AZ UTOLSÓ HARC

  A diktátor repülőgépe akkor emelkedett föl a betonról, amikor a partizánhadsereg már a főváros szívében járt. Ellenállásra gondolni sem lehetett. Csak a Biztonsági Szolgálat emberei barikádozták el magukat az elnöki palotában. Tudták, hogy nem számíthatnak kegyelemre. A nép tigriseknek nevezte őket.
  Mikor a csapatok elérték a fővárost, egyszerre felbomlott a rend. A parancsnokok csak nehezen tudtak összeszedni pár száz embert a palota ostromához.

  A társai úgy hívták: a Néma. Három éve jött a partizánok közé, közvetlenül az egység megalakulása után. Olyan alacsony és vékony csontú volt, hogy először gyereknek nézték, pedig már túl járt a húszon. Csak a parancsnoknak mormogott néhány szót.
  Egy autó mögött hasalt. Csak néha lőtt a sűrű lombok mögött fehérlő palotára. Odabent mégis észrevették, mert a golyók egyre sűrűbben kopogtak mellette. A kocsit is érte néhány lövés, tisztán hallotta a becsapódásokat.
  Néhány perc múlva két tank kúszott elő a szomszéd utcából. A tüzelés erősödött. A tankok ledöntötték a kőfalat, és benyomultak a palota udvarára. Nyomukban fegyveresek rohantak az épülethez.
  Hát vége van! - gondolta.
  Felállt az autó mögött, és leporolta a ruháját. A géppisztolyt a vállára akasztotta, azután befordult az utcába, ahonnan a tankok jöttek.
  Ahogy távolodott a palotától, egyre sűrűbb lett a tömeg. Néhány sarokkal arrébb zene szólt. Szűk szoknyás lány táncolt egy katonával. A férfinál nem volt fegyver. A sapkát a tarkójára tolta, keze fejével néha végigsimított a homlokán. Kecsesen akart mozogni, inkább a közönségnek táncolt, nem a saját szórakozására. A mozdulatai merevek voltak, mint a bábfiguráké. A tömeg lelkesen tapsolt körülöttük.
  Az utca magas házaktól övezett térbe torkollott. A közepén teherautó állt, zenekar játszott rajta. Az egyik ház homlokzatára éppen transzparenst húztak fel. "Éljen a forradalom" - hirdette a felírás. Az emberek megtapsolták, s a széles vászoncsík felhúzásával bajlódó három férfi úgy hajlongott, mint a színészek a függöny előtt.
  A vendéglős ingujjban hordta a tányérokat a járdára állított asztalokhoz, homlokán vastagon gyöngyözött a verejték. Egy nő óriási tálcán üvegeket és poharakat hozott. Egyszerre tíz kéz is nyúlt feléje.
  Besötétedett. A tolongás és a zsivaj elbágyasztotta. Úgy érezte, le kell ülnie, mert összecsuklik az álmosságtól. Egy kis templom állt a tér sarkán, néhány lépcső vezetett az ajtajához. Leült a legfelső lépcsőfokra, homlokát összezárt térdére hajtotta, és lehunyta a szemét.
  - Hé, te katona!
  Borostás arcú, mezítlábas öregember állt előtte. Rongyos nadrág volt rajta, fehér ingét egyetlen gomb tartotta össze: Az ing néha szétnyílt, ilyenkor látszott sovány, csontos melle.
  - Mit akarsz, öreg?
  A férfi arcán ravasz mosolyra futottak szét a ráncok.
  - Ezt neked hoztam.
  Elővette a háta mögött rejtegetett poharat.
  - Idd meg!
  - Mi az?
  - Rizspálinka. Idd csak meg!
  - Egészségedre, öreg!
  Az első kortynál elakadt a lélegzete, azután kellemes melegséget érzett a gyomrában. A táborban tilos volt a szesz, elszokott tőle.
  - Mind neked hoztam - mondta az öreg, de azért hálás mosollyal vette vissza a félig telt poharat, és egy hirtelen mozdulattal leöntötte a torkán a maradékot. - Láttam, itt gubbasztasz a lépcsőn. Gondoltam, nem telik italra. Vagy a lányokat jobban szereted? Most mindent megkaphatsz, akkor is, ha nincs pénzed.
  Felnevetett.
  - Ma te vagy az úr.
  Egy darabig hallgatott, azután megjegyezte:
  - Nem vagy nagyon beszédes.
  - Mit mondjak?
  - Tán valami bánatod van?
  - Mi volna?
  - Megszöktél az anyukádtól, és szeretnél már hazamenni?
  - Meghalt az anyám.
  - Akkor az apádhoz, a testvéreidhez vagy a menyasszonyodhoz.
  - Az apámat agyonlőtték a katonák. A két testvéremet belökték a kútba. Kézigránátot dobtak utánuk. Menyasszonyom meg nincs.
  Az öreg elkomolyodott. Leült a lépcsőre, a poharat óvatosan letette maga mellé.
  - Neked se volt könnyű, te katona.
  - Hát még kinek nem volt könnyű?
  - Senkinek.
  - De azért jól megvoltatok itt a városban, öreg.
  - Azt hiszed?
  - Azt hiszem.
  - Bolond vagy te.
  - Tudod, mi az, amikor földig rombolnak egy falut, és mindenkit agyonlőnek, aki nem menekül el idejében?
  - Sose laktál városban.
  - Túl sok itt a mulató meg a mozi, de harcnak nincs nyoma. Tétlenül lestétek, hogy mikor érünk ide. A palotánál még meghalnak az emberek, de itt már folyik a tánc. Legalább a halottakat el kéne temetni előbb. Ahogy illik.
  - Nem nekünk építették azokat a mulatókat, elhiheted. Az emberekkel meg mi bajod? Örülnek a forradalomnak. Azt akarnád, hogy gyászoljanak a győzelem napján?
  - Könnyen örülnek. Nem szenvedtek meg érte.
  - Mondtam, hogy bolond vagy.
  - Ha bolond vagyok, minek beszélsz velem?
  - El is mehetek, ha akarod.
  - Ha akarsz elmégy, ha akarsz maradsz. Nem parancsolok neked.
  Ismét a térdére hajtotta a homlokát, úgy maradt egy darabig. Mikor felnézett, az öreg már eltűnt mellőle.
  Szédült egy kicsit, a pálinka a fejébe szállt. Vaktában elindult az egyik utcán. Fákkal szegélyezett széles útra ért, amelynek két oldalán emeletes villák sorakoztak. A vasrácsos kerítéseken át látta, hogy sötétek a házak. A járókelők félrehúzódtak, amikor melléjük ért. A fák lombja sűrű árnyékot vetett a járdára, pedig az utcai lámpák közel voltak egymáshoz.
  Kiment az úttestre. Itt világosabb volt, jobban látta, hogy hová lép.

  Az egyik saroknál reflektor fénye csapott az arcába. Fékcsikorgást hallott, azután a vezető lekapcsolta a fényszórót. Amikor kinyitotta a szemét, nyitott sportkocsit pillantott meg, alig néhány méternyire.
  - Mi van? - kérdezte egy női hang a hátsó ülés felől.
  - Egy katona.
  - Milyen katona?
  - Egy partizán.
  Négyen ültek az autóban, egy pár elöl, egy hátul.
  - Részeg? - kérdezte az előbbi hang.
  A kormánynál ülő férfi válaszolt:
  - Azt hiszem.
  - Akkor jól van. Adjatok neki inni.
  A nő felállt. Szűk, kivágott ruha volt rajta, a vállán kendő. Az arcára árnyékot vetett az útszéli fa lombja. Egyik kezével a mellette ülő férfi vállára támaszkodott, a másikkal üveget emelt a magasba.
  - Akarsz inni az egészségünkre, te kis részeg partizán?
  Egy pillanatnyi szünet után folytatta:
  - Megnémultál, vagy mi? Pedig most téged ünnepelünk.
  Éles fejhangon felkiáltott:
  - Éljen a forradalom!
  Megint várt egy kicsit.
  - Vagy inkább velünk akarsz jönni? Van itt még egy hely, nem baj, ha kicsit szorosan leszünk. Táncolok is veled ma este, ha akarod. Itt az üveg, igyál! ... Nem kell? Akkor idd meg a földről!
  Mellette esett le, a szétfröccsenő ital néhány cseppje a bakancsára hullott.
  - Indíts! - kiáltotta a nő a vezetőnek. - Hé, te mafla! Félre az útból!
  Ebben a pillanatban csattant el a sorozat. Egészen rövid volt, szinte egyetlen lövésnek tűnt. A vezető a kormánykerékre bukott, a homlokán érte a golyó. A nő állva kapta a lövést, kizuhant a kocsiból. A férfi kiugrott, és egy vastag fatörzs mögé húzódott, a másik nő pedig lekuporodott az ülés mellé, és nem mert megmozdulni.
  A járókelők behúzódtak a fák mögé és a kapuk mélyedésébe.
  - Nincs több tölténye - mondta valaki. - Meg kell akadályozni, hogy elmeneküljön.
  Senki sem mozdult.
  Futó lépteket hallott a háta mögül. Katonák bakancsa csattogott az aszfalton.
  - Az őrjárat - mondta valaki megkönnyebbült sóhajjal.
  Amikor megfordult, a lépések zaja egyszerre megszűnt. Húsz méterre lehettek. Fiatal tiszt volt a vezetőjük, talán még nála is fiatalabb.
  - Mi történt?
  - Agyonlőtt két embert - súgta egy hang a fa mögül. - De lehet, hogy hármat. Részeg.
  - Dobja el a fegyverét!
  Leejtette a géppisztolyt. A tiszt fölvette, és az autóhoz ment.
  A két katona közrefogta. Egyikük ismerősnek tűnt, de nem kérdezte meg, hogy kicsoda.
  A járókelők előmerészkedtek a sötétből.
  - Marha - mondta a katona, aki ismerősnek tűnt. Nem volt harag a hangjában, sem felháborodás. Egy darabig hallgattak, azután megismételte:
  - Micsoda marha!