A regényes kis Tornamegyét kétfelé metsző hegylánczolat nyugoti részén alussza halálálmát, a romjaiban is nagyszerü Szádvár, egy különálló magos hegyen bükkös hegyek, buja völgyszorulatok, s rengeteg erdőktől körülövedzve.

Gyönyörű nyári est vonult a vad regényes tájra, a mint egy sikamlós hegyi ösvényen az elpusztult várba felértem. Ormáról széttekintvén, a tárgyak nagyszerűsége által felmagasztalt kedélyemen fájó gyönyör hullámzott keresztül, mely álmodozó lelkemet a képzelet oceánján mult századok eseménydús téreire ragadá vissza.

Csend, s némaság szendergett a romok közt; mint elhagyott temetőben egyedül az esti szellő kisérteti ellebbenése zavará meg a kriptai csendet, halk ünnepélyesen reszkedtetve meg egy százados diófa sárgult levelét.

A távozó nap gazdagon aranyozá meg a nyugoti hegyek lombos koronáját; minden rezgő levél egy-egy aranynyal szinezett pillangót ábrázolt; keletre az alkony homálya kezdé elfátyolozni a rengeteg erdők völgyes hajlásait. - Nyugotról korány, keletre az éjt megelőző kétes világú alkony.

A hold lassanként emelkedett fel, először fénytelenül, későbben erőt vett az alkonyi homályon. Kisérteti világánál a rengeteg táj büvős pompájában tünt fel.

A különben is változatos vidék e kétes derületben mind inkább-inkább vadregényessé vált.

Túlvilági álmodozásokba merült lelkem ki volt ragadva magából, s visszaszárnyalt azon időkre, midőn e vár teljes pompában fénylett; - a szétporlott romok ujjolag visszanyerék előbbi alakukat; a vár termetes vitézekkel telt meg; a ragyogó termek ablakából ódonszerű szép leventék, s bájos urhölgyek tekintettek alá az ujra éledt vidékre.

Ugy tetszett, mintha e tündéri jelenetre, a rég kihalt hegy kéjtől remegne fel lábaim alatt.

Parázs álmomból vezetőm érthetetlen beszédje ébresztett, fel. Borús érzelmekkel szálltam alá elriasztott édenemből, hol oly jól, s oly boldognak éreztem magamat melyet azonban lelkem, elvontabb, s ünnepélyesebb pillanataiban ujra felkeres.

Ha ezen varázs álmaim közléséből csak felényi élvezetet meritnek olvasóim, mint mennyit én azon elbűvölt pillanatokban élveztem: munkám eléggé meg lesz jutalmazva.

Az 1558-ik évi őszelő közepén egy kis utazó csoport közeledett azon bájos völgy nyiláshoz, mely Szögliget mellett, két óriási hegyfal között Szádvárhoz vezet. - Első tekintetre látszott, hogy kettő az utazók közül főrangu magyar; a többiek pedig fegyveres szolgák.

Gyöngyörű nap volt, egy azon őszi napok közül, mely a tavasz szépségeivel a nyár pompáját egyesiti. A rétek ujra virágoztak, a fák gyümölcscsel voltak megrakva, buján zöldült a völgy pázsitja, az erdők gazdag lombozatu fái sötétes smaragd szin levelekkel pompáztak; szóval még semmi előjele nem tünt fel a természet haldoklásának, hasonlitott ezen szép őszi nap egy virágzáson túl járt kaczér hölgyhöz, ki minden még meglevő kellemeit műszorgalommal öszszeszedi, hogy ifju kora szebb emlékeit még egyszer visszavarázsolja.

A két vitéz gondolatba mélyedten némán lovagolt egymás mellett, kisérő fegyvereseik azonban nehány lépéssel hátrább víg beszélgetéssel töltötték az időt, melynek szerelmi s tábori kalandok valának tárgyai.

A völgysikátor előkapuján mesés pompájában hirtelen feltünt Szádvár a völgy északi részén egy magánosan álló hegyen, mint elbűvűlt lovagi vár.

A jobbról lovagló vitéz megállítá lovát, s társához fordult.

- Ott van utazásunk czélja Szádvár, mond élénken, miközben tollas kalapját levéve izzadt homlokát törölgeté.

A megszólított, a gyönyör s meglepetés elegyével tekintett hosszasan a várra.

- Valóban szép látvány, mond hosszas szün után szemét elforditlanul a pompás szikla-fészekre forditva.

És valóban a lovagok figyelmét nem méltatlan tárgy köté le, mert a panoráma, mely előttök felnyilt, nem mindennapi volt. - A völgy a legbujább pázsittal volt szőnyegezve, melynél élénk zöldebbet a hatalmas sziget-ország sem mutathat fel; két-felől a gazdag lombozatú erdős hegyek mintegy diadal ívet alkottak; ívhajlásait a legszebb azur égbolt egészíté ki. A háttérben Szádvár tünt fel márvány színt játszó erős falával, s ragyogó bádog tornyaival, melyek csúcsáról három színű zászlócskák lengtek alá. - Az óriási várkapu felett a kevély Bebek család ősi czimere égett a nap sugáraiban, mely gazdagon aranyozott márványlapon az őrtorony falába volt bevésve. - A várhegy kertté alakított lejtős déli része, az év ezen szakában is a legszebb nyíló virágokkal kedveskedett, s kellemesen lepte meg a vándort.

A balról lovagló vitéz, ki, a mint meglepetéséből következtetni lehet, először utazott e vidéken, mintegy 24 éves lehetett, termete magas, vállai szélesek, haja csaknem holló fekete, arczszíne halvány-fehér, csaknem beteges sáppadtságra mutatott, mely tüzes kiülő sas szemeivel, piros ajkával s izmos idegzetével különös ellentétbe állott, az arcz együttvéve inkább érdekes, mint szép, míg ellenkezőleg utitársa közép termetével, sötét szőke hajával egészség pirral arczán, inkább szépnek, mint érdekesnek látszott első tekintetre. Az utóbbi alig lehetett több 19 évesnél.

- Valóban e lovagi vár, mond a barna lovag, nemcsak hatalmát, s gazdagságát mutatja birtokosának, hanem egyszersmind izlésének is becsületére válik.

- Hogy Bebek György gazdag és hatalmas, felelé útitársa, azt az egész ország tudja, hogy gazdagságával tud élni, azt kétszeri látogatásom alkalmával volt módom tapasztalni.

- Oly sokat, s annyi ellenkezőt hallottam Bebekről, mond a barna lovag, hogy nem vagyok képes ennyi ellenmondást egy férfiuban egyesiteni. Te voltál nála, beszéltél vele, jellemét ösmered, mond, mi igaz a hírben, mely ez embert, majd égbe emeli, majd pokolba sujtja le?

- Látogatásom, s ennélfogva ösmeretségem sokkal rövidebb volt, - mond a felszólított, - hogy jelleméről határozott vonást adhassak, különben is Bebek nem oly egyén, kit első pillanatra át lehet látni, tenger ez, melynek mélységét fénylő gyöngyeivel s csodás szörnyeivel csak sejditeni lehet. - Mindenesetre rendkívüli férfiu, kinek jelleméről dicsérőleg vagy kárhoztatólag szólani, csak hosszas ösmeretség után lehetne.

- Ugy látszik barátom, te is osztozol azon varázsszerű magasztaltságban, melylyel Békésy Pókaynál ezen hatalmas kényúr jelleméről, s főképen külső szépségéről szólott.

- Nincs okom tagadni, hogy én Bebeknél sajátságosabb jellemet, s férfiasabb szépséget még nem láttam, oly igazán, minthogy Báthori Istvánnak neveznek. Génuai útjában, a mint környezői mondják, nem egy olasz nő fejét zavarta meg, kit azelőtt Lucretiának tartottak:

- Hallottam e diszutazásról, melyet magyarhon daliái Miksa herczeg kedveért tettek; épen rokonod Báthori Miklós beszélte el hosszasan és körülményesen.

- Én is tőle hallottam, hogy bár Balassa János vezérlete alatt a legszebb s legkitünőbb főrangu ifjak, mint Perényi Gábor, Ország Kristóf, Báthori, Bánffyak sat. vettek részt e kalandos utazásban, Bebek Györgynek férfias termetre s arczszépségre egy sem hágott nyomába.

- Ezek után, miket róla mondtál, még inkább vágyom e férfiut látni, - mond a barna lovag mosolylyal, - mert az megfoghatatlan előttem, miként lehet ugyanazon embert, majd lovagias férfiúnak, kinek jelleme s külszépsége férfiakat s nőket bájol el; majd hiteszegett rablónak nevezni, kinek már csak csupa neve rettentésül szolgál, ki - a mint a hír mondja - törököt, németet, védtelen nőt s gyermeket egyforma hideg számítással gyilkol meg. - Még szinte gyermek volt - a monda szerint, - mikor a tapolczai apátot szerzetes társaival egytől-egyig legyilkolta s a zárdát századok óta gyűlt kincseivel zsákmányra bocsátotta.

- Ezt én magam is hallottam - mond Báthori, épen ezen ellenkező hírek azok, mik jelleméről kételyben tartanak. Én családi körében láttam őt, a hol tiszteletemet szeretetem mellett az első órában megnyerte. - Csak a családapáról szólok, mert a honpolgár, s a vitéz hadvezér jellemét kiösmerni sem időm, sem alkalmam nem volt.

- Annyi mindenesetre igaz, hogy két évvel ezelőtt az országgyűlés többszöri panaszok s feladások következtében pártütéseért s rablásaért Bebek Györgyöt számüzésre s jószágai elvesztésére büntette, s végrehajtását Puchaimra a bányavárosok kapitányára bizta. - Az eredményt nem tudom mi lett.

- A legnevetségesebb mit csak gondolni lehet, felele Báthori, ha ugyan nevetni lehet azon, hogy egy országgyülés elég eszélytelen oly intézkedést tenni, melynek nem tud erőt, és tiszteletet szerezni. - Puchaim Krasznahorka alól a legcsufossaban szaladt el; hátrahagyva minden kincsét s hadi szereit; holott a vár segítségére siető Bebeknek ötszörte kisebb serege volt. - Bebek gazdagabb, s hatalmasabb lett, mint valaha, úgyhogy Ferdinánd elvesztve reményét, hogy a törhetlen férfiút megalázhassa, gazdag uradalmakkal nyerte meg részére, s azóta a mint - mondják, - nincs Ferdinándnak hűbb, s vitézebb alattvalója nálánál.

- Hát arról nem hallottál valamit - mond Wesselényi, mi adhatott okot az öreg Bebek s fia közti ellenségeskedésre, mely .főkép az utóbbi időkben senki előtt sem volt titok, ki csak e nevet ösmerte.

- Azt rebesgeti a hir, hogy Bebek György első feleségét, kit atyja ellenére titkon vett el, az öreg Bebek egyszer fiának távollétében megölette; mások szerint a törököknek adta el. - Ezért lett volna azon pokoli gyűlölség, melynek következtében az öreg Bebeknek Magyarországot, - hihető fiátóli féltében - ide kellett hagyni, s Erdélybe költözni, hol szintén voltak szép jószágai. - De ha ezen kétes hírt a mondák közé sorozzuk is, már maga az öreg Bebek vízeszűsége s ingatagsága, ellentétben vitéz fia törhetlen makacs jellemével eléggé megfejti ez ellenségeskedést.

- Legyen elég Bebekről, mond Wesselényi, legyen ez ember poklok daemona, vagy félreismert erényes férfiu, mind két esetben megérdemli, hogy lelkének minden rejtekét, mennyire lehetséges, átfürkészszem; mert az eddigiekből is látom, hogy nem közönséges jellem. - Beszélj valamit családjáról, mi véleményben vagy Bebeknéről a szép Pathócsy Zsófiáról, mit mondasz szép leányairól?

- Hogy Bebekné a legszebb magyar hölgyek egyike, - mond Báthori sugárzó arczczal - ezt mindenesetre hallanod kellett, mert Erdélyben még most is hire van a gazdag Pathócsy Ferencz bájos leányának; de Bebeknének nem szépségében áll mindene; nézd őt mint nőt .és család anyát, s térdeid hódoló alázattal törnek meg önkénytelen előtte.

- E feltűnő szépségű pár gyermekei, mond Wesselényi évődő gunynyal, legalább is tündérek, nemde barátom?

- Gúnyolj a mint tetszik, mond Báthori, azzal ki nem hozasz jó szeszélyemből. - Egyébiránt, ha úgy tetszik, felteszem Szultánomat Villámod ellenébe, hogyha a Bebek családot meglátod, magad is azt fogod mondani, hogy igen keveset mondtam, bár mily nagyításnak tünjék is fel előadásom.

- Nem akartalak gúnyolni - mond Wesselényi - noha őszinte megvallom, hogy előadásod igen igen kiszépitettnek látszik előttem; fogadni mind e mellett sem akarok, mert izlés megitélésére birót választani igen nehéz lenne, mind e mellett fogadás nélkül is előre mondhatom, hogy aligha osztom csak felényire is azon varázsszerű hódolatot; melylyel a Bebek családról szólsz. - De kérlek folytasd ösmertetésedet; még a Bebek hölgyek leirásával adósom vagy.

- Hallgathatnék sértő gúnyodra, mond Báthori, s azt mondhatnám: láss elébb, s azután itélj; de nem foszthatom meg magam azon gyönyörtől, hogy rólok beszéljek. - Költő szeretnék lenni, hogy lángszavakkal irhatnám le bájaikat, rafáeli festész, hogy vonásaikat megörökíthetném.

- Valóban, nincs okod panaszkodni az ég ellen barátom, mert úgy látszik igen hatalmas költői érrel vagy megáldva; lángszavakban nincs úgy látom semmi fogyatkozásod.

- Zsófia, - Bebek első leánya, mintegy tizenhat éves lehet, - folytatá Báthori, barátja évődő közbeszóllását hallatlanná téve, - a legszebb barna hölgy mindazok közt, kiket valaha láttam; magas parancsoló termettel, ígéző vonásokkal; - nézése; hangja, magatartása királynét tüntet fel, kinek önkénytelen hódolnod kell.

- Ugy látszik, már szíved trónján elfoglalta a királynéságot, s uralkodik zsarnoki hatalommal, mond Wesselényi.

- Csalatkozol barátom! mond Bathori komolyan. Vannak lények, kik annyira. felettünk állanak, hagy hozzájok csak hódoló tisztelettel közelíthetünk, így vagyok én e fenséges hölgygyel, tisztelni, vagy ha akarod imádni igen, de bizalmasan szeretni nem tudnám soha.

- Csak végezd be ösmertetésedet hamar, mond Wesselényi, mert félek, ha így haladsz, a többieket angyalokká teszed, s mielőtt észrevennők a mennybe repíted, s így engem szegény föld fiát megfosztasz, e tündérek láthatása gyönyörétől, melyre pedig már csak azért is vágyakózom, hogy reám is ragadjon tulvilági szépségökből egy kis költői sugárocska, melyből te közelökben annyira kivetted részedet.

- Csak folytasd gúnyodat, mond Báthori, engem ki nem veszesz türelmemből, előre tudom úgy is, hogy egy óra mulva töredelmes szívvel fogod megbánni sértő kételyedet.

- Megengeded, ha elvárom azon egy órát, mond Wesselényi mosolylyal, mielőtt a „Confiteor”-t töredelmes szívvel kiáltanám.

- Jó, jó, a mint tetszik, én fogadásomban bizonyos vagyok, ennélfogva nyúgodt szívvel folytatom előadásomat.

- Bebek második leánya mintegy 15 éves, s vonásait egyenként tekintve tökéletesen hasonlít nénjéhez, csakhogy több szelídség, mondhatnám nőiség van benne.

- Most akadtunk a szív királynéra - szakitá félbe Wesselényi beszédjét, - jól találtam nemde?

Báthori arczán gyenge pír villanyzott keresztül, de ez útitársa előtt észrevétlenül tüut el.

- Ha szüntelen félbeszakasztod beszédemet, mond Báthori jóval hidegebb hangon, úgy ösmertetésem be nem végezhetem, mert a vár előttünk áll. - Egyébiránt az évődésnek is meg van a maga határa.

Lovagaink ezenközben a várhegy tövéhez értek, melyre az út nyúgotról visz fel, a felmenetel közben azonban délnek kanyarodik a vár főkapujához. - Némán haladtak fel a várba vivő úton, úgy látszott, egyiknek sincs kedve a társalgást folytatni.

Felén lehettek a várba vivő útnak, a mint figyelmöket egy érdekes látvány ígézte le.

A vártól délnyúgotra vonuló buja szép völgyben egy hölgyet pillantottak meg; szépségéről ítélve hegyi tündérnek gondolták, ki a szép estalkony méla csöndében szellem lakát elhagyva, a földet szerencsélteti jelenlétével.

- Ki lehet e tündér hölgy? kérdi Wesselényi szemeit elfordítlanul az ígéző látványra meresztve.

- Bebek Zsófia, felelé Báthori, miközben mélázó barátját rejtélyes mosolylyal vizsgálta.

- Tudtam azt; ugy tetszik, mintha rég ösmerném e túlvilági leányt, kérdésem oly önkénytelen jött, mint azon vak felkiáltása, ki látását visszanyerve a napot megpillantja, mond Wesselényi folytonosan a szép hölgyre meredve.

A bájos amazon e közben annyira közeledett a két vitézhez, kik lovaikat a várúton megállitották, hogy minden vonásait kivehették; lépve jött a meredek lejtőn felfelé, s így lovagainknak elég idejök volt őt figyelemmel megtekinteni.

Ezüst hálóval teritett hollószin fekete lovon ült, gyönyörű keleti faj lovon, mely nemes származását első pillanatra elárulta. A teríték fehér bársonyból volt, ezüst czafranggal és rojttal, a ló homlokán pompás ezüst rózsa fénylett, mely a szikár kis főt még szebbé tette. Ugy tetszett a nemes ló minden mozdulatjából, mintha büszkélkednék gyönyörű terhében.

És méltán, mert Bebek Zsófia a kifogyhatatlan természet nem mindennapi remeke volt. - Haja fekete, mint hollószárny, s gazdag fürtökben hullott nyakára, homloka magas és sima, mint olasz márvány, szemei nagyok és feketék, melyek jelentőségit a sugár szemöldívek, s hosszas szempillák még inkább növelék, görög orra némi büszkeség kifejezésével emelkedett az ígéző száj felett. Az arczszín fehér, oly annyira, hogy látni lehetett a finom bőr alatt az ingerlékeny kis kék erecskéket; termete magas, és sugár, s épen hozzáillő a fenséges arczhoz. Fején fekete tollas kalap ült, termetén fekete bársony ruha folyt alá, mely csak néha lebbenésében engedte látni az ezüst kengyelben nyugvó kis lábakat. Nyerge kápáján ezüst lánczon egy betanult sólyom hintázta magát kedvelve. Távolról egy lovászmester, s két vadász szolga követte, kitanitott sólymokkal kezeiken. - A lovászmester nyereg kápájáról zsinórra fűzött fajdtyukok, fürjek és vad galambok csüngtek.

A bájos látványtól leígézett vitézek mély főhajtással üdvözölték a közeledő amazont, ki köszöntéseiket büszke fensőséggel viszonozta, mely azonban néki mondhatlanul jól állott.

Lovát megállítva, figyelmesebben megtekinté a két lovagot.

- Kegyed itt! - mond Báthorit felösmerve oly hangon, mely a férfias érczességgel a női lágyságot s hajlékonyságot egyesíté. - Kegyed itt, oly régen nem láttuk! - folytatá kis kezét Báthorinak nyújtva, ki azt hódolói alázattal vonta ajkaihoz.

- Azt hittem, - felelé Báthori szenvedélyes hangon, - hogy egy végtelen hosszú év egészen kitörlötte nevemet s személyemet kegyed emlékezetéből; a legbecsesebb remény elérése sem tehetne boldogabbá, mint e csalatkozás, melyet tapasztalni szerencsés vagyok.

- Igen rosz elővéleménynyel van kegyed a hölgyek iránt, ha azt hiszi, hogy egy rövid év alatt jó ösmerőseiket s barátjaikat elfeledik.

- Wesselényi Farkas barátom, - mond Báthori, - kit itt bemutatni szerencsés vagyok, lehet bizonyságom, mi véleménynyel vagyok a hölgyek, s különösen a hölgyek legszebbike iránt.

- Legyenek üdvözölve vitéz urak apám várában. - mond Bebek Zsófia, más menetelt akarván adni a beszédnek. - Apám jelenleg nincs itthon; azonban legújabb tudósítása után minden órán várjuk, addig is tetszésök szerint fordítsák mindazt kényelnökre, mit csak várunk mulattatót nyujtani képes.

- Oly sok szépet hallottam e várról, s főképen e vár lakóiról, - mond Wesselényi, az ígéző hölgy bájaiba merülve, - hogy nem állhattam tovább ellent e hír valódiságáról személyesen győződni meg.

- A hír többnyire túlszárnyalja a valót, - mond a hölgy, szemeit Wesselényire szegezve, - a csalatkozás pedig, bárminemű legyen az, rosz hatással van.

- Én is azon véleményben voltam, - mond Wesselényi oly hangon, mely szavai őszinteségét reszketegségével igazolá; - most azonban boldog örömmel vallom meg, hogy egy tekintet e várra, egy tekintet e vár lakóira eléggé meggyőzött arról, hogy a nagyitó hír most igen keveset mondott.

Közrefogva az igéző hölgyet, némán lovagoltak a várkapuig, hol a kapuőr kürtjétől figyelmeztetve, a várnagy fogadá a vendégeket.

- Isten hozta kegyeteket; mond szíves hangon az óriás termetű, harczias kinézésű férfiu. Oly régen nem láttam kegyedet, folytatá Báthorihoz fordulva ösmerős hangon, - azt gondoltuk el is feledkezett rólunk.

- Míg Szádvár ily talizmánokkal bír, mond Báthori alantabb hangon, addig nem hiányzanak bucsujárók. - Erős s egészséges a mint látom, öreg vitéz, mint mindig.

- Kinek jutna eszébe ily harczias időben betegeskedni! felelé a várnagy.

Ezenközben a vár belső udvarára értek, a hol mint megeresztett raj rohantak ki apródok, nemes szolgák s lovászok az érkezők elébe.

A várnagy sugárzó arczczal, mely sötét durva, vonásait egészen átvillanyozni látszott, - emelé ki féltékeny gonddal imádott fiatal úrnőjét nyergéből, miközben a tüzes lovat zablájánál fogva két apród tartá.

- Nem történt valami távollétemben? kérdezé nyájas arczczal a várnagyot.

- Semmi nevezetes, mi figyelmére érdemes lenne, kedves úrnőm.

A két vitéz lovait szolgáinak adta át: bocsánatot kértek, míg poros úti ruhájokat felválthatják.

- Ne tegyenek magoknak alkalmatlanságot vitéz urak; mond a házi úr leánya. Kedves anyám, s e vár termei annyira hozzá vagynak szokva a harczias s poros ruhák látásához, hogy e tekintetben a városias ovatosság egészen felesleges.

Ezen felszólítás mellett is az uti port letisztítva ruháikról, követék a vár fiatal urnőjét több pompás termen keresztül a Bebekné belső szobájáig, ki küszöbén várta előre bejelentett vendégeit.

Az elfogadás szíves volt, oly szíves, hogy vitézeink az első kölcsönös üdvözlések után otthon érezték magokat.

Bebekné helylyel kinálta meg vendégeit, a bársony pamlagokon, s Báthoritól erdélyi rokonairól kérdezősködött, Wesselényinek elég ideje volt ezenközben a háziasszonyt, s három még nem látott leányát figyelemmel megtekinteni.

Bebekné mintegy harminczkét-harminczhárom éves lehetett, s így az élet előnyarában, első leányához annyira hasonlított, hogy testvérének lehetett volna első tekintetre gondolni, de figyelmesebb nézés után nem kis különbség volt észrevehető köztök. A haj, szemöld s szem színe sokkal világosabb, arcza szelídebb, hogy úgy mondjam nőiebb, homlokán, szemvágásain s szája szélein, hiányzott azon határozottságra s mély ítélőtehetségre mutató vonás, mely leányának csaknem férfias arczot kölcsönözött.

Második leánya, Zsuzsánna 15 évesnél nem volt több, az arczot tekintve hasonlított mind anyjához, mind nénjéhez; és szintén szép volt, de még sem oly szép, mint anyja, s nem oly magas és érdekes mint nénje.

A harmadik: Anna, kiválóan sajátságos alak volt. Mintegy kilencz-tiz éves lehetett, szép magos homlokkal, melyről aranyló haja természetes fürtökben simúlt nyakára, szemei oly tiszta kékek valának, mint Olaszhon azúr ege, szabályosan szép véknyas orra anyjáéhoz hasonlított, mely alatt a legvirítóbb kármin ajk űlé tavaszát; arczszíne szobrász tisztaságot mutatott, azon átlátszó testszin léhllel besugározva, milyet csak a legművészebb festészek angyalain látunk; termete sugár, mint fiatal czédrus, csak szárnyai hiányzottak, hogy e szeráfot arkangyalnak tekintsük. Egy ablakhoz támaszkodott oly mozdúlatlan, mint egy remek szobrászmű. Nefelejts szemei imádott anyja szép vonásain méláztak.

A negyedik: Judith, mintegy három éves lehetett, szép szőke hajjal, mosolygó, egészséges arczczal, tökéletes mintája egy kis Ámor-képnek.

Az est élvezetesen telt el, mint szép álom, gazdag estebéd után alig vették észre, mire éjfél lőn, s elbúcsúzva a háziaktól, a számokra rendelt szobákba vonultak vissza.

Wesselényi mélázva járta végig újra meg ujra a szobáját.

- Nos barátom, mond Báthori, éltem-e nagyítással, midőn e tündér-családról szólottam?

- Megösmerem hibámat, - mond Wesselényi - s már rég bocsánatot kértem magamban e vár tündéreitől idétlen gúnyomért. Meg kell vallanom, hogy tündérek e vár lakói, több mint tündérek: syrének, kik a szívet oly rögtön ragadják meg, hogy az észnek nem lehet ideje hidegen fontolgatni.

Wesselényi soká aludt el. - Álmában e szavakat susogta: Nézése királyné nézése; hangja királyné hangja; járása királyné járása. - Ezen szavak susogása közben ébredt fel boldog álmából a boldog valóra.