Mécses az ablakban

Élet

Lábnyom csak,
mit itt hagyna
egy hangya.

(1985)

Kunsági táj

Füstölgő szalmazsák az ég.
Kézről kézre adják
a felhőket a jegenyék.

(1995)

Batártalanul érzelmes poéma

az újság azt írja hogy
„haporodnak a hörcsögök”

ma este

nincs kedvem haporodni

ugye nem haragszol

?

megspórolom

                                  spermiumom                jó éjt

haporodnak a szörcsögök

haporodnak a hírek

haporodnak az álmok

álnok álmok                       haporodnak az álmok        ólmok

ilyenek                   azt mondják              ilyenek

az északi féltekén mindannyian ilyenek leszünk

el akartam menni                  el                            el

ahogy mondani szokták             a világ gégére

de minek

?

a világvége itt is megtalál

a világvége itt talál meg                                      itt

itt talál meg igazán az északi féltekén

                                  félteke

                                  háromnegyedteke

                                  teke

                                  tekézünk

                                  féltekézünk

                                  e földi féltekén

el                                a Föld féltökén

el innen                          mondtam akkor

el innen                          el

a Tasman-tenger mellé legalább

mert itt szénné álmodom magam

                                  hogy álmodjak olvasok

                                  kiszól a könyvből

                                  Raszul Gamzatov

                                  a bátorság a maradáshoz kell

A bátorság                        bátorság

nem kérdi                         ?

milyen magas                      bátorság

a szikla                          !

                                  botorság

                                  bútorság

                                  batárság

én

mégis

                                  elmennék

                                  mondtam Raszulnak

pedig batártalanul szeretem a városom

pedig bútortalanul szeretem a hazám

mondtam Raszulnak aki a dagesztáni könyvéből figyelt rám

botortalanul szeretem a hazám

egy ilyen vallomás kimondása

                                  a tervem

ö-TÉVES tervem

mondtam Raszulnak

mert neki még jelent valamit

ha azt mondom

bátortalanul szeretem a városom

micsoda ötletek

!

fogoly ötletek

egy vallomás

melyet nem ért meg senki más

egy                               sláger                 szárnyain

                                  körözök

                                    a

                                  vidék

                                  fölött

és várok

mint a sas

A sas

amelyik nem repül el

a magas szikláktól

a széles rónák fölé –

nem igazi sas                                     igazi sas vagyok

Az a sas,

amelyik nem repül vissza

a széles rónákról

a magas sziklákhoz –

nem igazi sas.                                    igazi sas vagyok

igazi

sas

vagyok

elrepültem                                          visszarepültem

úgy

örültek

nekem

hogy a lábam se érte a földet

de én

sas vagyok                                        igazi sás vagyok

                                                        sós vagyok

                                                     a verejtéktől

                                                               sós

S.O.S.

úgy repültem haza Velencéből Varsóból Prágából

Szófiából Moszkvából Bukarestből

Grácból Drezdából

úgy repültem haza Fiuméból

S.O.S.

mint akit tűzzel kergetnek

az idegen városok inge szűk volt

                                  bő volt

                                  fáztam bennük

                                  ráfáztam bennük

igazi sas vagyok

tehát

visszarepültem

dudorásztam egy nótát

: gyászruhás hölgy vonult az égen mint az estve

meszelt orcáján a szem gyárkéménnyel feltve

                                  festve

                                  ?

                                  zöldre

                                  zöldre van a

                                  zöldrevanazöldrevana

                                  otthon nincs is rácsos kapu

                                  otthon nincsen rácsos kapu

                                  otthon nincsen rácsos kupi

                                  nincs

                                  olyan

                                  ház

A falu végén

a legszélső házban

a fiatal háziasszony

kitette az ablakba

a meggyújtott mécsest.                           eltörött a mécses

Ez azt jelenti:

Ne felejtsd el ezt az ablakot,                     betört az ablak

ne felejtsd el                                      betört a fejem

ezt a fényt.

E fény nem alszik ki                                kialudt a fény

amíg vissza nem térsz.

Messzi utadon, nehéz,

kényelmetlen szállásokon,

éjjeleken,

éveken át

világítani fog.

S majd amikor utadról fáradtan,           ahogy közeledem fáradtan

elgyötörten                                            elgyötörten

szülőfalunk felé közeledsz                           városunk felé

ez lesz az első fény                                    eloltottak

amely szemedbe villan.                                minden fényt

Emlékezz erre                                                 erre

az ablakra,                                                 mindig

emlékezz erre                                            emlékezni

a fényre.                                                    fogok

hazataláltam

mégis hazataláltam

illetve visszataláltam arra a helyre ahol születtem

ahol felnőttem

ahol tegeződtem a fákkal

ahol ismertek engem a füvek

hát mégis visszataláltam városomba

késeket hoztak

azt mondták, így nem érvényes az arcom

így már érvényes

?

haporodnak a kések

(1985)

Táj

Erős a nád, mint a karó,
vörös láng fut közte: róka.

(1995)

Példabeszéd kis népeknek

A jázmír átüti a föld szikes páncélját,
és a napfénybe emeli az arcát.
Te pedig viszed az ásót,
felásod a családi sírhelyet két-három ásónyom mélyen,
morzsánként átböngészed,
kidobálod a jázmír gyökérdarabjait,
majd a sír egész területét felhinted sóval,
jó vastagon,
s visszatöltöd a kiemelt földet.
Hamarosan már a köd gulyái legeltek a tájon,
később csontodat kaparó szelek jöttek,
hályogot vontak a vizek szemére.

Amikor enyhe szellők óvakodtak a temető elgémberedett
sírkövei közé,
virágokat ültettél a sírra.
A fák ágain már viaszos petárdák robbantak levelekké.
Teltek a hetek, s egyszer, egészen váratlanul,
megjelent a kiirtott jázmír.
Áttört a só vastag rétegén,
szétfeszítette az időközben betonná szikkadt földet,
s kitört a fényre.
Néhány nap múlva már fölébe nőtt
a melegágyban nevelt palántáknak,
a gondosan kinemesített virág-csodáknak.
A holtak szívéből hozta üzenetét a fentieknek:
élni kell!

(1985)

{fel}