|
|
Iluh István: |
Verseghy Ferenc
Elektronikus Könyvtár |
|
Ha én egyszer ács leszek,
három szekercét veszek.
Az erdőbe kimegyek,
s három tölgyfát kiszedek.
Megfaragom kalyibának,
s eladom egy kalifának.
Ha én lakatos leszek,
három kalapácsot veszek;
reszelőt, kulcsot százat,
megjavítom a rossz zárat.
Ha én egyszer kovács leszek,
három mázsa vasat veszek.
Megcsinálom patkónak,
kocsibatört csikónak.
Ha én egyszer bányász leszek,
három éles csákányt veszek.
Fejtek száz-vagon szenet,
s vígan várom a telet.
Ha én egyszer pék leszek,
három zsák lisztet veszek.
Sütök ezer perecet,
hadd egyék a gyerekek.
Ha én űrhajós leszek,
bolygóközi vizsgát teszek.
Bejárva az egek honát,
felverem a tejút porát.
Ha én egyszer kertész leszek,
ezerfajta rózsát veszek.
Elültetem, meglocsolom,
Száz rózsa nyíl egy bokoron.
Ha én csillagász leszek,
nagy-nagy távcsövet veszek.
Új csillagot keresek,
s annak gazdája leszek.
Ha meglelem a nyáron,
zegét-zugát bejárom.
Csillag született,
ki látta?
Ősi üzenet
virága.
Pöttömke érkezett
világra.
Szívet bizserít
sírása.
Csillag született,
ki látta?
Ősi üzenet
Virága.
Kőműves házat rak,
lesz rajta száz ablak,
száz szoba pincéstül,
lakjuk, ha felépül.
Hegyeken, völgyeken dúl
a tél.
Zúzmara csillan, fú
a szél.
Millió pihe száll: kicsi
zászló:
Katival, Pistivel fut a
szánkó.
Hómezőn hócsata, nagy
a harc.
Piros lobogót bont
az arc.
Megbukik a
sárkány orra,
kiugrik
a szél alóla.
Aztán ismét
alálép,
s folytatódik
a játék.
Ereszaljra
lel-e még
a megkésett
veréb?
Az égen
száz
csillag ül,
mind
egyedül.
Tizenhárom
oszlopon
két égő ég
egy ostoron.
Hold udvarban
felhő úszik,
a kubikban
béka krúzik.
Bukdácsol
az ágak
között
egy tekergő
szellő
kölyök.
Hol elhallgat,
hol meg
ordít,
gallyat hajlít,
lombot fordít.
A kisveréb
haza ért,
a hold
aludni tért.
Minden égő
kialudt,
ők vigyázták
a falut.
A kisfelhő
nagyra nőtt,
meglocsolta
a mezőt.
A tekergő
szelecske
az éjszakát
megette.
Pitymallat, pitymallat,
szól a pitypalatty.
Napfény-ködöt hint
a tájon szét
a pirkadat.
Gyöngyvirágon
harmat-gyöngyök
kéklőn izzanak.
Széltündérek lombos ágon
lágyan ringanak.
Napfényhúron
zeng a hajnal
ébresztő zenét.
Pitymallatra pitypalattyoz,
s a Nap égre lép.
Megszületett a fuvalom
a feketehátú ugaron.
Piciri szúnyog-zizzenés,
a sárkány alá is kevés.
Ez nyargalász a dombokon,
susogó, nyári lombokon.
Ez háborog a tengeren,
ez tombol a dübörgő egen.
Ez a pöttömke fuvallat?
Hisz elfér a kalapom alatt!
Fütyülve fekszik,
fütyülve kél.
Fütyül, ha mérges,
Fütyül, ha fél.
Fütyül, ha nyár van.
fütyül, ha tél.
Fütty, fütty,
fütyül a szél.
Zöld ruhába öltözött
a táj,
a kis füsti csivitelve
száll.
Játszadozik az ágon
a fény,
felleg úszik az ég
közepén.
Sodorják a tavaszi
szelek,
hol kiderül, hol meg
csepereg.
A tó után van a rét,
ahol lehajol az ég.
Azon innen délibáb,
ott gágognak a libák.
Kikiricsi titkot
dalol a madár,
délibábos fénnyel
közeleg a nyár.
Kicsi csacsi-szélnek
hajbókol a sás,
júliusi hévvel
jön az aratás.
Tipi-tipi-tipp-topp,
gallyra lép a csősz,
ripi-ripi-ripp-ropp,
közeleg az ősz.
Csupasz csere ágon
ücsörög a szél,
felhőteve hátán
közeleg a tél.
Százéves a jegenye,
toronyig ér a hegye.
Ha él még vagy száz évig,
fel fog érni az égig.
Kilencfejű szélsárkány
felleget visz a hátán.
Ha elfárad, leszórja,
fűre-fára bokorra.
Falu felé fut a róka,
nem evett már tegnap óta.
Csillag-tücskös
este van,
de a tyúkól messze van.
Amikorra eléri,
Tojással is beéri.
Nincs gondja a házára,
felveszi a hátára,
Éjjel-nappal viseli,
a hegyre is cipeli.
Soha senkit nem előz,
s mire átér a réten:
Megjön az ősz.
Varjas mellett van egy hegy,
ott lakik a vörösbegy,
Ha nem hiszed, járj arra,
megtanít egy szép dalra.
Kot-kot-kot-kot-kot-kot-kot
Őrizzük meg a titkot.
Azt kotyogja a kotló,
nagy dolog az adott szó.