HULLÓVIRÁGOK.

Ez egy kis parányi könyv címe. A könyvben versek vannak. A verseket Pataky Joakim írta. Ki ez a Pataky Joakim? Mit kérdeznők? Egy ismeretlen magyar. Azok közé a magyar tehetségek közé tartozik, akiket a sors elpazarol, mert mostoha, szikes, terméketlen földbe veti. Azt akarom ezzel mondani, hogy kedvezőtlen viszonyok közé helyezi. Munkácsy Mihályt inasnak egy asztalos műhelybe. De ezzel megjárta a sors. Mert az asztalosműhelyben ládák készülnek, melyeket be kell festeni tulipánosra. És az inasgyerek lázas buzgalommal festegette a tulipános ládákat, míg egy művészember véletlenül arra nem ment és kézen nem fogta az inasgyereket, hogy elindítsa a halhatatlanság felé.

Pataky Joakim kis verseskötete meg inkább csak tulipános láda és igen messze van még a „Krisztus Pilátus előtt”-től. Sok mindenféle kezdetlegesség, ügyetlenség, tökéletlenség van ezekben a versekben, de van bennük valami, ami igen sok jó, korrekt és ügyes versben nincsen meg, s amit igen nehéz így megfognia a kritikusnak. Ez a hang, a hit dícsfénye a szavak körül és hibás sorok körül; a naiv ihlet, a megkapó eredetiség az elkopott banalitás vagy frázis mellett, mely azonban a szerzőnek egyformán komoly, sőt azt vagyok hajlandó hinni, hogy neki szebbnek tetszik az eltanult, mástól hallott frázis, mint ami a saját lelkéből buggyant fel. Én bizony érdeklődtem e Pataky Joakim iránt s megtudtam, hogy egy igen derék, felettébb hasznos és kapós munkásember, aki mikor elvégezte vállalt munkáját, tanul és ír, olyan verseket, minők e könyvben foglaltatnak, s melyek közül egyet ideírok:

SZEGÉNYSÉGEM ÉS BÁNATOM.

Mint viharmadár a fellegeket
Ugy kisérnek el engemet
Szegénységem s bánatom
Végig e földi útamon.

Bölcsőmtől a koporsómig
Míg a sírom bezáródik.
Ott szegénységem künn marad
Ott senki nem lesz gazdagabb.

És bánatim, mint síri árnyak
Kopott fejfám körül járnak:
Soha sem lesz több bánatom,
Mert ott lenn nyugton álhatom.

Az igaz költői ihlet és a dilettáns ember megható küzdelme ez a kis könyv. Pataky Joakim azt kéri hozzám írt levelében: ha valamelyik verse megtetszik nekünk, adjuk azt ki a Pesti Hirlapban néhány sor kíséretében. „Nem kivánok, azt mondja, gyönge munkára jó kritikát, de a rosszak között is van néha valami, ami jó.” Ez a mondás, azt hiszem, ráillik a könyvére is, meg a kritikára is, amelyet az ember komolyan írhat róla. Én szeretném, ha a jóízlésű emberek érdeklődnének a könyve iránt.

{fel}