VI. A kettős megye ipara és kereskedelme.
Martonffy Károly
Hevesmegye érdemült főmérnökétől.
Heves-Szolnok megyék lakossága ős időktől óta mezőgazdászattal foglalkozván, főleg országos közlekedési eszközök hiánya miatt, a termelt gabonával kereskedést nem üzhetett. Igy volt ugyan ez régente országszerte, melynek következménye az volt, hogy egyik megyében bőség, a másikban szükség uralkodott, a termelés tehát csak a házi szükség fedezésére szoritkozott. A mi kereskedés létezett is, az marha tenyésztés folytán a tenyész és hizlalt házi állatokkal, gyapjúval s borral üzetett, az ipart pedig kizárólagosan csak az egri mesteremberek képviselték, mert megyénk rónaságai a marha tenyésztésre tágas legelőt, folyóink árterei elegendő takarmányt nyujtottak, a tenyésztett marha egyik vidékről a másikra lábon hajtathatott el, a nyert gyapjut egyes kupeczek s külföldi kereskedők vásárolták meg. A borkereskedés főleg Lengyelországgal üzetett s borainknak java ide, ugy az ország felsőbb s bort nem termő megyéibe, a silányabb minőségü része ellenben az alföldre - hol az időben szőlő ültetvények még igen gyéren léteztek, - szállittatott s fogyasztatott el, a bor az időben igen keresett s hasznothajtó terményként tekintethetett, mig későbben Lengyelország elnyomatása s elszegényedése és a vámok felállittatása, a nemesebb borokkali kereskedést ez irányban végképen megsemmisité, az alföldi rónákon is a kerti szőlők évről évre szaporittatván, a hegyi borok az alföldi fogyasztóktól is elestek.
Hogy az egri kézi ipar mily fokon állhatott a múlt század végén, sőt e folyónak elején, eléggé tanusitja ezt egy 1811-ik évben Eger város tanácsa által szerkesztett s köztudomás végett nyomtatásban is megjelent tüzi rend czimü rendszabály, melyben tüzvészek alkalmakor előforduló teendők a czéhek közt felosztva lévén, a most is meglévő közönséges kézmiveseken túl ilyenek is voltak Egerben u. m. aranyozók, csapók, cserepezők, dróthúzók, gombcsinálók, képfaragók, márványozók, marhakereskedők, posztósok, paszomántszövők, paplanosok, patkósok, szeggyártók, szitaszövők, harizsnyakötők, tücsinálók, tobákcsinálók, virslisek sat.
Ezen s más kézi iparczikkekkel Kassa, Nagyvárad, Debreczenig az egész vidéket az egri iparosok látták el, később a gyáriparnak, úgy a szomszédos városok haladó iparával nem versenyezhetvén, az egri kézipar csak a legszükségesebb tárgyakra, a helybeli és a legközelebbi környék napi szükségletének kielégitésére, fedezésére szorittatott. A megszűnt kézi iparról szólván, felemlitem az egriek által régibb időben készitetett bulya vásznat is, mely átlátszóságánál fogva a testet csak áttetszően fedezvén, úgy vélem, hogy a török aszszonyok által használtatott s igy ez ipar ág török ipar maradványként tekinthető, ezen neme a vászonnak egészen e század elejéig
[1]) folyvást készittetett, s különösen Szervia felé szállittatott; lehet, hogy ez idő szerint vagy a divat változása, vagy a gyáripar olcsóbb készitménye e kézi-ipart is megszüntette. Itt ott azonban e megszünt iparágnak gyér példányai mai nap is láthatók.
Ujabb korban e megyének népipara, kereskedelme másként alakult, mert a gabona, repcze, dohány élénkebb forgalmi terményekké válván, a gazda figyelme inkább a szántás vetésre irányult. Elősegitette, terjettebbé tette ezt a Tisza árja alól felmentetett területek részben szántás-vetésre is alkalmas volta sat. Legfőbb ösztönül szolgált azonban a gabonanemek árainak emelkedett s biztos kelendősége, mert nem csak hogy megyénkből több százezerre menő főleg búza szállittatott a nyugati tartományokba, hanem a belipar is emelkedvén, csak egymaga az egri gőzmalom a szinte Egerben lévő két keményitő gyárral évenkint feldolgoznak közel két száz ezer pozsonyi mérő búzát s ezek gyártmányai főleg a nyugati tartományokba és délfelé is Törökország s Egyiptomig szállittatnak s már csak e kis egri ipar is a környék termelőinek biztos piaczul szolgál. Léteznek még e megyében az egri 19 kőre járó gőzmalmon túl több apróbb gőzmalmok is, melyek közül nevezetesebbek a gyöngyösi 8, a tiszaabádi 7, verpeléti 5 kővel dolgozó gőzmalmok.
A földipar ily terjedésével aránylagosan csökkent a marha-tenyésztés, annyira: hogy Hevesmegye kivitelre marhát nem tenyészt, sőt a tagositások befejezése óta, a birkatenyésztés is nevezetesen csökkent; a kisebb uri birtokosok részben, a volt úrbéresek pedig átalában a birka tartással végképen felhagyván, a gyapjuvali kereskedés is nevezetesen alászállott. Földipar s kereskedelem tárgyát képezi vagy képezné jelenben is a bor, ámde épen a jeles megyebeli boroknak külkereskedés hiányában kelendősége épen nincsen; északfelé a muszka vámok, Lengyelhon elnyomatása miatt borainknak piacz nem nyilik, nyugati irányban remélhető piaczokról pedig a franczia borok szoritják azt le, nem azért mintha boraink a franczia borokkal természetes jóságra nézve a versenyt ki nem állhatnák, hanem azért, mert a borkezelési ipar nálunk még csak gyermekkorát élvén, készitetlen boraink szállitásra és igy kereskedésre elkészitve nincsenek. E hiányt főleg az egri bortermelők belátván, s érezvén, 1857-ik évben egy nagyobbszerü borárus egyletet szándékoztak alakitani, de miután ezen igyekezet ellen, az akkori kormány részéről akadályok gördittettek, az eszme csirájában elfojtatott. 1859-ik évben azonban 24 egri bortermelő gazda szövetkezvén, Fekete és társai czim alatt közkereseti társaságot alapitottak és saját termesztményeikből bortárt és borcsarnokot állitottak. Ezen társaság Angol, észak Német- és Oroszországi kereskedőkkel összeköttetésbe lépvén, üzleti helyiségét annyira felszerelte, hogy nem csak a bel, hanem a külföldiek kivánságának s megrendeléseinek is megfelelhetett; de miután a társaság mint kezdeményező s kevés tagot számitó, üzletét 10,000 forinttal kezdhette csak meg, azon mérvben, mint ezt a borüzlet természete megkivánta volna, a külföldre hoszszasabb várakozásra a kellő mérvben nem hitelezhetett, s a magas vámok a bornak külföldre szállithatását tetemesen gátolták, a várt siker elmaradván, e társulat is feloszlott. Az egri borkereskedés ismét csak a belfogyasztásra szorittatván, az mai nap tesped inkább mint gyarapodik. Ugyan ily viszonyok uralkodnak az egész megye bortermelése felett is és ebben változásra csak a tervezett vasuti hálózat létesitése s nagyobb tőkével alakulandott borcsarnok segitendhetnek.
Hevesmegye, mint már többször emliténk, nem iparos megye, hanem csak földmivelő és igy termelő, azonban a nyers termények nagybani termelése a nyers terményeket feldolgozó s értékesitő iparosokat és gyárosokat az ily vidékre vonhatván, közjólétet, élénk forgalmat, kereskedést csak is egymást feltételezve s gyámolitva érhetnénk el, kezdeményezésül tekinthetők a már létező gőz és műmalmok, keményitő gyárak sat., melyek a termelőknek már most is némileg biztos vevőkül szolgálnak. Megyénk ily iparvállalatok, gyárak állitására alkalmasnak mondható, mennyiben a megye felső részeiben levő erdőinken túl, e megye kőszén telepekben is gazdagnak mondható.
Vannak e megyének a kőszénen s egyéb ércznemeken túl, melyek a Mátra bányatársulat által több kevesebb eredménynyel jelenleg is miveltetnek, még több oly eddig kellően felnem használt természet adományai is, melyek hiszszük idővel mind közforgalom tárgyai leendnek. Ilyenek a többek közt az Eger szomszédságában fekvő Felső-Tárkány hegyeinek szép kék szürke márványa és gazdag palakő rétegei. A márványbánya a mult század végén s a jelennek elején még mivelés alatt állott s igen szép sir-keresztek, asztalok, oltár lépcsők s több efféle tárgyak készitésére használtatott, jelenleg nem míveltetik. A palakőbányák sem részesülvén kellő kezelésben, a termelt palakő főleg csak az egriek által használtatik fel, holott ha ezen s több még előttünk rejtett, de a fürkésző szorgalom által felfedezhető természet-adományok rendszeres mivelés alá kerülnének, a majdan megnyilandó vasuti közlekedés által, terjedt ipar üzletté fejlödhetnének s hiszszük, hogy fejlődni is fognak.
[1] Én e vászonnem
készitését még 1823-ban magam láttam Egerben. Dr. Albert.