[ Vissza ]  

A Körös-Berettyó-völgynek közvetlen kapcsolata is volt nagyobb árvíz esetén a Tiszával, aminek jelentős vízmennyisége a már teljesen beiszapolt medrű Büdös- és Hékereken át Fegyvernek felől Öcsöd irányában került lefolyásra. [21]

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye területének eddig nem említett tavairól és mocsarairól kell még megemlékeznünk. A Jászság északnyugati sarkában a Hajtai-tavakat és mocsarakat belső forrásokon kívül a Tóalmási-ér is táplálja. Jászfényszarú és Jászberény határában sótartalmú víze van a Ludastónak, Kerektónak, Sósmocsárnak és Sóstónak. A vármegye északkeleti szögletében a kunmadarasi határ kápolnási részén mintegy 30 km²-t foglalnak el a tavak és mocsarak. Ezt a vízivilágot a szabályozás még nem tudta eltüntetni. Legnagyobb közöttük a soknyúlványú Szélesér. Ennek a következő nagyobb kiágazásai vannak: Kisdarvas-, Nagydarvas-, Mérges-, Madárfenék-, Kopasz-, Nagy- és Csontos-lapanyag. Körülötte a Kakas-, Halas- és a Nagycsikósfenék, a Szék- és Luca lapanyagok helyezkednek el. A tavak hossza egyes részeken a 4-5 kilométert is eléri. A Tiszavonal közelében a folyó régi kanyarmaradványai alkotnak tavakat és morotvákat. Ilyenek: Tiszaszentimrénél a Nagyfertőtó, Tiszaroffnál a Csordástó, Kisfertőtó, Sóstó, Üllőtó, a gyendai-pusztán a Kormótó, Karcag alatt a Nagykecskeri- és a Cinaderék-tavak. Csépa környékén találjuk a Fertő-, Kerek- és Nagy-tavakat. A régi ártér mocsarainak nagyrésze már eltünt, rég kiszáradt, legfeljebb vizenyős rétek őrzik emléküket.

A felszín legjelentősebb alakító tényezője a víz. Vármegyénk felszínének kialakításában is mindig a folyók játszották a főszerepet. Az Alföld hosszú belső törésvonalát a Levantei-tenger lehúzódása után a környező hegyekről alárohanó folyók töltötték fel. A csekély domborzati különbségeket, dünavonalakat a róna csaknem tökéletes síklapján kanyargó folyók hozták létre. A víz alakító, romboló és építő munkájának azonban most már gátat szegett az ember s szűk térre korlátozta a víz uralmát.

Az éghajlat kialakulását a légrétegek felmelegedése, áramlása és a csapadékképződés határozzák meg. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye földje a mérsékelt öv kontinentális részébe esik, esőt csak az Atlanti-óceán vagy a Földközi-tenger felől kaphat. Időjárása az európai légnyomásviszonyok függvénye. Az év legnagyobb részében északi, északnyugati és északkeleti légáramlatok uralkodnak, ősszel gyakoribbak a délkeleti szelek is. A hőmérséklet ingadozása nagy különbségeket mutat. Január középhőmérséklete -2.5°C, júliusé 22°C, azonban a napi kilengések középértéke 16°C, a havi kilengéseké pedig 34°C is lehet. Forró nyáron a hőmérő higanyoszlopa eléri a 40°C-t, télen pedig már nem egyszer -30°C-t is mértek a vármegye területén. [22] A nyár általában forró és száraz, a tél zord szokott lenni. Gyakran rendellenes időjárás köszönt be s a szélsőséges felé hajló feltételek döntően határozzák meg éghajlatunkat. Ezek a változások a mezőgazdaságot nem egyszer katasztrófális helyzetbe sodorják. Hőmérsékletünk szertelen ingadozása gyakran tavaszi fagyokat okoz, melyek május legvégén is előfordulhatnak. Vármegyénk átlagos évi csapadékmennyisége 460-580 mm közt váltakozik. Az egyes területek között gyakran nagy csapadékmegoszlási különbségek mutatkoznak. Száraz esztendőkben a középértéknél 150 mm.-rel kevesebb a csapadék. Legcsapadékosabb hónapunk a május és a június. A csapadékmegoszlás nagy ingadozása és a csapadékmennyiség aránytalan eloszlása döntően határozzák meg a kontinentális éghajlatú Tiszamellék styepe-jellegét. [23]

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye földje egybefüggő mezőségi terület. Talajszintjét gazdag humuszréteg borítja, ez alatt vastag lősztakaró húzódik. A szolnok-karcagi vonaltól délre eső rész a valódi csernozjom régióba, a tiszáninneni része pedig a degradált csernozjom régióba tartozik, melyben már csak szigetként fordulnak elő valódi feketeföldű vályoghátak. Sötétbarna mezőségi talajunk vastagsága 70-100 cm. közt ingadozik; humusztartalma az 5%-ot is meghaladja. A csernozjom területek után legnagyobb kiterjedésűek a réti agyagterületek. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében igen sok szíkes talaj van: a Tiszántúlon mésztelen agyagszíkesek (Karcag, Dévaványa, Mezőtúr határában), a Jászságban pedig meszes és agyagszíkesek. Igen nagy kiterjedésű vályog- és réti agyagtalajok szíkesedésre hajlanak. Az érszerűen elágazó szíkes területek vízátnemeresztő rétegek fölött keletkeztek. Az agyag-vályogtalajjal borított szántóföldek mellett aránylag kis részt foglalnak el a homokosok. Összefüggő nagyobb homokterület vármegyénkben csak a Jászságban és a Tisza folyónak Tiszaföldvár alatti szakasza mentén vannak. A Jászság tavas, mocsaras vidékén sós talaj is található.

Az éghajlati-, csapadék- és talajviszonyoktól függ a táji jelleget meghatározó növénytakaró minősége.

A pontuszi flóra pusztai régiójának alaprétege az ősmátrai flórával együtt határozzák meg a növényzetét, a vízszegélyeken és nyugati dombhullámokon erdei fák is jelentkeznek. Oklevelek adataiból megállapíthatjuk, hogy a középkorban nagy erdők voltak a Jászságban.

Két jellegzetes tájtípust különböztethetünk meg: a folyómelléki és a pusztai tájat. [24] Alig egy félszázad előtt a folyómellék még a mocsarak, lápok, tőzeglápok, turjánok, sömlyék és vadvizek birodalma volt.

A folyómellék növényszövetkezetét különösen jellemzik: mandulafűz (salix amygdalina), fehérfűz (s. alba), kötőfűz (s. viminalis), hamvasfűz (s. cinerea), puhafűz (s. mellissima), szőkefűz (s. ineana), fehér nyárfa (populus alba), rezgő nyárfa (p. tremula), jegenyenyárfa (p. pyramidalis), magas kőrisfa (traxinus excelsior), fekete égerfa (almus incana), kocsánytalan tölgy (quercus sessiliflora), német rekettye (genista germanica), magyar rekettye (g. hungarica), sulymos sás (carex muricata), osztott sás (e. divisa), szürke-zöld sás (c. glanca), sárga sás (c. flava), rókasás (c. vulpina), kinyúló sás (c. elongata), közönséges sás (c. vulgaris), laposlevelű gyékény (typha latifolia), hengeres levelű gyékény (t. augustifolia), sárga falka (cyperus flavescens), szürkelábú káka (seirpus halosehornus), varangy szittyó (incus bufonius), fakó szittyó (i. glaucus), közönséges fedőnád (phragmites communis), apró lepcse (lemna minor), mézpázsit (glyceria fluitans), mocsári édesgyökér (aspidium thelypteris), mocsári zsurló (egnisetum telmateia), vízi sóska (rumex aquaticus), sulyom (trapa natans), békalencse (lemna polyrriza), tavi káka (seirpus lacusticus), nádi szironta (ranunculus lingua), apró hínár (najas minor), nagy hínár (n. major), vízitök (nymphaea alba), selymes nufar (nuphar sericeum), fentúszó salvinia (salvinio natans) stb.

Ettől a tájövtől távolodva egyre jobban kibontakozik a táj mezőségi arculata. Az Alföld fátlan vidéke ez, fűország, ősi legelőterület. Pázsitfélék és gyomok borítják: egynyári és kétnyári perje (poa annua és dura), juh csenkesz (festuca ovina), ebfog (lynodon dactylon), zöld sertepázsit (solaria viridis), pirók muhar (passicum sanguinale), közép rezge (brisa media), vadzab (avena pubescens), kaszanyüg (vicia cracca), karcolt babó (vicia striata pannonica), baltacim (chodysarum obscurum), fehér pipefű (potentilla alba), borzas linka (hypericum hirsutum), fekete libatopp (chenopodium urbicum), paréj libatopp (ch. henricus), pokolvarfű (ch. hibridum), pitypang (taraxacum pratense), közönséges mályva (malva vulgaris), mezei zsálya (salvia pratensis), mályva (mentha arvensis), fekete üröm (artemisia vulgaris), szikfű (matuicaria chamomilla), gyepi fonálfű (filags arvensis), búzavirág (centaurea cyanus), pipacs (papaver rhosas), szarkaláb (delphinium consolida), sarlófű (falcaria), ökörfarkkóró (verbascum thapsus), galambbegy (ranunculus ficaria), mécsvirág (lychnis viscaria), kikirics (adonis vernalis), borzas kutyatej (euphorbia epithymoides), villás szironta (ranunculus pedatus), gólyaláb (erodium ciconium), kankalin (primula inflata), katáng (cychorium intybus), mezei zsázsa (lepidium campestre), estike (hesperis tristis), pásztortarisznya (capsella bursa pastoralis), kunkor (heliotropium europaeum), bojtorján (enchinospernum lapulla), csillagszívfű (asperula odorata), őszi oroszlánfog (leontodon autumnalis), csorbóka (sonchus arvensis), tyúktaréj) gagea stenopetala), úti lapu (plantago tenui flora), közönséges csalán (urtica vulgaris), méhfű (nepeto nuda), szamártövis (onopordon acanthium), levendula (l. vera), homoki keserűfű (polygonum arenarium), királydinnye (corispermum orientale), lúdhúr (alsine rubra), árvalányhaj (stipa pennata), szittyósás (carex stenophyla), sziki zsázsa (lepturus crassifolium), stb. [25] Ősi érintetlen mezőség már alig van, gazdag kultúr-styepe váltotta fel a természeti táj képét s a gyors ütemben megindult fásítás a pusztai jelleget immár rohamosan megszünteti.

Vármegyénk 5.259 négyzetkilométernyi területén az 1930. évi népszámlálás 412.509 lelket talált; az 1920. évi 387.225 lélekszámmal szemben tehát 25.284 fővel nőtt meg vármegyénk színmagyar népessége. [26] A népsűrűség 73.6-ről 78.4-re emelkedett. A népszaporodást hatvan évre visszamenőleg a következő táblázat szemlélteti:

A szaporodás adatait vizsgálva szembetűnik a lélekszámbeli növekedés arányossága. 1869 óta a tényleges gyarapodás arányszáma 59.5. A egy km²-re eső népsűrűség az országos átlagnál valamivel kisebb; egyébként népsűrűség tekintetében vármegyénk területén eléggé szélsőséges viszonyok vannak. Legsűrűbben nyugati területe van benépesülve, a Jászsági-Alsójárás 82.1 a Jászsági-Felsőjárás 99.8, a Tiszai-Alsójárás 79.3, Jászberény 108.9 és Szolnok 256.8-es népsűrűségével szemben a Központi-járás 59.1, a Tiszai-Felsőjárás 56.7, Karcag 62.7 arányszámai mutatják a gyér népsűrűségű területeket. Különösen gyéren lakott a Tiszavölgytől keletre eső terület. Külterületeken (pusztákon, tanyákon, telepeken) él a lakósság 29.4%-a, 121.174 lélek. A népesség vallási megoszlása a következő:

A Jászság és a Tiszamellék lakossága rk., a keleti részé pedig ref. többségű. A kun helyiségek lakóssága Kunszentmárton kivételével református.

A településviszonyokat szövevényes történeti fejlemények határozták meg. A török hódoltság alatt a Tiszamellék lakóssága majdnem teljesen kipusztult:1720-ban egy km²-re mindössze 2 lakos jutott. E korban a föld új birtokosok kezébe került s az elnéptelenedett területek benépesítésére megindult imigráció során a telepek egész sora keletkezett. A Jászságban és a Tiszamelléken inkább falvak, a Körös-Berettyó-Hortobágy melléken (a Nagykunságban és környékén) jellegzetes alföldi faluvárosok alakultak. A Jászságban és a Tiszavölgyben a lakosság földmívelésből élt és ezért viszonylagosan arányos elosztással jöttek létre az új községi települések. A keleti rész roppant pusztaságaiban az állattenyésztéssel foglalkozó lakosság ú. n. gazdavárosokban tömörült. A kiváltságos kunsági nép települési gócait hatalmas legelők és láposok ölelték, a földművelés csak a mult század eleje óta, lassan tudott magának tért hódítani. Ma már szántóföld a régi legelők oroszlánrésze, a kunvárosok határában pedig tanyavilág alakult. Az igen nagy területű kun gazdavárosok népe hajdan a szűk belterületek körül lévő szérűs- és ólaskertekben tartotta és teleltette jószágállományát. Ez a kertrendszer (kert eredeti jelentése = bekerített hely) a város fejlődésének jellegét és irányát döntően megszabta. Erre az ólas- és szérűskertövre terült szét később a sugárszerű úthálózat mentén kiépülő város. A belterjesebb mezőgazdasági művelésre való áttéréssel a kertségek elvesztették rendeltetésüket s a kirajzó nép tanyákkal népesítette be az egykori legelővilágot. [28] A tanyarendszer különböző fejlődési fokokat ért el vármegyénkben s annak keleti részén a legfejletlenebb.

Falvaink a jellegzetes alföldi telepedésforma képét mutatják.

Földrajzi szükségszerűségektől meghatározott létű város csak egy van a megyében: ez a Tisza és az Erdély felé vezető útvonal metszési pontjában kialakult ezredéves multra visszatekintő Szolnok.

Az úthálózat kialakulása a községek fejlődésével és a lakosság gyarapodásával kapcsolatos. Nagy jelentősége volt a tiszai víziútnak s a tiszai tutajozás (só, fa) tette virágzóvá Szolnokot, ahonnan ú. n. sóutak indultak ki. A szekérforgalmat igen sokáig kezdetleges, esős időben használhatatlanná vált földutakon bonyolították le. Vízjárta területeken az év jelentős részében csolnakkal közlekedtek. Ma már fejlett úthálózata van Jász-Nagykun-Szolnok vármegye területének s azt 83 km. állami, 805 km. törvényhatósági és 8 km községi közút hálózza be. 100 km²-re 16.6 km. közút esik. [29] A közdűlőutak hossza 2.935 km. Úthálózatunk aortája most a dunaföldvár-debreceni tranzverzális út, mely Szolnok-Szajol-Törökszentmiklós-Szapárfalu-Kenderes-Kisújszállás-Karcag vonalon szeli át a vármegye földjét.

A vasútvonalak építése a mult század derekán indult meg. 1847-ben adták át a forgalomnak a harmadik magyar vasutat, a Pest-Szolnok közt épült vonalat. A debreceni vonal 1857-ben, az aradi 1858-ban, a hatvani 1873-ban készültek el. [30] A megye vasúthálózatának hossza 404 km., tehát 100 km²-re 7.7 vasútkilométer esik. Fontosabb vasútvonalaink a Budapest-Szolnok-lökösházi, a Budapest-Szolnok-debreceni és a Szolnok-hatvani. Központi fekvésénél fogva fontos vasúti csomópont lett Szolnok, mely gazdasági fellendülését a vasútnak köszönheti. A vármegye vasúthálózata teljesnek mégsem mondható, mert nagy területek még most is vasút nélkül vannak.

A vármegye víziútjai közül a Tiszának van nagyobb jelentősége. Szabályozása előtt egészen Vásárosnaményig volt hajózható, a mult század hetvenes évei óta mélyebbjáratú hajók csak Szolnoktól kezdve járhatják. 1933-ban megindult a felsőszakasz medermélyítése, így nemsokára egészen Tokajig terjedhet a tiszai hajózás. A Körös víziútját eddig alig hasznosították.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 529.939 hektárnyi földterülete művelési ágak szerint a következőképen oszlik meg: [31]

Az 1932. évi statisztikai kimutatások szerint a birtokkategóriák megoszlása így fest:

Táblázatunk kétségkívül igazolja, hogy vármegyénk területén a birtokmegoszlás igen egészséges. A Jászságban és Kunságban a kis- és középbirtok, a Tiszamelléken inkább a nagybirtok van túlsúlyban.

A bevetett szántóföld főbb termények szerint való megoszlásának és az elért terméseredményeknek a statisztikája a következő képet tárja elénk:

Kenyérmagtermelésben Jász-Nagykun-Szolnok vármegye az országban első helyen áll. Igazi búzaország, ahol a szántóföldnek több mint a felén gabonát termelnek.

Az állattenyésztés virágzó, bár nem olyan kiemelkedő jelentőségű, mint egy század előtt volt. A mai állatállomány megoszlása a következő:

A lakosság zöme őstermelő, iparral és kereskedéssel a népesség tört hányada foglalkozik. Vármegyénk mezőgazdasági ipara magas színvonalon áll; nagyipari üzemei közül a törökszentmiklósi, karcagi és mezőtúri malmok s a szolnoki cukorgyár emelkednek ki. A szeszgyárak mellett meg kell még említenünk a téglagyárakat is. A kereskedelmi élet Szolnokon összpontosul.