Lina és a jutalom

A községi tanács dísztermében lágy, az alkalomhoz illő zene szól, úttörőpajtások köszörülik a torkukat, s ekkor, ekkor a község vezetőinek kíséretében feltűnik történetünk hőse, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Linának, amint azt a falu is teszi. Lina, mint a nevéből és fátyolos, meghatott tekintetéből kitetszik, nőnemű lény. Minden jel szerint ő az ünnepelt, a ceremónia fénypontja. Az úttörők neki szavalnak, neki énekelnek, a vezetők az ő kedvéért viselik a szoros nyakkendőt és a kifényesedett könyökű-térdű ünneplőöltönyt, s az a teleírt papírlap is Lina tiszteletére teríttetett ki az asztalra, hogy a tanácselnök a meghatottságtól és a nyakkendőtől elfúló hangon felolvassa ünnepi beszédét: „Szeretettel köszöntjük a mi Linánkat, a népesedéspolitika hősét...” Miközben történetünk hősének átadja a jutalmat, felujjong a zene és a jelenlevő dalosajkú úttörők szent fogadalmat tesznek, miszerint őrsük felveszi a megtisztelő Lina nevet.

Történetünkben a sokgyermekes anyák jutalmáról lesz szó. A rendelet szerint hat élő gyermek után ezer forint jutalmat kap az anya, s minden újabb gyermek születése után kétszáz forinttal nő az összeg, amely felmehet kétezer forintig. Nem kétséges, hogy a sokgyermekes anyák tiszteletünkön kívül ezt a jutalmat is megérdemlik.

Elindultam hát, hogy megkeressem Linát és az ő gyermekeit.

A cigányiskola

A tanítónő lelkesen, őszinte hevülettel magyaráz a gyerekeknek. Mondandójának summája:

– Nagyon kell szeretni az édesanyákat!

Szétnéz az osztályban, felszólít egy jelvényekkel felékesített fiút.

– Na, Jóska, meséld el, te mennyire szereted az édesanyádat!

– Én nem szeretem anyámat!

– Miért nem szereted?

– Én nem szeretem anyámat!

Egy másik fiú siet a meghökkent tanítónő segítségére.

– Néni! Ezt eldobta az anyja.

Köszönés

– Amikor hazamentek, mit mondtok?

– Semmit.

– Köszöntök?

– Nem.

– Hát a tanítónak?

– Annak köszönünk.

– Miért?

– Mert az magyar.

Az előkészítés

A tanító meséli.

– A faluban egyetlen cigánygyerek jár óvodába. Mi előkészítőt szerveztünk, mert egyik sem tud magyarul, de nem is ért.

Öt-hatéves kisfiú áll feszes vigyázzban, gyönyörű szemei vannak.

– Hol van a térded?

Nem tudja.

– Hol van a könyököd?

Nem tudja.

– Mutasd meg a fejedet!

Nem tudja megmutatni.

– Mondjátok neki cigányul is!

A nagyobbak lelkesen segítenek, megismétlik a mondatot cigányul. De a kicsi így sem tudja, hova mutasson.

A név

Borzasztó, hogy ezek a gyerekek csak a csúfnevükön ismerik egymást – mondja a tanítónő. – De még a saját nevükkel is így vannak!

Felállít egy kislányt.

– Hogy hívnak?

– Hugyos.

– Nem. Téged Tyukodi Ritának hívnak. Érted?

– Értem.

– Na, hogy hívnak?

– Hugyos.

Rokonság

– Sok rokonotok van?

– Sok.

– Rokonnal lehet-e házasodni?

– Nem lehet.

– Miért?

– Mert egyforma a vírük.

– És?

– Hát egyforma a vírük, oszt a gyerek nem lesz okos.

– Hanem?

– Hát ... Bíka lesz a gyerekük feje.

Átok

– Iszik az apád?

– Nem iszik.

– Ivott?

– Ivott.

– Most miért nem iszik?

– Mert megátkozta magát.

– Mit mondott?

– Hogy száradjon rá a csontjára a bél, ha iszik.

– Féltek az átoktól?

– Jaj, nagyon!

Pályaválasztás

– Mi leszel, ha nagy leszel?

– Zsokés.

– Van lovatok?

– Van.

– Szoktál lovagolni?

– Nem.

– És ha nem lehetsz zsoké? Akkor mi leszel?

– Más.

– Micsoda?

– Hát ... csikós.

– Hol?

– Pesten.

Egy másik fiút kérdezek.

– Te mi leszel?

– Rendőr.

A padszomszédja közbeszól.

– Nem lehetsz rendőr, mert apád börtönben van!

– A tied is!

– Az is.

– És mit csinálnál, ha rendőr lennél?

– Megbüntetném azt, aki lop.

– Te nem lopsz?

– De lopok.

– És a többiek?

– Mindenki csóreszol.

A tanítónő bólint: őt is meglopják minden évben.

Ünnep

– Mi a legnagyobb ünnepetek?

– Ha valaki megjön a rubiából.

– Az micsoda?

– Börtön. Éjjel engedik ki belőle.

– És?

– Taxit fognak. Érte mennek. Visznek sört. Meg pálinkát.

– Itthon?

– Főznek. Tyúkokat. Káposztával. Nagy ebéd van. Jönnek a rokonok.

– Ilyenkor mentek iskolába?

– Ilyenkor nem megyünk iskolába.

Csalás

Egy kislány mondja.

– Tanító néni! Én is vótam locsolkodni húsvétkor!

– De te lány vagy!

– Nem baj.

– Hosszú a hajad.

– Alágyűrtem egy sapkának, oszt mentem.

A tanítónő nekem magyaráz.

– Szeretnek csalni: Kérdezem egy gyerektől: hol voltál tegnap? Azt mondja, beteg volt. Mondom, láttak a többiek. Erre: ja, akkor a testvéremre kellett vigyázni. Mondom, hogy ez sem igaz. De már készen volt az újabb hazugság.

Étel

– Környezetismeretből éppen a sündisznóról beszéltem, mutattam a képét – meséli a tanítónő. – Az egyik gyerek felpattant: „Néni, olyan finom paprikás van abból!”

A tanító meséli.

– Kirándulni mentünk a gyerekekkel. Útközben láttunk egy döglött libát. Mondtam nekik, meg ne tudjam, hogy valaki elviszi ezt a dögöt!

– És?

– Hát, nem is tudtam meg, ki vitte el.

Nyomorék kezű gyereket látok. A tanító magyaráz.

– Mondom az anyjának, hogy a gyereknek mindkét kezén összenőtt két-két ujja, nem tud írni, vigye orvoshoz! Azt mondja, nem baj, legalább nem viszik katonának.

Kiszólít egy tíz év körüli fiút.

– Ez egy nagyon okos gyerek, a nagyanyja neveli. Mondom a nagyanyjának, hogy remélem, tovább tanul a fiú. Azt mondja az öregasszony, hogy ááá! ... Majd megnősül, oszt jól van.

Házasság

– Az idén három lány ment férjhez a felső tagozatból mondja a tanító. – De a tanácshoz, az anyakönyvvezető elé nem mennek, csak a fényképészhez. A többi úgy van, mint a magyaroknál: fehér fátyol a menyasszonynak, két gyerek viszi... A lányokért egyébként pénzt adnak. Az egyikért 5 ezret, a másikért 5 és fél ezret adtak. Szombaton volt a harmadik esküvő.

Körülnéz a teremben, felszólít egy gyereket.

– Mennyit adott a bátyád Arankáért?

– 15 ezret.

– Biztos?

– Vakuljak meg, ha nem!

Kérdezem a gyerekeket.

– Mitől függ, hogy melyik lányért mennyit adnak?

– Ha szép, többet adnak. Ha csúnya, kevesebbet.

– És még mitől függ?

– Akivel sokan háltak, az nem sokat ér.

Temetés

– Hogy néz ki egy temetés?

– Jönnek a rokonok.

– Sokan?

– Sokan.

– Aztán?

– Isznak.

– És?

– Pálinkát öntenek a halottnak. Meg sört.

– Hát még?

– Pénzt dobnak neki.

– Mennyit?

– Van aki százast.

– Hát még?

– Cigarettát.

– Azt minek?

– Hogy legyen a halottnak odaát.

– Mi lesz a halottal odaát?

– Elrohad.

– Akkor minek neki a cigaretta?

– Mert visszajön.

– Mikor?

– Karácsonykor. Éjjel. Tizenkettőkor.

– Honnan tudod?

– Láttam.

– Kit?

– A bátyámat.

– Ő halott?

– Halott.

– És láttad?

– Láttam.

– Biztos, hogy ő volt?

– Biztos.

– Féltek a halottól?

– Félünk.

A vécé

A tanító meséli.

– Építtetett a tanács a cigánytelepen egy WC-t. Az ajtaját eltüzelték, a WC-t nem használják, ez a telep legtisztább helyisége. A szükségüket úgy végzik, mint azelőtt: körbeaknázzák a putrit... Egyszer vetítettem odakint egy fehér ház falára. Megy a film, érzem, büdös van. Körülnézek, látom, valaki ott végezte el a dolgát mellettem. Ejnye, mondom, vigyétek már innen ezt az aknát! Körülrakták nagy göringyekkel, egyet a tetejibe, az egyik gyerek ráült, onnan nézte a filmet.

Lina gyermekei

– Megy egy ismeretlen gyerek az utcán, megsaccoljuk, hány éves lehet, utánanézünk, beiskolázzuk. Már szinte minden gyereket beiskoláztunk – mondja a tanítónő.

– Linát ismerik?

– Mindenki ismeri.

– És a gyerekeit?

– Azokat is. Ide jártak. Olyan éhesek voltak, hogy kiszedték a szemétkosárból az ételmaradékot. Enni nem adtak nekik, csak inni.

– Múlt időben beszél.

– Igen, mert már mind a kilenc gyerekét állami gondozásba vették.

– Merre vannak?

– Nem tudom.

A falu

Járókelőket állítok meg az utcán.

– Ismeri Linát?

– Bár ne ismerném! – sóhajt egy középkorú asszony.

– Milyennek ismeri?

– Milyen asszony az, aki részegen hempereg az utcán és még a kutyák is megugorhatják?

Egy öregasszony.

– Milyen anya az, aki eldobja a gyerekeit?

– Eldobta?

– El. Osztán még dicsekszik is, hogy jutalmat kér értük.

Egy javakorabeli férfi.

– Ezeké a világ.

– Hogyhogy?

– A tanács is ezeket ajnározza! Már csak az hiányzik, hogy az elnök ölben hordja Linát a kocsmába. Még ez az idő is eljöhet.

A hivatal

A községi tanácsnál a gyámügyesnél érdeklődöm Lina felől.

– Szemtelen egy nő! Amikor legutóbb terhes volt, bejött hozzám, kért ötszáz forint előleget, hogy majd megadja, ha szülés után megkapja a sokgyermekes anyák jutalmát.

A tanácselnök szívja a fogát.

– Több ilyen Linánk van. Más falusi vezetőktől tudom, hogy ők is meg vannak áldva a Lina-félékkel.

– Kikre gondol, amikor a Lina-félékről beszél?

– Züllött, részeges emberekre, akik megszülik a gyereküket, de nem nevelik fel, viszont a jutalmat követelik. Nemcsak a cigányokról beszélek, azoknak nagy része ragaszkodik a gyerekéhez. Sok Lina-féle magyar van, ajaj!

Az elnöknek elmesélem a bevezetőben leírt víziómat a sokgyermekes anyák jutalmának ünnepélyes átadásáról.

– Na, még csak ez hiányozna! Igaz, hogy a rendelet szerint ünnepélyesen kell átadni a jutalmat, de ezt mi nem vehetjük komolyan. Képzelje el az ünnepélyes átadást Linával, aki toprongyos és mezítlábas!

– Akkor hogyan adják át neki?

Postázva

– Elküldjük postán. Még csak az hiányzik, hogy vérszemet kapjanak a Linák a nagy ünnepléstől! A lakosság az ilyen ügyek miatt nagyon elmarasztalja a tanácsot, még a tanácsülésen is kikeltek ellenünk.

– Most hol van Lina?

– Nagyfán, a férjével együtt.

– Elvonókúrán?

– Igen. Egyébként kilenc gyerekük van, csaknem mind gyógypedagógiai eset. Most már mind a kilencet állami gondozásba vették. De már eddig is 30 ezer forint állami gondozási díjhátraléka van Lináéknak.

– Lina mindig megkapta a jutalmat?

– Meg.

– A gyerekeire költötte?

– A fenét! Elitták. A legkisebb gyerekét például már haza sem hozta a szülőotthonból, viszont sietett a jutalmat felvenni. A kocsmában meg dicsekedett vele. Nézze, én megértem a lakosok indulatát, de mi törvényesen jártunk el, nekünk Linának muszáj kiadni a jutalmat.

– A sokgyermekes anyák jutalma mégiscsak egy szép, humánus gesztus.

– Az. De az ilyen Lina-félék...

– Nos...

– Nézze, nem egy nagy ügy! Most mondja meg őszintén, mi az az ezerhatszáz, kétezer forint? Semmi. Nem tétel. Többet is kibír ez az ország.

– Na jó, de a jutalomnak az ilyen aggálytalan, differenciálatlan kiosztása nem devalválja a gesztus értékét azok előtt, akik tisztességesen élnek, dolgoznak és nevelik a gyerekeiket?

– Devalválja. De mit tehetünk? A jutalom jár, adjuk, bár magunkra haragítjuk vele a lakosságot. De a rendelet az nekünk parancsol.

A rendelet

Idézem a 19/1957. (III.22.) Korm. számú rendelet egyik részletét:

„A gyermekek számának megállapításánál az anya örökbefogadott vér szerinti gyermekét, valamint az általa örökbefogadott gyermeket is számításba kell venni. A jutalmazás szempontjából közömbös, hogy a gyermekek az anyával közös háztartásban élnek-e vagy sem (pl. állami gondozás, a különváltan élő apa háztartásában él stb.) és hogy a gyermekek egy vagy több házasságból származnak-e.”

{fel}