TAKÁTS BÉLA
HELYISMERETI GYŰJTŐKÖR ÉS AZ ELEKTRONIKUS DOKUMENTUMOK

 

Az elektronikus dokumentumok megjelenése és a könyvtárak számítástechnikai fejlődése számos új feladatot ró helyismereti gyűjteményeinkre. E területen az átgondolás, megvitatás, kísérletezés időszakát éljük, következtetéseink azonban csak akkor lehetnek helyesek, ha mielőbb, minél több helyen megkezdjük lehetőségeink felmérését, feladataink, szolgáltatásaink átgondolását.

A helyismereti gyűjtőkör és az elektronikus dokumentumok kérdését két szempontból szeretném végiggondolni.

Magától értetődő, hogy az állomány építéséhez minden megjelenő, helyismereti vonatkozást tartalmazó elektronikus dokumentumot be kell gyűjteni, kötelespéldányként hozzá kell jutni vagy meg kell vásárolni. E dokumentumok hagyományos könyvtári kezelése mellett (állománybavétel, formai és tartalmi feldolgozás) ugyanúgy, mint a többi nem hagyományos információhordozó esetében, ki kell alakítani a használtatás technikai, személyi és jogi feltételeit. Gondolom, ez természetes, ez okozza a legkevesebb problémát, e gyűjteményrészünknek azonban eddig sem a „hivatalos, hivatásos” kiadványok adták savát-borsát.

Ha az „elektronikus dokumentum” fogalmát tágabban értelmezzük — és miért ne tehetnénk ezt meg? - a gyűjteményépítési és szolgáltatási lehetőségek sokkal szélesebb skálájára lelhetünk, s ezekkel nem élni - úgy érzem - hiba volna.

Pedig a dolog végtelenül egyszerű. Valamennyien tudjuk, hogy ma már szinte valamennyi nyomtatott dokumentum elektronikus, digitális nyersanyagból készül, s bár múlhatatlanul fontos a „hagyományos” produktum beszerzése, a nyersanyag más célú felhasználásával könnyen - sok esetben eddigi tartalmi feltáró munkánknál is könnyebben - készíthetünk felhasználóink számára szolgáltatásokat.

Jó példa erre a helyi (esetünkben konkrétan a megyei) sajtó. Az itt megjelent írások formai és tartalmi feltárása az egyik legjelentősebb és talán legidőigényesebb feladata a helyismereti könyvtárosnak. E lapok bibliográfiai feltárása óhatatlan kompromisszumokkal jár (az írások között válogatunk, s pl. a kishíreket nem rögzítjük; a cikkeket korlátozott számú tartalmi ismérvvel látjuk el, s pl. a háromnál több nevet tartalmazó írások esetében nem minden személynévre biztosítjuk a visszakeresés lehetőségét). Ugyanakkor a szolgáltatás is bizonytalan, hiszen a felhasználó a bibliográfiai adatok ismeretében nem tudja teljes biztonsággal eldönteni, hogy az írás tartalmazza-e a neki szükséges információt, a találati halmazához tartozó valamennyi cikket elő kell neki keresni, ami idő- és helyigényes, s a dokumentum rongálódásával is jár.

A lapot számítógéppel készítik, példánk nyomán talán máshol is érdemes megkísérelni „nyersanyagának” felhasználását.

Megyénkben a lap szerkesztősége megkeresésünkre minden fenntartás nélkül hozzájárult ahhoz, hogy rendszergazdájuk a megjelenést követő hónapban az újság számítógépes állományait átadja könyvtárunknak. Együttműködésünk már hosszú távúnak mondható, hiszen 1997 óta tart. A szöveges állományokból kezdetben egy DOS-os hipertext, később a WinISIS program segítségével egy, a teljes szövegre visszakeresést biztosító adatbázist készítettünk, melybe (a hirdetések kivételével) válogatás nélkül minden cikk szövege belekerül, minden szó (csonkolva és relációkkal összekapcsolva is) kereshető, s az írás szövege - sikeres keresés esetén - azonnal megjelenik a monitoron. Az egy lapszámmal végzendő munkaművelet ideje ugyanakkor rövidebb, mint a bibliográfiai eszközökkel történő feltárás esetén.

Persze ennek az eljárásnak is vannak gyenge pontjai, pl. a fogalmak, személy- és földrajzi nevek nincsenek egységesítve, generikus tárgyszavakra nem lehet keresni, az adatbázisba rögzített (szerkesztőségből kikerült) és a lapban megjelent (nyomdából kikerült) szöveg között eltérés lehet, stb. Az egyik probléma - megfelelő munkaráfordítással - szükség esetén orvosolható, az utóbbira pedig feltétlenül fel kell hívni a felhasználó figyelmét; hiteles forrásként a nyomtatott változatot szabad csak elfogadni.

Az így elkészült adatbázist CD-n a megye önkormányzati könyvtárainak - a szerkesztőséggel történt megegyezés szerint - továbbadhatjuk (gyakorlatunk szerint a nyers CD árát szoktuk érte elkérni), kereskedelmi forgalomba nem hozhatjuk, de erre nem is igen alkalmas (a WinlSIS angol kezelőfelületű, az ékezetes betűket az indexben csak ékezet nélkül tudjuk megjeleníteni).

Továbbgondolva a lehetőségeket, miért ne lehetne a digitális nyersanyagok gyűjtését még tovább szélesíteni? Az önkormányzati előterjesztések, jegyzőkönyvek, határozatok és rendeletek, a helyi szerzők művei, a szakdolgozatok többségükben már szintén számítógéppel készülnek, a mi feladatunk pusztán a gyűjtés, archiválás, szolgáltatás feltételeinek megkeresése és megteremtése. Érdemes azokat a digitális dokumentumokat is begyűjteni és tárolni, melyek olvasásához esetleg nem rendelkezünk megfelelő szoftverrel, mert a technika fejlődése előbb-utóbb talán megoldja e kérdést is, a tárolás pedig inkább odafigyelést, mint pénzt igényel.

A helyismereti gyűjtőkörbe tartozó digitális dokumentumok begyűjtésének területén óriási és egyre kevésbé halogatható feladatot jelent számunkra az interneten megjelent helyismereti információk mentése, tárolása, feltárása és szolgáltatása. Az eddig e célra használhatónak látszó letöltésvezérlő programok egyre kevésbé tudnak megbirkózni a feladattal. Szerencsés lenne, ha a helyismereti könyvtárosok segítséget kérnének/kapnának ehhez, mert fontos kultúrtörténeti értékek tűnhetnek el máról holnapra, s az utókor ennek elvesztéséért éppolyan bosszús lesz, mint mi, az eltűnt XIX. századi lapszámokért.

A gyűjtés mellett az elektronikus dokumentumok megjelenése új típusú feladatot is ró a helyismereti könyvtárosra, méghozzá az ilyen dokumentumok készítésének feladatát.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma - elsősorban telematikai pályázatai által - a figyelem középpontjába állította a kulturális örökség digitalizálásának kérdését. E feladat elvégzését segítendő, létrehozott egy munkabizottságot, mely - többek között - megvizsgálta, hogy egyes könyvtártípusok milyen tartalommal vehetnének részt ebben a munkában. A megyei könyvtárakra vonatkozólag e feladat rám hárult, s igazán nem volt nehéz dolgom.

Ha megvizsgáljuk a digitális tartalomszolgáltatás két legnagyobb magyarországi vállalkozásának (a Magyar Elektronikus Könyvtárnak és a Neumann-háznak) jelenlegi és várható tartalmát, s ennek halmazát „kivonjuk” a magyar kulturális örökség tartalmából, nagyjából helyismereti gyűjteményeinket kell látnunk magunk előtt. S ha ez így van, akkor a tartalommeghatározás máris nemcsak a megyei könyvtárakra, hanem minden helyismereti gyűjteménnyel rendelkező könyvtárra vonatkoztatható, az együttműködés, technika- és technológiacsere új lehetőségeit is felvetve.

Végigtekintve helyismereti gyűjteményeink állományát, szinte bármelyik dokumentumtípus digitalizálását tervbe vehetjük technikai felszereltségünk, a szolgáltatás szükségletei, ill. állományvédelmi szempontjaink alapján.

A napilapok kurrens feldolgozásáról már volt szó. Retrospektív digitalizálását képként való rögzítésként érdemes a leginkább tervbe venni, mert a szöveg fizikai minősége a szövegkénti felismerést csak nagy hibaszázalékkal teszi lehetővé. A beszkennelt képeket - amennyiben bibliográfiai adatbázisunk képes csatolt objektumok kezelésére - hozzákapcsolhatjuk korábban elkészített rekordjainkhoz, így a felhasználók gyorsabban meg tudják ítélni keresésük hatékonyságát.

Az általában mikrofilmen meglévő (a mikrofilmolvasók elhasználtsága, ill. a másolatkészítés lehetetlensége miatt egyre problémásabban szolgáltatható) régi megyei és helyi sajtó digitális képként való rögzítésére szintén léteznek eszközök. E feladat elvégzésére ugyan az Országos Széchényi Könyvtár indított egy programot, de ez - az átfutás miatt érthetően — csak hosszú idő múlva biztosíthatja számunkra e lapok ily formában való elérését. Képeinkhez persze ebben az esetben is csak bibliográfiai eszközökkel tudunk hozzáférést biztosítani.

A helyi szép- és szakirodalmi folyóiratokat, tanulmányköteteket, monográfiákat mindenképpen érdemesnek tűnik szöveges felismertetéssel digitalizálni. A szerzői jogi előírások (és az ezek körül zajló viták) figyelembevételével ebben az esetben az internetes közreadás lehetőségeit is érdemes végiggondolni.

Tapasztalataink alapján mondhatom, hogy e közreadási forma nagyban növeli a könyvtár hatókörét, a dokumentumok használatát (adataink szerint az interneten egy hónap alatt használják annyian az ott elérhető helyismereti dokumentumokat, mint az intézményben egy év alatt), e tevékenységünkkel az intézményhez köthetjük a folyamatos publikációs és terjesztési gondokkal küzdő helyi szerzőket, a szöveges keresés lehetősége pedig óriási mértékben növeli digitalizált dokumentumaink használhatóságát, hatékonyságát.

A fotógyűjteményeink, aprónyomtatványaink digitális képként gyorsabban és sérülésmentesen lesznek áttekinthetők, rendezhetők, bemutathatók, publikálhatók, nyomtathatók, s adatbázishoz kapcsolva kereshetők.

S végül - bár ilyet konkrétan még nem láttam - hosszabb távon videokazettáink és hangfelvételeink digitalizálását sem hagyhatjuk ki a sorból, hisz jelenlegi ismereteink szerint így hosszabb távon jobb minőségben megőrizhető dokumentumokhoz juthatunk.

Lehetőségeink tehát végtelenek, vágjunk bele végiggondolásukba, s mielőbb kezdjük meg a digitalizálást. E munka - ugyanúgy mint szakmánk számtalan területe - könyvből vagy tanfolyamon nem nagyon tanulható meg. Csinálni kell, menet közben kérdezni, tájékozódni, tanulni hibáinkból és belejövünk...

Bele kell jönnünk!