Szolnok vidéke.
Abád.
     Ma Szalók- vagy Tisza-Abád. Ezt már névtelen jegyzőnk emliti, mint a Tiszán átkelő helyet vagy révet (portus Obád), melyről azt irja, hogy midőn sz. István király a keresztény vallást behozta, Thonuz-obát nejével együtt, mivel kereszténynyé lenni nem akart, élve ide temettette [1]. - IV. Béla király 1251-ben megerősit egy osztálylevelet, melynél fogva ezen helynek birtokosai e rév jövedelmeit magok között három részre osztják (qua mediante prouentus de Portu in Ticia ad possessionem Abaad in tres partes dividuntur).
     Ugyancsak IV. Béla királynak egy, az egri püspökség részére 1261-ben kelt adománylevelében emlittetnek a Tomoy nemből származó Dula és Sebestyén (Dula et Sebastianus de genere Tomoy), mint ezen hely- és révnek birtokosai, s az egri püspökség idáig terjedő birtokának szomszédai; a mi ismét igazolja névtelen jegyzőnknek azon előadását, miszerint Takson fejedelem Thonuz-oba vezérnek, kitől a Tomoy nemzetség származott, az abádi révig terjedő földet adott.
     Itt 1333-ban már virágzó egyház volt.
 
Bala.
     Már 1261-ben, IV. Béla királynak előbb érintett adománylevelében emlittetnek a Balai nemesek (Nobiles de Bala), mint az egri püspökség Balával határos birtokának szomszédai. - A Balai család, melynek e hely ősi birtoka volt, későbbi oklevelekben is emlittetik: különösen a budai káptalannak egy 1461-ben kelt bizonyitványában, melyben Kompolthi Miklós tiltakozik Balai György és Barczay László ellen hevesmegyei több jószága elfoglalása miatt.
     Bala 1261-ben helység, 1333-ban népes egyház, a XV. század vége felé mezőváros volt, még Oláh Miklós munkájában is, mint nevezetesebb hely emlittetik; ma puszta, régebben a Malonyai család, annak kihaltával most a kincstár birtoka.
 
Fegyvernek.
     Már 1214 -ben emlittetik a Váradi Regestrum 389-dik pontjában, 1333-ban virágzó egyház, s a XV. században népes mezőváros volt, hol Külső-Szolnok vármegye, mig önálló törvényhatóság volt, több izben tartott gyűlést, melynek végzései igy fejeztetnek be: "Datum in oppido populoso Fegyvernek."
     Hajdan Fegyverneky család is virágzott, mely többször emlittetik okleveleinkben; de hogy ez volt-e e családnak birtoka és innen vette-e nevét? nem igen lehet az ide vonatkozó oklevelekből bizton meghatározni; mert hazánkban több ily nevű helyek is voltak és vannak, melyek a hasonnevü családnak nevet adhattak.
     Ezen virágzó és népes mezőváros később, hihetőleg a törökök alatt, elpusztult, s ma nagy kiterjedésü népes puszta, mely nagyrészint gr. Szapáry József e puszta egyik birtokosa által népesittetett be, ki 1845-ben ide két helyre jelentékeny számu németeket vagy svábokat telepitett, mely két telepitvény ma Annaházá-nak és Szapárfalvá-nak neveztetik. Itt 1862-ben ujra egyház állittatott, s a vallási alap és Bartakovics Béla egri érsek költségén diszes templom és paplak épült.
 
Kenderes.
     E helységnek, mely hajdan Kerekház- vagy Keregháznak is neveztetett, egy harmad részét Óváry Pál itélőmester, ki azt a tiszabői nemesektől vette volt örök áron, a pálosok Buda melletti monostorának (domui Ecclesiae S. Laurentii prope Budam, fratribusque Eremitis ibidem Deo famulantibus) adományozta 1411-ben, melyet ez idő óta birt a nevezett monostor a szerzet eltöröltetéséig, s melyet e czimen bir most is az ily eltörölt szerzetesek jószágaiból alakult vallási alap.
 
Kengyel.
     E hely, mely hajdan falu volt, s Peló-nak vagy Kengyelszállás-nak neveztetett, ma pedig népes puszta, már 1075-ben emlittetik, mint a Garam melléki apátság birtoka, mely az alapitó I. Geiza király által adományoztatott volt ezen apátságnak. II. István királynak 1124-ben kelt ujabb adománylevelében Kengyel, mint viz és révhely, emlittetik (Terram Pelu ultra Tissam supra portum aquac Kengelu). A mi arra mutat, hogy a Tiszának egy ága akkor Kengyelen folyt keresztül és Kengyelnek egy része szigetben feküdt, a mit igazol az is, hogy Kengyelnek egy része, melyet most a Blaskovics család bir, még ma is Kengyelköz-nek neveztetik: a köz ragaszték pedig közönségesen viz közötti helyet jelent. És csakugyan később is volt itta Tiszának egy kiöntése vagy ere, mely Tenyön alól szakadt ki és a Derzsi-gát felé Kengyelnek egy részén keresztül folyt, s mely nagyobb áradás idején a Derzsi-gát alatti térséget egészen elöntötte, s a kengyeli lapost vízzel megtöltötte, mig az emlitett Derzsi-gát által el nem fogatott.
     Midőn a nevezett apátság a mohácsi vész után bekövetkezett váltságokban elpusztult, ezen birtoka is a világiak által foglaltatott el, s a XVII. század elején egy régi Regestrum szerint már több nemesek kezén volt, mig végre a mult század elején Török-Szent-Miklóssal együtt az Almásy család birtokába jött.
 
Ságh.
     E hely, mely hajdan falu volt, most puszta, már 1075-ben emlittetik, mint a Garám melléki apátság birtoka, melyet később közösön birt a sághi monostorral. Ezen birtoknak régi határait megváltoztatták, s annak nagy részét elfoglalták 1406 körül Wezsenyi Miklós, Szomoghy Miklós, Csépa László és János, Istvánházy István és András, kiknek foglalásai ellen az emlitett monostorok nevében tiltakozott Hidágai Deák Balázs Külső-Szolnok vármegyének 1406-ban Tamásy János és Laczk Jakab erdélyi vajdák által tartott gyülésében. Később a nevezett monostorok pusztulása folytán a váczi püspökségre szállott, egy régibb Regestrum szerint még a XVII. század elején a nevezett püspökség jószágai között emlittetik, most a gr. Tige és Luby család birtoka.
 
Szolnok.
     Tekintve e város fekvését, vidéke termékenységét, de főleg a Zagyva folyónak a Tiszába szakadása által képezett védelmi helyzetét, már régentén e vidéknek egyik nevezetesebb pontja és kulcsa volt. Névtelen jegyzőnk ugyan nem emliti Árpád azon hadjáratában, melyben e vidéket a Zagyva folyótól és a Tetétlen nevű halomtól a Tisza mentében Alpárig meghódoltatta; de későbbi iróink különösön Istvánffy és utána mások azt állitják, hogy a magyarok itt már Árpád alatt várat épitvén, azt itteni megtelepedésök s inneni kiindulások központjává választották, s innét indult ki Árpád Zalán bolgár fejedélem ellen, kit Alpárnál legyőzvén, e vidéket meghódoltatta. Hogy mily kútforrásból van ezen előadás meritve, és névtelen jegyzőnk hallgatása mellett mennyi hitelt érdemel, azt itt most nem nyomozzuk; hanem annyi bizonyos, hogy ez már Geiza fejedelem alatt jelentékeny hely volt; mert midőn szent István király alatt az ország könnyebb kormányzás végett vármegyékre osztatott, itt szintén egy vármegye alakittatott, mely e város- vagy vártól kölcsönözte nevét.
     De nagyobb történelmi jelentőséget szerzett e városnak azon nevezetes erősség, mely itt később I. Ferdinand alatt 1549 és 1550-ben a törökök feltartóztatására épült, kik készültek e helyet elfoglalni, s itt várat épiteni, hogy magoknak e vidéket biztositsák, s innét a szomszéd Heves vármegyét is elfoglalják vagy nyugtalanitsák; a miről az országnak ezen a vidéken lakó főemberei és különösen Heves vármegye rendei 1549 elején egy Várday Pál esztergomi érsekhez intézett levelök által I. Ferdinánd királyt oly czélból és kérelemmel értesitették: hogy a törökök ezen tervét meghiusitandó intézkednék ezen helynek mennél előbb leendő elfoglalása, s ott egy erősség épitése iránt, mint a mely a Lengyelország, Morva s Erdély közötti összes földterületnek legbiztosabb oltalma s védfala leendene. Minek folytán I. Ferdinand 1549-ben gr. Salm Miklós és Báthory András fővezéreit Szolnok elfoglalására küldé, kik az egri vár visszafoglalása után az eddig magára hagyatott Szolnokot is minden ellentállás nélkül elfoglalák, s összehivatván e vidék főembereit, nemeseit és földnépét, az épitendő vár területét kijelelék, s azt mindjárt szeptember közepe táján épittetni kezdék Istvánffy szerint azon a helyen, hol a hét vezér által épitett vár egykor állott, s hol a Zagyva folyónak a Tiszába szakadása már a természettől egy megerősitett védelmi pontot képezett.
     E várnak falai vagyis keritései a füzfákból készitett fonások közé a Zagyvának mélyebbre ásott és megnagyobbitott árkából kikerült földből és hantokból hányattak s emeltettek oly magasságra, hogy a várbeli épületek nem látszottak ki, és sűrűen össze-vissza palisadokkal vagyis védkarókkal erősittettek meg, melyek Istvánffy szerint egy három szögletet képeztek; azonban a vár helyének megtekintése arra mutat, hogy az nem volt egészen három szögletes, hanem inkább egy szabálytalan négyszöget képezett, mely nyugot felől szélesebb, kelet felől pedig keskenyebb volt, de nem egész csúcsra vonódott össze, és mind a négy szögleten öblös és mintegy hat öl széleségü bástyák emelkedtek.
     E vár, mely négy ezer embert könnyen befogadhatott, nemcsak mesterségesen és nagy erővel készittetett és begyepezett földkeritések, hanem a természet által is nagyon meg volt erősitve, a mennyiben az a Tisza és a Zagyva vize és mély árka által volt körülvéve és fedezve, s a várostól is egy mély árok által volt elválasztva, melybe a Tisza- és Zagyvából jött a viz, s melyen felhuzó hid állott. Ezen felül a Tiszának kiöntésekor e várnak környékét kelet és dél felől majdnem mérföldekre boritotta a viz és posvány úgy, hogy azt arról az oldalról megközeliteni teljes lehetetlenség volt.
     Elkészülvén 1550 vége felé a vár, azt Ferdinand több évekre szükségelt hadi és élelmi szerekkel megrakatta; 24 nagyobb ágyu, 3000 puska, 800 mázsa puskapor s egyéb hadi s élelmi készletek roppant mennyiségben szállittattak bele. - Első kapitánya lőn Zay Ferencz, ki azelőtt egri várkapitány volt; de ez nem sokára Komáromba a Dunán felállitott hajós sereg kormányára hivatván, helyébe 1551-ben a vitézségéről ismeretes Horvátinovics Bertalan neveztetett ide várkapitánynyá, de ez Bécsbe utaztában Balassa-Gyarmat s Ipolyságh között a törököktől elfogatván, Konstantinápolyba vitetett, s ott halt el. Ennek utóda lőn Nyáry Lőrincz, ki alatt a nagy erő- és költséggel épitett és kellőleg felszerelt vár az őrség gyávasága miatt török kézre jutott, a mi igy történt:
     Ali budai basa 1552-ben több helyen megvervén Ferdinand seregét, s e győzedelmeiben elbizakodván, javallá Amhád nagyvezérnek, ki akkor Erdély szélein s a Bánságban táborozott, hogy a török hatalomnak ez országbani megszilárditása végett kisértenék meg az ország szivében fekvő s annak védelmére még fenlévő szolnoki és egri várat közös erővel megszállani, és, ha a szerencse fegyvereiknek kedvezend elfoglalni. Ezen javaslat a nagyvezér részéről tetszéssel fogadtaték, kitől Ali basa azon választ nyeré: hogy Szolnok alatt találkozand vele; addig is siessen a várat bekeriteni s ostrom alá venni: mire Ali basa némelyek szerint 20, mások szerint 12 ezernyi seregével Szolnok alá indult. A várbeli őrség Szalay László, és Horváth Mihály szerint 1400, Istvánffy szerint 800, mások szerint 750 katonából állott, kik között 50 spanyol 300 német és cseh, 400 magyar lovas és gyalog volt; a lovas sereg fejei Pekri Gábor Strezenkovics Mátyás, és Móra Gáspár voltak, mindenik száz száz lovast vezényelvén, a magyar gyalogság élén pedig Keledy István százados állott. - Ali basa mondott seregével augusztus 22-dikén megérkezett Szolnok alá, s mind a várat, mind a várost bekeritvén, ostrom alá vette, és nyolcz napot töltött a vár alatt a nélkül hogy folytonos heves ágyuzásainak legkisebb eredménye lett volna. Végre megérkezvén a nagyvezér is, roppant táborával Szolnoknak messze nyuló térségét elboritá, és tüstént követeket küldvén a várba, Nyáryt annak önkéntes átadására felszólitá, azt ürügyölvén: hogy a vár II. Solimán császár és nem Ferdinánd földén van épitve: meghagyván egyszersmind azt is a követeknek: hogy a várparancsnokot az önkéntes feladásra ajándékokkal s igéretekkel is rábirni igyekezzenek; ellenkező esetben pedig az ajánlat netaláni visazautasitásához fenyegetéseket s ijesztgetéseket is ragaszszanak. De Nyáry az ajánlatot visszautasitá; mire a vár három napon át szakadatlanul ágyuztatott, de minden eredmény nélkül; mert a vastag hantos és már begyepesedett földbástyák sértetlen kiállák az ostromot, és kétségkivül tovább is kiállották volna, ha az őrség is hasonló lelki erővel s elszántsággal birt volna; de ezekben sem a haza eszméje lelkesedést, sem a tekintélytelen várparancsnok erkölcsi erőt nem vala képes ébreszteni, s az annyiféle nemzetbeli őrség külön csapatai csak azon egyben egyeztek meg egymással, hogy bizodalmok a várparancsnokban, és kedvök a védelemre egyformán hiányzott, s ennek folytán szeptember 4-dikét megelőző éjszakán a várból rútul mindnyájan megszöktek. A magyar lovasság ritka vakmerőséggel lovastól Szanda felé a Tiszán átuszott; még a magyar gyalogság hajókon vergődőtt át a tulsó partra, a kikhez csatlakoztak a spanyolok is, tudván, hogy ezek, mint hazabéliek, a Tiszán túli táj ismeretével birnak, s általok bizton elkalauzolhatnak. A németek és csehek félig sárral iszapolt hajóikkal részint megfenekelvén, elsüljedtek, részint későn értek a tulsó partra, s nem ismérve a tájat, bolyongtak, mig az őket üldöző törököktől utóléretvén, részint levágattak, részint elfogattak. - Nyáry csak hajnal hasadtával vevé észre, hogy a várban egyedül maradt, s az őrségnek a történelem által méltán megrótt gyávaságában tagadhatatlanul ő is osztakozott, midőn egyedül maradtában lóra ülve oly szándékkal szágult ki a vár kapuján, hogy utat keressen magának a távozásra, és csak midőn látta, hogy a törökök által minden nyilások úgy be vannak keritve, hogy semerre sem menekülhet, ébredt fel becsületérzete és lélekismérete, mely őt esküjére emlékeztetve, visszatérésre késztette. Visszatére tehát, és becsukván a vár kapuját, ott várta be el nem maradhatott sorsát. - E közben reggel felé a törökök bámulva kezdik észrevenni, hogy a várban mély csend van, s az addig látott örség többé sehol sem látható; sebes rohammal közelitének a vár kapujához, s azt betörve a küszöbnél viaskodó Nyáryt elfogják, s a várnak ily könnyü szerreli bevétele felett "Alla" örömkiáltások között a nagyvezér táborába hurczolják; a honnan némelyek szerint megszökött, mások szerint pedig Konstantinápolyba küldetett, a honnét csak később menekült haza, kit azután Nádasdy Tamás hadi törvényszék eleibe akart állitani, de Oláh Miklós pártfogása folytán kegyelmet nyert. - A nagyvezér elbámult az őrség gyávaságán, s lóra ülvén Ali basa kiséretében vonult be a mindenféle hadi és élelmi szerekkel gazdagon megrakott várba s annak oltalmára válogatott török lovasságot és leghivebb jancsárainak egy részét ott hagyva, roppant hadával Eger ostromára indult.
     A törökök ekkép elfoglalván a várat, azt 1685-ig birták (kivéve az 1678-1683 között eső 5 évet, mikor az a Tököly Imre birtokában volt) s kik azt még jobban megerősitvén, itteni uralmok egyik központjává tették, s innét gyakran kikirándultak az ország alsó s Erdéllyel határos vidékeire, azokat pusztitván vagy elfoglalván. A szolnoki bégnek erőszakos foglalás és hatalmaskodásait megható szavakban festi Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem 1594-ben Gyula-Fehérváron tartott erdélyi országgyülést megnyitó beszédében, melyben panaszkodik, hogy Sasvár szolnoki bég és más rablók több mint 280 mezővárost és falut szakasztottak és foglaltak el az ő birtokából, melyeket nehéz adóval terhelnek. De itt mellőzzük azon kirándulásokat, melyeket a törökök e várból távolabb eső vidékekre tettek, melyek úgy sem tartoznak szorosan ide.
     Miksa főherczeg 1595-ben miután a Szolnok és Gyula közötti 12 mérföldnyi vidéket a törököktől megtisztitotta volna, Szolnok ellen fordult, s a Tengőnél hajóhidat vervén s a Tiszán átkelvén, october végén vagy mások szerint november elején azt megszállotta és négy napig ostromlotta; de az ostrom sikerét meggátolta a bekövetkezett kora tél, melynek hidege s egyéb viszontagságai miatt kénszerült a főherczeg b. Teufellbach Kristóf és Basta György fővezéreinek tanácsára az ostrommal felhagyni, s a sereget téli szállásra bocsátani. Meginditván a főherczeg táborát, a hid őrizetére kétszáz vitézt hagyott hátra: hogy t. i. még az összes hadsereg, különösen annak a Tiszán tul maradt része a betegekkel és társzekerekkel átvonuland, a híd fedezve legyen; azonban ezek a várból hirtelen kirohanó törökök által megtámadtatván, levágattak, s a hátra maradt társzekerek és egyéb hadi szerek elfoglaltattak. Gorové László és utána mások e hadjáratot 1596-ra teszik, s a keresztesi ütközettel hozzák kapcsolatba, azt állitván, hogy Miksa főherczeg a kerestesi csata után vonult táborával Szolnok alá; de ez ellenkezik Istvánffy és más iroink előadásával, kik e hadjáratot az 1595-ik év eseményei között emlitik, melyek megelőzték a keresztesi csatát.
     Ezután folytonosan birták a törökök Szolnokot egészen 1678-ig, midőn Tököly Imrének hazaszerte győzedelmeskedő seregei Heves és Kőlső-Szolnok vármegyét is pusztittatni kezdvén, Szolnokot is megszállák, s azt a megfélemlett törököktől alkudozás mellett elfoglalták; hihető azonban, hogy azt a törökök nem annyira félelem- vagy kénszerüségből, hanem inkább eleve kicsinált terv szerint adták át Tökölynek, ki azt 1683-ig birta, mikor Leopold király diadalmaitól megrettenve, Mehmet török császárral ujabb szövetségre lépett, mely szövetseg egyik pontjánál fogva a hatalmába vett várakat, melyek között volt Szolnok is, a törököknek, kik ugy látszik, nem igen biztak benne, átadni köteleztetett, s igy Szolnok ismét a törökök birtokába jött, kik azt 1683-ban junius havában ujra elfoglalták; de azután csak két évig birhatták; mert minekutána 1685-ben Schulcz és Caprara császári vezérek Eperjest és Kassát elfoglalták volna; Heissler és Mercz tábornokok hadosztálya Ónodból Szolnok alá jött, s azt bekeritvén, az őrséget a vár feladására sürgette; a várban parancsnokoló bég 24 órai időt kért gondolkozásra, a mi annál könnyebben megadatott, mivel a fáradt seregnek is szüksége volt a pihenésre. Azonban mielőtt a kikötött határidő lefolyt volna, a törökök a várból rútul megszöktek, magok után nemcsak a várat és várost, hanem szaladások fedezésére még a hid utolsó ivezetét is meggyujtván. A mit midőn a miéink észrevettek volna, minthogy a már égő hidat el nem olthatták, a gerendákból hamarjában összerótt talpakon egynehány hajó és csónak segedelmével a Tiszán átkelvén, a megszökött törökök után siettek, kiket utolérvén megvertek, és kétszázat közülök elfogván, gazdag zsákmánynyal megrakodva tértek vissza. - Sajátságos végzetszerünek tünik fel, hogy valamint 1552-ben a mieinknek gyáva megszökése folytán egy kardcsapás nélkül került Szolnok a török hatalmába: ugy most, 133 év mulva, a törökök hasonló rút megszökése utján jött vissza Leopold király birtokába azzal a külömbséggel, hogy azt a törökök előbb leégették, melyet azután Caraffa Antal fővezér kijavittatván, német őrséggel megrakott, sőt 1687-ben magának is téli szállásul választott, hova azon év october 31-dikén Soleyman Péter akkori török nagyvezértől Mehmud aga több török kiséretében követségbe érkezett azon utasitással: hogy engedné őt alkudozás és békekötés végett Bécsbe utazni; de Caraffa Tököly Imre fejét kivánván zálogul, a követséget visszautasitotta Péterváradra.
     De csak tizenegy évig tartott Szolnok nyugalma; mert az 1697-ben ujra megzavartatott az előbb csak a német katonák ellen Zemplénben keletkezett, de később Tokay Ferencz izgatása által nagyra növesztett lázadás által, melynek kártékony hullámzása Szolnokra is lehatott. Ugyanis miután e lázongók egynehány ezerre növekedtek, és Tokajba rohanva, ott a német öltözetü, de különben csekély számu őrséget leölték volna; ezen győzedelemtől elkábitatva, Sáros-Patakot, Tályát, s a közbeneső helyeket pusztitva, Szolnok alá nyomultak, hol a várost és várat hirtelen elfoglalván, Tököly Imre fejedelem nevében mindent felégettek s elpusztitottak; mig e négy hétig tartott lázongásaik után herczeg Vaudemonte, Klökelsperg, és Martini tábornokok seregei által szét nem verettek.
     De kevés ideig élvezhette Szolnok a békét; mert hat év mulva már a II. Rákóczy Ferencz fejedelem hatalmába került, kinek vezére Deák Ferencz azt, mely akkor német helyőrséggel volt megrakva, 1703-ban leginkább a hajduk segédkezése és vitézsége által ostrommal bevette, s a ráczok hires Kiba nevü kapitányát, ki 3000-nyi seregével siet vala annak felmentésére, megverte. Azonban midőn Rabutin császári hadvezér 1706-ban annak visszafoglalására nagyobb erővel jönne, a felkelők nem bizva annak tarthatóságába, azt felgyujtva elhagyák; és Rabutin előőrsei épen jókor érkezének, hogy a hidat és a vár védelmére szolgáló palánkokat a lángoktól megmentették. Rabutin a már jobbadán összeomladozott várat 7 ágyuval és két havi eleséggel megrakván, annak védelmét b. Bégán parancsnokra és 200 lovas rácz s 500 gyalogból állott őrségre bizta. De Rabutin nem sokára parancsot kapván, hogy a Tisza mellől seregeivel Budánál táborzó Stahremberg Guidóval egyesüljön, és látván e várnak tarthatatlanságát, onnét az ágyukat a szegedi várba szállitgatá, az őrség kiinditása után pedig a várnak keritéseit és bástyáit földig lerontatá.
     1710-ben Rákóczy a pusztán állott Szolnokot ismét elfoglalá, s azt Tisza melléki hadakozásainak központjává teendő ujra kezdé épiteni, s ide rendelvén a szomszéd vármegyék földnépét, ezek által Csajághy Imre várkapitány vezérlete és háromezer lovaskatona segédkezése és, ha szükségeltetnék, védelmezése mellett a vár omladékait kiásatá, a Zagyvából vezetett árkot kitisztitatá, s a várat ismét védelmezhető karba hozá. De nehogy a felkelők itt magokat megerősitsék, s a Tisza vidékére nézve veszélyesekké váljanak, e vár visszafoglalása elhatároztatott, s arra Cusani Jakab vezérlete alatt october vagy mások szerint november havában egy jelentékeny sereg küldetett. A parancsnok a vár feladására szólittatván, minden alkut büszkén visszautasitott; de a vár védelmezésére felállitott háromezer demoralisált tiszántuli lovas, amint Cusani katonáit megpillantá, zavarba jött, nagy lármával összezajdulván lóra kapott, és a Tisza hidján áttakarodott; hiába igyekeztek őket tisztjeik visszatartóztatni, a fékét vesztett had tova robogott. A belső várban maradt s a lovasságtól igy cserben hagyatott háromszáz hajdu által a parancsnok alkudozásra késztetve, a várat feladta, és szabad menetelt nyert hajduival oda hagyta.
     Ez volt az utolsó hadi jelenet, melynek e vár szinhelyül szolgált, s ezzel megszűnt jelentősége. Cusani ugyan javaslatba hozta és sürgette annak ujraépitését és megerősitését; de javaslata nem vétetett foganatba. S ennek folytán a vár későbben pusztulásnak indult, s annak falai és romjaiból templom és házak épittettek, és ma csak a Zagyva árka, egyes dombok és földhányások jelzik annak régi fekvését és helyét.
     Szolnok az 1849-iki hadjárat történetében is nevezetes egy martius 5-dikén Karger osztrák tábornok és gr. Vécsey s Damjanics seregei között vivott véres csatáról, melyben a miéink győztek, minek folytán Karger kényszerült nagy vesztességgel Abony felé visszavonulni.
     Itt már a régibb időkben királyi sólerakó hely vagy raktár volt, amint ezt bizonyitják több oklevelek, melyekben a régi adományok értelmében vagy törvényes járandóságok fejében monostoroknak vagy más erre jogosult személyeknek a szolnoki raktárból bizonyos mennyiségü só évenként kiszolgáltatni rendeltetik.
     De fontosabb az a kérdés: hogy kik birták hajdan e várost? Némelyek azt állitják, hogy Szolnok régentén az erdélyi vajdák birtoka volt, kik hivataloknál fogva egyszersmind külső Szolnok vármegyének is örökös főispányai voltak; de ez még nincs kellőleg bebizonyitva, és külömben is ha az erdélyi vajdák Külső Szolnoknak örökös főispányai lettek volna is: innét még nem következik, hogy egyszermind Szolnok városának is földesurai voltak.
     Ugy látszik, hogy Szolnok eleinte a korona vagy kincstár birtoka volt, és csak később adományoztatott egyes családoknak.
     Egy 1214-ki adománylevél szerint a szolnoki vámjövedelemnek egy része (portiones portus de Zonuk, qui est juxta Miler) ugyan Boleslav váczi püspöké volt, melyet ő a leleszi prépostságnak adományozott; de volt-e a nevezett püspöknek vagy a váczi püspökségnek itt más birtoka is, és meddig volt a nevezett prépostság ezen néki adományozott vám jővedelem birtokában? arról nincs adatunk.
     1411-ben Zsigmond király Szolnokot hazánk több várai- és városaival együtt az ország rendeinek beleegyezésével Belgrádért s annak kerületéért Wukovics György ráczországi kényúr (despotus) s albaniai fejedelemnek, Helena hitvesének és fiainak adta cserében, melyeket a nevezett fejedelem a következő 1412-dik évben a budai káptalan előtt veronai Birini Pál rokonára iratott át.
     Ezen cserét Thuróczi 1425-dik évre teszi, s a cserében átadott várak és városok között Szolnokot nem emliti; de Turóczinak ezen tévedését megigazitják a budai káptalannak a nevezett fejedelem bevallásáról 1412. és 1422-ben kiadott bizonyitványai, melyekben Szolnok is világosan emlittetik.
     1422-ben Zsigmond király kiváltságlevelet adott Szolnok városának, melyben annak polgárait és lakosait a királyi harminczad és mindenféle vám alól felmentette. A mi arra mutat, hogy már akkor a város Birini Pálról a koronára visszaszállott.
     1513-ban Palóczy Mihály birta e várost; de ez 1519-ben maradék nélkül elhalván, többi birtokaival együtt e város is testvérére Antalra szállott, s miután a mohácsi ütközetben ez is elesett és maga után semmi maradékot sem hagyott volna, Zápolya Ján os 1527-ben e várost hüséges szolgálatáért Krón Gothárd budai várnagynak adományozta. De úgy látszik ez sem sokáig birta e várost; mert 1538-ban azt már Werbőczy István birtokába találjuk.
     De Ferdinand is jogot tartván Szolnokhoz, azt a Palóczy család kihaltával 1527-ben Félegyházy Miklósnak adományozta, s ennek magvaszakadtával 1530-ban ismét devecseri Csoron András veszprémmegyei alispánnak ajándékozta. Minthogy azonban akkor a Tiszántuli vármegyékkel együtt Szolnok is Zápolya hatalma alatt állott; Ferdinand adományai nem érvényesittethettek, s Werbőczy István, maradt e város birtokában, kiről az aztán átszállott az ő leányától Erzsébettől és Dombay Jánostól született unokájára, Dombay Annára s ennek férjére Hennyei Miklósra, ki abban 1561-ben Ferdinand által is megerősittetett, s az egri káptalan által is beiktattatott, kiről az ismét átszállott Zeleméry Miklósra az ő vejére, kinek maradékai itt még a XVII. század közepe táján egy regestrum szerint ötödfél portát birtak.
     Van az egri káptalannak egy 1560-ban kiadott bizonyitványa arról, hogy Parlaghy György és Horváth testvérek Nádasdy Tamás akkori nádor adománya mellett a török uralom alatt állott Szolnoknak birtokába beiktattattak. De ez Ferdinand királynak fölebb érintett s 1561-ben kelt ujabb adománya, s a káptalannak ezt követő ujabb beiktatása által érvénytelenittetett.
     A Zeleméry család kihaltával e város senkinek sem adományoztatott; mióta pedig Cusani által 1710-ben a felkelőktől visszafoglaltatott, állandóul a kincstár birtoka.
     Még azt is meg kell emlitenünk, hogy a város egy része hihetőleg még I. Ferdinand alatt, midőn a vár épült, hadi szolgálatra köteleztetett és azért minden adózás vagy más terhek alól felmentetett, mely még most is Katona-város-nak neveztetik; de a vár pusztulásával ezen hadi kötelezettség s ezzel járó adómentesség is megszünt.
     A törökök alatt elpusztulván Szolnoknak hajdan virágzó egyháza, s a váczi püspöki megyének itten állitott, s innét nevezett főesperessége, ide 1686-ban az eltörökösödött lakosok megtéritésére s a hivek lelkivigasztalás- s ellátására ferencz-rendű szerzetesek hozattak, kik eleinte a várba szállittattak, hol a török mecset kápolnává alakittatván, az isteni tisztelet is itt tartatott. De miután Bereczky Ignácz sóstiszt a Tisza partján Nagyboldog Asszony tiszteletére egy nagyobb kápolnát állitott volna: a szerzetesek is a várból ide költöztek, s itt e kápolna szomszédságában fa- és vályog házikókban laktak, még a most is álló kolostor el nem készült, mely 1723-ban kezdett épittetni és 1733-ban végeztetett be, melyhez azután nem sokára épült a mostani nagy templom is. Eszerint itt a nevezett szerzetesek 1686-tól lelkészkednek, kik 1835-ben közadakozás utján a kolostor mellé gymnasiumot is állítottak, s azóta az ifjuság tanitásával is foglalkoznak.
     Szolnok a Tisza vidékének most is jelentékeny pontja, melynek jelentőségét nemcsak az emlitett gymnasium, nagy sóraktár s ezzel járó tiszti személyzet, s e megye részére itt ujabban állitott törvényszék emeli, hanem azt fekvése s közlekedési eszközei s előnyei is nagyban nevelik amennyiben azonfelül, hogy a Tisza partján fekszik, a pest-debreczen-várad- és aradi vasút vonalban esvén, az ország nagyobb városai- és piaczaival összeköttetés- és gyors közlekedésben van, mi által ipara és kereskedése nagyban elősegittetik.
 
Tenyő.
     Itt hajdan falu volt, s mellette monostor állott; de mikor, ki által és mily szerzetesek részére volt alapítva és mikor pusztult el? az adatok hiányában nem igen lehet kinyomozni, csak annyi bizonyos, hogy e monostornak prépostja volt, s a prépostság czíme ma is fenvan, s előbbkelő egyházi személyeknek szokott adományoztatni.
     E birtokot, mint még akkor falut, I. Ferdinand király 1559-ben több jószágrészekkel együtt Zay Ferencznek, Liszthy János- és Viczmándy Mátyásnak adományozta, ami arra mutat, hogy a monostor már akkor régen el volt pusztulva. - Igy régi Regestrum szerint még a XVII. század közepe táján is a Zayak és Liszthyek birták e falut, kiknek itt nyolcz portájok volt; de későbben egészen elpusztult, s ma mint puszta Török-Szent-Miklóshoz tartozik, s az Almásy család birtoka. A hagyomány szerint itt a monostor és falu romjai még e század elején látszottak.
 
Tisza-Beő.
     E hely, mely a régi oklevelekben "terra nomine Ben juxta Titiam" nevezet alatt emlittetik, IV. Béla királynak egy 1257-ben kelt adománylevele szerint a szaraczénok birtoka volt (quae quidem antea per Saracenos possidebatur) de a tatárok által elpusztittatván, a Dem nemből (de genere Dem) származott Péter-Demeter-Miklós-Chepan- s Istvánnak és több rokonaiknak adományoztatott. - 1333-ban a pápai tized rovatában mint egyház-község jön elő. - 1411-ben Kántor Mihály, Imre és István, mint tisza-beői nemesek emlittetnek, kik Kenderesen is birtak. - E falu, melyet most Almásy Pál és több nemes családok birnak és számos izraeliták laknak, legujabban vásártarthatási szabadalmat nyert.
 
Tomaj.
     Ma puszta, hajdan falu s a Tomaj nemzetség ősi birtoka volt, mely még a XIV. században virágzott. E nemzetség eredetét s itteni megtelepedését igy adja elő névtelen jegyzőnk: Takson vezér idejében a besenyők földjéről jöve egy fejedelmi származásu vitéz, kinek neve vala Thonuz-oba, Urkund atyja, kitől származik a Tomaj nemzetség, kinek Takson vezér lakóföldet (terram habitandi) ada a kemeji részeken (in partibus Kemey) a Tiszáig, hol most Abád rév vagyon.
     Itt egykor a benedek-rendüeknek monostora volt, melynek Herman nevü apátja (Frater Hermannus Abbas monasterii de Thomay ordinis S. Benedicti) emlittetik 1333-ban a pápai tized rovatában. Hogy ki által alapittatott és mikor pusztult el ezen monostor, nincs feljegyezve; de mivel ezen hely a Tomaj nemzetség ősi birtoka volt, nem szenved kétséget, hogy e monostornak az emlitett nemzetség valamélyik vallásos őse volt az alapitója. Sőt mivel, névtelen jegyzőnk eléadása szerint, a Tomaj nemzetség törzsöke Thonuz-oba a sz. István ellem támadt, s a pogányság mellett küzdött pártnak volt híve, s épen azért temettetett elevenen az abádi révbe: igen hihető, hogy annak valamelyik unokája épen azért alapitotta e monostort az abádi révtől nem messzire eső Tomajon, hogy ezzel pogány ősének vétkéért az Istent kiengesztelje, - Az itt állott falu és monostornak még némi nyomai látszanak.
 
Török-Szent-Miklós.
     E mezőváros, mely régibb okleveleinkben s iróinknál "Fanum S. Nicolai és Castellum S. Nicolai" néven emlittetik, hajdan Bala-Szent-Miklós-nak neveztetett Istvánffy és Bethlen Farkas szerint a Bala nevü folyótól vagyis helyesebben a Tiszának Balánál kiszakadt erétől vagy ágától, mely e város mellett huzódott le Szajol felé, s mely e szerint hajdan szinte Balá-nak vagy balai ágnak neveztetett, de későbben Tinoka nevet vett fel. A "Török-Szent-Miklós" nevezetet pedig kapta a törököktől, kik azt 1552-ben elfoglalták, s azóta több izben huzamosan birták. Ugyanis midőn a törökök a szolnoki várat 1552-ben az őrség hűtlensége és gyalázatos megszökése folytán úgyszólva egy kardcsapás nélkül elfoglalták volna: e várost is megszállották, s ott a Tisza emlitett kiszakadásának vagy ágának partjára azon a helyen, a hol most a kath. templom lelkészlak és iskola áll, földből várat vagy erősséget hánytak, melyet két mély sánczczal és megnyesett gyepüvel vagy sövénykeritéssel vettek körül, a közepére egy magas kerek tornyot emelvén, melyet 1595-ig békében birtak.
     Ezen vár hazánk történetében nevezetessé lett 1570-ben Karácson György esztelen kisérletéről, vagyis az ő felhivására és vezérlete alatt a törökök ellen keletkezett pórhadnak megveretéséről. Ugyanis ezen időtájban valamint rendkivüli testi ereje, úgy szigorú élete s erkölcse nagy szenteskedése és szónoki tehetsége által feltünt Karácson György, ki közönségesen csak fekete embernek neveztetett. Ez azt képzelte és híresztelte magáról, hogy ő Istentől a törökök megrontására és az országnak a török járom alóli felszabaditására küldetett; ki is szavainak rendkivüli testi ereje kiváló szenteskedése és elragadó beszéde által hitelt szerezvén, Debreczen környékén tábort ütött, s az együgyű népből és földmivelőkből több ezeret zászlaja alá hóditott, kiket fegyverben, főleg pedig imádságban és keresztény jámborságban gyakorlott. Minthogy azonban a nemesek és előkelő hazafiak által, kiknél a Dózsaféle pórhad gyászos története még eleven emlékezetben volt, nem pártoltatott és nála valamint a hadvezéri képesség, úgy a sereg fölszerelésére s ellátásara megkivántató pénz és élelem hiányzott: a rend és fegyelem táborában nem sokáig tartott, s a legénység zugolódni és békételenkedni kezdett; a miért is hogy küldetésének valami jelét adja, késztetve volt hadi működését megkezdeni, s erre legalkalmatosabbnak látszott a törökök birtokában lévő s legközelebb eső bala-szent-miklósi vár bevételét megkisérteni: a mire kiválasztott seregéből hatszáz legényt, kik legbátrabbak valának, s e bajnoki kisérletre ajánlkozának, kikkel elhiteté: hogy közeledésökre a vár falai össze fognak omlani, s az égből jövő tűz az erősséget és őrséget meg fogja emészteni; nékik azonban semmi bajok sem leend, s a várat Isten segitségével minden vesztesség nélkül sükerülend bevenni. Azonban a szent-miklósi törökök mindezekről értesülve, eleve a védelemre készültek, s a Karácson vitézeinek cselt vetettek: midőn t. i. ezek a várhoz közelednének azt megtámadandók, amazok a vár melletti sánczokban szalma- és nádcsomókat gyujtván, nagy füstöt és tüzet élesztettek, a mit a Karácson vitézei vezérök jóslata teljesedésére magyarázván, még jobban neki bátorodtak, s a várra rohantak; de a törökök által kemény ágyútüzeléssel fogadtatván, visszaverettek és többen közülök elestek vagy megsebesittettek; és midőn ekképen rászedetvén, szomoruan a táborba vezérökhez visszatérni készülnének, a szolnoki bégnek a vár védelmére megérkezett katonái által hirtelen bekerittettek és több órai kemény harcz után legyőzetvén, nagyobb részt levágattak.
     Ezen harcznak, melynek Szent-Miklós vala szinhelye, bővebb felvilágositására szükség megjegyezni: hogy iróink valamint Karácson Györgyöt különbféleképen jellemzik s itélik meg: úgy e csata körülményei- s részleteiben is egymástól eltérnek. Ugyanis Forgács Ferencz és Bethlen Farkas azzal vádolja vagy arról gyanusitja Karácsont, hogy ő, minekutána a nemesség hozzá nem csatlakozott, s ennek csatlakozása nélkül pedig sikert nem igen várhatott: titkon a törökökkel szövetkezett, s azoknak követei által bizonyos jutalom kikötése mellett igéretet tett miszerint seregét kezökre fogja játszani, s ennek folytán azért nem vezette vagy küldötte egész seregét a szent-miklósi vár ellen, nehogy a nagy sokaság ezen titkos egyesség ellenére a törököket megverje s a várat bevegye. De Istvánffy erről Karácsont nem gyanusitja, mintha t. i. ő a törökökkel titkon szövetkezett volna; sőt ellenkezőleg világosan irja, hogy a törökök Karácson tervéről és seregének jöveteléről tulajdon kémeik által értesittettek, kiket maguknak a szent-miklósi parasztok közül tartattak. Fessler is védelmezi vagy legalább mentegeti Karácsont Bethlen Farkas vádja ellen. Nem tagadhatni ugyan, hogy Karácson ábrándozó vagy rajongó agyában fogamzott terveinek kivitelére képességgel nem birt; ugyanazért lehet és kell is őt ily vakmerő eljárásáért kárhoztatni; de ily nagy gonoszságot még sem lehet rá fogni. Némelyek az ő mentségére azt hozzák fel, hogy azért küldött a szentmiklósi vár bevételének megkisérlésére csak 600 főből álló csapatot, mert e vár nem volt erős őrséggel ellátva, s azt ennyi erővel is bevehetni gondolta; aztán ez által is azt akarta mutatni, hogy ő nem annyira a maga erejében, mint inkább az isteni segedelemben bizik. Istvánffy Karácson egész seregét vagy követőit 5000-re, Forgács ellenben 10,000-re teszi, kik Bethlen Farkas szerint csak együgyű népből és parasztokból állottak, Forgács szerint pedig köztök nemesek és régi katonák is voltak. - Bethlen Farkas szerint a török ezen ellene készülő pórhadat vagy mozgalmat figyelembe se vette; Forgács szerint ellenben azt igen komoly és veszélyes készületnek tartotta, s azért Temesvár- Gyuláról és más végvárakból seregének nagy részét Szent-Miklós alá vonta. Sőt ugyancsak Forgács szerint a dolgot Miksa király és János Zsigmond párthivei is komolynak tartották, s annak kimenetelét kiváncsian várták és csak midőn látták, hogy Karácson annyi embert hasztalan elvesztett, kárhoztatták vakmerő eljárását s hasztalanságát: minek következtében hitelét is elvesztvén, Debreczen városától serege részére az élelem megtagadtatott, és midőn e végett erőszakhoz akart volna nyulni, az ellene támadt debreczeni polgároktól megfogatván, kivégeztetett, és serege Báthory Miklós által szétüzetett. Abban azonban mindnyájan megegyeznek, hogy Karácsonnak a szent-miklósi vár bevételére küldött vitézei, ámbár csúfosan rászedettek és a számra s erőre őket sokkal felülhaladó törökök által bekerittettek, mindamellett erősen s elszántan harczoltak, és csak tább óráig tartott heves harcz után győzettek le. Még csak azt jegyzük meg, hogy Istvánffy ez eseményt 1572-dik évre teszi, a többi irók pedig azt 1570-ben történtnek irják.
     Ezen leirt esemény után a törökök Szent-Miklóst békében birták 1595-ig; de ekkor megtudván, hogy Miksa főherczeg nagyobb erővel jön ellenök, és látván, hogy ők a várat meg nem tarthatják, azt felgyújtva elhagyák, s innét részint a gyulai, részint a szolnoki várba vonulának. A miéink a várat felgyujtva s üresen találván, azt azon elővigyázatból, nehogy a törökök ismét elfoglalják, földig lerontották, sánczait behúzták, magas tornyát aláásván, lerombolták, és magát a várost is felgyujtották, s innét azután Szolnok ellen indultak.
     E pusztulásából később valamennyire felépült a város, de a vár romjaiban maradt egészen 1657-dikig, mikor a törökök e várost ismét elfoglalván, a várat romjaiból ujra fölépitették és megerősitették. Azonban nem sokáig maradhattak itt a törökök békében; mert II. Rákóczy György erdélyi fejedelem 1659-ben junius 12-dikén rá ütvén a törökökre, őket innét kiűzte, s a várat a várossal együtt felégette. De nehány év mulva a törökök azt ismét elfoglalták, s felépitvén birták egészen 1685-ig, mikor Mercz és Heissler vezérek Szolnok megvétele után ezt is visszafoglalták a törököktől, kik látván, hogy nem képesek azt megtartani, felgyujtva és elpusztitva oda hagyták.
     Az elpusztult város romjaiban hevert 35 évig és csak 1720-ban kezdett ujra epülni, s Almásy János akkori földesura által benépesittetni, hol a reformatusok 1727-ben vályogból templomot épitettek, melynek helyébe épült 1789-ben a mostani nagy templomuk. A katholikusok részére 1748-ban állitott Almásy János a török mecset helyére egy kisebbszerü templomot, melynek helyébe épült későbben (1796-1803) a mostani nagyobb templom, mely nagyobbrészt szinte az Almásy család vallásos buzgalmának köszöni létét, s örökiti emlékét. - A vár azonban, mely e városnak történelmi jelentőséget szerzett, lassankint elpusztult, sánczai s árkai behuzatván, demoliroztatott, s annak helyén épültek a kath. templom, lelkész- s kántorlak, iskola és más épületek, s a hagyomány szerint a templom tornya épen a mecset alapján áll; a vár sánczainak már most csak némi nyomait lehet kivenni a lelkészlak udvarának keleti részén.
     Kik birták hajdan e várost, azt nem sikerült kinyomozni I. Ferdinand király 1559-ben e város és vár felét a hozzá tartozott birtokrészekkel együtt Zay Ferencznek, Listhy János- és Wiczmándy Mátyásnak adományozta. De hogy meddig birták azt ezek és ezeknek maradékai; és minthogy az adománylevél e város- és várnak csak feléről szól, annak másik fele kit vagy kiket illetett, arról nincs adatunk. A mult század elején már az Almásy családot találjuk annak és az ahoz tartozó kengyeli, sz. tamási és tenyői pusztáknak egész birtokában, mely arra későbben kir. adományt is nyervén, predikátumát is arról vette és a mely azt 1850-ig, mint osztatlan családi jószágot, birta, de akkor a megváltozott úrbéri és egyéb viszonyok következtében felosztotta.
     Török-Sz.-Miklós ma virágzó mezőváros a pest-debreczeni vasútvonalban. Lakosainak dicséretére meg kell emlitenünk, hogy habár két vallásfelekezethez tartoznak, szép egyetértésben és békeségben élnek; és ámbár mindakét fél híven ragaszkodott és ragaszkodik hitéhez és vallásos meggyőződéséhez, azért a viszonyosság elve a keresztény szeretet és türelem szellemében mindenkor gyakoroltatott és gyakoroltatik és emberi emlékezet óta nemcsak nem merült fel közöttök semmi vallási surlódás, sőt inkább a socialis téren egymással mindakét fél megelőző kimélettel és kölcsönös őszinteséggel találkozik és bánik.
 
Túr (Mező-Túr).
     Ez is emlittetik azon várak és városok között, melyeket Zsigmond király, mint fölebb Szolnoknál emlitettük, 1411-ben Belgrád s annak kerületéért Wukovics György ráczországi fejedelemnek, Helena hitvesének és fiainak cserébe adott volt.
     I. Mátyás 1461-ben Túrnak alsó részét több helyekkel együtt özvegyi járandóság fejében a magtalanul elhalt horogszeghi Szilágyi Mihály özvegyének Báthory Margitnak adományozta, vagy mások szerint hét ezer aranyforintban elzálogositotta, minekutána férje többi jószágait visszabocsátotta volna. Túr felső részét pedig ugyancsak I. Mátyás király a Kállayaknak adományozta, melyet e család most is bir.
     1630-ban Murath egri basa a túriaknak nevezetes oltalomlevelet adott magyar nyelven.
     1753-ban a parasztok Túron és Holdmező-Vásárhelyen lázadást inditottak, de hamar elnyomatván, a lázadás egyik feje Törö Pál Túron lefejeztetett.
     Mező-Túr ma igen népes nagy mezőváros a pest-aradi vasútvonalban, mely nagy vásárairól nevezetes.
 
Túr-Pászthó.
     Már 1217-ben emlittetik a Váradi Regestrum 80-dik pontjában. Eleinte, mint neve is mutatja, a pászthói apátság, később a váradi püspökség birtoka volt. Ma puszta Túr-kevi szomszédságában.
 
Várkony.
     E helység arról nevezetes, hogy itt békélt ki Mátyás király 1459-ben Szilágyi Mihály nagybátyjával, mit körülményesen leir Bonfin.
 
Varsány.
     Már 1075-ben emlittetik, mint a Garám melléki apátság birtokának szomszédja vagy határa, mely az erről szóló oklevélben terra Voscianorum-nak iratik. tehát valamely külön népség vagy nemzetség földje volt. Hazánkban több ily nevü helyek is voltak és vannak, melyek, mint Ipolyi Arnold a Századunk-ban nyomozza, régibb okleveleinkben Voscyan néven emlittetnek. Miért iratott s mondatott a mai Varsány régentén Voscian-nak és mily népség vagy nemzetség rejlett a Voscianusok nevezete alatt, azt nehéz és nem is ide tartozik kinyomozni.
     Varsányt, mely később mezőváros volt, Oláh Miklós nevezetesebb helyeink közé sorozza, s a budai káptalannak 1412-ben kelt levele azon várak és városok között emliti, melyeket Zsigmond király 1411-ben Belgrádért Wukovics György ráczországi fejedelemnek cserébe adott volt. Egyike volt azon városoknak is, melyeket Mátyás király 1461-ben horogszegi Szilágyi Mihály özvegyének Báthory Margitnak adományozott vagy elzálogositott özvegyi járandóság fejében.
     Varsány ma puszta, hol a régi egyház és más épületek nyomai még látszanak.
     Ezzel valamennyire vázoltuk megyénk helytörténetének érdekesebb pontjait, vagy legalább megérintettük és jelzettük annak történelmileg nevezetesebb helyeit. Sajnáljuk, hogy több helyek- és kérdésekre nézve bővebb és felvilágositóbb adatok birtokába nem juthattunk; mi ha később sikerülendne, ezen vázlatunkat, melyet úgyis csak egy töredékes mutatványnak kérünk tekintetni, egy kimeritőbb és talán sikerültebb munkával fognánk beváltani.

---

[1] et dum beatus rex Stephanus verba vitae praedicaret, et Hungaros baptlzaret, tunc Thonuz-oba in fide vanus, noluit esse Chistianus, aed cum uxore vivus ad portum Obad est sepultus.