltvezetők felé az áru elosztás irányában. A szesztilalom fokozottabb betartása.

A cseretelep vezetőjének utasítás kiadása, hogy munkaidő hosszabbításával biztosítsa a liszt kiadását.

Az orosz nyelv önkéntes bevezetése.

Bíró Tibor a további intézkedésig foglalkozzon a mezőgazdasági ügyekkel föld, és gép intézkedése vonalán, melyről a forradalmi tanácsnak minden nap számoljon be.

Tiszatenyő, 1956. október 28.

ifj. Farkas Imre s. k.
/forradalmi tanács elnöke/

Csorba Sándorné s. k.
/jegyzőkönyv-vez./

Forrás: ÁBTL O-17702/2-a. 542-544. p.

24.
A Túrkevei Forradalmi Munkástanács első ülésének jegyzőkönyve

1956. október 28.

Jegyzőkönyv,

amely felvétetett 1956. október 28-án a forradalmi munkástanács első üléséről.

Jelen voltak: a nép által megválasztott forradalmi munkástanács tagjai közül a következők: Györffy Lajos, Szoboszlai Sándor, Pusztai Béla, Kánya István, Nagy István, Molnár László, Gyarmati István, Csótó Mihály, Mihályi Károly, Csotó Mihály, /Vass utca,/ Tóth István, Molnár András, Dr. Balogh László, F. Tóth István, Nagy Sándor, Kiss András, Módis Sándor, Radó Sándor, Piroska János, Katona József, Szilágyi Károly, Vajda Ferenc, Erdei Gyula, ifj. Soós Sándor, Szepesy József, Trencsényi László, Varga Ferenc, ifj. Ercsi Antal, Balogh István, Papp József, Örsi János, Ábrahám Sándor, Szabó Gyula, Herc János, id. Sallai Károly, Acsádi Lajos, id. Ercsi Antal.

Az itt felsorolt tagok megválasztották az elnökséget.

Az elnökség tagjai a következők: tanács részéről: Dr. Ábrahám Sándor, honvédség részéről: Balogh István, fhdgy. rendőrség részéről: Papp József fhdgy. Fmsz. részéről: Madarász Sándor, Vörös Csillag Tsz részéről: Acsádi Lajos, ktsz részéről: Szabó Gyula, egyéni parasztok részéről: Ercsi Antal, kisiparosok részéről: Sallai Károly, ÁMG /állami gazdaság/ részéről: Hercz János, ref. egyház részéről: Örsi János, ifjúság részéről: Varga Mihály, pedagógusok részéről: Szepesy József.

Háromtagú ügyintéző elnökség tagjai: Dr. Ábrahám Sándor, Papp József fhdgy. és Balogh István fhdgy.

Jegyzőkönyv vezetője: Szepesy József.

Jegyzőkönyv hitelesítők: F. Tóth István és Pusztai Béla.

Dr. Ábrahám Sándor üdvözli a munkástanács tagjait és előterjeszti a következő javaslatokat.

1./ Javasolja minden intézmény, üzem részéről a munkástanácsba számuknak megfelelően képviselők beküldését.

2./ A közrend biztosítása érdekében szükségesnek látja nemzetőrség felállítását. Az eddigi segédrendőrök névsorát a rendőrség parancsnokától bekéri, és azt a munkástanács felülvizsgálja.

A nemzetőr járőr 3 tagból áll, mindegyik fegyveres.

3./ A kint lévő fegyverek a rendőrségre beszolgáltatandók. Fegyver csak a rendőrség, és honvédség tagjainál lehet.

4./ Budapest város lakosságának megsegítésére 15 q kenyér, és 3 q szalonna felküldését javasolja, és a városunk közellátásának biztosítására intézkedést kér.

5./ A közigazgatás ellátására szükséges, hogy az eddigi közigazgatási szervek továbbra is helyükön maradjanak.

A javaslatok tüzetes megtárgyalása és megvitatása után a munkás tanács a következő határozatokat hozta:

1./ Minden intézmény, üzem dolgozói létszámának megfelelően /minden 100 fő után küldjön képviselőt a taggyűlés határozatából a munkástanácsba. A népgyűlés által eddig megválasztott tagok továbbra is tagjai a munkástanácsnak.

2./ A közrend biztosítása érdekében a javaslatnak megfelelően intézkedik.

3./ A fegyverek beszolgáltatását elrendeli.

4./ Budapest lakosságának megsegítésére a javasolt élelmiszer küldését elhatározza és annak szállítására a Vörös Csillag Tsz. egy teherautóját igénybe veszi, a szállítmány kísérésével Varga Mihály, Trencsényi László és ifj. Ercsi Antal munkástanács-tagokat bízta meg.

5./ A munkástanács kijelenti, hogy feladatának a rend és fegyelem biztosítását, a termelés folytonosságának előmozdítását, valamint mindenféle szerv feletti felügyeletet, és ellenőrzést tartja, ezért személyi kérdésekben nem intézkedik, megvárja a nemzeti kormánynak választásokra vonatkozó rendelkezését.

Sz. Kovács József tanácselnök, a tanácsi közigazgatási dolgozók nevében tett ígéretét a további lelkiismereti és a törvényeknek megfelelő munkára tudomásul veszi, és felkéri a munka további folytatására.

A közigazgatás vezetésére és ellenőrzésére Dr. Ábrahám Sándor osztályvezetőt kéri fel.

Hitelesítők:

F. Tóth István s. k.

Pusztai Béla s. k.

olvashatatlan aláírások

Forrás: SZML XXIII. 651/a. A Túrkevei Városi Tanács jegyzőkönyve 1956.

{fel}