Koszorú

  Gedeon Elek délelőtt megkeresett a műhelyben.
  - Ebéd után - mondta - elmegyünk az öreg temetésére. Az üzemvezetővel el van intézve, a szakszervezet kikért délutánra.
  - Fekete ruha kellene...
  Legyintett. - Nem az a lényeg. Szóval két órakor indulunk a garázsból.
  Szegény Horváth Imre bácsit fél négykor temetik Pajzsokon, az legföljebb harminc kilométer, miért kell másfél órával korábban elindulni? De hát Gedeon Elek biztosan nem akar az utolsó pillanatban beesni a temetésre, vagy pláne elkésni. Az egész gyárra rossz fényt vet az ilyesmi, inkább várjunk egy kicsit, ha korábban érkeznénk.
  Egész délelőtt Horváth Imre bácsi halála járt a fejemben, szegény öregnek két éve volt a nyugdíjig, de hát három műszakban gyorsan elhasználódik az ember. Hiába mondogatta: "Ezt a két évet már guggolva is kibírom, utána enyém a világ!" Háza volt Pajzsokon, meg négyszáz öles kertje, az volt a mindene, kora tavasztól késő őszig ott töltötte a szabad idejét. Azután egy éjszaka rosszul lett a megállóban, a busz nélküle indult el, csak akkor vették észre, hogy ott fekszik egy padon, amikor kivilágosodott.
  Öt perccel kettő előtt érkeztem a garázsba, de Gedeon Elek már ott toporgott az ajtónál. Elkapta a karomat, és vonszolt magával.
  Tizenöt évvel ezelőtt tágas garázst építtetett a gyár, azután egyre-másra le kellett adni a kocsikat, a garázs majdnem kiürült. Most is csak egy-két autó árválkodott benne, ember meg sehol.
  Végül a pihenőben megtaláltuk a pilótát, sakkozott az egyik szerelővel. Amikor meglátott minket, csak annyit mondott:
  - Nincs koszorú.
  - Hogyhogy nincs? - hápogta Gedeon Elek.
  - Úgy, hogy nincs - felelte a pilóta, és lépett az egyik bástyával. - Sakk! - Azután fölnézett ránk, és hozzátette: - Fél háromkor hozzák a virágboltból, ha igaz.
  Visszahajolt a tábla fölé, nem törődött többet velünk.
  Gedeon Elek ismét megragadta a karomat.
  - Majd fél óránk van még, ha ugyan pontosan hozzák azt a koszorút. Bedobunk valamit a Varga Művekben.
  A Varga Művek a város legtoplákabb kocsmája. Azért "Művek", mert állítólag többet jövedelmez az államnak, mint egy közepes nagyságú gyár. Valamikor, még a régi világban, egy Varga nevű kocsmárosé volt. A padlója olajos beton, berendezése egy széles pult, karvastagságú vasak rögzítik körben a falakhoz. Asztal, szék nincs benne, amíg volt, minden héten összetörték. A söntéspult elé vastag, gyalulatlan deszkákból kármentőt állítottak, de nem ám dísznek, mint a Halászcsárdában vagy a Kócsagban, hanem azért, hogy megvédje a csapos háta mögötti polcon sorakozó palackokat a repülő poharaktól és üvegektől.
  Gedeon Elek átfurakodott a sűrű tömegen, két fél barackot hozott.
  - Hát... isten... isten... - Egy kortyra kiitta a pálinkáját.
  Én éppen csak belenyaltam a magaméba.
  - Rendes dolog a diritől, hogy ideadta a kocsiját erre az útra... a sofőrjével. - A vállamra csapott. - Úgy ám, öcsi! Az igazgatói Volga megy az öreg temetésére! - Hallgatott egy pillanatig, azután a poharamra mutatott. - No! Mi lesz?
  Gyorsan megittam a pálinkát, és eljöttem volna, arra gondoltam, hogy majd a temetés után visszahívom, de Gedeon Elek olyan várakozóan nézett rám, és olyan jelentőségteljesen forgatta az üres poharat az ujjai között, hogy kénytelen voltam én is hozni két barackot.
  Ezt már lassabban ittuk meg, fecsegtem, húztam az időt, nehogy Gedeon Elek újra rendeljen, sikerült is megúszni, fél három után öt perccel eljöttünk a Varga Művekből.
  Közben meghozták a koszorút, a pilóta betette a csomagtartóba.
  Nyálkás, ködös idő volt. A mellékutcákból a kocsik fölhordták a sarat, csúszott az aszfalt, az eldugult lefolyók körül nagy, piszkosszürke tócsákat fodrozott a szél.
  Alighogy átértünk a hídon, Gedeon Elek megveregette a pilóta vállát.
  - A Dereglyénél állj meg, Palikám!
  A Dereglye autóscsárda a holtág mellett.
  - Elkésünk a temetésről - mondtam.
  Gedeon Elek az órájára nézett.
  - Öt perc múlva három. Tizenöt perc alatt Pajzsokon leszünk. Állj csak meg nyugodtan, öreg!
  Befordultunk a Dereglye előtti parkolóba, csak két személykocsi meg egy kamion állt ott.
  - Gyorsan bedobunk valamit, aztán hajrá! - fordult felém nyugtatóan Gedeon Elek. - Gyere te is, Palikám, igyál meg velünk valamit!
  A pilóta egy üveg Márkát ivott, Gedeon Elek hiába erőlködött, hogy egy fél konyak nem árt, azt még a szonda sem mutatja ki.
  Mi azonban konyakot ittunk, kétszer két féldecit.
  - Ez jólesett - mondta Gedeon Elek, és elégedetten megsimogatta a hasát. - Állandóan éreztem annak a büdös pálinkának az ízét, de a konyak most rendbe tette a gyomromat.
  Egy kicsit szédültem, amikor beültünk a kocsiba. Három óra múlt tíz perccel. Megnyugodva hátradőltem, még pont odaérünk a temetés kezdetére.
  Pajzsoktól vagy nyolc kilométerre van egy kis falu, Pékes a neve. Ahogy beértünk a két sor ház közé, a pilóta lassított, Gedeon Elek pedig fölmordult:
  - Mi az?
  A pilóta nem felelt, én válaszoltam helyette:
  - Pékesen vagyunk.
  - Már? - Gedeon Elek elégedetten megdörzsölte a kezét. - A Vasútban még bedobhatunk valamit.
  - Én nem!
  Legyintett.
  - Dehogynem!
  Bekanyarodtunk a Vasút bisztró elé. Gedeon Elek kiszállt, én a helyemen maradtam.
  - Ne hülyéskedj!
  Kinyitotta az ajtót, és rángatni kezdte a karomat.
  - Nem megyek!
  - Tudod mit?! - csillant föl a szeme. - Nem kell szeszt... kérek neked egy Márkát!
  Kiszálltam, Gedeon Elek előreszaladt.
  - Nem jön? - kérdeztem a pilótát.
  - Nem.
  Gedeon Elek előtt két fél konyak volt az asztalon.
  - Nincs Márka! - mondta vigyorogva. - Ha nem hiszed, kérdezd meg a pincért! - Fölnevetett. - A pincellért...
  Hirtelen a szájába löttyintette a konyakot.
  - Gyerünk! - mondtam.
  - Idd meg!
  - Azt nem!
  Hátradőlt a széken.
  - Innen addig el nem megyünk...
  - Lekéssük a temetést.
  - Miattad.
  - Rohadt disznó vagy! - mondtam, és megittam a konyakot.
  Nevetett.
  - Ez a beszéd!
  A gyomrom kavargott, szédültem. Gedeon Elek épp ellenkezőleg, kezdett peckesen járni, a fejét magasra emelte, mintha a felhőket fürkészné.
  Öt perccel fél négy előtt ültünk be a kocsiba.
  - Most már biztosan elkésünk - motyogtam.
  Párás ködbe veszett minden körülöttem. Az ing nedvesen tapadt a hátamra, hányinger kerülgetett.
  - Nyomd meg, Palikám! - mondta Gedeon Elek. - Hátha nem kezdik pontosan. Sose lehet tudni.
  Fél négy után öt perccel értünk Pajzsokra. A város legszélső házai között van a Szegfű presszó. Már világított a neonfelirat a bejárata fölött.
  - Kanyarodj elébe! - mondta Gedeon Elek.
  A pilóta éppen csak lassított egy kicsit, de tovább akart menni. Gedeon Elek a kormányhoz kapott. A pilóta a fékre lépett, az autó csúszott vagy két métert, közben félig megpördült, a hátsó kereke a járdaszegélynek ütődött.
  - Nem vagy normális! - mondta a pilóta elfúló lélegzettel.
  - Én kaptam meg a kocsit ma délutánra! Én parancsolok! - rikácsolta Gedeon Elek. Kiugrott az autóból, azután visszahajolt a nyitott ajtón, és rám kiáltott: - Szállj ki!
  - Nem!
  - Szállj ki! - Gedeon Elek toporzékolt. - Az igazgató elvtárs engem bízott meg... én mondom meg, hogy...
  Néhány járókelő tisztes távolban megállt, és kíváncsian figyelte a fejleményeket.
  - Ezt még megkeserülöd! - sziszegte Gedeon Elek.
  Sarkon fordult, bement a Szegfűbe.
  - Hagyjuk itt! - mondtam a pilótának, de az megvonta a vállát.
  - Nem kell balhé.
  - Elkésünk.
  Az órájára nézett.
  - Már el.
  Csendben ültünk egy darabig, azután kiléptem a járdára.
  - Bemegyek érte.
  - Majd én.
  A pilóta kiszállt, és három perc sem telt el, megjelentek a presszó ajtajában.
  Beültünk a kocsiba. Gedeon Elek hátrafordult.
  - Ne haragudj, komám! Tudod, hogy van az...
  Hirtelen föltérdelt az ülésre, két kézzel átfogta a nyakamat, és homlokon csókolt. Összerándult a gyomrom, a kabátom ujjával letöröltem a nyálát.
  - Hová? - kérdezte a pilóta.
  - Haza - feleltem. - A temetésnek úgyis vége.
  - Nem! - Gedeon Elek visszaült a helyére. - Azt a koszorút... azt nem lehet, hogy ne tegyük le szegény Horváth Imre bácsi sírjára... - Megtörölte a szemét.
  Négy óra volt, amikor megérkeztünk a temetőhöz. Már jócskán alkonyodott, ember sehol. Megálltunk a kapu előtt, a pilóta kivette a koszorút a csomagtartóból, és a kezembe nyomta.
  - A frissebb sírokat keressék, azok között lesz az öregé.
  Nehéz volt a koszorú, és valami tövises ágat is fontak bele, akárhol fogtam, szúrta a kezemet. Gedeon Elek ott lihegett a nyomomban.
  - Keress te is! - mordultam rá.
  - Rosszul vagyok! - nyögte, és leült egy kőlappal borított sír szélére.
  Csupa régi sír volt a temetőben, a legtöbbet benőtte a gaz. Elindultam visszafelé, félúton találkoztam a pilótával.
  - Ez a régi temető - mondta. - Ide már nem temetnek.
  Földhöz vágtam a koszorút.
  - Akkor miért ide hozott?
  - Mi vagyok én? - kérdezte sértődötten. - Gyászhuszár, vagy mi? Erre jött egy asszony, örüljön, hogy megkérdeztem.
  Gedeon Elek is előkerült, a száját törölgette, láthatóan jobban érezte magát.
  - Átmegyünk az új temetőbe - mondta neki a pilóta.
  Elindultak, de a koszorút otthagyták.
  - Nem viszem tovább! - szóltam utánuk.
  - Majd viszem én! - Gedeon Elek benyúlt a borostyánágak alá, ahol a hajlított vesszőkeretet sejtette, és belemarkolt egy tüskébe. Elejtette a koszorút, a szájába kapta az ujját, és káromkodott. Nem tudtam megállni nevetés nélkül.
  Teljesen besötétedett, mire az új temetőhöz értünk. A pilóta kiszállt, hogy széttárja a kapuszárnyakat az autó előtt, de a nagykapu zárva volt.
  - Gyalog kell bemenni! - mondta.
  Gedeon Elek zsebkendőt csavart a kezére, úgy fogta a koszorút.
  - Én viszem ezt az izét, te meg keresd a sírt!
  Elindultunk. A felhők közül néha előbújt a hold, ezüstös fénye szétömlött a nyílegyenes kriptasoron, a csapott tetejű, furcsa halottasházon meg a körülötte lévő nagy, sötét obeliszkeken, azután minden újra sötétbe borult.
  - Amerikába megyünk? - horkant föl a hátam mögött Gedeon Elek. - Meddig cipeljem még ezt a hülye koszorút?
  - Te rohadt, részeges disznó! - Megmarkoltam a vállát. - Ha nem mégy be minden útba eső kocsmába, most nem kellene...
  Hátrább lépett, a koszorút behajította a sírok közé.
  - Most már elég! - sziszegte. - Mit képzelsz, te kis senki?! "Ide menjünk, oda ne menjünk!" Nekem akarsz parancsolgatni? Egy szavamba kerül, és úgy kirúgatlak, hogy utcaseprőnek se kellesz utána!
  Hirtelen kibukkant a hold a felhők közül, Gedeon Elek arca fölfehérlett a fényében. Belevágtam, nedves lett az öklöm a vérétől vagy a taknyától.
  Gedeon Elek megtántorodott, de nem roskadt össze. Újra meg akartam ütni, elkapta a karomat, lehemperedtünk egy felázott, puha sírra. Feldöntöttünk egy vázát, víz és rothadó virág borult ránk.