Nincstovább falvak

Rázatjuk magunkat az ócska autóbuszon. Javakorabeli asszonyok beszélgetnek.

– A fiadéknál voltál?

– Ott.

– Hogy vannak?

– Jól, hála istennek. Aranyos a kismenyem is, csak hát olyan, akár a téesz-csirke. Ez elé szórhatom a kukoricát, azt sem tudja, mi az. Nem ért meg minket, mindent a boltban vásárol.

– Városi?

– Az. Városi.

1.

Ez az a falu, amely végállomás. Amelyet, mint fojtogató(?), ölelő(?) kar, körülkerít a Tisza. Ahonnan nincs tovább. Ez az a hely, ahol az autóbuszról szinte csak idős emberek szállnak le. Ahol a falvakban oly megszokott sátortetős házak is hiányoznak. Ahol csak a régi, kopott házacskák guggolnak az út mentén, soknak a búbján nád. Ezen a településen a faluvégi házak farral fordulnak a Tiszának, mintha haragudnának reá.

– Van is miért – mondja egy idős asszony. – Itt rajtunk kívül, ahol most a folyó van, még két sor ház óvta népét, de elnyelte őket a Tisza. Mostanáig ette, pusztította a falut a folyó, de már kikövezték a partot, amott pedig építettek valami sarkantyút, így aztán nem mohoskodik a víz.

– Az én gyerekkoromban is leszakított egy sor házat a víz – emlékezik egy öreg férfi. – Még 1970-ben, a nagy árvíznél is beleomlott két ház a templom mögött.

– Gyönyörű itt a folyó.

– A pesti rokonaink is ezt mondják, nem értik, miért nem értékeljük a falut.

– Nem értékelik?

– Van busz, van, de csak félreesik mindentől a falu. Aki ide jön lakni, az igen eltévedt ember.

– Pedig olcsó itt a ház.

– Mégsem kell senkinek. Ez az én házam, nagy portával: itt nem ér többet 20-25 ezer forintnál. Ha a szomszéd faluban volna, megadnák érte a 80 ezret is. Szerintem ha kihalnak az én korombéliek, meg az utánunk jövők, két-három évtized múlva nem sok lesz a faluból.

Ez az a falu, ahová a munkavállalók csak aludni járnak haza. Ahol nincs önálló gazdasági egység, és megszűnt az önálló tanács is. Ez az a falu, ahol a 380 lakásból 240 egyszobás, a többi kétszobás; ahol csak mutatóba ismerik a fürdőszobát és a vízöblítéses WC-t, ahol az új nem épül, ahol potom áron igyekeznek lakáshoz juttatni a fiatalokat, de ők nem nagyon kapnak az öreg házakon.

– A vasúttal kezdődött minden baj – sóhajt egy öreg. – Itt akarták lerakni a töltést annak idején, de a gazdák sajnálták a földet. Most aztán se földjük, se vasútjuk – mondja, s bizonyára szegény ember lehetett, mert kárörvendően nevet, majd kesernyésen hozzáteszi. – Azóta vagyunk a világ végén.

Állunk a Tisza gátján, a helybéliek a túlpartra mutogatnak: arra van a megyeszékhely, csaknem idelátszik; itt szemben pedig, talán három kilométerre, a megye egyik legiparosodottabb területe található. A nagy gyárakig látni a nincstovább faluból. Jaj, csak egy híd vagy egy komp lenne! – így a V-i lakosok. De nem lesz egyik sem, ők is tudják. Nincs ami megmenthetné a falut.

Ez az a hely, amihez csak az idősebbek ragaszkodnak. Ez az a falu, melyet örökké rombolt, pusztított a Tisza; melyet elsorvasztottak kedvezőtlen adottságai, s ez az a falu, melynek a kegyelemdöfést saját lakói adták meg. Gyermekeiket már máshová segítették, hogy boldoguljanak, s ne kelljen olyan keservesen élniük, mint őseiknek. A faluban csaknem ezer ember él, de a lélekszám csökkenési üteme meghaladja a járás bármelyik községéét.

2.

Magyarország lakóinak fele városban él, de arányuk – a jövőkutató tudósok szerint – 70 százalékra emelkedik, mire elérjük az ezredfordulót. Híradásomban az ezer lakosnál kevesebb lélekszámú településekről lesz szó, melyekben az ország népességének 11,6 százaléka koncentrálódott a századfordulón, de 1970-re 7,8 százalékra csökkent arányuk. Hasonlóan erős népesség-csökkenés figyelhető meg az ötezres létszámot meg nem haladó községekben is: például a 20 ezernél több lakost számláló településeken 1900-ban a népesség 16,1 százaléka élt, 1970-ben 23,4 százaléka. Az apró településeken nem volt, vagy alig volt munkaalkalom, és nem biztosítható a lakosság megfelelő szociális, kulturális, kommunális ellátása. Emiatt a városok és nagyobb települések vonzóereje – elsősorban a fiatalabbakra – erősen hatott. A magyar települések koncentrálódási folyamata tovább tart. Sorvadnak, elpusztulnak a külterületi lakott helyek és a kedvezőtlen adottságú kis falvak. Ez a folyamat az egész civilizált világban végbemegy, hiszen a városi lakosság helyzete minden tekintetben előnyösebb. Az előrejelzések szerint az ezredfordulóra másfél ezer apró falu tűnik el az ország térképéről.

3.

Sz. az a falu, ahol a gyerekek beszaladnak a házakba, ha idegent látnak. Ez az a falu, ahol az öregek naphosszat a kerítésre támaszkodnak, s a fiatalasszonyok hasát lesik: gömbölyödik-e? Sz.-ben ugyanis tavaly nem született gyermek, és jó esztendőnek tartják 1976-ot, mert akkor három újszülöttnek is örülhettek. Ugyanakkor kétszer annyi öreget temettek. Ez az a falu, ahol három 92 éves ember is él, hetvenen nyugdíjaskorúak, jövőre és azután pedig még hetvenen lesznek nyugdíjasok. A falu lélekszáma 240, és fiatalok hiányában furcsán hangzana: ifjúsági klub.

Ez az a hely, amelytől néhány kilométerre mutogatja erejét az élő Tisza. Ahol a falu alatt a Holt-Tisza lapul. Ez az a település, amelytől néhány kilométerre a főközlekedési út röpíti az embereket a világba. De az ittenieknek csak biciklijük és szekerük van; nem tehetik a lábukat a főútra, mert elavult, lassú járműveik miatt büntetést róhatnak rájuk.

Ez az a hely, ahol akkora a sár, hogy az egyetlen fuvaros, ha agyonveri lovait, akkor sem szállít el harminc mázsa szenet. Hiába van a nyugdíjasoknak kedvezményes utalványuk, nem tudják kihozatni a tüzelőt a közeli városból. Ide már sok mindent vitt a fuvaros, háztartási gépeket, televíziót, új bútort; de építőanyagot még soha. Ebben a falucskában a legújabb ház is az ötvenes években készült. Mindenki azt fújja, náluk nem lehet építkezni, mert nem adnak rá engedélyt. A tanácstag hiába bizonygatja ennek az ellenkezőjét, nem hiszik el.

Sz. az a falu, ahol sok a gázpalack, de ezt csak nagy nehézségek árán tudják cserélni. Ide a kenyérszállító autó is hetente csak kétszer megy, s káromkodnak a rakodók, mert a sár miatt nem áll a bolt elé a kocsi, így az árut messziről kell cipelniük. Ez az a hely, ahol csaknem minden házban televízió van, amelynek a képernyőjéről a lakók egy másik életet látnak.

Valaha itt sok-sok bolgárkertészet volt, innen hordták még húsz éve is a legszebb árut a környék városaiba. Akkoriban naponta háromszor is fordult megrakott szekerével a fuvaros.

Most az asszonyok napszámba járnak a krumpliföldekre. Sz.-ben inkább krumplit termelnek, mint egyéb zöldségfélét, mert az nem rohad rájuk, ha nem szállítják el idejében. Ahol nem is olyan régen még tehéncsorda és disznókonda járt ki a faluból, most naponta hordják a tejet, hetente a tejtermékeket és a húst máshonnan, s az egyetlen bolt előtt hosszú sorban állnak ilyenkor a lakosok. Ez az a falu, ahol most csak két tehén van, s talán száz sertés tengődik. Itt nem lehetett takarmányt kapni, s az emberek felhagytak az állattartással. Ide már kiszállítja a téesz a takarmányt, de kevesen akarnak állatokkal kínlódni. Az öregek panaszkodnak, hogy a téesz nagyon messzire, a szomszéd falu vagy város határában méri ki nekik a háztájit. Biztatják őket gyűlésen, újságban, rádióban, tévében az állattartásra. Ezek az emberek azok, akik rájöttek, hogy a nyugdíjból is meg lehet élni.

Sz.-ben az emberek annyi presszókávét isznak, mint máshol tejeskávéból, kakaóból szokás. A kocsma forgalma havonta csaknem százezer forint: minden lakos több mint 300 forintnyi italt csorgat le a torkán hónapról hónapra, beleszámítva a kisgyermekeket, aggokat, betegeket is. Ez az a hely, ahol a boltban nem ismerik a felvágottat, a göcseji sajtot, fogalmuk sincs, mi az a joghurt, még nem kaptak téliszalámit, nem hallottak a grillcsirkéről, ahol azt sem tudják, mi a majonézes saláta, de mindig kapható ital, cukorka és lebbencstészta. Ez az a bolt, amely hónapokig zárva volt, mert elmarták a vezetőjét, ezért egy doboz gyufáért is a szomszéd városba kellett buszozni.

Sz.-ből a közeli város ipari üzemeibe járnak dolgozni. Ez az a falu, ahová mindig késve jön az autóbusz. Ennek a busznak az utasai késnek el állandóan a munkahelyükről. Ezeknek az ingázóknak a béréből vonnak le némelyik hónapban háromszáz forintot is a késések miatt, az ő szabadságuk megy rá erre a játékra, az ő képükbe vágta egyik munkahelyi főnökük, hogy ha nem tudnak időre bejárni, vállaljanak odahaza napszámot.

Ez az a falu, ahol iskolaszünetben egy héten csak kétszer van busz, vasárnap pedig egyáltalán nem indul jármű. Ez az a hely, ahonnan nem járnak rokonokat látogatni, ahonnan nem tudnak elmenni a kórházba beteget vizitálni. Itt csak egy telefon van, a megszűnt iskolában. Ez az a telefon, amely csaknem mindig süket. Ez az a falu, ahol az orvosi rendelő épületében istálló is van. Ez az a rendelő, ahová az orvos hetente egyszer kijár, s akire sokszor hiába várakoznak a betegek. Ez az a rendelő, amelyik kívül esik a falun, és járda sem vezet hozzá.

Ez az a hely, ahol esőzéskor járhatatlanná lesznek az utak. Itt, ha valaki autóbusszal utazna a városba, gumicsizmában megy a megállóig, ott leveti, felhúzza a cipőjét, a csizmát beadja a közeli házhoz. Erre sohasem járnak delegációk, különféle rendű-rangú vezetők, ide csak csencselő külföldiek tévednek be, csak üzérkedő cigányok kínálják a bóvlit.

Ez az a hely, ahol csak három embernek van könyve. Még senki sem járt színházban, moziban is csak kevesen. Itt nem délre, hanem estére főznek az asszonyok. Ez az a hely, ahonnan elmenekülnek a fiatalok; az öregek hosszan sorolják, hogy melyik gyermekük az országnak melyik zugába vetődött. Ez az a hely, ahová látogatóba is alig jönnek vissza, igyekeznek a holtág-falut, a nincstovább falut elkerülni. Ez az a falu, melynek ülepénél csak a Holt-Tisza büdösödik. Amely mellett a közeli főközlekedési úton elrobog az élet.

Sz. az a hely, amely senki sem érdekel. Ahol az öregek boldogok a villamosítás miatt, mondván, hogy a világossággal behozták a faluba a világot is. Ez az a hely, ahol csak a tehetetlenek, öregek, ügyefogyottak, a ritmust felvenni képtelenek, a restek, a lusták, az élhetetlenek maradnak. Ahol majd tévén nézik a csábító világot, de a világ mit sem tud róluk.

4.

Valamit azért mégis tudunk róluk. Azt, hogy a lakosság település-hálózaton belüli átcsoportosulása ma is tart. Például 1960 és 1970 között a félezer alatti lélekszámú falvak népessége 12,3 százalékkal; az ezer és ezerötszáz közöttiek népessége 6,4 százalékkal csökkent. Az említett évtizedben 200 ezer ember hagyta el a kisebb településeket, azokat, ahol nem volt a közelben munkalehetőség, s emiatt is elmaradottak voltak az életkörülmények. Magyarország településeinek 90 százalékában ma is ötezernél kevesebb lakos él.

{fel}