32.
Halott a kút mellett

  - Szegény anyja! - sóhajtott Fruzsina anyó. - Nem sokáig örülhet a fiának! -
  Akár most elsirathatja - tette hozzá a menye. - Az ilyen előbb-utóbb rosszul végzi. Beáll katonának, azután levágják valahol... Ezt a Mihályt már szinte erővel tartjuk vissza a szegény özvegy anyja miatt, de ha nem bocsátjuk el, hamarosan megszökik. Az apja vére... szilaj kun...
  - Egy-két év, megemberesedik, azután már csak az Úristen parancsol neki - bólogatott Fruzsina anyó.
  - Mennyi idős? - kérdezte Bálint.
  - Mihály? - Fruzsina anyó arrafelé bökött, ahol a fiú becsukta maga mögött az ajtót. - Lehet tizenhat-tizenhét esztendős. Olyan magadforma.
  Valaki felüvöltött az udvaron. A kétségbeesett, hörgésbe fúló hangtól mind a négyen megdermedtek. Fruzsina anyó keresztet vetett.
  - Jézus segíts! - sóhajtotta rémülten. - Mi volt ez?
  - Ölnek valakit! - suttogta elsápadva Apolka néni. Bálint felugrott.
  - Megnézem!
  - Vigyázz, fiam! - Fruzsina anyó újra keresztét vetett, és átölelte Veront.
  Bálint óvatosan kinyitotta az ajtót. Üres és néma volt az udvar. Hogy nem látott veszélyt, kijjebb merészkedett, s akkor pillantotta meg Mihályt a kútnál. A szalmahordó kas eldőlve hevert mellette, ő maga egy török hátából akarta éppen kirántani a szalmahúzó horgot.
  Bálint odarohant hozzá.
  - Mit csináltál?
  Mihály rálépett a török derekára, így nagy nehezen kihúzta a hátából a horgot. A hatalmas, föltépett sebből ömlött a vér. A török hason feküdt, már halott volt. A turbánja néhány lépéssel arrébb hevert a földön, kék színű köpenyét összemocskolta a véres sár.
  Közeledő lódobogás hallatszott. A két fiú megdermedt. Néhány pillanattal később egy török rúgtatott el a kerítés mellett. Be is nézett, de csak Bálintot és Mihályt látta, a halottat eltakarta előle a kút kávája. Ahogy a dobogás elhalt, Bálint remegő hangon megkérdezte:
  - De hát miért?
  - Mert török! - vetette oda dacosan Mihály.
  Bálint lehajolt, a holttestet a hátára fordította. A hosszú bajuszú, fekete szemöldökű fiatal férfi szeme olyan tágra nyílt, mintha csodálkozna, hogy lám, vele is megtörténhetett... A fejét átvérzett, szürkére koszolódott kötés borította.
  - Sebesült - mondta Bálint szemrehányóan.
  - Török!
  - Mit akart itt?
  - Vizet.
  - És te... hátulról?...
  Mihály bólintott. Bálint viszolyogva megrázta a fejét. Aztán az aszab jutott eszébe, aki örömét lelte volna az ő megölésében.
  Az asszonyok és Veron a ház ajtajában toporogtak. Azután Fruzsina anyó elindult a kút felé. Jött volna Veron is, de az anyja visszatartotta, erősen markolta a karját.
  Fruzsina anyó rémülten keresztet vetett, amint a halottat meglátta.
  - Te tetted ezt, te Isten átka?! - fordult Mihály felé.
  - Török! - mordult föl a fiú ellenségesen. - Az apámat is egy török szúrta le, amikor...
  - De nem ez! - Fruzsina anyó ismét a halottra nézett. - Milyen fiatal! Szép ember volt... - Újra keresztet vetett. - Adjon a lelkének békességet az Úristen!
  - Pogány ez! - mondta Mihály, és csúfondáros mosollyal köpött egyet. - Hiába imádkozik érte, öreganyám, ez úgyis a pokol fenekére jut!
  - Nem lehet azt tudni! - felelte Fruzsina anyó. Egy pillanatig még nézte a halottat, azután hirtelen fölrezzenve a fiúkhoz fordult. - Mi legyen vele?
  - Majd este eltakarítjuk - mondta Mihály.
  - Nem maradhat itt estig.
  Tanácstalanul egymásra néztek.
  - Valami rossz pokróc kéne - kezdte Bálint elgondolkozva. - Abban átvihetnénk az udvaron. Elrejtjük hátul, az ól mögött, azután éjjel elássuk, ahogy Mihály mondta.
  Fruzsina anyó hozott egy csupa lyuk lópokrócot, a két fiú belecsavarta a török holttestét, és hátravitték az ól mögé, ahol törött rudak, szerszámnyelek, levágott gallyak hevertek szanaszét, és szúrta az orrukat a trágyadomb bűze. Gallyakat raktak a halottra, azután letakarták egy kas szalmával. Mihály újra megtöltötte a kast, és bevitte a konyhába.
  A két fiú leült az asztal mellé, egy darabig senki sem szólt.
  - Mi lesz, ha keresik? - szólalt meg végül Apolka néni. - Megtalálják nálunk, és mindnyájunkat kardélre hánynak!
  Mihály legyintett.
  - Nem keresik azt! Egy közemberrel több vagy kevesebb, a töröknél nem számít.
  - Az egész falut fölégethetik...
  - Ha akarják, fölégetik halott nélkül is.
  - Megharagszik János gazda - monda Bálint csendesen.
  Egyszerre mindenki elszótlanodott.
  - Elmegyek! - állt föl hirtelen Mihály.
  - Ugyan hová? - csattant föl Fruzsina anyó.
  - Katonának! - Mihály szemében olyan elszántság égett, hogy Bálint megértette, döntött a legény.
  - Sehova sem mégy az anyád tudta nélkül! - Apolka néni arca kipirult a haragtól. - Hogy majd minket átkozzon, amiért nem viseltük gondodat?
  Mihály eltökélten ingatta a fejét.
  - Most már nem tarthatnak vissza!
  - Nem-e? Az istállóba zár a gazda, te...
  Mihály tovább ingatta a fejét.
  - Nem lehet! Nekem már nem parancsol senki. Se Apolka néném, se a gazda, se más!
  - Ezért viseltük gondodat idáig?
  - Nem ingyen tartottak, megdolgoztam érte. De most már akkor is elmennék, ha...
  - Menjünk együtt! - bökte ki hirtelen Bálint.
  Mindenki ránézett.
  - El akarsz menni? - kérdezte Fruzsiba anyó.
  - Meggyógyultam - felelte Bálint. - Miért enném tovább a kenyerüket? Útra kelünk együtt, talán segíthetek Mihálynak, hogy elszegődjék valamelyik várba.
  Fruzsina anyó kezdte bevetni a kenyereket a kemencébe.
  - Hát hiszen meggyógyultál, az igaz - mondta közben. - Ha akarsz, mehetsz.
  - De visszajövök ám nemsokára! - tette hozzá Bálint titokzatosan.
  Fruzsina anyó legyintett.
  - Lesz egyéb dolgod. Csak tarts meg minket jó emlékezetedben!
  - Visszajövök! - ismételte Bálint vidáman.
  Veronra nézett, ismét összefonódott a pillantásuk.