A kötet, amelyet az olvasó a kezében tart, néhány évtizedes kutatómunka eredménye. A közölt tanulmányok és egyéb írások különböző időpontokban és esetenként ugyancsak eltérő gazdasági, politikai és társadalmi feltételek közepette készültek. Igazán az köti össze őket, hogy témájuk, nézőpontjuk és esetenként csak szerzőjük révén kötődnek egy tradicionális kistájhoz, a Jászsághoz.

A Jászság fogalma többféle módon értelmezhető. Természetföldrajzi értelemben az Alföldhöz tartozik, de vannak olyan adottságai - különösen a Mátra közelsége - amelyek a konvencionális síkvidéktől eltérő karaktert kölcsönöznek e vidéknek. A kistáj demográfiai értelemben nem számít igazán számottevő térségnek. Népességszámát tekintve a mai 18 településen lakó népesség száma együttvéve sem teszi ki egy fővárosi kerületét, de Kecskeméten, Székesfehérvárott, Nyíregyházán egyenként is többen laknak, mint a Jászságban összesen. Sőt mi több, a sokáig gyanakvással szemlélt Szolnok és a Jászság lakosságának nagysága is szorosan egymás közelében helyezkedik el!

Mindezek előrebocsátásával felvetődik a kérdés, van-e egyáltalán létjogosultsága annak, hogy régióként, illetve mikrorégióként értekezzünk e tájról? - A válasz megadása érdekében mindenképpen szemügyre kell venni jó néhány tényezőt, melyekből a rendelkezésre álló idő és terjedelmi keretek miatt csak néhányat tudok megvilágítani.

A Jászságot elsősorban tradicionális okokból tartják, említik regionális egységnek. A méltatások, elemzések többnyire elsorolják, hogy az Alföld északi peremén, a Zagyva és a Tarna mentén élő lakosság ősei külön etnikumhoz, a jászokhoz tartoztak, amelyek nem a honfoglaló magyarokkal, hanem a tatárjárás előtt és után, több hullámban érkeztek erre a tájra. A nyelvészeti-néprajzi-művelődéstörténeti munkák további fontos adalékokkal egészítik ki a képet: igazolják, hogy a jász (és a kun) népesség keleti eredetű, amely számos tradíciót őrzött meg. Ugyanakkor fontos különbségekre is rámutatnak: a kunokra maradandóbban hatott a reformáció, a jászok az ellenreformáció hatására nyomán újra katolikus többségűek lettek. Az igényesebb elemzésekben rendre benne szerepel a népesség speciális jogállása, miszerint a jászoknak - a kunokkal egyetemben - privilégiumaik voltak, közvetlenül a királynak adóztak és nem éltek jobbágysorban. A különleges jogállás azonban másfajta kontextusokban is szerepet kap. Az 1745-ben király által szentesített visszaváltás (redemptio) értelmében megszűnt több évtizedes eladottságuk és ezzel az aktussal visszanyerték korábban garantált jogaikat.

Az adott jogrendszer további sajátossága, hogy a jászoknak és a kunoknak különleges státusuk volt a magyar közigazgatáson belül. A Hármas Kerület (Jász, Nagykun, Kiskun Kerület) az 1876-os közigazgatási reformig nem volt része a vármegyék rendszerének, lakóik jogi értelemben azon kívül álltak. A Jászkun Kerület és a jászok viszonyrendszerében fontos megemlíteni, hogy a kerületek központja Jászberényben volt.

A Jászság központi szerepkörét többféle tényező indokolta. A Jászkun Kerület összterületén belül a 18. század fordulóján a Jászság területe alig haladta meg annak egyötödét, viszont a kerületek lakóinak kétharmada itt élt. A visszaváltás idejére, 1745-re a Jászkun Kerület földterületi adatai alig változtak, de népmozgalmi adataik jelentősen megváltoztak. A Jászság szerepe ekkorra mérséklődött, hiszen a kerületek lakóinak csak kevesebb, mint fele lakott ezen a vidéken. Jászberény esetében ettől is fontosabb, hogy jelentős lakosságszáma ellenére a 19. század elején nem vált igazán komoly forgalmi központtá, amely negatíven hatott a város és a térség modernizációjára.

Ehelyütt érdemes még néhány mondatot szentelni a Jászság fogalmának is. Földrajzi értelemben a Jászság 18 települést jelent Jászladánytól - Jászfényszaruig. (A jász előtagot a települések többsége a múlt század közepéig még nem használta.) A tradiciókhoz rigorózusabban ragaszkodók azonban úgy tartják, hogy a Jászsághoz csak azok a községek tartoznak, melyek lakói részesei voltak az említett redemptionak. Ezek szerint Pusztamonostor, Jánoshida és Alattyán nem részesei a Jászságnak. Másfajta, tágabb megközelítés szerint a Jászság a jász etnikum által lakott vidék. Ebben az értelmezésben viszont szűk keret a Zagyva-mente, hiszen Jászkarajenő vagy Jászszentlászló nem e vidéken találhatók és akkor még nem is beszéltünk további, trianoni határon inneni és azon túli kapcsolatokról. Végül bizonyos szerepe a Jászságon belüli elkülönülésnek is van. Főleg közigazgatási értelemben - járások neveként, máskor választókerületi elnevezésként - használatos az Alsó és Felső Jászság időről-időre változó fogalma. Az egyik központja rendre Jászberény, a másiké Jászapáti.

Modernizációs kihívások

A múlt század közepétől és utolsó harmadától felgyorsult a kapitalista fejlődés, amely a Jászság (és a kerületek) lakosságát meglehetősen felkészületlenül érte. A jász-kun kerületek foglalkoztatás-szerkezete tradicionális maradt, amihez jelentős iskolázási és iskoláztatási hátrányok társultak. A századforduló időszakára a kerületek jelentősebb mező-, majd rendezett tanácsú városaiban - a falvakban méginkább - igen vékony honorácior, ill. értelmiségi, továbbá egy nagyon szerény iparosréteg mellett változatlanul az őstermelők tették ki a lakosság túlnyomó többségét (80-90 százalékát). Kiemelendő, hogy a foglalkoztatás szerkezetében az értelmiségi-vállalkozó-iparos réteg hátrányában megmutatkozó elmaradás nemcsak felvidéki és dunántúli városokkal összevetve volt jelentős, hanem alföldi viszonylatokban is.

Érdemes megemlíteni, hogy miként reagált minderre a jászsági vezetőréteg, a helyi elit. Sokat emlegetett balfogásként nem fogadta el a felkínált vasúti összeköttetést. Ezt követően egyfajta elhárító-elterelő magatartásként minden bajok legfőbb okának nem a modernizációs lehetőség elszalasztását, hanem Jász-Nagykun-Szolnok megye létrehozását és a megyeszékhely Szolnokra helyezését jelölte meg. A központi szerepkör elvesztése kétségtelenül komoly deficittel járt, de a meddő jogi okoskodás és csatározás helyett indokoltabb lett volna a gazdasági-társadalmi fejlődés-fejlesztés tényezőire koncentrálni. Ezzel szemben a századforduló-századelő helyi elitje még azzal a ténnyel sem tudott igazán szembesülni, hogy a Jászság népességmegtartó ereje fokozatosan csökkent. Az átlagosnál magasabb termékenység, a jelentős népszaporulat kényszerhelyzetet teremtett: a Jászságból időről-időre nagyarányú kitelepülések mentek végbe. A kitelepülések esetében általában azok pozitív vonásait szokás kiemelni, miszerint a Jászság lakossága a török kiűzése utáni időszakban komoly részt vállalt az Alföld benépesítésében. Ez kétségkívül tény, hiszen a Bácskától, Kunszentmártonon Kiskunfélegyházán át Lajosmizséig terjed azon települések köre, melynek lakossága jászsági eredetű. A 18. században a kitelepülések ténye egészen másként értékelendő, hiszen ez akkoriban lehetőségként kínálkozott. A századelőn vagy a két háború között viszont a kitelepülésekben sokkal több lett a kényszerítő elem, amit bizonyít, hogy rendre a legszegényebbek kerekedtek fel és hagyták el e vidéket.

Külön figyelmet érdemel a modernizációban kulcsszerepet játszó iskolaügy. Hosszú ideig - a két világháború időszakáig - az iskolázatlanok és az analfabéták igen magas száma okozta legnagyobb gondot. Ezzel a ténnyel a helyi elit nem nézett igazán szembe. Jásztelken a harmincas évek végén is csak a jegyző kegyes választási csalása nyomán vállalkoztak iskola építésére.

A középiskolázás terén gazdagok a hagyományok, de a Jászapátin alapított, majd Jászberénybe került gimnázium története mutatja, hogy ez az intézetet sem tekintette igazán magáénak a helyi vezetőréteg. Mindez annak ellenére érvényesült, hogy a Jászberényi Gimnázium az 1907-ben létrehívott Jászapáti Gimnáziummal együtt főleg a helyi elit gyerekeit képezte. Méginkább így volt ez az 1917-ben alapított Jászberényi Tanítóképző esetében, amely "városidegenként" működött.

A helyi elit és a regionális politika

A lehetőségekkel kezdve érdemes megvilágítani néhány politikai elemet. A megyerendszer bevezetését 1876 óta folyamatosan csendesebb vagy nyíltabb protestálással kezelték és kezelik a helyi döntéshozók. A múlt század utolsó évtizedeiben és a századelőn ennek különféle módozatai alakultak ki. Protestált a megye ellen a Jászság, s benne leghatározottabban Jászberény városa. A megyeközpontban felfigyeltek erre az árnyalatnyinak tűnő különbségre, és a politika ősi játékszabályai szerint igyekeztek - nem egy esetben sikerrel - kijátszani egymás ellen Jászberényt és a többi jász települést. A két háború között más hangsúlyokkal, de továbbra is hasonló csatározások figyelhetők meg.

A létező szocializmus időszakában mások keverték a kártyákat és újabb leosztásokat alkalmaztak. Lényegében a rendszerváltozásig működött az az átdobásos technika, amelynek irányítását a megyeközpontból vezényelték. A gyökértelenebb, sógorság-rokonság által kevésbé kötött kunsági, ill. jászsági kádereket a megye ellenkező vidékeire helyezték. A túrkevei református papból Jászberényben még polgármester-tanácselnök lett, a hölgybeosztottaival levet összeszűrő és ezért lebukott karcagi tanácselnököt egy-két éves felejtőkúra után Jászberényben választották újra tanácselnökké.

A monolitikus hatalmi beilleszkedéséről híres rendszer azonban másfajta lehetőségeket is felkínált. A gazdasági élet kulcspozícióinak viselői nagyobb mozgásteret és többféle cselekvési lehetőséget kaptak. A jászboldogházi tsz elnöke Konkoly Béla így meg tudta akadályozni azt, hogy a községet - a hetvenes évek elején dívó hullám ellenére - Jánoshidával egyesítsék. A legnagyobb hatalmú "ellenálló" azonban minden kétséget kizáróan Gorjanc Ignác a jászberényi Hűtőgépgyár vezérigazgatója volt. A vezérigazgatót - a kor szokásainak megfelelően - országgyűlési képviselői pozícióval látták el, aki többféle módon élt ezzel a lehetőséggel. Információs helyzeténél fogva jól használta ki lehetőségeit és az eredetileg Budapestről kitelepített gyárat - jászboldogházi és jászárokszállási - beruházásokkal jászsági gyárrá tette. Ráadásul úgy, hogy ehhez fejlesztési (megyei) alapokat szerzett! Gorjanc más téren is sikeresen keresett különútakat és kiskapukat. Átlátta, hogy a Hűtőgépgyár által befizetett forintokból az országos és megyei lefölözés után nagyon kevés kerül vissza a Jászságba, így üzemi fejlesztési feladatként oldott meg várospolitikai feladatokat, amelyekbe az állatkert létesítése ugyanúgy beletartozott, mint az uszoda, sportcsarnok és lakótelep építése.

A rendszerváltoztatás óta tett lépésekről

Az utóbbi hét-nyolc évben többféle, kisebb-nagyobb jelentőségű változás történt. A helyi vezetőréteg kulcsszereplői elsősorban Jászberényben cserélődtek, a többi településen mindez jóval mérsékeltebben jelentkezett. Ugyanakkor mindenképpen stimulálólag hatott, hogy a megye leosztó szerepe meggyengült, ami önmagában is új cselekvési lehetőségeket adott. Újjáéledt a befolyásos patrónusok keresésének gyakorlata. A Jászság képviselője a kormánypárt vezető politikusa és a szimpla ellenzékiből államtitkárrá előlépett jogász, kisebb nagyobb lobbyzást az elszármazottak is folytatnak. Működőképes lobbyszervezetnek bizonyult a Jászsági Önkormányzatok Szövetsége, amely több infrastrukturális fejlesztési feladat megoldásában serénykedett. További tényező Jászberény polgármestere, aki Kisvárosi Önkormányzatok Szövetsége elnökeként országosan és külföldön is ismert helyi politikussá vált.

A helyi politika számos kérdésben tűzött ki és oldott meg regionális feladatokat. Ténykérdés, hogy 1990-ben csak Jászberény volt részese a távhívásnak és csak itt volt vezetékes gáz. Ma viszont lényegében mindenki használhatja a telefont és gáz bevezetése is megoldódott. Regionális tervként fogalmazódott meg a hulladéktároló létesítése, amely szintén a megvalósulás stádiumába lépett.

A Jászság igen nagy sanszokat kapott a privatizáció során. Rögtön a rendszerváltoztatás pillanatában kerültek ide olyan világcégek, mint az Electrolux és a Samsung. Ez nem kevesebbet jelentett, mint azt, hogy 1993-ban e vidékre ugyanolyan mértékű tőke áramlott be, mint az ország sokat emlegetett, szerencsésebbnek mondott nyugati vidékeire és a fővárosba! Tanulságos, ahogy a németországi vechtai egyetemen dolgozó kollegák vélekedtek ezzel kapcsolatban. Ők úgy látták, ezt számos EU-beli példával igazolták, hogy a multinacionális világcégek megjelenése egy halódó régiót is képes fejlődési pályára állítani, és prosperálóvá tenni. A feltétel csupán annyi, hogy keresni kell a mamutcégek kegyeit és lépten, nyomon a kedvükben kell járni.

Nagy kérdés, hogy a nagy átalakulás közepette tudott-e élni a multinacionális cégek jelenléte adta lehetőségekkel, illetve kezd valamit ezzel a vidék? Különösen fontos mindebben a jövőkép alakítása, hiszen földrajzi helyzetét, pozícióját tekintve a Jászság sokkal inkább Kelet-Magyarország, az idézett mutatók alapján viszont sokkal közelebb áll az ország szerencsésebbnek tartott nyugati térségéhez. A közeli jövőn nagyon sok múlhat, hiszen hamarosan eldőlhet, hogy hova csatlakozik.

A kötetbe foglalt írások egy része támaszkodik a kistáj tradícióira. Külön hangsúlyozottan a Fodor Ferenc által igen színvonalasan és igényesen megírt monográfiára A Jászság életrajzára. Ugyanakkor azonban számos ponton szeretné kiegészíteni ill., bővíteni a jeles tudós által rögzített és az azóta alaposan megváltozott Jászság-képet. Az utóbbi ötven évben új struktúrák jelentek meg a tájon: az ötvenes években lényegében minden előkészítés nélkül megjelent, majd karakteresen megerősödött az ipar, olyannyira, hogy a rendszerváltoztatás kihívásaira már innovatív válaszokat adott. Az eredményes reagálások hátterében a humán erőforrások gyarapodása áll: a vidék magasan és megfelelően képzett szakemberei képesek voltak az új jelenségek és feladatok befogadására, ill. megoldására. A Jászság így mára sajátos helyzetbe került, természetföldrajzilag és távolról szemlélve társadalmi értelemben is Kelet-Magyarországhoz tartozik. Ha viszont sorra vesszük az ilyenkor alkalmazott mutatókat, akkor megállapíthatjuk, hogy a vidék köztes helyzetbe került, számos tekintetben sokkal inkább tartozik a fejlettebbnek és szerencsésebbnek minősített országrészekhez, mint fejletlenebbekhez. Ráadásul mindez nemcsak "belülről" látszik így, hanem a "kívülről" is. Az utóbbit azért is hangsúlyozom, mert a vizsgálódások során igen gyümölcsözőnek bizonyult az, amikor nemzetközi együttműködéssel, külföldi tapasztalatok birtokában elemeztük a térség problémáit.

A kötetben megjelent tanulmányok jelentős része kisebb nagyobb példányszámú kiadványban, szakfolyóiratban már megjelent, de olyanok is akadnak, melyeket most közlünk először. Végül ehelyütt szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik valamilyen úton-módon segítették e munka elkészültét, kiadásra való előkészítését, majd megjelentetését.