A Szolnok Megyei Forradalmi Munkás-, Paraszt- és Katonatanács tevékenysége (október 27-november 3.)

Az 1956-os forradalom megyei csúcsszervei csak néhány esetben vették fel a munkástanács elnevezést (Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár megyében alakultak meg hasonló néven a megyei forradalmi tanácsok).[1] A szolnoki névválasztásra feltehetően a Borsod megyei példa alapján került sor, de a testület tagjai baloldali elkötelezettségüket is hangsúlyozni kívánhatták ezzel. Kablay Lajos alezredes, szolnoki helyőrségparancsnok az október 27-i ülésen többször is hangoztatta, hogy „munkástanács vagyunk, tehát nem forradalmi tanács,”[2] ennek ellenére a forradalmi jelző használatban maradt. A tanács személyi összetétele lényegében nem változott a forradalom napjaiban, csupán egyetlen intéző bizottsági tag jelentette be, hogy nem kíván tovább részt venni a testület munkájában. A Szolnok Megyei Forradalmi Munkástanács belső egysége mégsem volt teljes. A szolnoki egyetemisták már az október 26-i választáson kifogásolták, hogy sajtó- és rádióbiztosnak Kocsár József tanársegéden kívül a kommunista Gerencsér Miklóst választották, aki pedig, újságíróként szakmailag nélkülözhetetlennek tűnt a mérnöki végzettségű Kocsár mellett.[3]

Gerencsér igyekezett megakadályozni, hogy a sajtó és a szolnoki rádió az általa túlzottnak tartott követeléseket közölje, ezért személyét az egyetemisták mindvégig támadták. A szolnoki egyetemi kar MEFESZ-bizottsága és a megyei forradalmi munkástanács számos más kérdésben is szemben állt egymással. Gerencsér Miklós 1957-ben tett vallomása szerint az egyetemen szinte óránként újabb és újabb követeléseket fogalmaztak meg, amelyeket átküldtek az egyetemi épülettel szemben lévő megyeházára a forradalmi munkástanácsnak. Az egyetemisták október 28-án bizalmatlansági indítványt terjesztettek be a Nagy Imre-kormánnyal szemben, követelve, hogy a kompromittált miniszterek mondjanak le tisztségükről; Nagy Imre tisztázza szerepét a statárium kihirdetésében és amennyiben ő írta alá a rendeletet, akkor mondjon le. A memorandumot a szolnoki rádióban be akarták olvasni, de Gerencsér ezt nem engedélyezte, mire az egyetemisták azon a címen követelték Gerencsér leváltását, hogy akadályozza a sajtószabadságot. Gerencsér Miklós néhány nap múlva le is mondott sajtóügyi biztosi tisztségéről, ezt azonban a megyei munkástanács nem fogadta el. November 1-jén több tagból álló bizottságot választottak a rádió és a megyei lap élére, melynek vezetője dr. Fazekas Zoltán tanársegéd, az egyetemi kar dékáni hivatalának vezetője lett. Ő az újságcikkek megjelenését, illetve a rádióadások szövegét Gerencsérrel együtt közösen engedélyeztethette. Bizonyos fokú, mérsékelt cenzúra Szolnokon a forradalom egész időszakában érvényesült, mivel a kormányt és különösen Nagy Imrét támadó újságcikkek a megyei lapban nem jelenhettek meg, ilyen riportokat a helyi rádió sem sugárzott. A Nagy Imre-kormány elleni bizalmatlansági indítványt egyébként a megyei munkástanács is túlzottnak tartotta és nem továbbította Budapestre.[4]

Az egyetemisták megkísérelték befolyásukat kiterjeszteni az üzemi munkásságra, hogy támogatásukkal megnövelhessék súlyukat a megye vezetésében, vagy amennyiben ez nem sikerül, leválthassák a megyei munkástanácsot.[5] Október 29-én az egyetem épületében a hallgatók és az üzemi munkástanácsok képviselői értekezletet tartottak, amelyen álláspontjukat egyeztetve az alábbi követeléseket fogalmazták meg: a rendőrségen és a honvédségen belül alakuljanak forradalmi tanácsok, szervezzék meg a fegyveres munkásőrséget, emeljék 30 főre a megyei munkástanács intéző bizottságának 20 fős létszámát, az ott a rendőrséget képviselő két biztos helyett válasszanak újakat, Gerencsér Miklós sajtó-, rádió- és tájékoztatási biztost váltsák le, „mert a szolnoki rádióadó a valóságnak nem megfelelően tájékoztatja hallgatóit.”[6]

A munkásság és a diákok felfegyverzésének követelése Szolnokon mindvégig az egyik legfontosabb kérdés maradt, ehhez azonban a megyei munkástanács és ezen belül különösen Kablay Lajos helyőrségparancsnok semmiképpen sem akart hozzájárulni. Dancsi József, a megyei forradalmi munkástanács elnöke és Kablay alezredes folyamatos kapcsolatot tartott a szolnoki szovjet katonai alakulatok vezetőivel. Attól tartottak, hogy amennyiben a lakosság kezébe fegyver jut, fegyveres összetűzés alakulhat ki a szovjetekkel, vagy a szolnoki ÁVH-sokkal. Legfőbb törekvésük pedig éppen a vérontás elkerülése volt.

Kablay Lajos, hogy az egyetemistákat és a munkásokat a fegyveres harc következményeivel szembesítse, október 30-án 17 tagú küldöttséget vitt repülővel Budapestre. A küldöttség a Ferihegyi repülőtérről gépkocsival a Parlamenthez ment, de csak dr. Fazekas Zoltán, Kocsár József és Bulyáki Ferenc szolnoki munkás jutott be az épületbe. Ő a folyosón megszólította Kádár Jánost, aki néhány soros üzenetet küldött a szolnokiaknak, amelyben a rend helyreállítása és a munka megindítása érdekében összefogásra szólította fel őket. A rövid levelet Kádár Nagy Imrével is aláíratta.[7]

A budapesti útról Fazekas és Kocsár a szolnoki egyetemen még aznap este beszámolt és Kocsár később Karcagon is tájékoztatót tartott a fővárosban tapasztaltakról. A küldöttség útjáról a Nép Lapja és a szolnoki rádió is részletesen tudósított. A szolnoki egyetemisták a látottak és hallottak hatására hajlottak a kompromisszumra. Beleegyeztek, hogy a fegyveres nemzetőrség tagjai csak katonákkal és rendőrökkel közösen, hármas csoportokban járőrözhetnek. Az október 30-án megalakult szolnoki nemzetőrség csak egyetemistákból, mintegy 30-35 főből állt. A munkások tömeges felfegyverzésére nem került sor a megyeszékhelyen.[8]

Október 31-én a forradalmi munkástanács határozatot hozott a megyei tanács végrehajtó bizottsága vezetőinek eltávolításáról és az osztályok élére is új vezetőket nevezett ki. A munkástanács jóváhagyta a megyei bíróság és a szolnoki járásbíróság elnökének leváltását, amiről az ügyészségen és a bíróságon alakult forradalmi tanács tagjai döntöttek.[9] A tanácsi és bírósági vezetők leváltását elsősorban dr. Aszódi Imre, a munkástanács igazságügyi biztosa szorgalmazta. A kisgazdapárti Aszódi sokkal radikálisabb személyiségnek bizonyult, mint a forradalmi munkástanács tagjainak többsége. Az agilis és művelt jogász a munkástanácsban egyre inkább meghatározó szerephez jutott. Október 31-én, amikor az egyetemisták az ÁVH tagjainak letartóztatását követelték, a munkástanács az ő javaslatára hozott határozatot arról, hogy Szolnok megyében az ÁVH állományának minden hivatásos tagját őrizetbe kell venni a legfőbb ügyésztől kapott utasításnak megfelelően.[10]

November elejére a megyei munkástanácson belül az egyetemistákat képviselő dr. Fazekas Zoltán és Kocsár József, valamint az ugyancsak radikálisabb intézkedéseket szorgalmazó dr. Aszódi Imre és Jankovics Lajos intézőbizottsági tagok befolyása érezhetően megnövekedett. Ugyanakkor a megyei pártbizottság, amely a testület megalakulásában kezdeményező szerepet játszott, a döntések meghozatalába nem kívánt közvetlenül beleavatkozni. A hatalmat gyakorlatilag már október 26-án átruházta a forradalmi munkástanácsra, amelynek politikai vonalvezetésében érdemi radikalizálódás a belső erőviszonyok módosulása ellenére nem következett be.

A forradalmi munkástanács működésével azonban nemcsak az egyetemisták voltak elégedetlenek. 1957-ben tett vallomásában Lengyel János színész gittegyletnek nevezte a testületet tehetetlensége miatt. A munkástanács tagjai a kommunista Gerencsér Miklós szerint sem csináltak egyebet, mint az egyetemisták követeléseit tárgyalták és a megye különböző részeiből érkezett küldötteket fogadták. A küldöttségeket minden esetben arra figyelmeztették, hogy óvják meg településükön a rendet, és mindaddig semmi lényeges intézkedést ne tegyenek, amíg az országban nem áll helyre a rend.[11] A megyei munkástanács igazán hatékony intézkedéseket Szolnok közellátásának, a gyárak működésének biztosítása, a vasútállomáson rekedt élőállat szállítmányok takarmányozása, majd a vágóhídon történt feldolgozása és a Budapestre indított élelmiszerszállítás megszervezése terén foganatosított. A szolnoki üzemek november 4-ig folyamatosan termeltek. Működésük csak ekkor állt le, rövid időre.

A megyei forradalmi csúcsszerv és a vidéki forradalmi tanácsok kapcsolatát a telefonvonalak esetleges működése, a tömegközlekedés leállása és a szovjet csapatok állandó vonulása is akadályozta. Ennek ellenére a vidéki küldöttségek már október 27-én felkeresték Dancsi Józsefet, a megyei munkástanács elnökét, aki ismertette velük a felállítandó forradalmi bizottságok, illetve tanácsok felépítését és működését, a megyei pártbizottság által jóváhagyott sémának megfelelően. Október 31-én néhány, a járási székhelyekről érkezett küldött részvételével tartott értekezleten Dancsi javasolta a tanácsi apparátus leépítését, de átfogó, az egész megyében érvényesíthető koncepciót sem ő, sem a megyei forradalmi tanács értelmiségi tagjai nem tudtak kidolgozni. Egy alkalommal Dancsi József felkeresett néhány vidéki forradalmi tanácsot. Október 29-én gépkocsival Mezőtúrra, Törökszentmiklósra és Kuncsorbára utazott, ahol részt vett a helyi forradalmi szervek gyűlésein. Felszólalásaiban a kommunista funkcionáriusok leváltását támogatta, de a folyamatos termelés biztosítására, az ifjúság felfegyverzésének megakadályozására és a tsz vagyonának megőrzésére figyelmeztette a forradalmi tanácsok tagjait. Törökszentmiklóson a kommunista funkcionáriusoknál lévő fegyverek összeszedéséről, Mezőtúron pedig a leváltott régi vezetők Szolnokra szállításáról is intézkedett.[12]

A megyei munkástanács ülésein többé-kevésbé rendszeresen csak a szolnoki járás községeinek küldöttei jelentek meg. Szolnok megye távolabbi részeire, a Tiszafüredi járásban, Karcagon és a Jászságban lezajlott eseményekre a megyei munkástanácsnak gyakorlatilag nem volt befolyása. Maga a testület – elnevezése ellenére – inkább tekinthető városi, mint megyei csúcsszervnek. A Szolnoki Városi Tanácson október 28-án alakult tíztagú forradalmi tanácsnak politikai hatásköre nem volt, csupán élelmezésügyi, lakásügyi, egészségügyi stb. kérdésekkel foglalkozott.[13] Jászberénnyel, Szolnok megye második legnagyobb városával a megyei munkástanácsnak szinte alig volt kapcsolata, a szolnoki rádió Jászberényből semmilyen hírt nem kapott.[14] A Jászság székhelye Szolnok helyett inkább a megyén kívül keresett kapcsolatokat. A jászberényi forradalmi bizottság október 31-én határozatot hozott arról, hogy összeköttetést kell teremteni a Borsod Megyei Munkástanáccsal, Orendás Bélát, a városi forradalmi bizottság tagját pedig megbízták, hogy vegye fel a kapcsolatot a főváros forradalmi tanácsával.[15] November 2-án Imre Béla, a Jászberényi Járási és Városi Forradalmi Bizottság küldötte Szolnokon felkereste a megyei munkástanácsot, míg a bizottság két másik tagja Heves megyébe, Gyöngyösre utazott. Imre Béla látogatásán kívül Jászberény és a Szolnok megyei forradalmi vezetés között más személyes kapcsolat nem jött létre.[16] A Szolnoktól távoli Tiszafüred ugyancsak más megyékkel (Borsoddal és Hevessel) keresett összeköttetést.

Történtek próbálkozások a vidék bevonására a megyei forradalmi munkástanács munkájába, de a tényleges együttműködés a rossz közlekedési és közbiztonsági viszonyok, továbbá az idő rövidsége miatt nem alakulhatott ki. Abból a célból, hogy a Szolnok megyei forradalmi szervek működését összehangolják és ténylegesen is egységes irányítás alá helyezzék, a megyei munkástanács november 6-ra tanácskozásra hívta meg a hét járás és hét város küldötteit. A közlemény értelmében minden járásnak és városnak két-két megbízottat kellett volna a megyei forradalmi munkástanácsba delegálni, akik a testület teljes jogú tagjai lettek volna tanácskozási és szavazati joggal. A megyei munkástanács intéző bizottságának mind a 20 tagja szolnoki lakos volt és csak funkciójuk révén láttak el néhányan formálisan megyei hatáskört.[17] Az értekezletre a november 4-én bekövetkezett események miatt már nem kerülhetett sor.

A megyei forradalmi munkástanács külső, megyén kívüli kapcsolatait is inkább a passzivitás jellemezte. A más megyékből érkezett meghívásokat elfogadták, csatlakoztak a győri és miskolci forradalmi központokhoz, Szolnok azonban november 4-ig semmilyen regionális szerepkört nem töltött be.

November 1-jén Gerencsér Miklós telefonon beszélt Szigethy Attilával és a megyei forradalmi munkástanács nevében bejelentette, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun megyékhez hasonlóan Szolnok is csatlakozik a Dunántúli Nemzeti Tanácshoz. Ugyancsak november 1-jén Mihala Ferenc, a Borsod Megyei Munkástanács küldötte érkezett a Tisza-parti városba, hogy a megyei munkástanács képviselőit Miskolcra hívja. Mihala kérésére Kocsár József a meghívást a Békés Megyei Forradalmi Tanácsnak is továbbította. November 2-án Szolnokról Kocsár József és Jankovics Lajos gépkocsival Miskolcra utazott, ahol részt vettek Észak és Kelet-Magyarország Nemzeti Tanácsának alakuló ülésén. Az ott hozott határozati javaslatot a Szolnok Megyei Forradalmi Munkástanács nevében mindketten aláírták.[18] November 2-ra a Dunántúli Nemzeti Tanács a katonai és munkástanácsok küldötteit Győrbe hívta. Kocsár visszaemlékezése szerint ő Győrben is járt, ahol megbeszélést folytatott Szigethy Attilával.[19]

A szolnoki rádió fennmaradt műsorborítékai két nemzetközi vonatkozású, helyi eseményről tartalmaznak adatokat. 1956. október 26-án távirat érkezett a szolnoki üzemmérnöki egyetemi karra a Drezdai Közlekedési Főiskoláról, amellyel a szolnoki intézmény több éve állt szakmai kapcsolatban. A keletnémet egyetemisták szolidaritásukat fejezték ki az ellenforradalmi elemek ellen indított harc iránt, amelyet információik szerint a szolnoki diákok folytattak. A dezinformáció sikerességét tükröző táviratra október 31-én a szolnokiak a rádió hullámain adtak önérzetes választ: „ezúton adjuk hírül nektek, német barátaink, hogy Magyarországon a magyar nép nem ellenforradalmi elemek ellen, hanem a független, szabad, demokratikus Magyarországért harcol”. Mivel a szolnoki rádióállomás rövidhullámon külföldre propaganda műsorokat is sugárzott, elképzelhető, hogy az egyetemisták válasza eljutott az NDK rádióhallgatóihoz.[20]

Egy másik, Szolnokon leadott rádióhír arról tudósított, hogy november 3-án délután egy lengyel, egy német és egy francia újságíró érkezett a Tisza-parti városba. Az újságírók meggyőződtek arról, hogy Szolnokot szovjet alakulatok vették körül és a Kilián repülőtiszti iskola repülőterét is szovjet páncélosok tartják sakkban. Hosszasan elbeszélgettek a megyei munkástanács tagjaival, akiktől többek között megkérdezték, hogy milyen politikai elképzeléseik vannak a jövőre vonatkozóan. „A forradalmi munkástanács tagjai egyöntetűen azt a választ adták, hogy nem hajlandók letérni a szocializmus építésének útjáról, természetesen a teljes függetlenség és semlegesség keretei között.”[21]

Pártok, politikai és társadalmi szervezetek a forradalomban

Pártok

Még a forradalom előtt az MDP megyei bizottsága utasította a HNF (Hazafias Népfront) Szolnok megyei szervezetét, hogy a volt koalíciós pártok vezetőit, akik lojálisak a fennálló politikai rendszerrel, vonják be megyei, járási, városi és községi szinten a népfront munkájába. Erről beszélt a már említett, 1956. szeptember 23-án megjelent Néplap-interjúban Dávid Ferenc, korábban Szolnok megyei MDP első titkár, ekkor a HNF országos titkára. A forradalom idején először a TTIT megyei szervezete foglalt nyíltan állást a többpártrendszer mellett az október 27-én tartott kibővített elnökségi ülésén.[22] Október 29-re a népfront összehívta az FKgP, az SZDP, az NPP és az MDP képviselőit, pártonként 3-4 személyt, ahol felszólították a volt koalíciós pártokat, hogy kezdjék meg működésüket. A megyei népfrontszervezet ezzel egy nappal megelőzte a többpártrendszer hivatalos engedélyezését. Az első lépést maga az MDP Szolnok megyei vezetősége tette meg, amely már október 30-án elhatározta, hogy a Kommunista Párt nevet veszi fel, ténylegesen azonban november 1-jén alakult újjá a párt mintegy 30 taggal Szolnokon. Az MSZMP elnevezést a budapesti példától eltérően csak november 4-től kezdték használni a megyében. A többi párt újjászerveződése október 31-től kezdődött meg, de vidéken a pártalakulásokra többnyire csak november első napjaiban került sor.[23]

Az MDP funkcionáriusok a forradalmi tanácsok működésére egyre kevesebb befolyást tudtak gyakorolni, de továbbra is rendkívül engedékenyek voltak. A megyei pártbizottság székházát és a pártiskolát már október 28-30-a között kiürítették, november 3-án a megyei pártbizottság a városi pártbizottság épületében kezdte meg újra tevékenységét. Az így felszabaduló ingatlanokat lakások kialakítására ajánlották fel. Úgy tűnt, hogy együttműködésre törekszenek mind a forradalmi szervekkel, mind a volt koalíciós pártokkal. Kálmán István, akit november 1-jén az MKP Ideiglenes Intéző Bizottsága elnökévé választottak, nyilvánosan is állást foglalt a többpártrendszer mellett.[24] Szolnok megyében a koalíciós pártok újjászervezése ugyan megindult, a pártok sok helységben megalakultak, de tényleges közéleti tevékenységre már nem jutott idejük. Szolnokon az MKP-n kívül az FKgP, az NPP utódja, a Petőfi Párt és végül az SZDP alakult újjá.[25] Karcagon ugyanez a négy párt, a Szolnoki járás községeiben: Kőtelken, Nagykörűben, Tiszaföldváron és Tószegen a Kisgazdapárt, Kunszentmártonban viszont csak a Kisgazdapárt alakult meg. Az Egerhez közelebb eső Tiszafüreden az FKgP és az SZDP mellett megkezdődött a Barankovics-féle Demokrata Néppárt újjászervezése is. A Jászságban általában a Kisgazdapárt alakult újjá.[26]

Noha a Kisgazdapárt újjászervezése Szolnok megyében majdnem minden településen megindult, politikai tevékenységet a november 4-i szovjet katonai beavatkozás miatt ez a párt sem tudott folytatni. Az FKgP helyi vezetői felléptek a téeszek és a tagosítások ellen, egyesek hangoztatták, hogy a magánbirtokokat 200 kataszteri holdig vissza kell adni eredeti tulajdonosaiknak.[27]

A Szociáldemokrata Párt újjászervezése Szolnokon volt a legsikeresebb, ahol jelentős számú kisiparos, kereskedő élt, és a koalíciós időszakban az értelmiségiek közül is sok tagja volt a pártnak. Közülük mintegy hatvan-hetvenen az ötvenes években is tartották a kapcsolatot, és rendszeresen összejöttek a szolnoki Tünde cukrászdában. Egyes települések, mint a Szolnokhoz közeli Vezseny kivételével a falvakban a Szociáldemokrata Párt általában nem alakult újjá. A Petőfi Párt Kisújszálláson és a Nagykunság néhány községében alakult meg a forradalom napjaiban.[28]

A forradalmi tanácsokban a koalíciós pártok tagjai közül nagyon sokan vállaltak szerepet. Az MDP megyei vezetői támogatták, hogy saját pártjuk tagjain kívül a kommunista rendszerrel nem konfrontálódó, általuk demokratikus meggyőződésűeknek tartott szociáldemokraták, parasztpártiak és esetleg a Kisgazdapárt volt balszárnyához tartozó személyek minél nagyobb számban kerüljenek be a forradalmi szervekbe. Szélsőjobboldali személyek csak elvétve kerültek be a forradalmi tanácsokba. Antiszemita jelenségek Szolnok megyében elsősorban a Tiszántúlon: Kunhegyesen, Tiszabőn és egy esetben Szolnokon fordultak elő,[29] aminek oka a deportálások időszakára vezethető vissza. A Jászság zsidósága majdnem teljes egészében elpusztult, míg a tiszántúli és szolnoki zsidó származású lakosok jó részét nem Auschwitzba, hanem Bécs környékére szállították, ahol mezőgazdasági munkát végeztek és többségük túlélte a vészkorszakot.

Ifjúsági szervezetek

A szolnoki egyetemi kar hallgatói és fiatal oktatói október 23-tól, amikor a helyi MEFESZ-szervezetet megalakították, meghatározó szerepet töltöttek be a megyeszékhely forradalmi eseményeiben. Szolnokon ők voltak a legradikálisabbak, jelentős befolyást gyakoroltak a középiskolásokra és a munkásfiatalokra is. Az egyetemisták közreműködésével jött létre a Verseghy Ferenc Gimnáziumban 1956. október 27-én a Magyar Középiskolások Diákszövetsége (MKDSZ), amely kimondta, hogy elszakadnak a DISZ-től és 15 pontból álló követelést állítottak össze. Az MKDSZ-t ugyancsak megszervezték a gépipari technikumban, majd az intézmény tanulói a diákszövetség kiépítése céljából két-két társukat elküldték Mezőtúrra, Jászapátiba és más környező települések középiskoláiba.[30]

1956. október 29-én Szolnokon Forradalmi Ifjúsági Szövetség (FISZ) elnevezéssel a MÁV Járműjavító és a MASZOLAJ fiatal munkásai is ifjúsági szervezetet alakítottak, melynek Medgyes Béla lett a titkára. Medgyes a többi üzemben is megszervezte a FISZ-t, lefoglalta a DISZ vagyontárgyait és összeállította a szervezet követeléseit. November 3-án a rendőrségen néhány kézifegyvert szerzett, amelyekkel felfegyverezte társait.[31]

Bár a diákok és az ifjúmunkások szervezkedése a megye több középiskolájában és üzemében megkezdődött, önálló ifjúsági szövetség városi szinten csak Jászberényben jött létre.[32] A Jászság székvárosában tanítóképző intézet, valamint középiskolák működtek és az üzemekben is sok fiatal dolgozott. Járomi József, a járási könyvtár vezetője és Erdész Sándor múzeumigazgató október utolsó napjaiban megkezdték a FISZ megszervezését. Számukra az ötletet a Szabad Európa Rádióban október 26-án elhangzott közlemény adta, amelyben a fiatalokat felszólították, hogy vegyenek részt a Magyarország függetlenségéért folyó harcban és vidéken is alakítsák meg a Szabadságharcos Forradalmi Ifjúsági Szövetséget.[33] A november 1-jén Járomi József vezetésével Jászberényben megalakult szövetség 14 pontból álló követelést fogadott el, amelyet valószínűleg a Járomi által Budapestről hozott egyetemi pontok alapján állítottak össze.[34] A FISZ-t a jászberényi nemzetőrséghez hasonlóan felfegyverezték. Az ifjúság, akárcsak a szolnoki egyetem diákjai, a városi forradalmi bizottságtól radikálisabb intézkedéseket követelt, így az ávósok azonnali letartóztatását, a nemzetőrség felfegyverzését a szovjet hadsereg elleni harc céljából.[35] A jászberényi fiatalok radikalizálódását fokozta, hogy november 1-jén az Egyetemi Forradalmi Diákbizottságtól 4 fős küldöttség érkezett a városba, akik november 4-ig Jászberényben maradtak, megbeszéléseket folytattak a tanítóképző diákjaival és az Aprítógépgyár munkásaival, akikre lelkesítően hatottak a felfegyverzett és magabiztos pesti fiatalok.[36]

Egyházak, egyházi személyek a forradalomban

Az egyházak befolyása a felekezetileg megosztott Szolnok megyében sohasem volt túlságosan jelentős. A megyében nem működött püspökség, vagy más egyházi központ, amelynek állásfoglalása a helyi eseményekre befolyást gyakorolhatott volna. A katolikus és református papok közül néhányan felszólaltak ugyan a forradalmi gyűléseken, és egyeseket a forradalmi tanácsokba is beválasztottak, ez azonban inkább értelmiségi helyzetükkel és tájékozottságukkal függött össze, akik nem egyházuk képviseletében, hanem egyénileg vállaltak részt a forradalomban. Egyesek, mint a tiszakürti Tóth Dezső és a tiszaigari Lovász Gerzson református lelkészek radikálisabb fellépést tanúsítottak. Sürgették a téeszek felosztását, a funkcionáriusok elbocsátását, vagy a községi párttitkár letartóztatását.[37] Mások azonban, mint a nagyiváni Abavári János római katolikus plébános és a nagyrévi Ladányi Endre református lelkész az indulatok csillapítására és a funkcionáriusok személyi biztonságának megvédésére törekedtek. Abavári a szovjet hősi emlékmű ledöntését is ellenezte, és mindvégig együttműködött a községi kommunista forradalmi tanáccsal, 1957-ben mégis bírósági eljárást indítottak ellene.[38]

A papok közül sokan ellenezték a szovjet emlékművek lerombolását, ezt kegyeletsértésnek tekintették, mivel az emlékművek alatt többnyire szovjet katonák földi maradványai nyugodtak. Kifejezetten egyházi követelést, az egyházi vagyon visszaadását, a kötelező hitoktatás bevezetését stb. a forradalmi tanácsokba beválasztott lelkészek nem hangoztattak. Szolnok megyében a forradalom idején aktív szerepet vállalt egyházi személyek között több volt a református lelkész, mint a katolikus plébános. A reformátusok radikálisabbak is voltak, mint a katolikusok. A majdnem kizárólag katolikus Jászságban a papok nem kapcsolódtak be a forradalmi eseményekbe, ezzel szemben a Tisza menti és néhány tiszántúli községben aktív szerepet töltöttek be.[39]

A református egyház papjai a helyi közéletben mindig aktívabb magatartást tanúsítottak, mint a szigorú katolikus hierarchiához igazodó plébánosok és káplánok, akiknek a mozgásterét egyházmegyéjük püspökei és a katolikus egyház előírásai szigorúan meghatározták.[40] A református lelkészek kevésbé voltak alárendelve püspöküknek, és inkább a világi személyekből álló helyi presbitériumhoz kellett igazodniuk. A presbitérium tagságát pedig többnyire a település vagyonosabb lakosai, módosabb gazdák, kisiparosok és értelmiségiek alkották, akiket az ötvenes években az átlagosnál több megpróbáltatás ért.

{fel}