Nem akarok én…

Nem akarok én
Semmi mást
Csak
Emberhez méltó
Dolgot tenni
S ha már
Leejtem
A rám bízott terhet
Segítsetek
Vállamra venni

Variáció

Hat nap műszak
Kettő szabad
Hat éjszaka
Hat délután
Kettő szabad
Hat délelőtt
Hat délután
Kettő szabad
Hat éj után
Hat délután

Mit tudod te

Mit érted te
A lábnyomokat őrző
Utcák álmait
Mit tudod te
Mit gondol rólad
Az út
Mikor arcára köpsz
Mit tudod te
Mit gondol
A segédmunkás
A hat éjszakáról

Álom

Letelt a műszak vége
Megállt a gép
A villanyt eloltjuk
A terem néma
Hétfőig csak az éjjeliőr
Lassú léptei kopognak
A finom csendben

Kábán

A sorsom csarnoka
Kakasszó nélküli
Reggelek
A kattogás
Tenyere alatt
A nyugalom kábán
Hempereg
A csarnok szemén
Párás sóhajok ülnek
Teher alá vállak
Feszülnek
Hórukkot fog az értelem
A nappalok
Éjszakát szülnek

Gépterem

Ezer éjszakán át
Nem aludtam
Betonba ékelt
Gépfalka mellett
Hallgattam
Ahogy sussan
A szíj
A hengerek
Ahogy menetelnek
Az öntvénybe burkolt
Fogaskerekek
A bordás kuplunggal
Ahogy feleselnek
A morajló hullámok fölött
A forgócsiga ahogy
Láncszemet perget
Hallgattam a felszedő dobon
Ahogy a drótkötél
Szála serceg
Ezer éjszakán át
Nem aludtam
Betonba ékelt
Gépcsorda mellett
Hallgattam a pattogó robajt
Ahogy érdesen peng
A kormoslábú
Gerendák között
Ahogy szétpattan
Egy darabka csend
A szikár koppanás
Duzzadt ököllel
Ahogy leüti
Az elkábult percet
A terem falára láncolt
Gőzcsövön hallgattam
Ahogy a gőz heve perceg
Nappalom szeme
Felhő-hályogos
Álmom turbinás terem
Kupoláin át
Bemosolyog a végtelen

Hé maga

Így szólnak rám
Hé maga szaki
Emelje tegye vigye hozza
Megszoktam mind
E melléknevet
Viszem hozom
Emelem rakom teszem
Apám
Nem haltál bele
Te sem

Fáj a hátam

Mi vagyok én hogy mindent elvégzek
Órabér kenyér fáj a hátam
Mi vagyok én ha kell el is vérzek
Meghalt egy munkatársam
Mi vagyok én hogy nincsen ösztönöm
Arcomra jelt az alázat hasít
Órabér kenyér ez minden öröm
Sűrűn ássák a sírt
Mi vagyok én ha fél lobogni kezem
Akkor rándul ha érzi az italt
Ha egyik napról a másikra nehezen
A kenyér még kitart
Mi vagyok én hogy meg se zördülök
Újságpapírról jóízűn eszek
Sorsom köpök rád és fütyülök
Valami keserveset

Ha akarnám

Minden lehetnék ha akarnám
Világot járó fergeteg
Kővirág kavics hegy
Becsületes bagoly
Betörő aki rabol
Összeszorított ököl
Igát vonszoló ökör
Kert hant árok halom
Zene hegedű cimbalom
Legyek ne legyek elmúlok
Sötét árnyékká nyúlok
Kubikolok viszem a zsákot
Az maradok aminek látszok
Fejszém vágom ásóm rugom
Hogy mi vagyok nem is tudom

Nem enyém

Már nem vagyok
Régen a magamé
Ujjam
A szerszámfogásé
Fülem
A zajé
Erőm a kalapácsé

Éppen annyira

Én a munkámból
Úgy akartam megélni
Nem különbül
De éppen annyira
Mint egy gőgös
Főmérnök fia

Te tartozol

Nekem nem akárki adósom
Büszke is lehetnék az ám
Boldog jövőmmel te tartozol
Nekem fiadnak hazám

Ami hasznos

Tenni csak
Annyit akarok
Mi másnak
S magamnak
Hasznos
A valóságot
Akarom
Felemelni
A naphoz

Elpiszkolt remény

Minden éjszaka ágyamon
Alszik
A cirógatástól
Elpiszkolt remény
Tyúktollal tömött
Rózsaszín párnám
Nagyobbik felén
A fizetség naponta érte
Egy kusza költemény

A tegnap az enyém

A tied a ma
Te holnapot adsz nekem
De ha bársonyos
Csendből
Pattan ki a holnap
Az is a tied
Adsz érte tegnapot
Életem ebből áll csupán
A mában élek
S a tegnapot kapom
A tegnap az enyém
De holnap a holnapután

Igen

A régi halál
Az a csontos
Igen az jön értem
Arról szólok csak
Ami fontos
Ahogy élni akartam
S nem ahogy éltem

Tudok várni

Látod én tudok a csillagokkal
Játszani
Versenyezni a széllel
Hömpölyögni
A hullámokkal
S verekedni az éggel
Tudok ujjam hegyére tenni
Szállni nógatni
Pettyes bogarat
S tudok a szépre várni
Nyirkos homály alatt

Nézem a várost

Nézem a várost ablakomból
Az össz pénzem
Kilencven fillér
Bolond lennél te akkor
Ha nekem hinnél
Szoktam hazudni
Igen de szépet
Neked és magamnak
Mesélem élni ahogy szeretnétek
És nem hisztek szavamnak

Mit adsz

Mit adsz te örök enyészet
Az életnek cserébe értem
Mert örök jövők
Márvány homlokára
Vérző körömmel vésem
Didergő szívverésem

A költők

Már csak a költők
Kiáltásait hallom
A feldarabolt
Világban térdelők
Könyörgő szavát

Szólni is félnek

Ártatlanok között
Lettem
Költővé
Akik már szólni is
Félnek
Hallgatni tudnak
Már csak
És lapulni mint a féreg

Veled

A te sorsod könyvelem
A te álmod álmodom
A te szemeddel könnyezem
A te bánatodban osztozom
Veled kinek a kenyerén
Avas szalonna fekszik
Veled kinek a tenyerén
Egy világ felnövekszik

Vállalom

Még egy menetet
Lehet csavarni rajtam
Még egy zsák
Elfér vállamon
Még megyek ha kell
S a harcban
A halált
Magamra vállalom

Mégis

Én mégis belekiáltok
Ebbe a zűrzavaros világba
Semmi kissorsú emberek
Tengertől örökölt hangján

{fel}