20. BESZÉLGETÉS A FALAKKAL

Amennyiben sokszor hűtlen időérzékem ezúttal nem csap be, közeleg a pirkadat, a hamar feltámadó sejtelmes neszek kegyetlen gyorsasággal növekednek ismerős zajokká, egykettőre odalesz meghitt csendemmel együtt a sötétség befele világító áldása, és bár a szemközti falra kivetítve lepergett előttem utóbbi esztendőm dokumentumfilmje, nem tudom, hogy a lámpák felgyújtása után marad-e valami nyoma. A fal sima, hideg és mindent visszaverő burkolatán bizonyára semmi. Hát énbennem?...

Telefonálgató anonim barátom szavaival élve, okos mókus leszek mindjárt, talán még elszívhatom ezt az utolsó pótkeserűséget, ami a napi adagomból maradt... Néhány napja ismét füstölhetek, mert egy normális doktor megmondta: ha ennyire kívánom a bagót, ez is stresszállapotot jelent és többet árthat, mint az a néhány szivar, csak ne vigyem túlzásba...

Tehát: hogyan is állunk?

Emlékezetem szerint rúgásaim hatásával kapcsolatban merültek fel alapvető kételyeim. Ha tréfás kedvem lenne, a közismert módon hirdethetnék eredményt: kaptam is, de adtak is. Nincs tréfás kedvem. És ha még valamit akarok, bármilyen legyen is a látszat (vagy a valóság), ezt kell hinnem és vallanom: adtam is!

Is-s-s... - visszhangozzák a falak, igen, mert kiabálok.

Azt hiszem, könnyen el tudom hitetni magammal, hogy nekem a pályán a helyem. Covaliov lealjasodhat, az öreg paraszt felkötheti magát, a kollektívelnök fenyegetőzhet, Ákos bedilizhet - én nem. Nekem nem szabad gyengének, idegesnek vagy szívbajosnak lenni vagy mutatkozni. Ha így vagy úgy félreállnék, esetleg hagynám magam sofőrök és vezetők által félreállíttatni, a mérkőzésemnek vége, pedig én még játszani szeretnék.

Ugye, Péter, te is azt mondanád, hogy ne anyátlanodjam el. Amikor együtt hajtottunk, be akartál oltani a keselyűvijjogás és a kutyacsaholás ellen, nem sikerült ez neked érzéketlenségem miatt. Aztán beoltottak, pajtás!... Igaz-e, nem nagy önámítás azt feltételeznem, hogy a történtek után immunis lettem bizonyos mérgekkel szemben.

Tanítgattál akkoriban, Péterem, hogy az eltévelygés, a szétszórtság, az eltunyulás meg a belezavarodás elkerülése végett az embernek időnként újra be kell tájolnia önmagát: észrevenni, hogy a nektárdús virág helyén mérges gaz nőtt vagy fordítva; megállapítani, hogy mihez és mennyire kell alkalmazkodni a megváltozott környezetben; számba venni szerzeményeinket és főleg elintéznivalóinkat, felállítani ezek fontossági sorrendjét - és nyomás tovább a legfontosabbal a legokosabban!... Ezt akkor nem nagyon értettem, de ugye, Péter, most felfoghatom úgy is az egészet, hogy valami ilyesmit cselekedtem, még ha késve is és csak félig-meddig. Becsapnám magam, ha azt állítanám, hogy megkíséreltem a tájékozódást?

Szóval, félre kellene tenni másodlagos kérdőjeleimet. Nem lehet legégetőbb ügyem a fiúk tisztába tevése. Ha most nekifognék azt tisztázni, hogy a haver, Ödi és a többiek mit csináltak és miért, megint nem azzal foglalkoznék, amivel kellene. Ha hívattak a főnökök, ez az ő dolguk, az ő bajuk, ezért nem kell se begorombulnom, se problémázgatnom. Andrásnak, Marcinak meg a többieknek is meglehetnek a maguk keresztjei, s amit tesznek vagy nem tesznek, az ő lelkiismeretük dolga, nem az enyémé. Úgy sejtem, nekem elsősorban a saját képemmel kell szembenéznem.

Még nem tudni, folytathatom-e a játszmát, de a szándék bennem meglenne. Melyiket? Hát ugyanazt: kicsiny igazak védelmének játszmáját. És hogyan? Kevesebb hévvel, de elszántan, nem durván, de keményen, alkalmazkodva és nem gyáván. És nem állunk le csupán azért, mert csahol vagy vijjog valaki...

Hogy mennyire vannak megszámlálva a napjaim és hol töltöm majd őket, döntsék el azok, akikre ez rá van bízva. De addig is van egy halaszthatatlanul fontos dolgom: szólnék hozzád, szivi, ha lehetne. Előrebocsájtanám, ami biztos: annyi pénzem sose lesz, hogy ne sírj, ha eszedbe jut, mennyi van. Aztán megmondanám, hogy az időnk mindenképp rövid, s amikor csak lehet, a munkám szüneteiben, veled óhajtanék beszélgetni, talán jöhetnél most, szivi, hogy elmondd, mi a nagy helyzet a lelkivilágoddal...

Legalább azt tudnám biztosan, hogy ezzel a süket fallal mi lesz!

Esz-sz-sz... - figyelmeztetnek a falak, mert megint ordibálok.