Forradalmi tanácsok Szolnok megyében

A Szolnok Megyei Forradalmi Munkástanács megalakulása

A Szolnok megyei pártbizottság vezetői növekvő aggodalommal várták a kiszámíthatatlan eseményeket, mivel a városban napról napra nagyobb tömeg verődött össze és a munkások között megnőtt a politikai változásokat követelők befolyása. Az egyetemisták visszafogottan viselkedtek, de a munkások és a vasutasok érzékelhetően radikalizálódtak. Egyre nyíltabban és hangosabban skandáltak kommunista-ellenes jelszavakat. A kisebb rombolásokat, a kommunista jelképek eltávolítását is ők hajtották végre. A pártbizottság több forrásból is értesült arról, hogy október 26-ra a munkások nagy tömegtüntetést szerveznek, miközben Budapestről semmilyen eligazítást nem kaptak arra, hogy mit tegyenek.

Gerencsér Miklós, az MTI szolnoki kirendeltségének vezetője október 25-én este a színházban volt, mivel éppen az ő darabjának bemutatására készült a társulat. A rádión befogták a miskolci stúdió adását, amely bemondta, hogy Borsod megyében megyei munkástanács alakult, amely a munkástanácsokra támaszkodik és élvezi a megyei pártbizottság támogatását is, mindent elkövetnek, hogy megőrizzék a rendet és elkerüljék a vérontást. Pauló Lajos rendező, a színház párttitkára azonnal felvetette, hogy Szolnokon is hasonlóképpen kellene cselekedni, mert másképp nem lehet a rendet megőrizni a városban. Tudták, hogy a munkások másnap is az utcára vonulnak, ezért elhatározták, hogy megpróbálják átvenni a kezdeményezést, nehogy az indulat vezérelje a tömeget. A színészek közvetlenül az üzemekkel akarták felvenni a kapcsolatot. Pauló Lajos és Gerencsér Miklós ezzel szemben azt javasolták, hogy a pártbizottság megkerülésével semmiképpen se cselekedjenek. Pauló ekkor felhívta a diósgyőri Lenin Kohászati Műveket és az ottani munkástanács elnökét további információkért, aki elmondta, hogy pontokba szedett követeléseiket eljuttatták a kormányhoz, az üzemekben munkástanácsokat választottak, s ezek küldötteiből alakult meg a Borsod Megyei Munkástanács. A miskolci pártszervek és fegyveres testületek is a munkástanács mellé álltak.[1]

Ezután Gerencsér felhívta a megyei pártbizottságot, majd Kablay Lajos helyőrségparancsnokot. Kálmán István első titkár utasítására két pártfunkcionárius ment át a színházba. Kablay a helyettesét, Miskolczi alezredest küldte oda. Gerencsér Miklós és a színészek tájékoztatták őket a miskolci eseményekről, emlékeztettek arra is, hogy a másnap reggelre tervezett szolnoki munkásfelvonulásnak beláthatatlan következményei lehetnek. A miskolciak követeléseit ők, a színészek feljegyezték és egyetértenek azokkal.

Hajnalba nyúló vitát követően, a kora reggeli órákban Gerencsér Miklós és György László további megbeszélések céljából átmentek a megyei pártbizottságra. Magukkal vitték a borsodi követelések alapján összeállított pontokat, amelyeket ismertettek a megyei pártvezetéssel, akik közül mintegy tízen gyűltek össze Kálmán István szobájában. Megegyeztek abban, hogy Kálmán maga hívja népgyűlésre a gyárak dolgozóit és felolvassa a Gerencsérék által összeállított 16 pontot, amelyek némelyikének élességét a pártbizottság módosításai némileg tompították.

A pontokban – az országosan elterjedt programokkal egyezően – követelték a kompromittált személyek eltávolítását a pártvezetésből és a kormányból, Farkas Mihály és társai perének nyilvános tárgyalását, a tervgazdaság felülbírálását, a külkereskedelmi szerződések nyilvánosságra hozatalát, az uránium és alumínium békés célokra, magyar érdekeknek megfelelő felhasználását, bérrendezést és a nyugdíjkorhatár leszállítását,[2] az erőszakos tsz-szervezés megszüntetését, a beszolgáltatási rendszer felülvizsgálatát, a lakásviszonyok javítását, barátságot a Szovjetunióval a teljes egyenlőség alapján, szolidaritást a lengyel néppel, barátságot Jugoszláviával, teljes vélemény- és sajtószabadságot, szabad képviselőválasztást, a Szovjetunióban elítélt hadifoglyok hazatérését, a szovjet csapatok haladéktalan kivonását és végül március 15. és október 6. ünnepnappá tételét. A pontok mellé rövid szövegű röplapot is fogalmaztak, amely a város és a megye lakosságát rendre és nyugalomra intette. A röpcédula kéziratát Kálmán István aláírásával és a megyei pártbizottság pecsétjével nyomdába adták, ahol 4-500 példányt elkészítettek a reggeli órákra. A megyei pártvezetőség tagjai elfogadták Gerencsér és a színészek javaslatát a szolnoki munkástanács felállításáról, majd megkezdték a testület szervezeti és működési rendjének kidolgozását.[3]

Reggel a gyárakban már nem kezdődött meg a munka. Miután megérkezett a pártbizottság népgyűlésre hívó üzenete, a menet elindult a Járműjavítóból a városközpont felé. Útközben csatlakoztak a Papírgyár, a Bútorgyár, a Gépjavító Vállalat, a Cukorgyár és a többi üzem dolgozói. A József Attila úti szovjet laktanyához érve a „ruszkik haza” jelszót kiabálták, a rendőrség épülete előtt megéljenezték a magyar rendőrséget, a pártiskola előtt pedig azt követelték, hogy „lakás legyen belőle.” A gyárakból szinte valamennyi munkás felvonult, de ott voltak az intézmények dolgozói és az iskolák tanulói is. A tömeg kilenc órakor kezdett sokasodni a szolnoki Kossuth téren. A gyűlést Kálmán István nyitotta meg. „Nehéz forradalmi időket élünk, feltámadt a nép igazi alkotóereje” – kezdte beszédét az MDP megyei első titkára, majd felolvasta a 16 pontot és közölte, hogy délután a városi tanács dísztermében megalakítják a munkástanácsot. Addig az üzemek válasszák meg küldötteiket, akiket a városi munkástanács választásra delegálnak.[4]

A tömegnek azonban ez már kevés volt. Egyesek néhány párt- és tanácsi funkcionáriusnak (Csáki István megyei harmadtitkárnak, Pintér Dezsőnek, a városi tanács elnökének és Zsemlye Ferencnek, a megyei tanács elnökhelyettesének) azonnali lemondását követelték. Csáki és Pintér, akik a népgyűlésen jelen voltak, a mikrofon elé léptek és lemondtak tisztségükről. Ugyancsak lemondott Kátai Sándor, a városi tanács osztályvezetője. Ezután a munkások közül néhányan, köztük a nagyobb köztiszteletnek és népszerűségnek örvendő Dancsi József MÁV fűtőházi lakatos ment fel a városháza erkélyére és nyugalomra intette az embereket. Egy színész elszavalta a Nemzeti dalt, majd a tömeg a munkásvezetők többszöri felszólítása után lassan oszladozni kezdett.[5]

A munkások egy része visszament az üzemekbe és megválasztották küldötteiket, a városi munkástanács alakuló ülésére. A tömeg másik része a városban maradt és megpróbálta ledönteni a szovjet emlékműveket. A színháznál lévő szivar alakú oszlopot több órás kísérletezés után a Kőolajkutató Vállalat lánctalpas „sztalinyec” traktorával sikerült földre rántaniuk, a megyei tanács mögött felállított domborművet pedig a Verseghy Ferenc Gimnázium és a gépipari technikum diákjai törték össze vasrudakkal.[6]

A délután két órára összehívott választói gyűlés helyszűke miatt nem a városházán, hanem egy órával később a megyeházán ült össze, amelyet szinte teljesen ellepett a tömeg. A gyárak, intézmények és a helyőrség küldöttein kívül sokan mások is bementek a megyei tanács zsúfolásig megtelt dísztermébe. A megyei pártbizottság elképzelése szerint a városi munkástanács csupán tanácskozó jellegű, javaslattevő testület lett volna a városi tanács vb. felett, amely tovább végezte volna a tényleges közigazgatási feladatokat. Az 50-55 tagból álló munkástanács 14-15 biztossal az élen, a tanács szakigazgatási szervei feletti ellenőrzést gyakorolt volna. A munkástanács biztosainak közvetítésével az üzemek észrevételei és bírálatai az államhatalmi szerveken keresztül jutottak volna érvényre. A fellelkesedett tömeggel és a munkások öntudatos vezetőivel ezeket a látszateredményeket nem lehetett elfogadtatni. A városi munkástanács megalakult és teljes jogkört követelt magának.

A választást Kálmán István, a megyei pártbizottság első titkára vezette le. A különböző szakterületek biztosainak személyére javaslatot kért az üzemek és intézmények küldötteitől, akik a neveket bekiabálták. A listára felírt személyeket ezután kézfelnyújtással választották meg a munkástanács biztosaivá, más néven az intéző bizottság tagjává. A munkástanács elnöke Dancsi József lett, aki csak hosszas győzködés, nem utolsósorban Kálmán rábeszélése után volt hajlandó a tisztséget elvállalni.

A húszfős intéző bizottság tagjainak túlnyomó többsége értelmiségi munkakörben dolgozott, tizenketten tagjai voltak az MDP-nek. A munkástanácsba Kálmán Istvánt is beválasztották, ő azonban biztosi tisztséget nem vállalt. A testület többi tagjáról nem maradtak fenn adatok, csupán a biztosok tevékenysége ismert. A biztosi feladatot nem vállalt tagok gyakorlatilag nem vettek részt a testület további munkájában.

Amikor a gyűlés befejeződött, a megyei tanács épülete előtt várakozó 6-8000 fős tömegnek az épület erkélyéről felolvasták a munkástanács tagjainak névsorát, a megválasztott biztosok pedig kiléptek az erkélyre és bemutatkoztak. Ekkor a tömegből sokan követelni kezdték, hogy Juhász Imréné a megyei tanács elnöke és Zsemlye Ferenc elnökhelyettes mondjon le. Mindketten kimentek az erkélyre és lemondtak.

Az október 26-i szolnoki események a résztvevők óriási létszáma (15-20 ezer fő)[7] és a tömeg vegyes összetétele ellenére különösebb rendzavarás nélkül zajlottak le. Az a tény, hogy a városban a november 4-ei szovjet katonai beavatkozásig semmiféle tettlegességre nem került sor, elsősorban a munkástanács vezetőinek köszönhető. Október 26-án délután, a tömeg a megyei tanács előtt többszöri felszólítás ellenére sem akart feloszlani. A fiatalok, egyetemisták és munkások fegyvert követeltek, hogy Budapestre menjenek és bekapcsolódjanak a harcokba. Este 7-800 fő a katonai repülőtérre vonult és fegyverek kiadását követelte. Kablay Lajos alezredes a tüntetők 5 fős küldöttségét rendkívül szívélyesen fogadta, de a fegyverek kiosztására vonatkozó kérelmüket elutasította.[8]

Október 26-a után a megyeszékhelyen a forradalom csendes, nagyobb tüntetésektől mentes szakasza kezdődött meg, a munkástanács november 4-ig kézben tartotta az irányítást. Október 26-án az országos párt- és állami vezetés is elismerte és engedélyezte a forradalom alatt spontán módon létrejött munkástanácsok működését, amit Kádár János, az MDP új első titkára 26-án délután 16 óra 30 perckor jelentett be a Kossuth rádióban.[9] Ám Szolnokon ekkorra már nemcsak az üzemi munkástanácsok, hanem a városi munkástanács is megalakult. A rádiónyilatkozat csak mintegy utólag legitimálta a megválasztott munkástanács működését.

A szolnoki munkástanács megválasztásán néhány vidéki küldött is részt vett és a megalakult Intéző Bizottság tagjai közül egyesek foglalkozásuk révén megyei hatáskört láttak el (megyei kórház, megyei rendőrkapitányság, megyei bíróság és a megyei tanács alkalmazottai). Ezért már a megalakuláskor felvetődött, hogy a testület ne városi, hanem megyei munkástanács legyen. Másnap, október 27-én hivatalosan is felvették a Szolnok Megyei Forradalmi Munkás-, Paraszt- és Katonatanács nevet, és a testület hatáskörét az egész megyére kiterjesztették.[10]

Forradalmi tanácsok vidéken

Október 26-án többnyire csak néhány Szolnokhoz közeli településen került sor forradalmi megmozdulásokra, elsősorban ott, ahol ipari nagyüzem működött, vagy ahonnan nagyobb számban dolgoztak munkások a megyeszékhelyen. Törökszentmiklóson a délelőtti szolnoki eseményekről értesülve a Mezőgazdasági Gépgyár munkásai, a gimnázium és a technikum tanulói, összesen mintegy 800 fő tartott gyűlést a Kossuth-szobor előtt, majd ledöntötték a szovjet emlékművet. A gépgyárban leváltották a főmérnököt és a személyzeti vezetőt. Másnapra virradóan pedig Farkas Attila vezetésével egy 20-25 tagú csoport barikádot épített a 4-es főúton, hogy megakadályozzák a szovjet csapatok átvonulását Budapest felé.[11] Martfűn a Tisza Cipőgyár munkásai október 26-án ugyancsak ledöntötték a szovjet hősi emlékművet, majd teherautókon a közeli Tiszaföldvárra és Cibakházára mentek és ott is részt vettek az emlékművek lerombolásában.[12] A Szolnoktól 10-12 kilométerre eső Tószegen október 26-án este megválasztották a községi forradalmi tanácsot is. A településről sokan jártak be a megyeszékhelyre dolgozni, s akik részt vettek a szolnoki nagygyűléseken, hazatérve községükbe azonnal lemondatták a helyi tanácselnököt, majd a végrehajtó bizottság többi tagjának részvételével községi forradalmi tanácsot alakítottak.[13] A Szolnoktól távoli községek közül október 26-án egyedül Kunhegyesen alakult forradalmi tanács.[14]

Október 27-én és 28-án már megyeszerte megalakultak a munkástanácsok az üzemekben és az intézményekben, sőt a tsz-ekben is, és szinte minden községben, városban létrejöttek a forradalmi tanácsok. A munkástanácsok és a forradalmi tanácsok megválasztására maga a megyei pártbizottság hívta fel a lakosságot.[15] Ezekben a napokban a legtöbb településen tüntetésekre, felvonulásokra, népgyűlésekre került sor és általában ledöntötték a szovjet hősi emlékműveket is. A nagygyűlések szervezését és a forradalmi tanácsok megválasztását a községek egy részében és a városokban, maguk a helyi párttitkárok kezdeményezték a megyei pártbizottság utasítása alapján. Ezzel, a forradalmi szervekben a párt befolyását szerették volna biztosítani, hogy az események irányítását kézben tarthassák. Egyes községekben, mint pl. a Szolnoki járáshoz tartozó Rákóczifalván és Tiszavárkonyban annyira erősen érvényesült a párt- és az állami szervek befolyása, hogy a forradalmi tanácsok tagjait majdnem kivétel nélkül a volt tanácstagokból választották meg.[16]

A fővároshoz közel eső agrármegyéből, rendkívül nagy mennyiségű élelmiszer szállítmánnyal segítették Budapest lakosságát. 1956. november 13-ig állítólag 600 gépkocsival szállítottak élelmiszert Budapestre. Naponta 60-70 mázsa kenyeret, zsírt, húst, lisztet és tejterméket juttattak el a megyéből a fővárosba. Egyes települések, pl. Karcag város rendszeres tejszállítmánnyal segítette Budapest lakosságát, és egyedül a Rizshántoló Malomból 40 mázsás adományt küldtek a fővárosba. A Törökszentmiklósi Gőzmalom és a Baromfifeldolgozó Vállalat, a jászsági és a tiszazugi tsz-ek, állami gazdaságok ugyancsak többször indítottak élelmiszerrel megrakott teherautókat.[17] A Budapestnek nyújtott Szolnok megyei segítséget éppen a viszonylagos nyugalom és konszolidált helyzet tette lehetővé.

A lakosság támogatta a forradalmi szervek megalakulását akkor is, ha az néhány helyen csupán formális volt és a régi tanács végrehajtó bizottsága működött tovább új elnevezéssel. Kivételt talán csak a Tiszafüredi járáshoz tartozó Nagyiván képezett, ahol egészen különös módon alakultak az események. Itt még formális változásokra sem került sor, mivel a lakosság nagy részének bizalmát élvezve, a régi községi vezetés mindvégig szilárdan kezében tartotta a hatalmat. 1956. október 24-től a tsz-tagok vadászpuskával felfegyverkezve, lovon járőröztek éjjelenként a faluban. A szovjet hősi emlékműhöz fegyveres őrséget állítottak, így azt csak november 3-án éjjel döntötték le. Október 27-én a megyei pártbizottság instrukciójának megfelelően Andrássi József községi párttitkár javasolta, hogy másnap tartsanak népgyűlést, ahol megválasztják a községi forradalmi tanácsot. Ez ellen a Vörös Csillag Tsz vezetői tiltakoztak és az október 28-án megtartott gyűlést megzavarták, a résztvevőket megfélemlítették.[18] Bár a forradalmi tanács mégis megalakult, negyven kommunista a tsz-ből és a forradalom idején is zavartalanul továbbműködő községi pártszervezetből felkereste Csőke Jánost, a testület megválasztott elnökét. Megfenyegették és kicsikarták tőle az ígéretet, hogy lemond tisztségéről. Másnap hetven tsz-tag vonult a községházára, ahol az éppen ülésező forradalmi tanács tagjait ugyancsak megfenyegették és Csőke Jánost velük is lemondatták. Ugyanakkor hat kommunistát beválasztattak a forradalmi tanácsba. Még október 29-én, tíz-tizenkét fegyveres honvédtiszt érkezett a kunmadarasi repülőtérről Nagyivánba, hogy Csőkét visszahelyezzék tisztségébe, de ők sem jártak sikerrel.[19] A Hortobágy szélén fekvő község lakossága 1945 előtt jelentős részben nincstelenekből állt, akiknek a tsz anyagi felemelkedést biztosított. A vidék az 1950-es évek elején, az ÁVH egyik legfőbb toborzóbázisának számított, és az 1956-os forradalom idején a rákosista tsz-vezetés és a helyi funkcionáriusok, a lakosság nagy részének támogatását élvezték. A nagyivánihoz némileg hasonló helyzet alakult ki Tiszavárkonyban, ahol a Petőfi Tsz felfegyverzett tagjai őrizték éjszakánként a községi pártházat és járőröztek a faluban.[20] A községben 1945 előtt ugyancsak nagy számban éltek nincstelenek.

Az ellenkező végletet a Szolnoki járáshoz tartozó Tiszaföldvár jelentette. A településen már az október 27-ei népgyűlésen kimondták a községi tanács megszűnését és bejelentették, hogy ezentúl a tanács helyett ismét községi elöljáróság működik. A forradalmi tanács élére azokat választották meg, akik a koalíciós időszakban a járási és a helyi közigazgatás vezetői voltak. A tanácsháza feliratot községháza feliratra cserélték ki. A községi pártszervezet a forradalmi tanács megválasztására semmilyen befolyást nem tudott gyakorolni, a tanács végrehajtó bizottságának menesztésével pedig a kommunista funkcionáriusokat teljesen kizárták a vezetésből.[21] Tiszaföldvár 1950-ig, mint járási székhely, polgári iskolával, majd gimnáziummal, jelentősebb számú értelmiséggel rendelkezett, ahol még 1956-ban is sok Budapestről kitelepített élt, akik a közeli Tisza Cipőgyárban dolgoztak. A gyümölcstermesztéséről és szeszfőzdéiről híres nagyközség gazdasági életére katasztrofálisan hatottak az ötvenes évek korlátozó intézkedései, a kötött gazdálkodás és a kisipar elsorvasztása. A település ezenkívül járási székhelyi rangját is elvesztette. A bajokat csak tetézte, az átlagosnál merevebb magatartású helyi funkcionáriusok önkényeskedése.

Ugyancsak radikálisabb követeléseket vetettek fel a kunhegyesi és a tiszafüredi járás egyes községeiben is. Kenderesen, melynek lakosai Horthy Miklós kormányzóhoz fűződő személyes kapcsolataik és érzelmi kötődéseik miatt különösen sokat szenvedtek, nemcsak a rákosisták és sztálinisták, hanem minden kommunista hatalomból való távozását követelték.[22] Tiszafüreden a járási pártbizottság által előterjesztett 16 pontot az október 27-ei nagygyűlésen több, jóval határozottabb követeléssel egészítették ki és ugyanerre került sor Karcagon is, ahol a városi párttitkár által felolvasott 16 pontot az október 27-ei gyűlés résztvevői nem fogadták el. A gimnázium tanárainak és néhány más, helyi értelmiségi beválasztásával, a helyszínen egy bizottságot alakítottak, akik a követeléseket újrafogalmazták és 19 pontra kiegészítve fogadtatták el a tömeggel. A karcagi 19 pont tartalmazta az elesett szabadságharcosok hőssé nyilvánítását, a harcok résztvevőinek teljes amnesztia biztosítását, több párt bevonásával szabad választást, az ÁVH teljes leszerelését, az elítélt egyházi személyek rehabilitálását, a származás miatti hátrányos megkülönböztetés megszüntetését, a Kossuth címert, a hadseregnek nemzeti jellegű egyenruhát és a határon túli magyarok védelmét, a nemzetközi fórumok előtt. Ezek a pontok a városi pártbizottság által előterjesztett programban nem szerepeltek. Meg kell jegyeznünk, hogy a pártbizottság követelései is élesebbek voltak a Szolnokon elfogadott 16 pontnál, mivel a megyei pártvezetés által megküldött követeléseket, az azóta történt országos események miatt már átfogalmazták.[23] A karcagi és a túrkevei forradalmi gyűléseken a debreceni egyetem Tízes Bizottságának[24] képviselői is megjelentek. Az egyetemisták röpcédulákat osztogattak és felszólalásaikkal határozottabb fellépésre biztatták a résztvevőket és a megalakuló forradalmi tanácsokat.[25]

Az első napokban, október 26-28-a között több tiszántúli községben erőszakos cselekményekre is sor került. Tiszaburán a községi tanács elnökét, Cserkeszőlőn a volt községi párttitkárt és feleségét, Öcsödön a tanácstitkárt és a tsz-elnököt megverték, de esetenként más településeken is előfordultak bántalmazások. Ezzel szemben a Jászságban és Szolnok megye egész Tiszán inneni részén atrocitásokról szinte alig tudunk és a forradalmi tanácsok megalakulása általában csendes körülmények között, a helyi pártbizottság által előterjesztett követelések elfogadása után ment végbe, noha a beszolgáltatások, a kuláklisták és a birtokos parasztságot ért sokféle egyéb retorzió miatt a lakosság többet szenvedett, mint a nagykunsági és a Tisza menti községek népe.

A megye keleti és nyugati felében lezajlott forradalmi események közötti különbség egyik oka, talán éppen a jászsági birtokos parasztság tömeges megfélemlítése lehet. A kuláknak minősített gazdák aránya jóval nagyobb volt a jász falvakban, mint a Nagykunságban és a Tiszavidék elmaradottabb községeiben. Ennél is fontosabb tényező a forradalmi események intenzitásában az állami gazdaságok és a gépállomások viszonylagos hiánya a Jászságban, illetve nagyobb számuk a megye keleti részén. A Jászságban ugyanis alig létezett államosított nagybirtok, ahol állami gazdaságot szervezhettek volna. Gépállomásokat elsősorban a tiszántúli tsz-városok, Karcag, Kisújszállás, Mezőtúr és Túrkeve környékén létesítettek. Az állami gazdaságok és a gépállomások dolgozói a nagyipari munkásokhoz hasonlóan nagyobb számban, együtt végezték munkájukat, míg az 1956 előtt megalakult tsz-ek és tszcs-ék taglétszáma, olykor csak ötven-hatvan főből állt. A Tisza mentén, a Szolnoki Vízügyi Igazgatóságnak is több telephelye működött, ahol ugyancsak sokan dolgoztak együtt az ipari üzemekéhez hasonló körülmények között. A földjükről elűzött birtokos gazdák egy része, az állami gazdaságokban és a vízügyi igazgatóságnál talált munkát. Az állami tulajdonba vett cséplőgépek tulajdonosait pedig a gépállomások foglalkoztatták. Elsősorban ezek az üzemek biztosították 1956-ban a radikális tömeget az agrárvidéken.

A Kisújszállás - Csorbai Állami Gazdaság munkástanácsa a gazdaság földjének felosztását is megtárgyalta. Október 29-én a munkástanácsból kiszavazták a kommunistákat, egy nappal később pedig a Kisújszállási Gépállomásról távolították el az igazgatót és a párttitkárt. Az állami gazdaság dolgozói részt vettek a szomszédos Békés megyei Dévaványán és Bucsatelepen a rendőrség lefegyverzésében. Ezzel szemben Kisújszálláson teljes volt a nyugalom, a városi forradalmi tanácsba nagy számban bekerült kommunisták eltávolítása fel sem merült.[26]

A kisbirtokosok általában az őszi mezőgazdasági munkákkal voltak elfoglalva és a kedvező, száraz időjárást kihasználva szántottak, vetettek a határban. Közülük csak nagyon kevesen vettek részt a forradalmi eseményekben. Részvételi arányuk a forradalmi gyűléseken és egyéb megmozdulásokon különösen a Jászságban volt feltűnően alacsony, ahol az egyéni gazdák a lakosság túlnyomó többségét képezték. Az egyéni parasztság a megalakult forradalmi szervekben, létszámához képest, sokkal alacsonyabb arányban képviseltette magát. A tipikusan mezőgazdasági jellegű Kunhegyesen, amely a forradalom egyik helyi központjának számított, a 82 tagú forradalmi tanácsba csupán 15 tsz-tagot és mindössze öt egyéni gazdát választottak be. Ugyanakkor a gépállomásról 12 fő, a Vízgépészeti Vállalattól 15 fő került be a testületbe. A többi KTSZ-tag, rendőr, tanácsi és pártbizottsági dolgozó, értelmiségi stb. volt.[27]

Az alapvetően agrár jellegű megyében a parasztság hiánya vagy alacsony szintű képviselete a forradalmi szervekben máshol is megfigyelhető. A Karcagi Városi Forradalmi Tanács október 29-i ülésén a résztvevők javaslatot fogadtak el arról, hogy a téeszek legalább minden százötven fő után küldjenek be egy-egy megbízottat a tanácsba, mert alig képviseli őket valaki.[28] Az egyéni parasztság részvételi arányának növelését azonban senki sem szorgalmazta. Helyenként az is előfordult, hogy a kisbirtokosokat más társadalmi rétegekkel szemben szándékosan szorították háttérbe.

Jászberényben a parasztság képviseletével kapcsolatosan, különösen éles vita alakult ki. Az október 28-án megválasztott 18 tagú Jászberényi Munkás, Paraszt és Katona Forradalmi Tanácsba csupán két személy került be, akik a parasztságot képviselték: dr. Nagy Pál és Bathó Péter, holott a városban az agrárnépesség száma messze felülmúlta az iparban foglalkoztatottak létszámát. A parasztság vezetői elégedetlenek voltak a forradalmi tanács működésével, mivel szerintük az nem képviselte eléggé az érdekeiket. Október 31-én, amikor a testület tagjait újraválasztották, dr. Nagy Pál, dr. Pusztai András és Fridvalszky Béla vezetésével 14-15 tagú parasztküldöttség jelent meg a városházán tartott ülésen. A forradalmi tanács vezetői azonban kijelentették, hogy a munkások nem engedik ki kezükből a vezetést, és távozásra szólították fel azokat, akik nem voltak a forradalmi tanács választott tagjai, mire a parasztküldöttséggel dr. Nagy Pál is elvonult.[29]

A községi forradalmi szervek elnökének a nagyobb településeken általában értelmiségit: tanítót, agronómust, állatorvost választottak, de azokban a községekben is meghatározó volt az értelmiségiek befolyása a forradalmi tanácsok működésére, ahol a vezető nem közülük került ki. A korábbi tanácsi szerveket, a községi és városi végrehajtó bizottságokat Tiszaföldvár kivételével nem oszlatták fel, bár működésük a forradalom alatt szünetelt és szerepüket a forradalmi tanácsok vették át.[30] Néhány településen pedig a végrehajtó bizottság a forradalmi tanácsnak alárendelve tovább működött, mint Kisújszálláson, ahol a városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke lett a forradalmi bizottság elnöke. Ezeken a településeken az apparátus a forradalmi tanács határozatait hajtotta végre.[31]

Október 30-án, 31-én és november 1-jén a községi és városi forradalmi tanácsokat általában újraválasztották. A tanácsi és pártfunkcionáriusok többnyire kimaradtak, megjelentek viszont az újjáalakuló koalíciós pártok korábbi tisztségviselői. A községi és városi tanácsi apparátusból október 29-től kezdték eltávolítani a gyűlölt és lejáratódott osztályvezetőket, tanácstitkárokat, vb-elnököket és elnökhelyetteseket.[32] A Jászberényi Járási Tanácsnál Sípos István vb-elnök lett a megalakuló munkástanács elnöke. Október 31-e és november 2-a között, az ő aláírásával mondtak fel korábbi beosztottjainak. Sípos november 1-jén azt is megtiltotta, hogy az MSZMP a járási tanácson belül szervezkedjen.[33] Jászdózsán Juhász K. Béla a községi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese, ugyancsak együttműködött a községi forradalmi tanáccsal és részt vett a kisgazdapárt megszervezésében is.[34] A forradalmi szervekben vezető tisztséget vállalt tanácsi funkcionáriusokat 1957-ben elbocsátották állásukból.

A forradalmi tanácsok azonban még Szolnok megye tiszántúli részén sem radikalizálódtak igazán. Óriási visszatartó erőt jelentett a szovjet csapatok, több száz tank és több tízezer katona folyamatos átvonulása, különösen azokban a városokban, amelyek a 4-es főútvonal mentén feküdtek (Karcag, Kisújszállás, Szolnok, Törökszentmiklós). A forradalmi eseményekben élenjáró Kunhegyesen 29 harckocsi haladt keresztül november 1-jén, s a tankok látványa itt is lehangolóan hatott a lakosságra.[35] Október 30-án és 31-én a községi forradalmi tanácsok küldötteiből a járási székhelyeken megválasztották a járási forradalmi bizottságokat, illetve tanácsokat, amelyek a Szolnok Megyei Forradalmi Munkás-, Paraszt- és Katonatanács kezdeményezésére jöttek létre. November elejére Szolnok megyében kialakult a hierarchikus felépítésű, új hatalmi-igazgatási rendszer, a községi, járási illetve városi forradalmi tanácsok hálózata, amelyek elvileg a megyei forradalmi munkástanácsnak voltak alárendelve. Ez az együttműködés azonban csupán elméletben valósult meg. Valójában a megyei munkástanács és a vidéki forradalmi szervek között nagyon laza, esetenként csak formális kapcsolat jött létre.

{fel}