HOSSZÚ, SÖTÉT UTCA

  A lány először a zakó hátát nézte meg, azután a két ujját, végül az elejét. Kifordította a zsebeket, és szótlanul visszaadott Havasinak egy gombóccá gyűrt, piszkos zsebkendőt.
  A nadrág egyik szárán ötforintos nagyságú, rozsdaszínű foltot talált.
  - Ez vér?
  Havasi odapillantott.
  - Nem.
  A lány megkaparta a körmével a foltot.
  - Márpedig ez vér - mondta nyomatékosan.
  - Biztos benne?
  - Tudom, hogy milyen egy vérfolt!
  Ismét megkaparta, most már túljátszott utálkozással.
  - Hát persze hogy az!
  Havasi még mindig hitetlenül nézett rá, hát élesen hozzátette:
  - Ezt persze magának jobban kellene tudnia!
  - Nekem?
  - A maga ruhája, vagy nem?
  Havasi hirtelen zavarba jött.
  - Fogalmam sincs, hogyan kerülhetett oda vér - motyogta.
  A lány megvonta a vállát. A ruhákat lesöpörte a pultról egy nagy, fonott kosárba, azután kitöltötte az átvételi jegyet. Megkérdezte Havasi nevét és lakcímét. A "Használtság foka" rovatban aláhúzta az "átlagos", az "Észrevételek" rovatban a "pecsétes" szót. Egy pillanatra fölemelte a golyóstollát, mintha mérlegelné a dolgot, azután az "Egyéb" rovatba, a kipontozott helyre beírta: "véres".
  Az indigót gondosan a következő lap alá helyezte, a kitöltött átvételi jegyet leszakította, és átnyújtotta Havasinak.
  - Három nap múlva jöhet a ruháért.
  Havasi eltette a papírt, köszönt, és kilépett az utcára.
  - Mi a fenétől lett véres a nadrágom? És vérfolt-e valóban? Nem kellett volna olyan könnyen belenyugodni. Persze a vita még rosszabb.
  Az utolsó mondatokat már nem csak gondolta, mondta is. Néhány napja, ha erősen koncentrált valamire, gyakran beszélt magában.
  - Miért ragaszkodott annyira hozzá, hogy az vérfolt? Csak nem gondolta, hogy? ... Hülyeség!
  Hangosan fölnevetett. Ijedten körülnézett utána, de senki sem volt a közelben.
  A felesége a televízió előtt ült. Havasi egy darabig bizonytalanul topogott a nyitott ajtóban. Az asszony nem fordult feléje.
  - A hűtőben van a vacsora.
  - Mit csinálsz?
  - Nem látod?
  A villogó, gyenge fényben csak az arcéle látszott. A haja előrehullott a homlokába, elfelejtette megigazítani.
  Hízott - gondolta Havasi. - A vonásai szétfutottak, olyan az arca, mint egy cipó. Úgy látszik, a fehér bőrű, szőke nőknél ez törvényszerű ilyen korban.
  - Miért nem mégy?
  Elővette a hűtőből a délről maradt pörköltet, vágott egy szelet kenyeret, és mártogatni kezdte a kocsonyás szaftot.
  Néhány perc múlva a felesége kijött utána. Nézte egy darabig.
  - A húst is kézzel akarod enni?
  Máskor egy ilyen megjegyzés elég volt, hogy egész este veszekedjenek utána. Havasi most észre sem vette.
  - Voltam a tisztítóban - mondta két falat között. - Beadtam a ruhát.
  - Jó.
  - És a lány, aki átvette, azt mondta, hogy a nadrág ...
  Izgett-mozgott a széken, az evésről is megfeledkezett. Már bánta, hogy szóba hozta ezt a dolgot.
  - Mit mondott a lány?
  - Hogy a nadrág véres.
  - Ugyan mitől?
  - Ez az! Mitől?
  - Hátha nem is véres? - kérdezte az asszony.
  Havasit egyre jobban idegesítette a nyugodtsága.
  - Persze hogy nem! De a lány azt hiszi, hogy véres.
  - Nem mindegy, hogy mit hisz?
  - Egyáltalán nem mindegy! Ha ugyanis azt hiszi, hogy véres, akkor fantáziálni kezd, hogy miért ...
  - Na és?
  - Szól a rendőrségnek. Néhány napja vagy hete történt valahol egy gyilkosság. Nem tudnak mit kezdeni vele ... jön ez a bejelentés.
  - Elviszik a ruhát a laboratóriumba, és két perc alatt megállapítják, hogy a nadrágon olajfolt van, vagy paradicsomleves, vagy ...
  - De már akta készül, már foglalkoznak velem! Esetleg ki is jön valaki. Megkérdezi a házmestert, hogy mikor jöttem haza a múlt hét péntekén. A házmester persze tudja. Azután csak úgy rutinszerűen, mondhatnám, a biztonság kedvéért behívatnak, és barátságosan megkérdezik: "Mit csinált szeptember 28-án délután három és fél négy között?" "Nem tudom." "Érdekes." Te tudod, hogy mit csináltál szeptember 28-án, délután három és fél négy között?
  Az asszony nevetett.
  - Feküdj le, reggelre kialszod az egészet.
  Havasi másnap fáradtan ébredt, azt hitte, nem is bír felkelni. Borús, nedves novemberi idő volt. A reggeli kávé felfrissítette egy kicsit, de a frissesség csak addig tartott, amíg be nem ért a munkahelyére. A meleg és a neoncsövek zümmögése miatt egész nap félálomban húzogatta a vonalakat. Délután néhány pillanatra el is aludt a rajzasztala mellett.
  Ebédnél valaki megjegyezte, hogy rossz színben van. Havasi el akarta mondani, hogy mindig fáradt, néha szúr a szíve, és az utóbbi időben egyre feledékenyebb, de mire belemelegedett volna, már senki sem figyelt rá.
  Öt órakor felkapta a kabátját, és kirohant az épületből. Fázott, de belülről, a gyomrából, a tüdejéből, a szíve tájékáról jött a hideg.
  Sokáig ácsorgott a tisztító előtt. A közeli buszmegállóban nagy tömeg várt. Havasi elvegyült az emberek között, beszívta a nedves kabátok szagát, azt sem bánta, ha egy-egy siető járókelő félrelökte az útjából.
  A tisztítóban nem volt nagy forgalom, de a helyiség sohasem ürült ki teljesen. Ugyanaz a lány vette át a ruhákat, mint tegnap, de egy másik nő is tett-vett körülötte.
  Negyed hét körül bezárták az ajtót, váltottak néhány szót, azután elköszöntek egymástól. Havasi elindult a lány után.
  Átmentek a közeli zebrán, és befordultak egy gyengén világított, hosszú mellékutcába. Hűvös szél támadt. A lány a vállai közé húzta a nyakát, és megszaporázta a lépéseit, de Havasi gyorsan utolérte. Egymás mellett mentek néhány métert.
  - Jó estét!
  A lány villámgyorsan megfordult, de nem válaszolt.
  - Azt hiszi, hogy le akarom szólítani - gondolta Havasi.
  - Mit mond?
  A lány mereven nézte. Gúnyos kis mosoly volt a szája sarkában.
  - Semmit, de ...
  - Ha semmit, akkor jó.
  Elindult. Havasi két lépéssel ismét utolérte.
  - ... de akarok mondani valamit.
  - Mit akar mondani?
  A lány megállt. Már nem gúnyos, inkább bosszús volt az arca.
  - Nem ismer meg?
  - Ócska szövege van.
  - Félreért. Valóban találkoztunk. Tegnap este, a tisztítóban. Ruhát vittem be.
  - Na és, ha hozott?
  - Tisztázni akarok valamit.
  - Itt? Jöjjön be holnap, ha valami panasza van!
  - Nincs panaszom.
  - Hagyjon békén! Untat a hülye szövegével. És fázom is.
  Elindult.
  - Én vittem be tegnap azt a véres ruhát - mondta gyorsan Havasi. Nem indult a lány után, biztos volt benne, hogy megfordul.
  - Milyen véres ruhát?
  - Nem emlékszik?
  A lány gondolkodott egy kicsit.
  - És most mit akar?
  A hangjából eltűnt a hetykeség. óvatosan, oldalazva elindult, Havasi követte.
  - Meg akarom magyarázni.
  - A vérfoltot?
  - Éppen azt, hogy nem ... mert maga azt hiszi, hogy vérfolt.
  - Nem az?
  - Nem.
  A lány elmosolyodott.
  - Ha nem, hát nem.
  - Színészkedik - gondolta Havasi.
  - Mit mond?
  - Semmit.
  - De mondott valamit. Mozgott a szája.
  - Nem mondtam semmit. De arra gondoltam, hogy maga most színészkedik. Rám hagyja, hogy nem vér, pedig meg van győződve róla, hogy az.
  - Elhiszem, hogy nem vér.
  - Miért hiszi el?
  - Mert mondta.
  - Tegnap este is mondtam, de nem hitte el.
  - Most elhiszem.
  - Csak mondja.
  - Hogy bizonyítsam be?
  - Nem tudja bebizonyítani.
  - Akkor mit akar?
  Egyre szaporábban szedték a levegőt.
  - Szólt már a rendőrségnek?
  - Miért szóltam volna?
  - Beadtam magának egy véres ruhát, és nem értesíti a rendőrséget?
  - Egy kis vércsepp volt rajta - mondta a lány a sietéstől elfúló lélegzettel. - Vagyis egy kis folt, amiről azt hittem, hogy vér. Azért igazán nem lehet riasztani a rendőrséget. Hiszen, ha mondjuk, esetleg tényleg vér volna, még mindig lehetne állat vére, vagy a maga saját vére, vagy mit tudom én ...
  Havasi hirtelen megállt, és hangosan felnevetett. Egyszerre olyan jókedve támadt, hogy ugrálni, bukfencezni szeretett volna. A lány csak jóval távolabb állt meg, készen arra, hogy elfusson, ha a férfi tovább követi.
  - Miért is jelentette volna azt az ötforintosnyi vöröses foltot? Hiszen kinevetik, ha előáll ilyesmivel! Azt mondják, hogy túl sok krimit olvasott, pihentesse a fantáziáját.
  Úgy érezte, most repülni is tudna, ha megpróbálná.
  - Az ember teszi a dolgát, és legfeljebb olyanok jutnak az eszébe, hogy "reggel tejet kell vennem", a "ruhát be kell adnom a tisztítóba", "holnaputánra meg kell csinálnom egy rajzot", amilyet már százat csinált. Egyszer csak jön valami: azt mondják, hogy véres a ruhája, vagy egyszerűen megáll éjjel egy sötét, ködös utcán, és távolról vonatfüttyöt hall. Akkor megszületik a fejünkben egy gondolat. Először olyan pici, mint a gombostű feje, de gyorsan növekszik. Átitatódunk vele, mint a szivacs ...
  - Maga őrült - mondta a lány.
  Hirtelen két árnyék vált ki mellette a sötétből.
  - Valami baj van?
  - Ez az ember őrült.
  A két árnyék lassan közeledett. Szorosan egymás mellett jöttek. Az egyik hirtelen ráordított Havasira:
  - Kicsoda maga?
  - Fél - mondta Havasi. - Azért ordít, mert fél.
  Hátrálni kezdett, bár egészen biztosan tudta, hogy már nem eshet bántódása. Minden lépés után könnyebb lett. A cipője sarka még szántotta néhány méteren a töredezett gyalogjárda sarát, amíg egy hirtelen jött szélroham el nem ragadta a földről. Felüvöltött a gyönyörűségtől. Átrepült egy fa koronáján, de a visszacsapódó ágak nem ütötték meg. Az utcai lámpák sárgás, villódzó fénykarikái eltávolodtak, csak a csillagtalan égbolt feketesége maradt körülötte.