Barbaricum

Nézzük meg alaposan:
Bennünk ki rejtezik?
Legyünk nagyon óvatosak,
Kinek mondjuk:
Én.”

marin sorescu: kicsoda

Láz

Szépséged előtt szájzár némít
Nauszikaám,
egyetlen szigetem
hová még

        partravetődhetek.

Ne szólj!

         Szavaink csak bensőnk

mélytengerében élnek,
felszínre bukva

               szétrobbannak,

miként mélyről hozott halak.

             TE

dús szigetem,

             tág óceánom!

Sohasem jutok el
tulsó partodra.
Pedig

     itt vagy

             karnyújtásnyira:

bolygóközel.
Halálközel.

Bujtogatom magam

Ölöm az aranyruhás szavakat.
Kifenem késemet a m + ú + z + s + á + k nyakán,
mert beleszellentenek a fülembe:
„Nesze egy kis Notosz!”
És újra: „Ime, egy kis Zephyrosz”.
Csizmás varjakat írok, hogy
hasbarúgják

           a meddő szonetteket.

Lánctalpas jegenyéket írok,
csalánok lángoló korbácsait.
Arcomon

       a Tátra

              és a Hargita

borostája. Egy régi költő
versei

      menekülnek

                rengetegemből.

Felhasítom mellkasomat,

                       mutatom

szívem a mindent látó

                     műholdnak

hoz-zám szé-les u-tak ve-zet-nek.
És bujtogatom magam:
légy

    kérdés!

A kérdés csontvázán
odüsszeuszi hús.

Levél Helből

tudatom veled jól vagyok
mint az Úr könnye

                 oly sós itt a tenger

láttam Jézus Krisztust

                      felszögezve

égi keresztfára
szélsikálta sirály két szárnyára
láttam fenyőket akiknek sietős
de egy sem kereszttel
hanem

     bölcsővel székkel

                      viselős

errefelé nyitják a szikla-ölű földet
fának

     házalapnak

               magnak

nem csak halottaknak
a költőknek

           verset

                 ?

                  diktál a tenger

tudatom veled

             jól vagyok

járni tanulok
a vizen

Adat

tél volt
meszesgödör-Európánkban
tarkónlőtt városok

            hevertek

mikor megfogantunk

A kert

egy cserép muskátli
egy cserép futóka
egy cserép nem tudom mi
ennyi a kert a garzonban
ettől is alig férünk
huszonhat négyzetméter

de szénaillatú álmaim vannak
szekerek mélyén

               átzötyögök

Európa

      homlokán

A feledés

Ulánusévszak.
gyermekszemek tükrébe beleisznak

                                a varjak.

Szobrok öltöznek

                avarba.

A városok hóna alól kiröppennek
a lángoló

         madarak.

Ködből épült lakótelepek

                        úsznak

a Tiszán.
BeLaKjUk ŐkEt

      ?

Sovány bejárónő

               a feledés,

tesz-vesz,

          kidob egy-két szép

                            halált,

de hercig kis sunyításainkat
leporolja.
Országutak szélére kiállunk.
leintjük

        az ámokfutó

                   történelmet.

Társaim

ha feldobjuk egy vénséges vén
tölgyfa évgyűrűbarázdás

                       hanglemezét

felharsan a régi szelek indulója
rég elfoszlott harkályok

                        dobszólója

és valami távoli dal

                    valami gá-gá-gá

gá-gá-Gábor Áron rézágyúja
pörög a lemez
s a tél szemünk kútmélyéből

                           kúszik fel

elszállnak a lázak

                  akár a vadlibák

gá-gá-Gábor Áron rézágyúja
szájunk tele a hősök hamvaival
az ősök porával
köpködünk danolászunk
harsog az új szépreményű gá-gá-

                               gárda

gá-gá-gáboráronvagyamitakartok

              MI

vihar utáni verébfiókák

                       mostanra

pompás fácándolmányba bújtunk
már pávaholmikra gyűjtünk

                         gá-gá-

gátak sem állnak többé utunkba
csalánt sem sodor többé a vérünk

Janus

„A szem a lélek tükre.”
Egy tükörben húsmagam,
bárdmagam.

Sárkány, királyfival

(első feje mondá nagyapa hangján)

     a madárfészek lakatlan

     a föld vetetlen

     csontig soványodtak a házak

     szekíroz erős zord hideg

     puskákból ólomrigók fütyülnek

     varjakkal takaróznak a holtak

(második feje mondá apa hangján)

     ha megőrizne

     egy asszony

     egy gyermek

     egy vén fa

     vagy egy dal

     de csak őrök

     csak szögesdrót

     ólomnehéz tél

(harmadik feje mondá fiú hangján)

     glédába rakott katonák

     megHALT moloch

     hurrá

          aki fél süket

     téVÉÉRt üget egy kőműveskanál

     retyerutya-offenzíva a harács-helyeken

     de a szent SEBestyén amatŐRszínház

     szívóskodik

                uraim csak javulásveszély

     persze egy VERslakó móresre inti

     és minden gomblyukba szalonvigyort

                                       TŰZ

     hervasztó hülyesÉGEKkel trik-traktál

(negyedik feje mondá barát hangján)

     paprikáscsirke-szépet álmodok

     az ótépé röghözkötöttje vagyok

     korán fekszem és nem lánnyal

     in flagranti

                 testemet

                         az elmúlással

(ötödik feje mondá anarchista hangján)

     hitpapagájok csigapionírok

     vitrinharcosok nipp-forradalmárok

     lakájmerészek libériás hősök

     pihepárna jobbágyok machianovellisztikusok

     uniformistöltelékek hadminisztrátorok

     magatartásprognózisok mosolymanipulátorok

     gondosan becsomagolt potrohok

     viváthallgatások hozsannatekintetek

     zsombékos testek abált arcok

     molylepkefogúak között ha

     felropoghatna szívem

     akaratatatata...

(hatodik feje mondá ifjúmunkás kórus hangján)

     szemünk mélyén sötét rajok –

     vándormadaraink – bajok

         dá dá dudu dá

     nagy szövegben kis csibészek

     gőgrongy mögül megítélnek

         dá dá dudu dá

     ettünk ittunk dongásodtunk

     dudáló vihar lett hangunk

        hitünknek néhány kis

            Onasszisza

        kövér házakban is

           Judás fia

        dá dá dudu dá

(hetedik feje maga a királyfi)

     bizony bizony mondom néked

     sok a te bűnöd

         (levágá első fejét)

     zsebeidben fillér

     gyomrodban fekély

         (levágá második fejét)

     bizony bizony mondom néked

     sok a te bűnöd

         (levágá harmadik fejét)

     lukas a cipőd

     zsebed markod

         (levágá negyedik fejét)

     bizony bizony mondom néked

     sok a bűnöd

         (levágá ötödik fejét)

     te Brueghel képén

     elölről a harmadik vak

         (levágá hatodik fejét

         de a sárkány fejeit újranöveszti

         a királyfi újra sarabolja

         növesztem sarabolom növesztem...)

H. Bosch befejezetlen képe

rudakra kötözött keselyűk lobognak
hiénatorkú trombiták rivallnak
családi házak karosszékek hátországából
kikelnek fölserkennek az évelőkatonák
nemzeti dalokat tereferélnek harsogva
marsolnak minden talpalatnyi indulóra
rezesbandavivát rezesbandavivát
mennek a mennek a

               kicsodák

Az álom fonákja

IVAN RABUZIN KÉPE ALÁ

Én annyian vagyunk, hogy...
Néger, mohamedán, fehér, eszkimó,
ázsiai... Én melyik?... Nekem

öreg ajtóként nyikorog a térdem,
ágyba vágyik, lepje a dunyhameleg,
mint bányász arcát a szénpor.

Akár estefelé a kapukat,
ma reggel is kulcsra zártak
sok-sok éjszaka kitárt arcot.

Ülök a Földnagy asztal mellett,
zsebemben újság, s minden hírben
a trójai falovat gyanítom.

Amíg iszunk a Békére, azt lesem,
melyikem mozdul ellenem,
melyik magamat rúgjam gyomron, fejen?

Égtájak

Hajnalok tűzvészei tombolnak.
Cyprian Norwid jön
aranyló miseruhában.
Egemen madarak petárdái.
Pacsirták csöpp lángja rezeg.
Tündöklik
a vidék
zöld hajzata.

Holnap talán Vladimir Holan
világít.
Viivi Luik csókja olvasztja majd
a szívemen
alákúszó
gleccsert.
Kilép belőlem
a fejfák
menetoszlopa.

Két átköltés

1. (Enn Vetemaa: Odasurranni)

Odasurranni egyedül
a meleg-titkú tűzhelyhez,
mely a szoba éjszakájában
teli tüdővel lélegzik.

Anyám kályhája
Anyakályhám.

Hisz a kályhák egy kicsit anyák is,
az anyák pedig kályhamelegek,
és mi egyre visszavágyunk hozzájuk.

A hunyott-szemű szobában,
a kályha nyarában
szomorú, szép, mesés világokat álmodunk,
a szibériás égbolt madaraira gondolunk,
a tintasötét, huzatos égbolton,
a jégcsap-nyurga kémények fölött élőkre.
A madarakra, melyeknek oly horgas,
fagyott, árva a lábuk.
Oh, ti szegény kályhátlan madarak!
Fűtetlen világ kályhátlan madarai!

2. (Viivi Luik: Ő mindent elmondott)

A fenyők belesápadnak a decemberbe
könyvek avasodnak
a test havas fa
legyen vígaszuk a gyermekeknek
az idegen házakban
rémületük
akár a meszelt hold
iszkoljon végig a padlón
elkerülje őket a halál
éjjel háromkor
aludhassék a szívednek legkedvesebb
a szenvedés előtt
ami árnyékként követ
én álmodnak őre
litániázom
jöjjön el a te országod

Rózsák éjszakája

Légy rózsa! Rózsakert.

Neved?

Kytica ruži. Rosszarcú denevérek
csaponganak
egy bimbóban.
Sátánpompába borul
egy agyvelő.
Bagoly röpte kongatja a szirmokat.
Csokor egymásnak: hétfejű
sárkány
a fagyos
földbe
ásva.

Ruže. A szirmokról
paták illata árad.
Pokolvörös a rózsa.
Menetnóták párája fölszáll.
Szögesdróttá fonva a fagyos Vltava,
készítem
havas
hátamat.

Arb’ust s de trandaf’ir. Füstölnek
a rózsák.
Fortyognak a bimbók.
Rózsák harangjai félreverve:
pókok jönnek,
szögesdrótokat feszítenek a torkunkba,
lágermessze
a jónapot.

Rózsakert vagyok. A dinamit virágai
nyílnak
a városok
kitakart mellén.
Szkopjevégzet készülődik.
Egyenruhába vágyik a gyökerek izma.
Képembe ver a bimbók ökle.
Egy kéz
sárga csillagot varr
a liliomszeműekre.

Víziók vére csorog az alvó szájakból.
Koponyánk pincéiben
lapul a rózsák éjszakája.

Költő vagy?

Népek ágyása.

Barbaricum

Dunából, Visztulából font varkocs
lobog a hátadon.
Válladon a Körösök szélfútta fürtje.
Csókodban izzanak
és elvéreznek
a csalánok.
Cézár-idő patanyoma a szemed alatt.
Falvak tetvei bőrödön.
Tanyák serkéi.
Baltás fagyok ólálkodnak a kertek alján.
Nekem nem kell
a káinmundér!
Vezetnek tenyered életvonalai:
utak, vasutak,
vezetnek ékköveidhez.
Igazgyöngytallinn. Gyémántprága.
Borostyánvarsó. Opálbukarest. Rubinszófia.
Fájdalmak földje!
A vértől még másnapos
gyomrod idegeivel
bőgőzik
Hel Mood Nadolski.
Nyílnak a meszesgödrök múzeumai.
Keselyűkommandók
árnyéka hussan át
egy homlok
márciusán.
A vérerek sztrádáin a szív felé robognak
a menetnóták.
Szennyvízcsatornák, vízcsövek,
gázvezetékek Laokoon-kígyói kúsznak
a földben,
a falban,
a testben.
A szőkére vakolt gótikus lányok mosolya
mégis felkél,
felragyog Barbaricum.
„Hatalmas” vagy,
hazám.
Végtelenek
a határok
az emberekben.

Gyökerek

Játszik a fűzfa
kontyos árny
cigány éj táncolj
muzsikálj

Tiszánk üstöke
ködhajzat
elbitangol az
ebfajzat

Elmennem sej-haj
nem lehet
gyökerek fogják
szívemet

{fel}