Nagy Imre Versei





Vissza          Tartalom          Címlap          Előre





NAGY IMRE’ EMLÉKEZETE.
 

A’ KISFALUDI TÁRSASÁG’ ÉVLAPJAIBÓL.

 

Nagy Imre, kit a’ költői versenyen épen akkor tapsolt meg Pesten a’ részvevő közönség, midőn hidegűlt tetemeit baráti kora-sírjához kisérék: Kun Kisújszálláson született, februariusban 1817. Alsó iskoláit itt és pedig a’ költészetnek különös szeretetében, a’ felsőbbeket Debreczenben végezte jeles előmenetellel. Egyike volt ő az ottani collegium’ azon derék növendékeinek, kik Péczely, József, Debreczen halhatlan érdemű egyik tanitójának buzdítása és vezérlése mellett, a’ magyar literaturával megismerkedvén, nemesebb izlésű művek’ alkotásában gyakorlák ifjúságokat. ‘S így poëtai zsengéit a’ tizenhat évű próbálkozónak a’ Péczely’ Lantjában olvassuk 1834 és 1835-ben. A’ bizodalom, mellyet készűlete ‘s erkölcsei iránta tápláltattak, okozá, hogy az 1839-iki tanodai évre a’ költészet’ rendes tanitójává neveztetnék; de mi előtt hivatalát a’ közelebbi Novemberben elkezdhette volna, régi baja, a’ köhögés, nagyobb mértékben megújúlt, ‘s ennek következtében egész életműsége annyira megromlott, hogy kéntelen lenne fölmentetését kérni. Az előljáróság, irántai gyöngéd kimélésből, csak ideigleni oktatóval pótlá helyét, igy akarva a’ taníthatáshoz fennhagyott reménnyel nevelni, erősítni reményét az élethez. De ő e’ kiméletnek hasznát nem vehetve, minden megtartására fordított gond mellett is csakugyan idő előtt elhala január 31 1840, miután a’ Kisfaludi Társaság költői első jutalma nehány nappal elébb neki itéltetett. Kevéssel halála előtt írta a’ végűl közlendő Hattyúdalát, mi, költői hivatásának ujabb bizonysága, az irodalom minden barátinak csak sajnosabbá tevé kora elvesztését. Tetemei azon sírkertben nyugszanak, mellyre több, a’ hazai irodalomban becsre kapott néven kívűl, a’ Csokonaié, nem múló fényt terjeszt. Sírtábláján következő versek olvashatók, Losonczy Lászlótól, barátjai egyikétől, épen attól, ki helyettese, utóbb követője is lőn hivatalában:

 

Ifjú! a’ ki játszi képzeletnek
Fencsapongva röpkedsz szárnyain,
Szállj le, ‘s nézd e’ hantok kit temetnek,
Nézd ki nyugszik e’ sír álmain.
Nagy Imre, hajh! hon ‘s Múzsák reménye:
Nem szánta őt a’ sors’ durva kénye.
 
Lelke tűz volt; szíve lángzatában
Hőn ölelte a’ természetet;
Szállt magasra ömledő dalában
Mint királyi sas bérczek felett.
Ah de hervadt, ‘s lassú hervadása.
A’ szabad szívnek szűk hantot ása!
 
‘S Múzsa ‘s testvér míg nyög sírja mellett:
Atyja távol önti könyeit.
Hű lelkek! hagyjátok a’ keservet;
Csak kiszenvedt része hamvad itt:
Lelke húnyt anyjához szállt az égbe,
‘S dalja olvad sphaerák’ zengzetébe.
 

A’ „Lant”ban (1834-35) ‘s Athenaeumban (1840) megjelent darabjain kivűl, számos verse hever kéz-iratban. - - Ohajtjuk, hogy testvéri vagy baráti kéz minél előbb közzé tegye a’ korán elhúnytnak becses hagyományait; ő költő volt, ‘s dalai’ olvasása még sok keblet melegíthet. -






Lap tetejére