26.
Mihályt bezárják

  Teljesen besötétedett, mire Bálint visszatért a Tariék házához. Friss szél fújt nyugat felől, de nem hozott felhőket, a hold sarlója megvilágította az udvart.
  Az istállóajtó mellett Máté ült a földön, és egy bottal vonalakat húzott a porba. Bálint a derengő holdfényben odament hozzá.
  - Betűket rajzolsz? - kérdezte némi nézelődés után.
  - Á, dehogy! - Máté letette a botot, és restelkedve pillantott föl, mintha Bálint valami tiltott cselekedeten érte volna.
  - Szeretnéd megismerni a betűket?
  Máté vállat vont.
  - Minek az nekem?
  - Akármit el tudnál olvasni, ami a kezed ügyébe kerül.
  - Mit?
  - Hát... könyvet... ilyesmit...
  - Csak a papnál láttam eddig könyvet - dünnyögte Máté. - A Bibliát meg a zsoltároskönyvet, de azt úgyis olvassa a szentmisén, meg énekeljük... hát akkor mire lenne jó az írás?
  Bálint éppen válaszolni akart, mikor dörömbölés hallatszott az istállóból.
  - Nyisd ki!
  Mihály mordult ki odabentről.
  - Nyughass! - szólt vissza Máté.
  - Miért dörömböl? - kérdezte Bálint.
  - Mert be van zárva.
  - De hát miért?
  - A bomlott agyával kitalálta, hogy nekimegy a piactéren táborozó törököknek.
  - Egyedül?
  - Egyedül vagy más bolondokkal - vont vállat Máté -, egyre megy. Aztán ha lekaszabolják őket, a falut meg fölégetik, majd jobb lesz?
  - Ha azt a néhány pogányt fölkoncoljuk, a többi észre se veszi! Senki se keresné őket, de Egernél ennyivel is kevesebben lennének! - kiáltott az ajtó mögül Mihály.
  - Csend! - Máté az istállóajtóra csapott a botjával. - Várd meg, amíg bevesznek katonának, tanuld meg a fegyverforgatást, aztán majd harcolhatsz! De amíg itt laksz, addig kuss legyen, azt mondom! Nem leszünk földönfutók miattad!
  Elégedetlen morgás hallatszott odabentről, azután Mihály csendesebben kiszólt:
  - Nyisd ki!
  - Dehogy nyitom!
  - Nem megyek sehová!
  - Na, jól van - Máté fölállt -, kinyitom, de ne hidd, hogy megszökhetsz. Úgyis visszahozunk, mielőtt odaérsz a törökökhöz, de akkor jaj neked!
  - Ne karattyolj már annyit! - türelmetlenkedett Mihály.
  - Nyisd ki neki! - szólalt meg bentről Pető. - Úgy látszik, megjött az esze.
  Máté hosszú vaslánccal kötötte be az ajtót, most nehezen boldogult vele. Amikor sikerült letekernie a fogantyúról meg az ajtófélfába vert nagy szögről, hirtelen kitárult az istálló ajtaja. Mihály és Pető a küszöbön állt. Szúrós trágyaszag és párás meleg csapott ki az ajtónyitás nyomán. Pető megborzongott.
  - Hűvös van idekint - mondta, és fázósan összekulcsolta a kezét a mellén.
  Mind beléptek, Pető fölszította a parazsat egy marék szalmával. Leültek a tűz köré.
  - Eger még mindig harcol - szólalt meg Mihály váratlanul. - Nem bír vele a kutya pogány, pedig szorítja az idő is. Ha lehull a dér, jönnek a hideg, esős napok, rossz világ lesz a törökre. Nem is szeret már olyankor harcolni, inkább eltakarodik, ha kitart addig Eger.
  A fiúk bólogattak.
  - Ha Szolnok kitartott volna akár csak néhány hétig, lehet, hogy a pogány meg sem kezdi Eger ostromát.
  A tűz halványuló fényében is látta Bálint, hogy mind a hárman felé fordulnak.
  - Lehet - mondta bizonytalanul. - A vár erős volt, de a védők zöme hitvány zsoldos. Nem volt közöttük egyetértés, néha még kardra is mentek a németek meg a spanyolok, a török vére helyett egymásét ontották. Egyszer a lőpor is felrobbant, amikor gyújtogattak.
  - Fölrobbant az összes puskapor? - kérdezte Mihály.
  Bálint megrázta a fejét.
  - Csak egy része, a délkeleti bástyánál. A várakban nem egy helyütt őrzik az összes lőport. Ezért egy robbanás nem pusztítja el az egész készletet, és a rombolás sem olyan nagy a környéken.
  Mihály elismerően bólogatott.
  - Jól ki van találva! - Azután hozzátette: - Egyszer én is kitanulom a katonai mesterséget, azután jaj lesz a töröknek, amelyik szembekerül velem. Én majd megvédem az olyan várakat, mint Szolnok!
  Máté csúfondárosan fölnevetett.
  A száddal! Nem a magunkfajta parasztot nevezik ám ki várkapitánynak!
  - Mi nem vagyunk jobbágyok! - vágott vissza Mihály. - Belőlünk akármi lehet, mint a nemesemberekből! De még a jobbágyparasztból is lehet úr, ha kitünteti magát a vitézségével. Kinizsi Pált főhadvezérévé tette Mátyás király.
  Máté legyintett.
  - Most más világ járja... - Azután nagyot nyújtózkodott, ásított egyet. - Ideje lefeküdni, Pető. Fedd el a parazsat, és aludjunk!