LÁTLELET   Köztes

Magam
Gamma
Nem alfa
Nem omega

  Egy apróhirdetés margójára

Még szülőképes nő, bár
terhességmegtartásra irányuló
törekvése a frontvonalban elveszett.
Egy élveszületett gyermeket
tud csak felmutatni.
Életnek kevés, hirdetésnek ennyi.

A bal szeme alatt francos karikák,
a jobbik alatt túlélt délkörök,
elrendezve a csíkok harántja,
tíz év múlva már ránca is örök.

Gyűrött arcán megfagyott gyöngyök
kínlódása eltört cseppjei,
levert fészke csodáért kiáltoz
s fölé borulnak kisded vétkei.

Uram, ha jó lóra akar tenni,
tegye meg őt, a nyeretlent!
Strapabíró, mokány táltos.
Volt férje szerint veretlen.

  Elcsábítva és...

Üres a szemem. Nem
álmodtam az éjjel.
Milyen kicsi vagyok
feltartott kézzel!

A Bíró ott ül pulpitus
túlon-túl oldalán s nekem
a védelem már mindig
s z ü k s é g e l t e t i k .

  Elmegyek

Szemem az égre
- házad magos -
így néznek mind
az ártatlanok.

Búcsúzom. Uram,
elmegyek.
Gonosz ékszer a
két szemed.

Nem kell a Nap,
vigyed a Holdat!
A csillagokat
csak holnap...

  Trubadur ének

Sok csókjaid elmúltával
hagytál magam elmúlással

Szép mosolyid elfakadtak
tőlem idők elragadtak

Két jó karod elkerített
megtalált és elveszített

Azelőtt virág volt minden
azelőtt világolt ingem

Gyöngén hogy ha megcsókoltál
vigyáztál rám megtartottál

Megszámított ölelésed
kifehérült piros véred

Vagyok árva vagyok szegény
csillag dermed szemem helyén

  Ráhajlok

Ráhajlok, Isten, egyfiadra,
ha már szögekbe léptem.
Pimasz, ruhátlan arccal
megcsókolom a térded.

Ne kérdezd tőlem, hogy vagyok?
Haljak meg, hogy ha élek!
Elhagyott minden oltalom,
hát mihez képest féljek?

  Daráló

Ülök itt köztetek
mint aki senkié
sok rossz szerető közt
egyiké másiké

  Mosolymaradék

Mikor arccal előrebukva
elterültem a sárba.

sokan ugrottak,
kapaszkodj, árva!
Lélegezz!
Gombolták rajtam az éveket,
bogozták csontjaim mértanát.
Kövesd, becéztek dúltan,
kövesd a vér szavát...!
Dejódejóhogyárvavagy!

Kórházfehérbe öltözött falak
Mosolymaradék kibaszott szavak
Beforrt ösvények, behegedt rózsa

fele párnámról azóta
hiányzik valaki arca keze haja
szeme vidéke csókjaim helye

  Ima

Édes Istenem!
Takarj be
jó füvekkel,
fázom nagyon!

Vagy adj valakit,
akivel
hosszú időkig
ellakom.

  Fiamnak

Hiányodtól fázom éjjelente,
tegnap és holnap között,
rólad motyogok reggelente,
ha előttem biceg a köd.

Függőleges jelzi a szád,
nincsen apád, nincsen anyád.
Szemed kavics, kezed villa,
kitűztek a csillagukra,
remegni.

  Fiam helyett

Egyre csak szembe,
mindennel szembe...
Utak esnek a szemembe
leköp, s elhord a szembeszél.

...és kevés a seb gyerekkort,
álmokat feledni
s hogy nem így képzeltem,
jobb akartam lenni.

Filléres hallgatásban
magamra mért vigyáztam?
Szerettem minden árvát,
fiam helyett fiam hiányát

s kétszer lett keserű
minden, mi édes!
Nem lettem boldog.
Sem tisztességes.

Csillagtalan egemre ígértek
bűnös hiányt, csillagot!
Feltörték szemem manduláját,
elvették irmagom!

Örökül adták, őrzöm a holdat -
udvara kettős, söprik a holtak.
Apám, szemgödre kitört ablak,
Anyám, arcában férgek laknak.

  Fiamnak, ismét

Visellek magamban
- önsúlyát a kő -
szentséges szűzanyám,
ellep az idő.

Hordozlak, cipellek
- zsoldom oly kevés -,
Európa táján,
Szentmiklós terén.

Áldozatom füstjét
kimossa a szél,
teregetem léptem
koponyák hegyén.

Hordozlak, visellek,
mégis elmaradsz,
Európa fölött
játékod a nap.

  Látlelet

Pár nap múlva
sárgába hajlik lila
virága bárki
öt ujjának
de a dobhártyán örökre
kivirágzik a
csattanás

  Segíts magadon

Most este van meg csillagok
s míg árnyékommal játszom,
a szomszéd ég-bolt kinyitott
s az angyalokra látok.

Az angyalok csak néznek rám,
csodálkozva állnak,
nem tudják, hogy őket most
újból kitaláltam.

  Előtt és után

Állok a nyáréj-öbölben
határtalan ég a négyzeten
Zeng a zöld a fák koszorúján
még eztán írom a verseket
Nincs állomás állomások
megtanult csók elpártolt kezek
a bánat csavargó szép zarándok
az út kenyéren ékezet

* * * Az út ahogy nő egyre fogy
csípőm sodrának híre van
felhők nyitnak mellem havában
fiam szemébe sújt a nap
A Semmit tudom - ez a jussom
s ez a darabka ég
Az erdő előttem folyik
a tenger mögöttem ég

  Dalocska

Volt már, hogy
nem volt ágyam -
emberszívben háltam.
Nem volt jó szavam
senkihez, beszélgettem mégis,
sírást tanulni hozzám
gömbölyült az ég is.

  Legyél örökké áldott

Járok fekete lomb között,
szívembe átok költözött,
számig ér mindig a sírás;
elmegy a test a porhoz,
hiába tiltják.

Elmegy a test a porhoz,
kapkodunk fűhöz-fához;
ki halottaimból visszahoztál,
legyél mindétig áldott.

  Dal

Mezős állatként vétkesen
adott az Isten éhesen
s tikkadt legelőn pásztorom
bégetők között átkozom

Adott az Isten szeretőt
előlem váltig rejtezőt
egyhétig-édes eljövőt
nem is az elsőt Elmenőt

Uram, ha adsz még szeretőt
csak repedt szívem beszegőt
Szememnek kedves földlakót
álmomban álmát álmodót