Jászberény megyei város, a Jászság nagymultú emporiuma a vármegye északnyugati szögletében a Zagyva folyó két partján terül el. Hatalmas tömlőalakú határa Jászárokszállástól és Jászdózsától délre egészen Jánoshidáig és Újszászig nyúlik s azt a községek egész sora övezi. Felszíne a vármegye többi területéhez viszonyítottan meglehetősen változatos: délnyugati irányban két dombvonulat szántja végig, melyek Alattyán és Szászberek irányában lassan elenyésznek. A Zagyva Jászfelsőszentgyörgy irányában lép határába és közvetlenül a város alatt két ágra szakad: a felsőág Jászjákóhalmánál felveszi a Tarnát s Jásztelektől nyugatra egyesül a főággal. Ezen a ponton Jászberény határát elhagyja, hogy azt Jászalsószentgyörgy alatt még egyszer érintse. A Tarna felé ömlő Ágó-patak sós mocsarakban vész el. Vizenyős és ingoványos területeket találunk még a város nyugati határa mentén: itt húzódnak meg vármegyénk legjelentősebb erdőségei is.

Jászberény közegészségügyi viszonyai elég kedvezőek. A körorvoson kívül 17 orvos lakik a községben, 6 gyógyszertára pedig az egész környéket ellátja gyógyszerrel. 12 artézi és 19 kifolyó kútja jó ivóvizet ad, azonkívül ezek táplálják a közfürdőt is. Vízvezetéke egyáltalában nincs, csatornázás is csak részben van a városban. Jászberény kir. adóhivatal és kir. járásbíróság székhelye. A város tisztikara a polgármesterből, h. polgármesterből, főjegyzőből, főügyészből, adóügyi jegyzőből, 2 aljegyzőből, főmérnökből, 2 számvevőből, 1 ülnökből, 1 közgyámból, 2 orvos, 1 állatorvosból, 1 ellenőrből, 2 h. anyakönyvvezetőből, 2 adótisztből, 2 műszaki tisztviselőből, 4 irnokból áll. A belterületen 8 kerületben 19.672, külterületen a Zagyva jobbparti részén 8282, a Zagyva balparti részén 2147 lakos él. 30.101 polgárából 14.935 férfi, 15.166 nő; 29.981 magyar, 50 német, 18 tót, 31 oláh, 1 horvát, 2 szerb anyanyelvű. A természetes szaporodás aránya 0.88%. Vallási megoszlás: 27.143 rk., 102 gk., 2019 ref., 122 ev., 7 g. kel., 676 izr. vallású. A házak száma 6851, ezekből 153 épült tisztán kőből, 772-nek van téglaalapja, 5898 pedig sárból vagy vályogból készült. A város területe 48.030 kat. hold, ennek több mint 50%-a szántó (28.883), amelyen kitünő búzát és rozsot termelnek. Határához tartozik még 3173 kat. hold szőlő, 889 kat. hold erdő, 444 kat. hold nádas, 7258 kat. hold rét, 4064 kat. hold legelő és 3315 kat. hold terméketlen terület. A város ingatlan vagyona 1,130.505 P. 70 fill., ingó vagyona pedig 5,635.673.25 P. A költségvetés összege 1933-34-ben 530.420 P. A nagy kiterjedésű rétek és legelők kedvezően hatnak az állattenyésztés fejlesztésére. 1930-ban 2676 lovat, 4220 szarvasmarhát. 6232 sertést, 9796 juhot számláltak Jászberényben. A rk. anyaegyház az egri érsekséghez, a ref. anyaegyház a Tiszántúli ref. egyházközséghez tartozik. Az izraelita is önálló hitközség, a jászberényi anyakönyvi kerülethez tartozik. A rk. templom kegyúra a város. Az elemi népoktatást 17 állami és 14 felekezeti iskola látja el, 51 tanteremben 83 tanerő oktat. A középfokú iskolát 1 gimnázium képviseli. A szakoktatásról 2 polgári iskola, mezőgazdasági szakiskola és a tanítóképző gondoskodik. Sportegyesületei a J. Atlétikai Club és a Kath. Legényegyleti Atlétikai Club. A lakosság kultúrális életének fejlesztéséről gondoskodnak: a hetenkint egyszer megjelenő Jász Hírlap, a Városi Könyvtár és az egyesületi könyvtárak, a Jász Múzeum, a Városi Mozgó és Kultúrház, a Casinó Egyesület, a Közp. Kath. Kör, a Polgári Casino, a Kath. Legényegylet, a Református Legényegylet. A 6 éven felüli analfabéták száma 4739.

A nagy belterületű város a legjellegzetesebb alföldi településhelyek közé tartozik. A város szerkezete, felépülése, településformája teljesen megegyezik a nagykunsági és hajdusági városokéval. Nagy "gazdaváros", melynek a lakossága igen hosszú időn át szinte kizárólagosan csak állattenyésztéssel foglalkozott. Külső képe csinos. Belső részén számos tetszetős külsejű épület emelkedik. Jelentősebb középületei: a régi kerületi székház, a városháza, a gimnázium, a templomok, a közkórház és a tanítóképző intézet épülete. Műemlékei a jász-kun idők emlékét hirdetik, amikor Jászberény a hármaskerületek székhelye volt.

Jászberény keletkezéséről semmi bizonyosat sem tudunk. A határában talált népvándorláskori és honfoglaláskori leletek azt bizonyítják, hogy mindig kivánatos hely volt a megtelepülésre. A régi Jászberény nem a mostani helyén, hanem a Nagykáta felé vezető úttól balra fekvő Hajtótanya környékén feküdt.

A hagyomány szerint Attila hun király is Jászberény mellett, a mostani Kerekudvar pusztán, Hajtától északra táborozott. A néphit azt tartja, hogy itt temették el, a Zagyva folyó medrébe. A kanyargós Zagyva régen terjedelmes ingoványokat alkotott s így hamar eltakarhatta a temetkezés nyomait. E monda megerősítésére azonban semmi bizonyítékot sem tudunk felmutatni.

Az első középkori híradások városunkról a XV. század elejéről valók. A jászok településviszonyairól, sajnos, jóval kevesebb okleveles emlékünk van, mint a kunokéról, így Jászberény multját Zsigmond király korától visszamenőleg sűrű köd és homály borítja. Zsigmond király 1407 évi kiváltságlevelében Belénszállásnak, az 1412 éviben pedig Jász-Bewolenszállásának írják a várost. Később, amikor a jászok széke (Belén-szék) kialakult, mint ennek a székhelyéről: sedes Berenszállása néven történik róla említés I. Mátyás 1469. évi és II. Ulászló 1492. évi diplomáiban.

Valószínű, hogy már az Árpádház korában létesített és fontos fekvésű telep a tatárjárás alkalmával elpusztult, majd a jászok letelepítése után újjáalakult. Említés történik egy "Comitatus Bereniensis"-ről is. Római katholikus egyháza 1332-ben keletkezett. A város belterületén telepedtek le s építették fel kolostorukat a szentferencrendi szerzetesek, akik nagy érdemeket szereztek a pogány jászok megtérítése körül. (IV. Sixtus pápa 1472. évi diplomájában engedte meg nekik, hogy egyházat s kolostort építsenek.) Ezt a kolostort a XVI. századbeli hetvenes évekig birtokolták; ekkor a török elűzte a szerzeteseket, Musztafa budai pasa pedig a kolostort erődítménnyé alakította át.

Hatvan várának elfoglalása után Jászberény végleg a török kezébe került, s a palánkozattal megerősített város a nahije székhelye lett. Mikor 1594-ben Tieffenbach tábornok serege elől a török őrség elmenekült, felgyujtották a várost s a várkastélyt is. De a lakosság rövidesen visszatelepült, s mivel a kiváltságos kincstári birtokon viszonylag biztonságban volt, gyors gyarapodásnak indult. A szultánoktól több kiváltságlevelet kapott. II. Ferdinánd 1625-ben mezővárosnak (Oppidum Jász-Berény) írja. Ebben a korban két városból: magyar és jászvárosból állt. A magyar városban valószínűleg protestánsok laktak.

A XVII. század kilencvenes éveiben a város a hosszantartó török uralom alól felszabadult. 1694-ben a ferencrendi szerzetesek visszatelepültek Jászberénybe és Szent László nevére épített kiskápolnájukban tartottak istentiszteletet, 1698-ban régi templomukat, 1730-ban pedig kolostorukat újra felépítették.

1699-ben a német lovagrendnek történt eladás előtt összeírták a Jászkun kerületeket, ez az u. n. Pentz-féle összeírás jellemző fényt vet a török hódoltsági korszak okozta szörnyű pusztulásra. Ebben az időszakban a Jászság összlakossága nem haladta meg a 6000 lelket, ezek közül is 2256-an Jászberényben éltek. Pentz összeírása arról is tanuságot tesz, hogy a lakosság helybeli-e, vagy csak jövevény, azaz peregrinus. Jászberény összeírt lakosságának 54.4%-a helybeli, 42.6%-a pedig jövevény, bevándorló volt. A jövevények 75%-a magyar, 25%-a pedig szláv, német vagy egyéb nemzetiség. Az előző századok zivataraiban a törzslakosság már meglehetősen erős arányban kicserélődött, ez a folyamat most még nagyobb lendületet vett. Ámde az idegen elemek rövidesen a magyarsághoz hasonultak.

A Jászkunság különleges jogi helyzetével függ össze, hogy idegen elemek csak lassan szivároghattak be s ennél fogva gyorsan beolvadtak a törzsökös lakosságba.

A századfordulón Jászberény volt a Jászkun-területek legnagyobb lélekszámú, legjelentékenyebb települése. A Pentz-féle összeírást nemsokára a Jászkunság eladása követte. Ekkor megváltozott a kerületek élete, közel egy félszázadon át a német lovag rend, majd a pesti Invalidusok házának birtokában voltak. A három kerületet 1745-ig, a redemptió megvalósításáig Jászberényből igazgatták. Itt székeltek a megbízottak.

A Rákóczi-féle szabadságharc közel egy évtizedre megszakította a lovagrend birtoklását. A háborús idők viszontagságai Jászberényt is megviselték, úgy hogy csak 1713 után indult meg újra a békés, alkotó munka.

A redemptió után köszöntött be Jászberény virágkora. Innen irányították a kerületek közigazgatását s itt tartották meg a nyilvános közgyűléseket, törvényszékeket és választásokat. Itt emelkedett a három kerület székháza. (1782-ben épült). A város kórháza, mely az újabb időkben modern intézménnyé fejlődött, még a XVIII. században alakult.

A Dósa Pál nádori alkapitány által Jászapátiban alapított kisgimnáziumot 1780-ban az alapító Jászberénybe helyezte át; ezen a hálás talajon aztán ez intézmény szépen felvirágzott.

Jászberény ekkor élénk és virágzó mezőváros. 1801-ben lakosainak lélekszáma 12.000, 1826-ban pedig 15.086 volt. A következő negyedszázadban a fejlődés gyors irama megtorpant. 1852-ben 16.873 lélek élt a városban.

Jászberény fejlődését megakasztatta az, hogy a város ellenzése miatt a tervezett Pest-debreceni vasúti fővonalat Jászberény elkerülésével Szolnokon át építették meg. Csak jóval később, a kilencvenes években kapcsolódott be a Szolnok-hatvani vonal révén a fejlődő magyar vasúti hálózatba. Legújabban Nagykáta, Jászapáti és Jászárokszállás községekkel kényelmes autóbuszjárata is van.

Mikor 1876-ban létrejött Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, ez új alakulatba olvadt bele a Jászság is s ezzel Jászberény jelentőségének oroszlánrészét elvesztette. A jászberényiek és a jászok hosszú ideig harcoltak azért, hogy Jászberény legyen az új vármegye székhelye. 1884-ben Jászberény törvényszékét is elvesztette. 1880-tól több mint egy félszázadon át gróf Apponyi Albert képviselte a híres jász várost a parlamentben. A nagy államférfi neve egészen összeforrt Jászberénnyel, melynek törekvéseit mindig hűen képviselte.

A város lassú fejlődésére legjellemzőbb fényt a demográfiai viszonyok ismertetése vet:

Végül meg kell emlékeznünk a jászberényi múzeum büszkeségéről, az u. n. "Lehel"-kürtről. A művészi munkájú elefántcsont kürt, amelyről a X. táblán részfelvételt mutatunk be, igen gazdag irodalmat mondhat magáénak. (V. ö. e műben: Szolnokmegye őstörténete a régészet megvilágításában). Több évszázadon keresztül általában "Jász"-kürt néven volt ismeretes, mai elnevezését a XVIII. század elején kapta. Sokáig azt tartották hogy most már senki sem tudja megszólaltatni, amíg aztán Káldy Gyula karnagy, egykori operaházi igazgató belefujva megállapította, hogy rajta az esz-dur hangnem természetes kürthangjai előidézhetők. Hogy mikor került az értékes ritkaság Jászberénybe, azt ma már nem tudjuk megállapítani.