Adatok a Kádár-kormány szolnoki tartózkodásáról

A Kádár-kormány megalakulásának körülményeit és az 1956. november 4-6 között lejátszódott szolnoki események egyes részleteit mindmáig homály fedi. Erre vonatkozó egykorú iratanyag magyarországi levéltárakból eddig nem került elő. A hozzáférhetővé vált és megjelentetett orosz levéltári források pedig csupán Kádár János, Münnich Ferenc és Bata István november 2-3-i moszkvai tartózkodásáról, illetve tárgyalásairól tartalmaznak adatokat. Ezért csak Apró Antal, Marosán György és néhány szolnoki funkcionárius visszaemlékezésére, továbbá a rendszerváltás után a helyi újságokban megjelent riportokra támaszkodhatunk. A visszaemlékezések az eredeti dokumentumokat csak részben pótolhatják, pontatlanságuk a nevek és időpontok vonatkozásában különösen szembetűnő. 1989 előtt a riportalanyok többsége szándékosan torzítva, a maga szerepét kiemelve és a Kádár-rendszer iránti hűségét bizonygatva mondta el emlékeit, miközben elhallgatta, hogy 1956. november 4-ig esetleg ő is részese volt a forradalmi eseményeknek és csak félelemből vagy számításból állt az új hatalom mellé.[1]

Az 1989 előtt nyilvánosságra került emlékezések szerint Kádár János már 1956. november 3-án megérkezett Szolnokra. 1990-ben a Hét című tévéműsorban is elhangzott, hogy november 3-án délután 4 óra körül három katonai helikopter ereszkedett le a Vörös Csillag úti szovjet laktanya udvarára, amelyek egyike valószínűleg Kádárt és Münnicht szállította. Az adatközlő, Szekeres László, volt városi párttitkár szerint Mikojan, Szuszlov és Brezsnyev is Szolnokon tartózkodott ebben az időben.[2] A szolnoki magyar katonai repülőtéren szolgálatot teljesítő tisztek az 1990-91-ben készült riportokban ezzel szemben azt állították, hogy 1956. november 3-án délután nem történt ismeretlen berepülés a város légterébe. Kádár és Münnich nem is érkezhetett ezen a napon Szolnokra, mivel Moszkvából csupán november 4-én, magyar idő szerint hajnali 5-6 óra között indulhattak el.[3] Marosán György november 5-én délután 3 órakor Tökölről érkezett repülőgéppel Szolnokra és ugyanezen a napon, este jött meg Kossa István, aki a forradalom alatt Csehszlovákiába menekült.[4]

A rádió november 4-én hajnali 4 óra 5 perckor Münnich Ferenc nyilatkozatát közölte „Nyílt levél a magyar dolgozó néphez” címmel, majd 5 órakor „Figyelem! Figyelem! Kádár János elvtárs beszél” bejelentés után a munkás-paraszt kormány megalakulását közlő Kádár-beszédet sugározták.[5] Kádár János beszédét november 4-én többször megismételték és lejátszottak egy nyilatkozatot is a kormány megalakulásáról, amelyet november 3-án 20 órakor Ungváron olvastattak szalagra Sándor László kárpátaljai magyar rádiós újságíróval.[6] A Kádár-proklamációt a külföldi megfigyelő állomások is vették, noha a Szolnoki Damjanich Rádió 0,4 kW-os térerősségű adását csupán a városban és közvetlen környékén lehetett fogni. A szolnoki rádió munkatársai rádiókészüléken maguk is hallgatták a nyilatkozatot, amely „fedinges,” a távoli adásokra jellemző hangerő ingadozások által zavart volt. A szolnoki rádiósok szerint Ungvárról, esetleg Csehszlovákiából, vagy mozgó katonai adók által közvetítették.[7]

Szolnokon a helyi, kis teljesítményű adó mellett egy 135 kW-os térerősségű adó is működött, amely a Petőfi rádió műsorát továbbította. Ezt az adót 1956 januárjában alkalmassá tették arra, hogy a Kossuth rádió frekvenciáján is sugározzon. A hivatalos indoklás szerint a nyári időszakban gyakori viharkárok miatt volt erre szükség, ugyanis a lakihegyi torony adása villámcsapás következtében gyakran szünetelt.[8] A szolnoki rádióadó és az alig egy éve épült, korszerű stúdió valószínűleg meghatározó lehetett a szovjet hadműveleti központ és a Kádár-kormány Szolnokra településében, mivel a moszkvai vezetés számolt a lakihegyi adó időleges kiesésével. A város határában lévő rádióállomást november 4-én hajnalban, 4 óra 30 perckor szovjet katonák szállták meg, innen a sugárzás a Kossuth adó hullámhosszán csak este 22 óra 5 perckor indult meg.[9] Délután azonban 17 órától kezdve a Kádár-beszédet a kisadó stúdiójából félóránként lejátszották, amelyet ekkor csak vezetékes hálózaton lehetett fogni a városban, mivel november 4-én a 0,4 kW-os helyi adó sem működött. A bemondónővel, akit géppisztolyos szovjet katonák vigyáztak, Kossuth rádió, Budapest szöveggel konferáltatták be az adást. Ő azonban izgalmában egyszer nyelvbotlást követett el, és tévedésből „Kossuth rádió, Szolnok”-ot mondott be.[10] Mivel a 0,4 kW-os kisadó november 8-ig nem üzemelt, a felhívás Szolnokról november 4-én 22 óra 5 percnél előbb, amikor a nagyadóval megindult a sugárzás, nem kerülhetett az éterbe. Délután a vezetékes hálózaton zenét sugároztak. Dr. Fazekas Zoltán, a szolnoki egyetemi kar dékáni hivatalának vezetője szerint többek között a Szöktetés a szerájból című opera Ozmin áriáját: „Ím eljött a kéjes óra, és már áll az akasztófa, és a gége megszorul, megszorul” – hallhatták a szolnoki rádióhallgatók a Kádár-proklamáció után az eseményekhez és a tragikus folytatáshoz semmi másnál jobban nem illő áriát.[11]

A legrejtélyesebb kérdésről, Kádár János Szolnokra érkezésének pontos időpontjáról és körülményeiről a visszaemlékezések és interjúk közül egyik sem tartalmaz megbízható adatokat. Nincs róla tudomásunk, hogy Kádár megérkezésének helyi, magyar szemtanúja lett volna. Néhányan, akik erről nyilatkoztak, csupán feltételezéseiket fogalmazták meg, vagy a november 4-e után másoktól hallottakat adták tovább. Kádár a helyi pártfunkcionáriusok közül először, délután 5 óra körül valószínűleg Kálmán Istvánnal, a megyei pártbizottság első titkárával találkozott. A hajnali moszkvai indulásból arra következtethetünk, hogy repülőgéppel Ungvárig, onnan tovább helikopterrel leghamarabb a déli órákban érkezhetett meg a Tisza-parti városba, ahonnan Konyev marsall irányította a Forgószél hadműveletet. Feltehetően a hajnaltól szovjet megszállás alatt lévő katonai repülőtérre szállhatott le a magyar politikusokat szállító gép. Kálmán Istvánt november 4-én délután páncélautóval a József Attila úti laktanyába vitték. Itt rövid megbeszélést folytatott Kádár Jánossal, majd mindketten szovjet katonai kísérettel a Beloiannisz út–Malinovszkij utca (jelenleg Baross út–Mária utca) sarkán lévő városi pártházba mentek, ahol már mintegy 15-20 kommunista funkcionárius gyűlt össze.

Más visszaemlékezések szerint erre a találkozóra csak később, 20-21 óra között érkezett meg Kádár, akit pálinkával is megkínáltak. Kádár először a helyi eseményekről érdeklődött, majd a szovjet beavatkozás okairól és a kialakult helyzetről tájékoztatta a megjelenteket. Az október 23-i tüntetés követeléseit jogosnak és igazságosnak, Gerő leváltását indokoltnak nevezte, de mint mondotta, az ellenforradalmi erők a munkások és a fiatalok felkelését saját céljaikra használták fel: a nagybirtokosok és tőkések hatalmát akarták visszaállítani. A vöröskeresztes segélyszállítmányokat a nyugaton élő ellenséges elemek eszközének nevezte, akik így szivárogtak be az országba. Külföldről érkezett fasiszta tisztekről beszélt, akik Miskolc térségében vezették az ellenforradalmi csapatokat. Ők, a Nagy Imre-kormány kommunista tagjai nem nézhették tétlenül, hogy százával gyilkolják le az ártatlan embereket, ezért váltak ki a kormányból és fordultak a magyarországi szovjet csapatok parancsnokához, hogy nyújtson segítséget az ellenforradalmi erők felszámolásához.[12]

Kádár helyzetértékelése alapvetően hamis állításokra épült, hiszen a nyugatról érkezett vöröskeresztes személyzet egyetlen tagjára sem sikerült soha valamiféle politikai küldetést és lázító tevékenységet rábizonyítani. Miskolc környékén és máshol sem tevékenykedtek Magyarországon külföldi katonatisztek, a szovjet hadseregen kívül. A nagybirtokosok és tőkések hatalmának visszaállítására irányuló akciókról sem maradtak fenn források. Kádár egyértelműen a szovjet pártvezetés által szájába adott szöveget mondta fel Szolnokon, amelytől eltérni sem mert, még akkor sem, ha állításainak képtelenségével jobban tisztában volt, mint hallgatósága.

Kádár rövid tájékoztatóját a városi pártbizottságon éjszakába nyúló beszélgetés követte, az ekkor neki feltett kérdések közül kettőt érdemes megemlíteni. Kádár fején friss sérülés nyoma volt látható, a jelenlévők meg is kérdezték, hogy mi történt vele. Ő azt válaszolta, hogy valamilyen járműbe ki- vagy beszállva ütötte be a fejét.[13] Hasonló sérülést két nappal később Marosán György is „beszerzett”, amikor úton Budapest felé a páncélautó egy kiálló vasába verte be a fejét.[14] Kádár János egyébként is fesztelen modorban, talán a közösen elfogyasztott ital hatására is oldottan és jókedvűen viselkedett, ami szinte kizárja, hogy nem sokkal korábban fizikai bántalmazás, vagy lelki sokkhatás érte volna.

A beszélgetés résztvevői Kádár korábbi, börtönbeli szenvedéseire is rákérdeztek. Ő válasz helyett feltartotta kínzásoktól tönkretett kezét.[15] Elképzelhető, hogy szubjektív tényezők, 1956 után Kádár János korábbi szenvedéseiről szándékosan terjesztett mendemondák befolyásolták a visszaemlékezőket az elmondottakban. Mivel azok a szolnokiak, akik november 4-én este a városi pártbizottság épületében Kádárral találkoztak már majdnem mind elhunytak, szinte lehetetlen emlékeik valóságtartalmát utólagosan megítélni.

Münnich a november 4-i pártbizottsági ankéton nem vett részt és a visszaemlékezésekben is alig fordul elő a neve, talán azért is, mivel ő már november 5-én előrement Budapestre. Kádár kíséretébe tartozott viszont Erdélyi Károly, a túrkevei származású, fiatal diplomata, aki addig a moszkvai magyar követségen teljesített szolgálatot. Erdélyi Tökölről érkezett Szolnokra és Kádár János személyi titkára, egyben tolmácsa lett. Ugyancsak a tököli szovjet támaszpontról és repülőtérről érkezett Szolnokra, valószínűleg november 5-én Andics Erzsébet, Berei Andor és Hidas Antal. Itt csatlakozott hozzájuk Friss István, aki Marosán György visszaemlékezése szerint Ungvárról érkezett. Ők Apró Antallal együtt a megyei tanács székházában rendezkedtek be. Andics, Berei és Friss megalakították a kormány tájékoztatási csoportját és újraindították a Szabad Népet.[16] A november 6-i számban „Felhívás a magyar néphez, Nyílt levél a magyar dolgozó néphez” és „A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felhívása a baráti országok kormányaihoz” című proklamációkat közölték, amelyek november 4-én a rádióban is elhangzottak. Ekkor még írtak a Rákosi–Gerő-klikk hibáiról is. November 7-től, Kádár Budapestre távozása után azonban megváltozott az újság hangneme. A munkás-paraszt kormány rendeleteit és felhívásait közölték ugyan, de a lap stílusában és hangnemében a Rákosi-rendszer legsötétebb éveit idézte. Már ekkor ellenforradalomról és újraéledő fasizmusról írt, miközben Rákosi és Gerő felelősségéről többé szó sem esett.

Andics, Berei, Friss és Hidas november 10-e után is a szolnoki megyeházán tartózkodtak. A szolnoki Szabad Nép végét a Budapesten megjelentetett Népszabadság november 11-i számában közölt cikk jelezte, amely az újságot „botcsinálta Szabad Nép”-nek nevezte és szerkesztőit („akiknek az utóbbi napok tragikus eseményei alatt bedugult a fülük, vagy elhomályosult a látásuk”) szektásságuk miatt rendkívül keményen támadta. Az Andics–Berei–Friss–Hidas-csoport 1956. november 4-e utáni szerepe Szolnokon még nem kellően tisztázott. A helyi visszaemlékezésekben sokan afféle tartalékcsoportnak nevezik őket, akiket szükség esetén a Kádár-kormány helyére lehetett volna állítani. Andics és Berei maguk is nyíltan hangoztatták, hogy a Kádár-kormány csak ideiglenes megoldás. Mihelyst azonban a kormány berendezkedett Budapesten, a szolnoki társaságot félreállították és később a politikai életből is száműzték őket.

A Kossuth rádió műsorát november 4-én 22 óra 5 perctől november 8-án 13 óra 53 percig ugyancsak Szolnokon szerkesztették és a Kossuth adó hullámhosszán, a 135 kW-os helyi adón sugározták, míg a Laki-hegyi rádióadót helyre nem állították. Erdélyi Károly, Kádár személyi titkára adta le a kormánytól érkező híreket beolvasásra, de a szolnoki Szabad Nép cikkeit is beolvasták.[17] Ezért feltűnően sok a Szolnok megyei híranyag mind a Szabad Nép hasábjain, mind a Kossuth adó november 4-8 között sugárzott műsorában.

A megyei tanács lépcsőfeljárójának falán 1989-ig márványtábla emlékeztetett a Kádár-kormány megalakulására. A szolnoki rádióstúdióban is emléktábla hirdette, hogy 1956. november 4-én innen sugározták az új kormány felhívását, noha Kádár János sem a megyeházán, sem a stúdióépületben nem járt ezen a napon. November 6-án este Kádár, Marosán és Kossa – Kádár szovjet harckocsiban, Marosán páncélautóval – Budapestre indultak. A 60. Szovjet Légvédelmi Tüzérosztály 419. Légvédelmi Tüzérezredének 3. ütegéből Usakov hadnagy szakasza kísérte őket. November 7-én hajnalban érkeztek a Parlamenthez.[18]

A forradalom utóélete és a visszarendeződés kezdetei

Az 1956. november 4-i szovjet katonai beavatkozás a helyi hatalmi viszonyokban általában nem jelentett azonnali és teljes visszarendeződést. A forradalmi tanácsok sok községben tovább működtek, a városokban a forradalmi napok vezetői bekerültek az újjáalakuló tanácsi végrehajtó bizottságokba. Az MSZMP és a karhatalom szervezése megkezdődött ugyan, de november végéig kirívóan erőszakos és brutális fellépésre még nem voltak elég erősek.

November 5-én Kádár János a szolnoki József Attila úti laktanyában magához vitette Dancsi Józsefet, a megyei forradalmi munkástanács elnökét és Kablay Lajost, a szolnoki helyőrség parancsnokát. Mindkettőjüket barátságosan fogadta és támogatásukat kérte a kibontakozáshoz.[19] 1957 tavaszán Dancsit és Kablayt is letartóztatták, majd a bíróság elítélte őket. Ekkor azonban még csak alig néhány személyt vettek őrizetbe és 2-3 napi fogva tartás után őket is szabadon engedték. A foglyok kiszabadulásához a szolnoki Járműjavító munkástanácsának sztrájkfelhívása is hozzájárult.[20]

A Szolnok megyében letartóztatottak egy részét november 9-e körül Ungvárra vitték, de a hónap második felében szabadon engedték őket. A Kárpátaljára szállított foglyok közé tartozott dr. Sebők András szolnoki főorvos, dr. Fazekas Zoltán egyetemi tanársegéd és több jászberényi lakos, akiket a november 4-i tűzharc után fogtak el a szovjetek.[21]

A visszarendeződés a közigazgatásban legelőször Szolnokon kezdődött meg. Kálmán István, a megyei pártbizottság első titkára már november 5-én közölte a megyei forradalmi munkástanács tagjaival, hogy a pártbizottság a régi államigazgatási szervek helyreállításáról és a forradalmi bizottságok működésének megszüntetéséről hozott határozatot. A megyei munkástanács tagjai ellenállás nélkül beszüntették a testület működését. Dancsi Józsefet, a munkástanács elnökét azonban négy nappal később, november 9-én a megyei pártbizottság hozzájárulásával a Szolnoki Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága elnöki tisztségével bízták meg. Dancsit 1957. január 31-én mozdították el tisztségéből. Kálmán István és a szolnoki pártvezetőség november 4-én, akárcsak korábban, október 26-án, ismét 180 fokos fordulatot hajtott végre és már a forradalmi tanácsok működésének korlátozására vonatkozó kormányhatározat megjelenése előtt felszámolta a megye forradalmi tanácsát.

A Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága november 7-én rendkívüli ülésen jelentette ki, hogy Kádár János Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányának programjával mindenben egyetért és teljes mértékben támogatja annak megvalósítását. A Munkás-Paraszt Forradalmi Intézőbizottságnak átkeresztelt megyei tanács végrehajtó bizottságának tagjai közé azonban beválasztották Kablay Lajos helyőrségparancsnokot, Kurucz Józsefet, a munkástanács iparügyi biztosát, Vedrődi Gusztáv mezőgazdasági biztost, továbbá Mondok József és Németh Béla közlekedési biztosokat is, akik október 23-a előtt is tagjai voltak a megyei tanácsnak. Juhász Imréné megyei tanácselnököt és Zsemlye Ferenc tanácselnök helyettest, akiket az október 26-i népgyűlésen mondattak le, nem vették vissza állásukba. A többi vezető tanácsi funkcionáriusnak november 3-án kézbesített felmondólevelét hatálytalanították így ők ismét elfoglalhatták helyüket a megyei közigazgatásban. A megyei tanács forradalmi intézőbizottságának ideiglenes vezetésével Tóth Imre elnökhelyettest bízták meg.[22]

A megyei intézőbizottság utasítást adott a községeknek, járásoknak és városoknak, hogy végrehajtó bizottság helyett hasonlóképpen alakítsanak munkás-paraszt forradalmi intézőbizottságot. Erre általában nem került sor, de a megyei tanács végrehajtó bizottsága sem használta többé a forradalmi intézőbizottság elnevezést, tekintettel arra, hogy a kormány november 7-én rendeletet hozott a tanácsok végrehajtó bizottságai eredeti feladatkörének és jogainak visszaállításáról, továbbá intézkedett a megyei tanácsok mellé kormányösszekötők kinevezéséről.[23]

A megyeszékhellyel ellentétben vidéken a régi közigazgatási rendszer visszaállítása többnyire széles ellenállásba ütközött. Különösen a Tiszántúlon indult nehezen újra a végrehajtó bizottságok működése. A Tiszafüredi járásban még decemberben is csak négy községben lehetett tanácsülést tartani, noha egy megyei értekezleten a járási vezetők már november közepén utasítást kaptak arra, hogy a községekben tanácsüléseket kell szervezni. Tiszaderzsen a tanácsülés alatt 3-400 fős tömeg gyűlt össze botokkal és fejszékkel felfegyverkezve a tanácsháza udvarán és követelte a tanácstagok azonnali lemondását, amelyre a fenyegetés hatására sor is került: a tanácsülést feloszlatták. Tiszaigaron és Tiszafüreden a tanácstagok nagy része el sem mert menni a meghirdetett ülésre. Egyedül Nagyivánban sikerült a tanácsülést megtartani, ahol a forradalom idején is a régi vezetés tartotta kezében a hatalmat. A Törökszentmiklósi járáshoz tartozó Kengyelen a végrehajtó bizottság csak november végén kezdhette meg működését, amikor karhatalmisták erőszakkal zavarták el a forradalmi tanács tagjait a községházáról.[24] A Kunszentmártoni járáshoz tartozó Öcsödön november 19-én a végrehajtó bizottság összehívását maga a községi forradalmi tanács kényszerítette ki, amelyen a vb-tagokon kívül a forradalmi tanács tagjai is részt vettek. Leszavazták a tanácselnököt, és helyére a forradalmi tanács elnökét választották a vb élére.[25] A forradalmi tanácsok sok helyen zavartalanul működtek tovább.[26]

A helyi forradalmi szervek a fokozódó politikai nyomásnak novemberben még többnyire sikeresen ellenálltak és néhány esetben meg tudták akadályozni, hogy a leváltott funkcionáriusok ismét elfoglalják állásaikat. A Tiszafüredi Nemzeti Tanács 1956. november 23-án ülést tartott és éppen a kormány utasítására hivatkozva tiltakozott a járási tanács elnökhelyettesének visszahelyezése ellen. A kormányutasítás ugyanis kimondta, hogy akit a nép nem akar megtartani eddigi hivatalában, az menjen vissza a termelőmunkába.[27] Gyökeres változást a forradalmi tanácsok és a végrehajtó bizottságok erőviszonyában csak a kormány december 8-án megjelent 17/1956. sz. határozata hozott, amely a forradalmi bizottságokat, illetve tanácsokat feloszlatta és elrendelte, hogy a forradalmi bizottságok által eltávolított vezetők térjenek vissza munkahelyeikre. A tanácsok végrehajtó bizottságainak tagjai sok helyen csupán december végétől mertek részt venni a végrehajtó bizottság ülésein. Ekkorra már a karhatalom hozzákezdett a lakosság megfélemlítéséhez.[28]

Az ellenállás legális formáinak másik módját a munkástanácsok működése jelentette. Szerveződésük november 4-e után folytatódott, sőt az ideiglenes munkástanácsok helyett ekkor jöttek létre az állandó munkástanácsok. A forradalom alatt a munkástanácsok a tsz-ekben, állami gazdaságokban, intézményekben és termeléssel közvetlenül nem foglalkozó üzemekben, pl. MÁV, AKÖV, kereskedelmi vállalatok stb. is megalakultak. A munkástanácsok működését azonban a november 16-án megjelenő 2/1956. számú kormányrendelet, illetve a november 24-én megjelent 1956/25. tvr. a termelő tevékenységet folytató iparvállalatokra korlátozta. A két jogszabály politikai jogkört nem biztosított a munkástanácsoknak, csupán a vállalat gazdasági vezetésében való részvételüket tette lehetővé azzal a megkötéssel, hogy az igazgató vétója a munkástanács egyhangú szavazással hozott határozatát is megsemmisítheti, felettes szerv útján. A törvényerejű rendelet szerint döntési jogukat a munkástanácsok csak a bérvitákban, a dolgozók létszámának meghatározásában és a munkafegyelem vonatkozásában érvényesíthették. Ám a termelési tervek kidolgozásába és végrehajtásába, a vállalati pénzgazdálkodásba, export-import ügyekbe a munkástanácsok tagjainak többsége kellő képzettség hiányában általában nem tudott beleszólni.

A kormányrendelet és a törvényerejű rendelet elleni országos tiltakozó akcióhoz, melyet a Nagy-budapesti Központi Munkástanács kezdeményezett, a Szolnok megyei üzemek is csatlakoztak. November 27-én a megyeszékhely munkástanácsainak küldöttei értekezletet tartottak a Tiszamenti Vegyiművekben, amelyen egyhangúlag kinyilvánították, hogy a munkástanácsok megalakulására és működésére vonatkozó rendeletekkel nem értenek egyet. Követelték a politikai jogkör biztosítását, munkástanácsok működésének engedélyezését a nem termelő vállalatoknál is, az igazgatói munkakör kinevezés helyett választás útján történő betöltését, önálló, szabad szakszervezet létrehozását és tiltakoztak Kádár János november 26-i rádióbeszéde ellen (amelyben azt hangoztatta, hogy a munkástanácsok tagjai között számos ellenforradalmi és fasiszta elem található). Végül határozatban rögzítették, hogy amennyiben tevékenységük során bármely szolnoki munkástanács tagját sérelem érné, az érintettekkel valamennyi nagyüzem szolidaritást vállal.[29]

A november 27-i szolnoki értekezlet összehívását Békefi Gabriella vegyészmérnök, a Tiszamenti Vegyiművek munkástanácsának elnöke kezdeményezte. Az értekezlet célja a másnapra tervezett megyei gyűlés előkészítése volt, amelyre a vidéki üzemek küldötteit is meghívták. November 28-án a Dancsi József elnökletével és mintegy 350 fő részvételével a szolnoki városi tanács dísztermében tartott értekezletre 47 üzemből érkeztek küldöttek. Túlnyomó többségük a szolnoki gyárakból jött, vidékről csak a Jászberényi Aprítógépgyár, a Jászberényi Fémnyomó és Lemezárugyár, a Törökszentmiklósi Gőzmalom és a Martfűi Tisza Cipőgyár képviseltette magát. A megyei pártbizottságnak és a megyei tanácsnak a gyűlést hivatalosan nem jelentették be. Az értekezleten meglehetősen radikális, az előző napi gyűlésnél sokkal élesebb felszólalások hangzottak el. Békefi Gabriella a hét szolnoki nagyüzem nevében kijelentette, hogy a Kádár-kormányt nem ismerik el, majd ismertette a szolnoki munkástanácsok által, november 27-én közösen kidolgozott memorandumot, amelyet másnap, november 29-én eljuttattak a Nagy-budapesti Központi Munkástanácsnak.

A helyi közvéleményt erősen foglalkoztatta, hogy a vasutasok több olyan cédulát találtak, amelyeket a Szovjetunióba szállított foglyok dobtak ki a vagonokból. A szolnoki munkástanácsok azt is sérelmesnek tartották, hogy a szovjet tisztek bejárnak az üzemekbe ellenőrizni, hogy dolgoznak-e. Dancsi Józsefet is támadták, mivel sokszor látták szovjet gépkocsiban és úgy találták, hogy feltűnően szoros kapcsolatot tart a szovjet katonai parancsnoksággal. A gyűlésen kimondták a szolnoki városi munkástanács megalakulását, de megyei munkástanácsot a vidéki küldöttek kis száma miatt nem hoztak létre. Elhatározták azonban, hogy a forradalom alatt megalakult munkástanácsok küldötteiből járási munkástanácsokat alakítanak és a községi munkástanácsokat is megszervezik. Ezzel a feladattal Szabó Kálmánt, a Jászberényi Fémnyomó és Lemezárugyár és Papp Istvánt, a Tisza Cipőgyár küldöttjét bízták meg.[30] A most is óvatos Dancsi József zárszavában óvta társait a radikális megnyilvánulásoktól: „most könnyű szovjetellenes hangulatot teremteni, de ez nem politikus”. A gyűlésen Polónyi Szűcs Lajos, a Szolnok megyébe kinevezett kormányösszekötő is megjelent, de amikor elhangzott, hogy a küldöttek a Kádár-kormányt nem ismerik el, azonnal elhagyta a termet. A Dancsi József vezetésével létrejött, 22 tagú városi központi munkástanácson belül 9 tagú intézőbizottság alakult, amely a városházán összesen négy alakalommal ült össze, de érdemleges határozatot nem hozott.[31]

November végén és december első felében az országos sztrájkhullám Szolnok megyét is érintette, de a folyamatos termelést mégsem annyira sztrájkok, mint inkább a nyersanyag- és fűtőanyag-ellátás akadozása gátolta. November 23-24-én a megyében egyedül a Martfűi Tisza Cipőgyárban tartották meg a Nagy-budapesti Központi Munkástanács felhívására a sztrájkot. A december 11-12-ére meghirdetett 48 órás sztrájkhoz a Szolnoki Cukorgyár kivételével csatlakoztak a nagyüzemek. Közülük vezető szerepet játszott a Szolnoki Járműjavító, amely közvetlen személyes kapcsolatot tartott a KMT-vel. Polónyi Szűcs Lajos kormányösszekötő és Kálmán István, a megyei pártbizottság első titkára megkísérelték a vasúti nagyüzem munkástanácsát rábírni a sztrájk abbahagyására, abban bízva, hogy akkor a többi szolnoki gyár is felveszi a munkát, de próbálkozásuk nem járt sikerrel.[32]

A Szolnoki Járműjavító és a Bútorgyár nemcsak sztrájkkal, hanem tüntetéssel is kifejezte tiltakozását a Kádár-kormány egyre brutálisabbá váló fellépése ellen. 1956. december 6-án, a két nappal korábban rendezett budapesti tüntetéshez hasonlóan a Járműjavítóból indulva, száz fős asszonycsoport vonult végig a városon és helyezett virágot az I. világháború hősi halottainak emlékművére. A néma tüntetés, amely nem váltotta ki a karhatalom beavatkozását, üzenet és biztatás volt a város lakossága számára.[33]

A munkástanácsok egy része 1957 január-februárjában a karhatalom fokozódó zaklatásai következtében megszűnt. A fennmaradók már kizárólag bér- és érdekvédelmi ügyekkel foglalkoztak. A fokozódó politikai nyomást és a tagok félelmét a megtorlásoktól jól tükrözi, hogy január-februárban a munkástanácsok már alig vezettek jegyzőkönyvet és szinte semmit sem foglaltak írásba.[34] A kiépülő MSZMP alapszervezetek és a munkástanácsok között kifejezetten rossz viszony alakult ki. A párt növekvő befolyását a munkástanácsok igyekeztek ellensúlyozni. Ellenállásukat csak a hatalom legdurvább beavatkozásával sikerült megtörni. A nagyüzemek munkástanácsainak vezetőit 1957 februárja és májusa között letartóztatták. Áprilisban Dancsi Józsefet kórházi ágyáról hurcolták el. 1957-58-ban hosszas kihallgatások és vallatások után sokukat többévi börtönbüntetésre ítélték. A kisebb üzemek munkástanácsainak vezetőit a karhatalom rendszeresen bántalmazta 1957 februárja és áprilisa között. Az ő kiemelésükkel a még működő munkástanácsok teljesen pártirányítás alá kerültek. Üléseiken az üzemi párttitkárok is részt vettek, tagjaik pedig még bér- és érdekvédelmi ügyekben sem mertek az üzemi párt- és szakszervezettől eltérő véleményt képviselni. Ugyanakkor a vállalati vezetők megkövetelték, hogy a munkástanácsok pénzügyi, üzemgazdasági és üzemszervezési kérdésekben is foglaljanak állást. Mivel ettől a hozzá nem értő munkások ódzkodtak, a megyei pártbizottság vezetői javasolták, hogy a munkástanácsok tagjai számára szervezzenek szakmai tanfolyamokat, ahol megfelelő pénzügyi és gazdasági alapismereteket szerezhetnének.[35] Erre azonban már nem került sor, mivel 1957 májusára a munkástanácsok Szolnok megyében is szinte mindenütt feloszlottak. Május 10-én a legjelentősebb nagyüzem, a Szolnoki Járműjavító munkástanácsa szüntette be működését.[36] Az önállóságukat teljesen elvesztett szervezetek fenntartása már csak teher volt a munkások számára, amelytől maguk is megszabadulni igyekeztek.

Az ellenállás illegális formái, a karhatalom és a rendőrség november 4-e után Szolnok megyében a november 4-ei jászberényi tűzharcon kívül nem került sor jelentősebb fegyveres összecsapásra, Szolnokot a budapestiek kis Moszkvának nevezték, mert a lakosság nem akadályozta meg a szovjet csapatok átvonulását.[37] A szovjet katonai egységeket november 4-e után a megye területén sehol sem érte támadás. Előfordult azonban, hogy a helyi rendőrt lefegyverezték, puskáját és pisztolyát elvették, mint november 21-én Jánoshidán. December 12-én pedig a karcagi honvédlaktanya kerítéséhez vágtak kézigránátot és lőttek ki rá géppisztolyból sorozatot ismeretlen tettesek.[38] A rendőrségi napi jelentésekben inkább csak röpcédulák terjesztéséről, a Kádár-kormány plakátjainak leszaggatásáról és egy esetben vasúti telefonvezetékek elvágásáról olvashatunk, ezek számítottak Szolnok megyében az ellenállás legextrémebb formáinak.

A röplapokat többnyire diákok, a jászberényi, karcagi és kisújszállási gimnáziumok, valamint a Szolnoki Gépipari Technikum tanulói készítették, akiket akcióik után le is tartóztattak.[39] Kunhegyesen és Karcagon felnőttek is készítettek röplapokat, ezért később népbíróság elé állították őket, és aránytalanul súlyos büntetéseket szabtak ki rájuk.[40] Kunhegyesen a Kádár Jánost gúnyoló röplapokat az október végén megalakult Petőfi kör értelmiségi tagjai terjesztették. Felvették a kapcsolatot a karcagi gimnázium tanáraival és az iskola diákszervezetével is.[41] A Kádár nevével fémjelzett politikai rendszer ellen szervezkedésre egyedül Karcagon került sor. Sinkovits Gyula agronómus vezetésével november 8-a körül illegális, fegyveres csoport szervezése kezdődött a Nagy Imre-kormány visszaállításának támogatására. A mindössze hat fős csoport – négy karcagi és két kisújszállási lakos – a kunmadarasi repülőtér egyik tisztjétől szerzett néhány kézigránátot, de fegyveres akcióba már nem fogtak. Sinkovits a Bükkbe ment, hogy az ottani fegyveres ellenállókkal kapcsolatot teremtsen, de nem járt szerencsével és a letartóztatástól félve, egyideig Nógrád megyében rejtőzködött. A kezdeti stádiumban megrekedt mozgalom tagjaira rendkívül súlyos ítéleteket szabott kis a népbíróság. Sinkovits Gyulát első fokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.[42]

Szolnok megyében a forradalom időszakában súlyosabb atrocitás nem történt, ennek ellenére a megtorlás, ezen belül is a karhatalom rendkívül brutális fellépése talán még nagyobb tömegeket érintett, mint más megyékben. A karhatalom megszervezése az országban Szolnokon kezdődött meg először. November 4-ről 5-re virradóan a Kilián György Repülőtiszti Hajózó Iskola egyik növendékszázadát kirendelték a megyei tanács őrzésére, ahol később az Andics–Berei csoport és Apró, Kossa, Marosán, a Kádár-kormány tagjai tartózkodtak.[43] November 5-én a Szolnokra rendelt Uszta Gyula vezérőrnagy a kormány mellé állt felfegyverzett kommunistákból, hivatásos katonákból, az ÁVH volt tagjaiból és rendőrökből megkezdte a karhatalom szervezését. November 6-án éjjel, Kádár Budapestre távozása után megalakult a városi karhatalmi parancsnokság. Bár a megyei karhatalom szervezése csak november 25-én kezdődött meg, az egyes településeken jóval korábban alakultak kisebb karhatalmista csoportok.[44] A Nagyiváni Vörös Csillag Tsz kommunista tagjai, akik már október 24-től kezdve felfegyverkezve járőröztek a faluban, november 4-e után karhatalmi egységként működtek tovább. Megfélemlítették a környező községek lakosságát és segítették a kunmadarasi repülőtér kommunista tisztjeiből szervezett karhatalmista század megalakítását.[45]

December 8-án Szolnokon 120 fős Munkás Tiszti Század jött létre a Rákosi-rendszer legodaadóbb híveiből. Voltak közöttük 1919-es vöröskatonák, egykori illegális kommunisták, rendőrök, ÁVH-sok és két görög emigráns. Tevékenységüket még a megyei pártvezetés sem akarta engedélyezni. Ekkor a század vezetői felkeresték Münnich Ferencet, aki pártfogásába vette őket.[46]

A Szolnok megyei karhatalomba összesen 892-en jelentkeztek, az állomány fele Szolnokon teljesített szolgálatot. A többiek 30-40 fős szakaszokban a városokban, a járási székhelyeken és néhány községben, Kunmadarason, Tiszaföldváron és Nagyivánban. A karhatalmisták jelentős részét az ún. Honvéd Karhatalomhoz tartozó hivatásos katonák alkották, akik közül sokan csak jelképesen látták el a szolgálatot, vagy a fontosabb épületek őrzésében vettek részt. A Honvéd Karhatalomba a forradalom helyi katonai vezetői közül is többen beléptek, hogy a megtorlástól megmeneküljenek, őket később leszerelték és bíróság elé állították.

Az ÁVH tagjai november 4-én, a börtönből kiszabadulva szinte azonnal hozzákezdtek a forradalom résztvevőinek összeszedéséhez, de az ÁVH feloszlatásáról kiadott kormányrendelet akadályozta munkájukat. Közülük egyesek „konspiratív, titkos, elhárító és felderítő munka” végzésébe kezdtek a megyei pártbizottságon, de a megyei sajtóban megjelent tiltakozás hatására ezzel is fel kellett hagyniuk. November második felétől az ávósok egy részét más megyék rendőr főkapitányságainak apparátusában helyezték el. Akik nem akartak Szolnokról elmenni, azok a karhatalomban teljesítettek szolgálatot. Csak nagyon kevesen helyezkedtek el a termelő munkában. A Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozóosztályának 1957. május 30-i jelentése szerint a megszüntetett ÁVH állományának 80%-a a rendőrség politikai apparátusában dolgozik, döntő többségükben előző szolgálati helyükön, néhányan más megyei főkapitányságokon.[47] Jóllehet Szolnokon 1956 decemberében a rendőrségen belül is megalakult a karhatalom 112 fős egysége,[48] a rendőrség vezetőinek egyrésze szembehelyezkedett a karhatalommal. Szántó István alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes vezetője a Tiszavidék című megyei lapban megjelent cikkében a Szolnoki Munkás Tiszti Század eljárásait törvénytelennek minősítette. Szántó az Országos Rendőr-Főkapitányság támogatását élvezte a megyei pártbizottsággal szemben, amely azzal vádolta meg őt, hogy „az ellenforradalmárokkal lepaktál, gyáva és megalkuvó. Nem megbízható, kispolgár”, aki ráadásul 1936-1948 között a Szociáldemokrata Párt tagja volt.[49]

Kálmán István az MSZMP megyei elnökségének kétszeri pálfordulást is megélt vezetője 1957. január 13-án a rendőrség, a honvédség és az ügyészség munkájáról részletes jelentést küldött Kádár Jánosnak. Ebben beleszólási jogot kért a megyei pártbizottság részére, a rendőrség vezetőinek kinevezésébe, egyben személyi javaslatokat is tett. Kérte a rendőrőrsök számának és a rendőrség állományának növelését is, továbbá gépkocsikat, motorkerékpárokat és golyószórókat, és – a rendőrség szolnoki karhatalmi századának megerősítése érdekében – páncélautókat.[50]

A Szolnok megyei pártvezetőség kérelme részben meghallgatásra talált, mivel a megyei rendőr-főkapitányság élére a beterjesztett kérelemmel összhangban Tóth Imrét nevezték ki,[51] a rendőrség állományából pedig 39 rendőrt szereltek le. Kb. 50%-ukat azzal az indoklással, hogy kapcsolatot tartottak az ellen-forradalmárokkal, papokkal, kulákokkal stb, vagy MDP-tagok voltak, és nem jelentkeztek az MSZMP-be. Meg kell jegyeznünk, hogy a forradalmi tanácsokba beválasztott rendőrtisztek többségét a leszerelési hullám nem érintette, mert ők már a november 4-i fordulat után leszereltek.[52]

1957 januárjában tisztogatásokat hajtottak végre az ügyészségen és a bíróságon is. Dankó Sándor és Szabó Sándor bírókat a forradalomban való részvételükért fegyelmivel távolították el, és Dankót később börtönbüntetésre is ítélték.[53] Ugyancsak eltávolították állásukból a Tiszavidék című megyei lap (a korábbi Szolnok Megyei Néplap) egyes munkatársait és a megyei tanács végrehajtó bizottsága egyik tagjának részvételével új szerkesztőbizottságot alakítottak, amely biztosította, hogy a megyei sajtóban a visszaélések és a karhatalom akcióit bíráló cikkek többé ne jelenhessenek meg.[54]

A karhatalom és a megrostált rendőrség 1956 decemberétől, de különösen 1957 tavaszán végigverte a megye városainak és községeinek lakosságát. Portyázásaik, indokolatlanul súlyos brutalitásuk és olykor iszogatás utáni esztelen lövöldözéseik a Kádár-rendszerhez hű funkcionáriusok tiltakozását is kiváltotta.[55] A végső célt, a lakosság tömeges megfélemlítését azonban elérték, és 1957 tavaszán megkezdődött a forradalom résztvevői ellen indított perek tárgyalása is.

A Kádár-kormány néhány tagjának két-három napos szolnoki tartózkodásából a város és a megye semmilyen hasznot nem látott. Kádár János feltűnően kerülte Szolnokot. Hivatalos úton csupán egyszer járt a megyében és 1958 áprilisában még a Szolnokra és Karcagra ellátogató Hruscsovot sem kísérte el. Az 1956. november 4-6-i szolnoki események negatív hatása annál inkább érződött és talán még jelenleg is érzékelhető. A más megyék pufajkásainak számát kétszeresen meghaladó, közel 900 fős karhatalom prominens tagjainak jórészét leszerelésük után különböző vezető tisztségekbe helyezték, akik évtizedeken át a helyi közélet meghatározó személyiségei maradtak. Az értelmiség kiemelkedő alakjait már 1957 tavaszán távozásra kényszerítették, vagy leváltották hivatalukból. A szolnoki egyetemi kart 1957 márciusában véglegesen felszámolták és a megyeszékhelyen csak húsz év múlva létesítettek újra nappali tagozatos, felsőoktatási intézményt.

{fel}