7
  A főnök késő délután jött vissza a megyei tanács elnökétől. Két ember látta, amíg a szobájába ért, egy nyugdíjas autószerelő, aki esténként a kocsijával kéziratokat hordott a nyomdába, meg egy gyakornok. A főnök a kézirathordóval néhány szót váltott az időjárásról, a gyakornok köszönését pedig fogadta. Azonnal elterjedt a hír, hogy a főszerkesztő jó hangulatban van.
  Pár pere múlva K. Szabó szobájában csengett a telefon.
  - A főnök kéri, hogy menj be hozzá - mondta a titkárnő -, és vidd be a laptervet meg a dossziékat.
  K. Szabó az időközben kapott kéziratok alapján összeállított egy elfogadhatóbb laptervet, nyugodt volt, amikor belépett a főszerkesztőhöz, csak az elírás miatt szorongott egy kicsit.
  - Hogy állunk? - kérdezte a főnök, és bizonytalan mosoly jelent meg a szája sarkában.
  - Jól.
  K. Szabó szorongása megenyhült. Nincs nagy zűr - gondolta. - A tanácselnök nem balhézott az elírás miatt.
  - Hány oldal van a nyomdában?
  - Négy - mondta K. Szabó. - A negyedik, az ötödik, a hatodik meg a hetedik. Most olvasom a nyolcadikat.
  A főnök bólogatott, szórakozottan átfutatta a laptervet, belelapozott a kéziratokba, azután az egész paksamétát eltolta maga elől.
  - Csúnya elírás van a mai lapban - mondta mintegy mellékesen, és nem nézett K. Szabóra.
  Az olvasószerkesző érezte, hogy a feje hirtelen vörösödni kezd.
  - Van! - összekapkodta a kéziratokat a főnök elől, remegett a keze. - Van! És lesz is, amíg egyik napról a másikra kaparjuk össze a lap anyagát! És amíg a rovatvezetők úgy adják le a cikkeket, hogy szinte mindegyiket kénytelen vagyok újraírni! Az a csoda, hogy egyáltalán megjelenünk!
  A végén már kiabált. A főnök csitította volna, mert utálta a hangoskodást, sőt egy kicsit félt is K. Szabótól.
  - Semmi baj. A tanácselnök egyáltalán nem sértődött meg. Nem is említette ezt az ügyet, amikor pedig magam hoztam szóba, csak nevetett rajta. A sajtónapi ünnepségünkre is eljön. Tudom, hogy nincs minden rendben - folytatta, amíg K. Szabó fújtatva megtörölte a homlokát -, de állandóan keressük a jobb megoldásokat...
  - Az volna a legjobb megoldás, ha minél előbb kirepülnének az ilyen alkoholista állatok, akik abban élik ki ...
  A főnök arca megrándult az "alkoholista állatok" kifejezésre, de azonnal támadt is rajta egy kis érdeklődés.
  - Nem tudtam, hogy alkoholista.
  - Nem tudtad? Hiszen mindennap leissza magát. Délutánra már alig áll a lábán.
  - Nem vettem észre - mondta a főnök bizonytalanul. - De lehetséges. Az biztos, hogy az utóbbi időben felületesebb lett, hibát hibára halmoz, alig tartózkodik bent, mintha félreállna, kivonná magát a munka nehezéből, és feledékeny is. Szilárd meggyőződésem, hogy feledékenységének politikai okai vannak, politikai közömbösség rejtőzik mögötte.
  - Ma bejött hozzám - mondta K. Szabó -, és gúnyolódni kezdett az elírás miatt. Azután meg egészen begorombult, egy csomó vaskos sértést vágott a fejemhez.
  A főnök a homloka közepéig felvonta a szemöldökét.
  - Ekkora cinizmust! Pont ő tett szemrehányást neked, aki ...
  Felugrott a székéről, és kétszer végigrohant a szobán. K. Szabó még sohasem látta ilyen ingerültnek. Az utcán hirtelen felvijjogott egy mentőautó szirénája.
  - Lehet, hogy kimerült - mondta a főnök. - Elküldjük pihenni egy-két hónapra valamelyik szanatóriumba, s ha összeszedi magát, alacsonyabb beosztásban még hasznos lehet a lapnak. Jelöltem is van a helyére: a művelődésügyi osztály egyik főelőadója. A megyei tanács elnöke már régebben ajánlotta.
  - Elvonókúrára kell küldeni, nem szanatóriumba! - kiáltotta K. Szabó. - Ma délelőtt is dőlt belőle a cseresznyepálinka bűze!
  - Érdekes - mondta a főnök -, én nem éreztem. Mikor volt nálad?
  - Dél körül.
  - Tőlem tizenegy előtt ment el. Közben ihatta le magát. Azon is gondolkodtam, hogy nem kellene-e teljesen megválnunk tőle, de azt hiszem, adhatunk neki még egy lehetőséget. A rovatvezetésre azonban mindenképpen alkalmatlan.
  Az utóbbi mondat egy pillanatra megütötte K. Szabó fülét, de gyorsan átsiklott rajta, azt hitte, hogy a főnök nyelve megbotlott.
  Amikor az olvasószerkesztő elment, a főnök letépett egy lapot a jegyzettömbjéből, és szép rajzolt betűkkel ráírta: "Borbás", azután mellé ezt: "alkoholizmus". Előbb egy halvány kérdőjelet tett a két szó után, majd a kérdőjel mellé odavésett egy jóval nagyobb felkiáltójelet, azután még egyet.

8
  Korán sötétedett, fél négykor már a déli oldalon levő szobákban is villanyt kellett gyújtani. Hideg szél támadt, átfújta az épületet, és az évek óta rosszul záródó ablakok résein a langyosodó radiátorok utolsó melegét is kiszippantotta.
  Török dideregni kezdett, de nem volt kedve kimenni a nyirkos, füstszagú utcára. Minden szobában volt elektromos hősugárzó, de nála már az első hűvösebb napon kiégett a konnektor, s ha bekapcsolta a hősugárzót, a szoba néhány perc alatt fojtó füsttel telt meg.
  Törölt elindult melegebb szobát keresni, de a legtöbb ajtó zárva volt.
  Balla beesett, karikás szemekkel járt-kelt, Takács egy széken gubbasztott, és minden erejét össze kellett szednie, hogy ne forduljon le róla a kimerültségtől és az unalomtól. Forrai eltűnt valahová.
  - Nem lehet ennyiben hagyni - mondta Balla. - A kollektíva erejével kell kényszerítenünk, hogy visszatérjen a helyes útra. Ebben rád is számítok!
  Hirtelen kinyújtotta a karját, és mutatóujjával célba vette Takácsot. Annak az volt az érzése, hogy a lendülettől a kéz leválik a kinyújtott karról, és eltalálja, ha nem kapja félre a fejét.
  - Vizionálok - gondolta ijedten, és mindkét kezével megdörzsölte a homlokát.
  - Nem hagyhatsz magamra ennek a kényes feladatnak a teljesítésében - folytatta Balla -, hiszen mindnyájunkról, az egész rovat hírnevéről van szó.
  - Mit akarsz tenni?
  Balla megkínzott arca felragyogott.
  - Nagyszerű ötletem van! Erikával fogok beszélni. Megmondom neki, hogy ez a kapcsolat nem méltó hozzá. Forrai nős, és kötelezettségei vannak akkor is, ha jelenleg nem él együtt a feleségével.
  Takács a gránátos mozgású, széles csípejű Erikára gondolt, egyszer hallotta magából kikelve káromkodni a színházigazgató előszobájában, és elhatározta, hogy inkább kiveteti a vakbelét, de azon a beszélgetésen nem lesz ott.
  Balla elhallgatott. Takács tudta, hogy válaszra vár, de tudta azt is, hogy a határozott válasz beláthatatlan következményekkel járhat. Hallgatott hát, összeráncolta homlokát, mintha töprengene Balla ötletén, és szerencséje volt, mert Török belépett, mielőtt válaszolnia kellett volna.
  - Jó meleg van nálatok - mondta Török.
  Balla visszavonult a szobájába, de nem csukta be az ajtót maga után.
  - Ma délelőtt láttam, amint megvertek egy nőt.
  - Hol?
  Takács örült, hogy a beszélgetés más irányba fordult, gondosan ügyelt Török új témájára, nehogy érdeklődés hiányában idő előtt kimúljék.
  - A szemközti lakásban. A nő nyugodtan rendezkedett, amikor belépett egy férfi, veszekedtek, azután többször is ...
  - Szép volt a nő?
  - Szép. Rövid, fekete haja volt, telt szája, a teste karcsú, a combjai hosszúak ...
  - Honnan tudod, hogy hosszúak? Csak nem tépte le róla a ruhát az a vadállat?
  - De - mennyire! Csak egy rövid pongyola volt rajta, azt a férfi egyetlen mozdulattal ...
  - A nő azonban nem akart, ezért ütötte ...
  Takács minden nőre féltékeny volt, aki bárhol, bármikor mással feküdt le, s féltékenységét az erőszak kevésbé szította, mint az odaadás. Török azonban nem tudta ezt.
  - De mennyire, hogy akarta - mondta. - Ő rántotta le a férfit az ágyra.
  Takács zavartan pislogott.
  - Ha mindketten akarták, altkor miért verte meg? ...
  Török erre is válaszolt volna, de nyílt az ajtó, és Fehér imbolygott be. Részegebb volt, mint délben, a fejét már olyan magasan tartotta, mintha a mennyezet repedéseit vizsgálná, és ötlépésenként megbotlott küszöbben, szőnyeg sarkában, bútorok lábában, mindenben, ami elébe került. Törököt és Takácsot nem vette észre, egyenesen Ballához ment.
  - Hát leváltottuk a megyei tanács elnökét - mondta akadozó nyelvvel.
  Balla felriadt a gondolataiból.
  - Mi történt?
  - Leváltottuk a megyei tanács elnökét.
  - Leváltották a megyei tanács elnökét?
  - Ti váltottátok le.
  Fehér le akart ülni. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy székestül végigvágódik a szőnyegen, de sikerült megőrizni az egyensúlyát.
  - Mi váltottuk le?
  Balla szívét összeszorította a rémület. Megvolt a hiányzó láncszem!
  - Ti bizony! Az orvosi tanácskozásról szóló cikkben.
  Balla behívta Takácsot.
  - Írtunk mi az orvosok tanácskozásáról?
  Mindig rettegett attól, hogy a rovat tagjai esetleg a tudta nélkül adnak le cikket az olvasószerkesztőnek. Forrai volt a helyettese, de sohasem bízta rá a leadást.
  - Semmi közünk az orvosok tanácskozásához - mondta Takács. - Borbásék foglalkoznak vele.
  - Biztos, hogy Forrai se írt róla?
  - Biztos. Dévai Mari volt ott tegnap.
  Balla egy kicsit megnyugodott. Fehér összehúzta magát, Borbást akarta felhergelni, s csak most vette észre, hogy rossz helyre nyitott be.
  - Gyenge itt a világítás - mondta Balla gúnyosan. - Könnyen össze lehet téveszteni az embereket.
  - Gyertek le a Barackosba - ajánlotta Fehér váratlanul. - Ne üldögéljetek ebben a rossz félhomályban!
  A szomszéd utcában levő vendéglőt hívták Barackosnak az ott elfogyasztott töméntelen mennyiségű barackpálinka miatt.
  Balla húzódozott, nem szerette, ha vendéglőben látják, félt, hogy iszákos, lump híre támad.
  - Megiszunk egy-két barackot, azután lecsapatjuk egy üveg sörrel, úgy nem árt meg.
  - Nem megyek - mondta Balla. - Vár otthon a család.
  Fehér hirtelen felugrott a székről.
  - Micsoda szakszervezeti titkár vagy te? - rikácsolta. - Hogy ápolod a kapcsolataidat a tömegekkel? Én most nagyon fontos dolgokról akarok neked ... veled ... de te hazamégy, te ... te ... szindikalista!
  Balla fölvette a kabátját.
  - Ugye ti is jöttök?
  Takács és Török percek óta némán fulladozott a nevetéstől, s mindketten örültek, hogy a színjáték nem ér véget.
  A folyosón K. Szabóval találkoztak. A gépírónők szobájából futott, kéziratlapok lobogtak a kezében.
  - Nem jössz le a Barackosba? - kérdezte tőle Török.
  - Nem érek rá.
  Elrohant mellettük, dobogásától visszhangzott az épület.
  - Én se megyek be! - kiáltott utána Balla. - Csak elkísérem addig a fiúkat!
  - Nem ám a franckarikát, ha egyszer én hívlak! Te ... te ... - Fehér megint azt akarta mondani, hogy "szindikalista", de a szó elmerült az alkohol ködében.

9
  Lassanként kiürült a szerkesztőség. A gyakornokok három óra után hazamentek, négykor elment a főnök, ötkor pedig már csak K. Szabó volt bent, néhány szobával arrébb egy gépírónő, egy fiatalasszony a fotolaborban és a kézirathordó a földszinten.
  K. Szabó szobája a nyugalom világos zuga lett az elsötétült épületben. Fél hat és hat között a folyosót megszállták a takarítónők, csapkodták az ajtókat, énekeltek, a rádiókat is bekapcsolták. Mindez - elkeveredve a porszívók zümmögésével - kellemes hangkulisszát alkotott. Ha a közelben valamelyik jótorkú takarítónő kieresztette a hangját, K. Szabó gyakran vele dúdolta a dallamot, és boldog volt.
  Nyílt az ajtó, s a keskeny résen egy asszony dugta be a fejét. K. Szabó nem vette észre azonnal, egyébként is, ilyen későn már alig akadt látogatója. Az asszony nem jött be, nem is szólt, türelmesen megvárta, amíg K. Szabó felnézett a kéziratból.
  - Nem tudja, hogy Imre hol van? - kérdezte vékony fejhangon, amikor a tekintetük találkozott.
  - Nem tudom - mondta K. Szabó gépiesen. Csak azt érzékelte, hogy kérdeztek tőle valamit, azt már nem, hogy ki kérdezte, és mit kérdezett. Várta, hogy az asszony eltűnik az ajtó mögött, mint egy látomás, nem zavarja tovább boldog magányát.
  Az asszony azonban nem tűnt el, sőt szélesebb rést nyitott az ajtón, bár a küszöböt nem lépte át.
  - Tényleg nem tudja? - kérdezte bizalmatlanul, és beljebb dugta a fejét.
  K. Szabó végleg kizökkent az olvasásból. Ingerült pillantást vetett az asszonyra, s hirtelen megismerte. Fehér Imre felesége volt.
  - Hogy öregszik! - gondolta K. Szabó. Az asszony haja szürke volt, kis kontyot csavart belőle a feje tetejére. Keskeny madárarcára rászáradt a bőr. Az olvasószerkesztő felugrott.
  - Kezét csókolom! - harsogta. - Ne haragudjék, elmerültem az olvasásban, és a világítás is ... Ugye nem haragszik, hogy nem ismertem meg azonnal? Jöjjön be, foglaljon helyet!
  Szélesre tárta az ajtót, az asszony azonban nem lépett be, sőt, amikor K. Szabó megfogta a karját, s úgy akarta behúzni a szobába, az ajtófélfába kapaszkodott.
  - Nem tudja, hogy Imre hol van? - kérdezte újra, ugyanazon a csipogó fejhangon, mint először.
  - Már hogy ne tudnám - mondta K. Szabó. - Lementek a Barackosba. Ugye tetszik tudni, hogy hol van a Barackos?
  Az asszony nem válaszolt, görcsösen markolta az ajtófélfát.
  - Csak azért kérdeztem - folytatta K. Szabó -, mert ha még nem járt ott, szívesen elmagyarázom ...
  - Nem kell elmagyarázni - mondta az asszony. - Köszönöm. Jó éjszakát!

10
  A Barackosban még nem volt igazi hangulat, amikor az újságírók beléptek. Balla egy kicsit húzódozott az ajtóban, Fehér azonban egyszerűen belökte, és úgy állt a háta mögött, mint egy fegyőr. A Barackos hűvös és tiszta volt, még nem mentek el a vacsoravendégek, csak néhány asztalnál kezdődött el az ivászat. A sarokban cigányok hangoltak, de inkább csak önigazolásul. A cimbalmos a húrokra helyezett tányérból evett.
  - Hova üljünk? - kérdezte Fehér.
  - Csak ide, az ajtó mellé, én úgyis rögtön elmegyek - válaszolta Balla, de Fehér ezt nem hallotta meg, karon fogta, és cipelte volna a terem túlsó végébe. Huzakodtak egy kicsit, mert Balla megmakacsolva magát, s közben belépett az ajtón Fehér felesége. Megfogta a férje kabátját.
  - Imre, gyere haza!
  - Majd megyek - mondta Fehér bosszúsan, és a meglepetéstől elengedte Balla karját.
  - Most gyere!
  - Hagyj békén!
  Egy pincér elindult feléjük, de meghallotta a szóváltást, és másfelé fordult. A terem lassanként elcsendesedett.
  - Tudod, hogy megárt neked, ha iszol!
  - Nem árt meg. Eridj már innen!
  - Ne hallgass rájuk - mondta az asszony, és a három újságíróra mutatott. - Ne hagyd, hogy magukkal csaljanak.
  Balla óvatosan a kijárat felé indult.
  - Nem kérdeztelek!
  Fehér nyirkos, sárga arcbőre vörösödni kezdett a dühtől.
  - Imre, gyere haza!
  - Eridj egyedül, vén boszorkány!
  Az asszony húzta volna magával.
  - Eressz el, te! ... - fölemelte a kezét.
  - Megütsz?! - visította az asszony. - Megütsz?
  Fehér nem ütötte meg, hanem hirtelen belerúgott. Néhány vendég tapsolt utána, a zenekar meg tust húzott.